DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Kedves Képviselõtársaim! Ne örvendezzünk azon ma teljesen felhõtlenül, mert a kíméletes kormány jóvoltából ismét csak egy fél almához jutunk hozzá, ami a köztudomás szerint a szomjúságnak és az éhségnek csak a csillapítására alkalmas, az oltására azonban nem. Azonban kétségtelenül el kell ismerni, hogy nem szabad most követelõdzõnek lenni, mert a büntetõeljárás-jognak már van egy elfogadott koncepciója, és az kétségtelen, hogy egy teljesen új büntetõeljárási törvénynek a megalkotása a jogtudomány és a jogalkalmazás szakembereinek, valamint ezeknek az elszánt kodifikátoroknak egy körültekintõ és kétségtelenül idõigényes munkáját követeli meg. Viszont az emberi jogok és az alapvetõ szabadságok védelmérõl szóló európai egyezmény és az ahhoz tartozó jegyzõkönyvek alapján 1992. november 5-én - itt már a dátum elhangzott - a Magyar Köztársaságra nézve hatályba lépett és a nemzetközi egyezmény miatt elengedhetetlenül szükségessé vált a már a korábbi kormány által elkészített, benyújtott és most ismét elõterjesztett törvényjavaslat-csomagnak a benyújtása.
A bûnözés alakulása, aggasztó növekedése és eldurvulása miatt mindig a közvélemény fokozott várakozása kísér minden, a büntetõjog területére vonatkozó törvényalkotást.
(17.50)
Ezért jó lenne már elöljáróban eloszlatni a ködös várakozást és szétrombolni az illúziót. Mert ne higgyen senki a jog megváltó szerepében. A jog nem tud létrehozni új társadalmi viszonyokat. Csak a meglevõket tudja a mûködõképesség fenntartása érdekében rendezni és szabályozni.
A bûnözés nem állítható meg csupán jogi eszközökkel, akár a büntetõ törvénykönyv, akár a büntetõeljárási törvény módosításával. A megállításhoz és a megelõzéshez bizonyos szilárd erkölcsi alapokon nyugvó társadalmi összefogás, a civil szervezetek, az állampolgárok és a bûnüldözõ hatóságok hatékony együttmûködése szükséges. Nem beszélhetünk eredményes bûnüldözésrõl és bûnmegelõzésrõl ott és addig, ahol valaki csak akkor kiabál, ha a saját háza ég. Ha a szomszédé lángol, az nem érdekli, az már nem az övé. Hát így bûnüldözésrõl és bûnmegelõzésrõl nyilván nem nagyon lehet beszélgetni és csak a jog eszközeire hagyatkozni.
A bûnmegelõzési és a bûnüldözési eszköztár kiszélesítéséhez persze elengedhetetlenül szükséges a büntetõ törvénykönyv és a büntetõeljárás reformja. Hiszen a rendszerváltozást kísérõ újszerû és számos formájában a korábbihoz képest lényegesen szakszerûbb és szervezettebb bûnözéssel szemben hatékony és a bûnözés új formáihoz igazodó új igazságszolgáltatási rendszer lehet csak eredményes.
A hatékonyságnak azonban nyilván korlátokat állítanak a jogállamiságból fakadó követelmények, a nemzetközi egyezmények és az emberi jogi bíróság következetes és eléggé szigorú gyakorlata.
A már hivatkozott és elfogadott koncepció megfogalmazása szerint hatékony, a társadalom elismerését kiváltó és támogatását biztosító büntetõeljárási kódex akkor szülhethet, ha a jogszabály elõkészítése során figyelemmel vagyunk a magyar eljárási hagyományokra, a nemzetközi tendenciákra és a büntetõeljárással szembeni közösségi elvárásokra.
A teljes körû szabályozást tartalmazó új büntetõeljárási törvényben többek között nyilvánvalóan élesen el kell különíteni a büntetõeljárásban szerepet játszó hatóságok feladatkörét, funkcióját, és pontosan meg kell határozni a felépítését. Súlyponti fázissá nyilván a tárgyalási szakasznak kell válnia.
Teljes mértékben indokolt a sértett igényérvényesítési lehetõségeinek és eljárási jogosítványainak a szélesítése. A sértett nem lehet a jövõben saját ügyének egyszerû mellékszereplõje. Tehát például biztosítani kell részére a pótmagánvád lehetõségét, ha az ügyész a vád képviseletét megtagadja, illetve a vádat elejti. Pótmagánvád esetén a sértettet megilletné a fellebbezési jog a bûnösség és a büntetés kérdésében is.
A bûnözésnek már említett eldurvulása miatt a tanúk érthetõen félnek az állampolgári kötelezettséget jelentõ tanúskodástól. A félelem eredményeként inkább elhallgatják és elkenik az általuk tudott lényeges körülményeket. Ezzel megnehezítik a súlyos bûncselekmények elkövetésének a feltárását, és ezért valós problémát vet fel a tanúvédelem megteremtésének az igénye. A jelenlegi szabályozás szerint a tanúk személyi adatai az elkövetõ és a hatóság számára is publikussá válnak, ezért fennáll zaklatásuk lehetõsége és éjszakáik csendjét visszatérõen megtörik a fenyegetõ telefonhívások, s a személyi biztonságuk is veszélybe kerülhet.
Tehát részben teljesebb körû szabályozást igényel a tanúvédelem, mint a most elõterjesztett törvényjavaslat. S megfontolást igényel a nyilvánosság elvének az újra-értékelése is s annak engedélyezése, hogy a jogos magánérdek, tehát a sértettek, a tanúk védelme nevében a nyilvánosságot bizonyos esetekben ki lehessen zárni.
Egyértelmû követelmény kielégítését jelentené az eljárás egyszerûsítése és egy speciális eljárásként bevezethetõ és a beismeréshez kapcsolódó úgynevezett sommás eljárás.
Az állam legszigorúbb hatalmi eszköze akkor számíthat az eljárás résztvevõinek és az állampolgároknak az együttmûködésére, ha mûködése átlátható és ily módon ellenõrizhetõ. Az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéleteiben éppen ezért jelenik meg visszatérõen a "fair", a tisztességes eljárás elvének hangoztatása, ami az ügyfélegyenlõség feltételeinek a biztosítását és ezen belül a védõi jogosítványok kiterjesztését igényli. Tehát olyan eljárási rendszert kell kialakítani, amelyben a védelem valamennyi bizonyítási eszközzel megismerkedhet és azok hiteltérdemlõsége tekintetében állást foglalhat.
Ne legyünk tehát most maximalisták. Elégedjünk meg ezzel a büntetõeljárás veteményesében végzett kis sürgõs dudvázással, amit az Európa Tanácsnak az emberi jogok és alapvetõ szabadságjogok védelmérõl szóló egyezménye tett elengedhetetlenül szükségessé.
Kár a leltárt megismételni, habár a propaganda nagy tudósa azt mondta, hogy az igazi propaganda abból áll - és a jognak is szüksége van propagandára -, ha ugyanazt többször ismételjük. Tehát itt a leltárt már többször elmondták elõttem. Csak visszatérõen kiemelném, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat legalább megpróbálja, legalábbis tárgyalási szakban biztosítani a tisztességes, a bizonyos "fair" eljárás elvét és ezen belül azt a bizonyos fegyveregyenlõséget.
Itt már elhangzott a javaslatnak az a rendelkezése, hogy kötelezõvé teszi a vádlott és a védõ kérelmére más szakértõ kirendelését. Tehát lehetõséget ad arra, hogy a tárgyaláson megjelenõ és kiterjedt jogkörrel rendelkezõ, a nyomozás során kirendelt szakértõvel szemben ne egy, a védelem által néma és megszólíthatatlan okirat vagy a véleményéhez csökönyösen ragaszkodó szakértõ álljon szemben, hanem egy másik szakértõ, akihez a védelem és természetesen a vád képviselõi éppúgy kérdéseket intézhetnek, mint a nyomozás során meghallgatott szakértõhöz.
Az ártatlanság vélelmével kapcsolatban itt már részletes elõadás hangzott el a beterjesztett törvényjavaslatban szabályozott kártalanításról. Csak azt tenném hozzá, hogy most már alapvetõ módon és alkalmazhatóan szabályozva van: a szerzõdésen kívüli károkozás szabályai érvényesülnek. Tehát nyilvánvaló, hogy a kártalanítás vonatkozásában a törvényjavaslat az alkotmánybírósági döntésnek teljesen megfelel.
Nagyképû lennék, ha azt mondanám, hogy a vidéki ügyvédi gyakorlatomban naponta találkoztam kiadatással. De azért lényeges, hogy az új törvény itt is a védõi jogosítványok kiterjesztését jelenti - a kiadatási eljárásban a védõ részvétele. Mert egy ilyen eljárásban a hozzátartozó legfeljebb a védõtõl értesülhet arról, hogy kiadatási eljárás folyik. Tehát nyilván itt a védõnek a résztvevõk közé történõ beiktatása az a jogállamiság felé vezetõ úton azért mégiscsak egy állomás.
A védõi jogosítványok bizonyos kiterjesztését jelenti, hogy az elõzetes letartóztatás, illetve a kényszerintézkedés elrendelése esetén a meghallgatása a védõ távollétében csak akkor tartható meg, ha azok a feltételek teljesülnek, amelyeket a törvényjavaslat elõír.
Kiemelést érdemel még a nem olyan hosszú, a nyúlfaroknál nem sokkal hosszabb törvényjavaslatból ez a kezdetleges tanúvédelem csírájának a megteremtése, hogy a nevén kívül az egyéb személyi adatai zártan kezelhetõk. Már többször elhangzott az õrizet idõtartamának legfeljebb 72 órában történõ megállapítása, az ideiglenes kényszer-gyógykezelés szabályainak szigorítása, végül a 13. §-nak az a rendelkezése, hogyha a tanú a tárgyaláson a mentességi jogával él, akkor a korábban tett vallomása nem olvasható fel.
Tisztelt Országgyûlés! A teljesség igényének kielégítetlensége miatti hiányérzet ismételt hangoztatásával azzal fejezném be a hozzászólásomat: tegyünk meg annyit, hogy a gyomirtáshoz vegyük mi is kézbe a kis kerti kapát, azzal, hogy fogadjuk el a beterjesztett törvényjavaslatot, s legalább a továbbiakban a büntetõeljárási veteményesünk ne csúfoskodjék az Európa Tanács tagállamainak gondozott kertjében.
Köszönöm a figyelmet! (Taps.)
(18.00)