HEGYI GYULA, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság elõadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mint a parlamenti demokrácia nagy híve, igen örülök, hogy a kisebbségi véleményt általában négyszer-ötször olyan idõtartamban szokták kifejteni a Házban, mint a többségit. Ez is mutatja, hogy nyíltak vagyunk a kisebbség meghallgatására.
Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság beszámolója esetében azonban erre nem tudok önöknek lehetõséget adni, tekintve, hogy a bizottság a nekünk szignált törvényjavaslatokat egyhangúlag elfogadta. Ilyen módon tehát a mi esetünkben - hál'istennek és az ellenzéki képviselõk konstruktív magatartásának köszönhetõen - nincsen kisebbségi vélemény.
Három témát tárgyaltunk meg: a büntetõeljárásról szóló törvény módosítását, a fogságfenyítés bírósági felülvizsgálatát és az egészségügyrõl szóló törvény módosítását. Mint említettem, mind a hármat általános vitára alkalmasnak találtuk.
Szeretnék a bizottság elõadójaként néhány megjegyzést fûzni ehhez a három törvényjavaslathoz, különösen azért, mert ebben az új parlamentben elõször beszélhetünk nyíltan emberi jogi indíttatású törvénymódosításokról, és ezt a bizottság természetesen nagyon fontosnak és hasznosnak tartja.
Ha bizottsági elõadóként is szabad ennyi szubjektív megjegyzést tennem: 1989-ben egyike voltam az Amnesty International nemzetközi emberi jogi szervezet magyarországi megalapítóinak, és nagyon örülök, hogy elértük azt, hogy az emberi jogok érvényesítése része a parlamenti törvénykezésnek, és ebben a képviselõkön, a jogalkotókon és a jogalkalmazókon kívül nagy szerepe van azoknak a civileknek is, akik különbözõ emberi jogi mozgalmakba tömörülve valóban azért dolgoznak, hogy mind Magyarországon, mind külföldön az emberi jogok egyre általánosabban érvényesüljenek.
Azt is tudnunk kell, és talán utalnék Torgyán képviselõtársam felvetésére, hogy ez a folyamat soha nem fejezõdhet be. Az emberi jogokat mindig jobban és jobban érvényesíteni kell, hiszen minden állam - a legdemokratikusabb állam is - alkalmas túlkapásokra, hajlamos arra, hogy a törvénykezésben, törvényalkalmazásban hibák történjenek. Éppen ezért kell az emberi jogi kérdéseket a parlamentben állandóan napirenden tartani.
Az a tény, hogy a mi bizottságunk egyhangúlag határozott, mutatja azt, hogy ebben a kérdésben, legalábbis nagy vonalakban, az elvi kérdésekben konszenzus van a hat parlamenti párt között.
Azt is meg kell mondani, hogy 1989 óta négy különbözõ kormány, illetve kabinet kormányzott Magyarországon, és mindegyik egységes volt abban, hogy a magyar jogrendet mindinkább az európai jogrendszerhez kell igazítani, és a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság határozatait fokozatosan, lépésrõl lépésre be kell építeni a magyar jogrendbe.
(16.20)
Az Európai Unió - hölgyeim és uraim - nemcsak Közös Piacot jelent, ahová áruinkkal szeretnénk betörni, hanem egységesülõ jogrendet is, amelynek normái minden rendes és társult tagot saját törvényeik finomítására késztetnek.
Koalíciós részrõl is elhangzott egyébként a felvetés, hogy az ország jelenlegi gazdasági helyzetében valóban ez a legfontosabb törvénycsomag? Erre a válasz csakis az lehet, hogy ez egy rossz kérdés. Természetesen nagyon sok fontos gazdasági, költségvetési és igazgatási törvény vár megvitatásra, de másfelõl az emberi jogok fokozottabb érvényesítése mindig és mindenkor fontos ügy. Fontossága sem pozitív, sem negatív értelemben nem mérhetõ más, hasonlóan fontos törvényjavaslatokhoz.
A bûnözés jelenlegi állapotát ismerve, az ország közhangulatából kiindulva ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy az emberi jogok általános érvényesítése nem adhat menlevelet a köztörvényes bûnözõknek, a hazai és külföldi gengsztereknek, azoknak, akik súlyosan veszélyeztetik a köz biztonságát.
E törvényjavaslatok nem a bûnözõket kívánják segíteni a bûnüldözõ hatóságokkal szemben. Csupán azt kívánják elérni, hogy a hatóságok felkészültebben, alaposabban és pontosabban lépjenek fel olyan esetekben, amikor a gyanúsítottal szemben kényszerintézkedéseket kell alkalmazni. Vagyis e törvényjavaslat nem a bûnözõt hozza elõnyösebb helyzetbe a hatósággal szemben, hanem a hatóság kényelembõl eredõ, rossz beidegzõdéseit kívánja korszerûbb és felelõsebb rendõri, ügyészi és bírói munkával felváltani. Jó szervezõmunkával, az ügyeleti rendszer hatékonyabb kiépítésével meggyõzõdésünk szerint mindhárom általunk tárgyalt törvényjavaslat, ha törvénnyé válik, végrehajtható.
A legnagyobb tétel, amire Torgyán képviselõtársam is utalt, kétségkívül a büntetõeljárásról szóló törvény módosítása. Az igazságügyi szakemberek is elismerik azt, amire Torgyán doktor is utalt itt, hogy a törvény a módosítással sem válik a világtörténelem legtökéletesebb törvényévé. A következõ években is akad dolgunk nyilván a büntetõeljárásról szóló törvénnyel.
Most elsõsorban az Európai Tanács gyakorlatának megfelelõen kerül sor néhány fontos változásra, amelyeket ismertetett is már az államtitkár asszony. Nem akarom ezt részletesebben elemezni.
Arra mindenesetre szeretnék utalni, hogy amennyiben a bírók és az ügyészek vállalják - és a törvény szerint vállalniuk kell - a hétvégi ügyeleti rendszert, akkor gyakorlatilag hitünk, meggyõzõdésünk szerint végrehajtható az a bizonyos 72 órás fogvatartás. Tehát hogy 72 órában maximálják a bírói ellenjegyzés nélküli fogvatartást.
A tanúk adatainak zárt kezelése régi és jogos kívánságot teljesít és szintén a legkorszerûbb nyugati eljárások átvételét jelenti. A jogerõs bírói ítélettel utólag nem igazolható fogvatartások esetében az állam anyagi felelõssége minden eddiginél határozottabban érvényesül majd. Ez olyan jog egyébként, amelyhez a jószándékon túl pénz is kell a kártalanítások kifizetéséhez. Jelenthetem, hogy a költségvetés a jövõ esztendõre máris elkülönített százmillió forintot erre a célra. Reméljük természetesen egyrészt, hogy bírói tévedések miatt nem kell elkölteni ezt az egész összeget, de másrészt, amennyiben mégis igény lesz rá, akkor a nehéz gazdasági helyzetben is lesz mibõl anyagi kompenzációt nyújtani azoknak, akiket rövidebb-hosszabb fogvatartás után a bíróság mégsem talál bûnösnek.
A következõ törvény a fogságfenyítés, amelyet tárgyaltunk. Úgy gondoljuk, fontos elõrelépés a katonák emberi jogainak tekintetében, hogy a törvényjavaslat lehetõséget ad a katonai fogságfenyítés bírósági felülvizsgálatára. Mégpedig halasztó hatállyal, vagyis ha a sorállományú katona nem fogadja el a fogságfenyítést, akkor a bírói felülvizsgálatig nem lehet azt megkezdeni. Ez a törvény logikusan következik abból az alapelvünkbõl, hogy a katona egyenruhás állampolgár, akinek állampolgári jogait csak a legszükségesebb mértékben korlátozhatja a szolgálati érdek.
Megvallom egyébként, hogy az emberi jogi bizottságban is felmerült a halvány kétely, hogy ez a törvény nem csökkenti-e a parancsnokok egyszemélyes felelõsségét és hatáskörét. Nagy megnyugvásunkra azonban a Honvédelmi Minisztérium maradéktalanul támogatja ezt a változtatást. Márpedig - tisztelt Ház - egy emberi jogi bizottság aligha lehet szigorúbb a kiskatonákhoz, mint maguk saját parancsnokai.
Remélem, hogy ezt megértik országszerte azok az idõsebb férfiak is, akik nyilván felkapják a fejüket a fogda, vagy más néven a karcer ilyetén szabályozásának hajdan istenkísértõnek látszó ötletéért.
Azzal is tisztában van a bizottság, hiszen ebben a való életben élünk, hogy a honvédségnél a törvényesen kiszabható fogságfenyítés mellett léteznek törvénytelen, ámde kegyetlen és sajnos egyes laktanyákban létezõ büntetésformák is. A törvényhozónak azonban elsõsorban a jogi szabályozás a feladata. A meglevõ törvények szigorú betartása és betartatása a szaktárcának a feladata.
Azt a tényt mindenesetre, hogy a Honvédelmi Minisztérium támogatja ezt a törvényt, támogatja a sorállományú katonák emberi jogainak kiterjesztését, úgy értelmezzük, hogy a tárca más területen is elhatározta magát az emberi jogok hadseregbeli megsértése elleni határozottabb fellépésre.
A harmadik törvényjavaslat, amelyet tárgyaltunk, az egészségügyrõl szóló törvény módosítása. Ez - mint államtitkár asszony már említette - az elmebetegek zárt intézetbe utalásának és tartásának bírói felülvizsgálatát szigorítja és annak rendszerességét szabályozza. Abból a meggyõzõdésbõl kiindulva, hogy a beteg ember és a mentálisan beteg ember is állampolgár. Így tehát vannak állampolgári és emberi jogai.
A szakminisztérium támogatása kellõ garanciát jelent arra, hogy az orvosi érdekek nem sérülnek a törvénymódosítás elfogadásával. Sõt az orvos munkáját nyilván megkönnyíti, hogy a beteg nem foglárt, nem zárkaparancsnokot, hanem kizárólag gyógyító személyt lát benne.
Tudomásom szerint a bizottság is, a Ház egyes tagjai módosító indítványokra készülnek e három törvénnyel kapcsolatban. Kérem önöket, hogy ezeket a javaslatokat - a beterjesztõk pártállására való tekintet nélkül - legjobb meggyõzõdésük szerint bírálják el.
Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság a maga részérõl egészen bizonyosan ezt fogja tenni. Hiszen ha van politika az emberi jogok kezelésében, akkor csakis az lehet a politika, hogy az emberi jogok a lehetõség szélsõ határain belül minél jobban érvényesüljenek a Magyar Köztársaságban.
Köszönöm figyelmüket! (Taps.)