DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): ...és még egyszer vissza fogok jönni. Jó.
Elöljáróban meg kell jegyeznem, hogy a módosításra váró és a felszólalásomban érintendõ jogszabály - tehát akkor csak az eljárásjogi törvényrõl beszélek - igen sok tekintetben meghaladott, hiszen az 1973. évben került megalkotásra. Az azóta elvégzett többszöri módosítások sem tudták korszerûvé tenni ezt a fontos törvényt, nem tudták alapvetõen orvosolni azokat a hiányosságokat, amelyeket egy más szemléletû társadalmi rendszer vallott az igazságszolgáltatás e nagyon fontos szegmensérõl.
Ez a megállapításom elsõsorban a büntetõeljárási törvényre vonatkozik, éppen ezért - megítélésem szerint - nem lehet orvosolni kisebb vagy nagyobb módosításokkal azokat az alapvetõ hiányosságokat, amelyek a lényeg megközelítésébõl eredõ eltérõ szemléletmódból keletkeztek, tehát visszautalva az 1973-as évre.
Ezek feloldására csak a teljesen új szabályozás képes. Így a bizottsági vitában elhangzottak is, amelyek az újbóli szabályozást vagy az átfogóbb jellegû módosítást szorgalmazták, megítélésem szerint is teljes egészében indokoltak.
Be kell látnunk azonban, hogy ez a kodifikációs munka hosszabb elõkészítést igényel, ugyanakkor a már említett nemzetközi jogi kötelezettségünk teljesítése további halasztást nem tûr, tekintettel a súlyos, esetleges szankciókra. A jogharmonizációs eljárások elhúzódása miatt ugyanis az emberi jogi bíróság az egyezmény megsértését állapíthatja meg, ez pedig jelentõs összeg megfizetésének kötelezettségét, valamint - ebbõl is adódóan - rosszallást von maga után. Mindez szükségszerûen együtt jár a kedvezõtlen nemzetközi megítéléssel is.
A mostani részmegoldás ellenére tehát valamennyien jogosan sürgetjük új törvény megalkotását. Tudomásom szerint a büntetõeljárás kodifikációs munkálatai megkezdõdtek, úgyhogy várható, hogy ez minél hamarabb elvégzésre is fog kerülni.
Az államtitkári expozé már érintette a büntetõeljárás módosításának legfontosabb jellemzõit, azokat az új intézményeket és új megközelítési módokat, amelyek a személyes szabadság egyetemes követelményeit az eddigieknél egyértelmûbben és hatékonyabban szolgálják. Jelentõs követelményeket támasztanak az igazságszolgáltatásban és bûnüldözésben részt vevõk számára, ugyanakkor e megnövekedett garanciális követelmények maradéktalan teljesítése esetére az objektív büntetõ ítélkezés most már vitathatatlan feltételeit teremtik meg. Az egyezmény 6. cikkében megfogalmazott követelménynek, az ügyfélegyenlõség elve megvalósulásának kíván a tervezet eleget tenni, amikor a bíróság részére kötelezõvé teszi a vádlott és a védõ kérelmére újabb szakértõ kirendelését abban az esetben, ha a hatóság már a nyomozás során - bármilyen kérdés tisztázása érdekében - szakértõt rendelt ki.
Szeretném itt megjegyezni, hogy az ellenõrzõ szakértõ intézménye a mai büntetõeljárási jogban is ismert, azonban ha a bíróság arra a meggyõzõdésre jutott - illetõleg jut jelenleg is -, hogy a nyomozati eljárásba bevezetett szakértõ véleménye aggályoktól mentes, akkor a védelem ellenõrzõ szakértõ kirendelésére vonatkozó indítványa eleve nem fog honorálást nyerni.
Tehát ezt az elvet hivatott biztosítani az az új rendelkezés is, hogy a bíróságnak értesíteni kell a vádlottat és a védõt az esetleges ügyészi fellebbezésrõl, továbbá kézbesíteni kell részükre a másodfokú bíróság területén mûködõ ügyész indítványát.
Tisztelt Országgyûlés! Kérem, engedjék meg nekem, hogy az imént elmondottakhoz a gyakorló jogász szemével fûzzek néhány észrevételt. Elsõdlegesen azt, hogy igen idõszerûek e rendelkezések, mert a büntetõeljárásban az ügyfélegyenlõségnek hosszú éveken keresztül csak nyomait lelhettük fel, ezek is inkább csak deklarált, mint gyakorolható védõi jogokban jelentek meg. A büntetõeljárás lényegébõl adódóan is eltér az ügyfélegyenlõséget valóban megteremtõ polgári eljárástól, ezért indokolt, hogy legalább a lehetséges keretek között érvényre juttassuk azokat.
A személyi szabadság tiszteletben tartását célozza az a javaslat, hogy a kényszer-gyógykezelés fenntartásának szükségességét a bíróság megfelelõ gyakorisággal köteles ellenõrizni, továbbá a nyomozati eljárások esetleges elhúzódása miatt az ideiglenes gyógykezelés fenntartásának szükségességét is. Ugyancsak a személyes szabadság védelmének további javítását jelenti, hogy a tervezet a bírósági határozat nélküli fogvatartás idejét, tehát az õrizet leghosszabb idõtartamát 72 órában határozza meg. Ez a rendelkezés vonatkozik - a bíróság elé állítás esetén - az õrizet idõtartamára is, megszünteti azt a lehetõséget, hogy az õrizet 72 órán túl ügyészi jóváhagyással az elsõ tárgyalás befejezéséig tarthasson. Tehát a 72 óra idõtartamot meghaladóan kizárólag a bíróság korlátozhatja a személyes szabadságot.
Ez a rendelkezés így már megfelel az egyezmény 5. cikke 4. pontjában foglalt elõírásnak, amely szerint az õrizetbe vett vagy letartóztatott személyt haladéktalanul bíró elé kell állítani.
Igen fontosnak tartom, hogy a javaslat 8. §-a lehetõséget ad a bíróság számára, hogy az ügyészi indítványtól eltérõen a gyanúsítottal szemben ne elõzetes letartóztatást, hanem lakhelyelhagyási tilalmat rendeljen el. Eddig ezzel a lehetõséggel a bíróság nem rendelkezett, mindössze abban dönthetett, hogy elrendeli-e az elõzetes letartóztatást vagy sem. A gyakorlatból tudom, hogy az esetek döntõ többségében elrendelte, amit azonban az ügyek jogerõs befejezése utólag bizony csak részben igazolt.
Bár hatályos törvényeink is megfogalmazzák az ártatlanság vélelmét és a legfontosabb követelmények tekintetében eleget is tesznek annak - például nem lehet senkit sem bûnösnek tekinteni addig, amíg bûnösségét jogerõs büntetõbírósági ítélet nem állapítja meg -, azonban az európai emberi jogi bíróság gyakorlata szerint az ártatlanság vélelme sok egyéb között azt is jelenti, hogy az olyan személy, akinek büntetõjogi felelõsségét nem állapították meg, nem sújtható olyan jogkövetkezményekkel, amelyeket a jog a bûnösség megállapításához kapcsol.
Ebben az olvasatban és értelmezésben az ártatlanság vélelmének említett elemét a kártalanításra vonatkozó szabályok kialakításánál figyelembe kell venni, így a jogtalan elõzetes letartóztatásért és ideiglenes kényszer- gyógykezelésért, továbbá a jogerõs ítélet alapján elszenvedett szabadságelvonásért - ami szabadságvesztés vagy kényszer-gyógykezelés - kártalanítás jár a terheltnek egyebek között abban az esetben is, ha õt a perújítási vagy a felülvizsgálati eljárás eredményeképpen enyhébb büntetésre ítélik. De a kártalanítás iránti jogosultságot a kitöltött javítóintézeti nevelés is megalapozza, természetesen kártalanítás igényelhetõ a felmentés vagy az eljárás megszüntetése esetén is.
A kártalanításra pedig a polgári törvénykönyv szerzõdésen kívüli, károkozásért való felelõsségi szabályai fognak érvényesülni, amelyek alkalmasak a teljes reparálásra. Mindezek a jelenlegi szabályozásnál lényegesen kedvezõbbek a sérelmet szenvedõkre, ugyanakkor sokkal nagyobb körültekintésre késztethetik a büntetõ igazságszolgáltatás egészét. Az okozott károkért a magyar állam fog helytállni, képviseletét pedig az igazságügy- miniszter látja el ezekben a kártalanítási eljárásokban.
(16.40)
Az alkotmányügyi bizottság ülésén élénk vita volt abban a tekintetben, hogy kártalanítás vagy kártérítés jár-e a jogtalanul elszenvedett sérelmekért. A vitában a "kártalanítás" terminológiát láttuk helyesnek és indokoltnak, mivel maga az eljárás - ha az intézkedések törvényesen történnek - nem jogellenes, csak maga az elszenvedett sérelem válik jogalapot teremtõ jogi ténnyé abban az esetben, ha felmentõ vagy kedvezõbb határozat, illetve ítélet születik.
Említésre érdemes a tervezetnek a visszatérítés szabályaira vonatkozó javaslata. Ennek lényege, hogy amennyiben az eljárt hatóságok, illetve a bíróság elkobzást vagy vagyonelkobzást alkalmazott és utóbb visszatérítést kell alkalmazni, akkor elsõsorban a még meglévõ dolgot kell természetben kiadni. Ha azonban az már nincsen meg, akkor az elvétel idõpontjában fennálló forgalmi értéket, és annak a visszatérítésig járó törvényes kamatait kell megfizetni. Ez a rendezés is a valóságos reparációt jelenti a sérelmet szenvedett fél számára.
A kiadatási letartóztatás intézményét a javaslat összhangba hozza az európai kiadatási egyezmény 12. cikkével, egyben egyértelmûen kötelezõ védelmet rendel el erre az eljárásra, és ezzel felszámolja a jelenleg meglévõ, e téren jelentkezõ bizonytalanságot.
Tisztelt Országgyûlés! Végül, de nem utolsósorban, a kegyelmi eljárás szabályait emeli törvényi szintre a javaslat: meghatározza a kegyelmi kérelem elõterjesztésének jogosulti körét, és szabályozza a kérelem benyújtásával kapcsolatos eljárást is.
Tisztelt Országgyûlés! A tervezet rendelkezéseinek törvényerõre emelése jelentõs lépés céljaink elérésében, ezért azok érdemi megvitatását és - esetleges módosításokat követõen - szíves elfogadását kérem és ajánlom.
Szíves figyelmüket tisztelettel köszönöm. (Taps.)