DR. CSIHA JUDIT igazságügy-minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselõ Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelõtt köszönöm a Hangya szövetkezetek múltjával és gazdálkodásával kapcsolatos, számomra eddig jórészt ismeretlen tényeket és számszerû adatokat.
Nem kétséges, hogy egy 1947-ben kelt kormányrendelet eredményeként a Hangya szövetkezeteket sok más szövetkezeti központtal, illetve tagszövetkezettel együtt beolvasztották a Magyar Országos Szövetkezeti Központba. A beolvadó szövetkezeti központok vagyona e rendelkezéseknek megfelelõen ugyan, de messze a tényleges értékük alatt a MOSZK vagyonává lett, a beolvadó szövetkezeti központok tagszövetkezetei, illetve azok tagjai a MOSZK tagjaivá váltak.
Ezeknek az intézkedéseknek kétségtelenül súlyos szövetkezetpolitikai hatása volt. Ezt nem ellensúlyozhatta az a körülmény sem, hogy a tagszövetkezetek a beolvadó szövetkezeteknél lévõ vagyoni részesedésükért a MOSZK-tól az átvett vagyon valóságos értékének megfelelõ névértékû üzletrészt kaptak. A földmûves- szövetkezetbe kényszerített tagok pedig tudomásunk szerint részjegyeiket földmûves-szövetkezeti részjegyekre cserélhették. Ennyit a múltról.
Nem kívánom vitatni a tisztelt képviselõ úr bizonyára megfontolt politikai értékelését sem, annál is inkább, miután a feltett kérdések megválaszolása szempontjából ennek ma már nincs sok jelentõsége. A kérdés ugyanis nem az, hogy az intézkedéssel, annak további következményeivel érte-e, s ha igen, milyen kár érte a Hangya szövetkezeti mozgalmat, hanem az, hogy gondolhatunk-e ma egyáltalán ilyen típusú kárpótlások bevezetésére. Úgy gondolom, nem. Érveim a következõk.
Már az elõzõ kormány kárpótlási elképzeléseihez sem illeszkedtek olyan javaslatok, melyek jogi személyek kárpótlására irányultak. E kárpótlási törvények racionális alapelve az volt, hogy kárpótlást csak természetes személyek kaphatnak. A kárpótlás a tulajdonukban megsértett állampolgárok vagy volt állampolgárok elõjoga. Olyan állami gesztus, amely a kárpótlási kötelezettséget csak az egyének közvetlenül elszenvedett sérelmei tekintetében tartja indokoltnak és gazdaságilag lehetségesnek.
Másodszor: ha a jogi személyek kárpótlására kiterjesztenénk a törvényt, ez olyan végeláthatatlan és nyilvánvalóan gazdasági ellehetetlenülést eredményezõ folyamatot indítana el, amelyet ma egyetlen felelõs kormány sem vállalhat fel. Ha a képviselõ úr a MOSZK-ban egyesített többi szövetkezeti központra, szövetkezetre vonatkozó adatokat is összegyûjtötte volna, akkor kiderül, hogy az általa javasolt kárpótlásszerû megoldás megvalósíthatatlansága nyilvánvaló. Ezt a szocialista kormány sem vállalhatja fel.
A kormány jogalkotási stratégiája a jelenre és a jövõre orientált, a jövõbe tekintõ törvénykezést preferálja. Ez nem azt jelenti...