KELLER LÁSZLÓ, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Remélem, nem veszik rossz néven, hogy eltekintek az idézetek felsorolásától. Gaál Gyula képviselõtársam levonta az 1993. évi költségvetés zárszámadása során a legfontosabb gazdaságpolitikai következtetéseket.
Úgy ítélem meg, hogy a szocialista frakciónak két fõ szempontból szükséges vizsgálnia a beterjesztett törvényjavaslatot. Az egyik oldalról azokról a megállapításainkról kívánok szólni, amelyek alátámasztják az államháztartási reform tényleges megindításának szükségességét, s amelyek a kormány elõtt is jól ismertek. Ennek következtében már az 1995. évi költségvetési törvényjavaslat keretében több konkrét lépésre sor is kerülhet. Más vonatkozásban azokat a gazdasági eseményeket kívánom kiemelni, amelyek nem objektíve következtek egy rosszul mûködõ rendszerbõl.
A zárszámadás rávilágít a költségvetési gazdálkodási problémákra. Bár az 1992-ben elfogadott államháztartási törvény megalapozta egy más gazdálkodási és elszámolási rendszer megteremtését, azonban e területen érdemi elõrelépés nem történt; lényegében, ahogy azt az ÁSZ-jelentés is megállapítja, a korábbi gyakorlat folytatódott. Természetesen nem gondolom, hogy az elõrelépés politikai elhatározás és támogatás nélkül megvalósítható lett volna. Ez a teljesen széttagolt gazdálkodás, széttagolt intézményfinanszírozási rendszer, széttagolt tervezési, végrehajtási rendszer - nos, ez rövid távon sem tartható. Nem folytatható az a kialakult gyakorlat, hogy az intézményeken keresztül történik a költségvetés teljesítése, intézményi szinten történik a költségvetés könyvelése. Az információs rendszer az intézmények pénzforgalmi adataira épül, ezeket az intézményi adatokat halmozza, összesíti. Ilyen módon elkerülhetetlen a sok halmozódás mind a kiadásokban, mind a bevételekben.
Mindezekbõl következik tehát, hogy egy új rendszer, a kincstári rendszer megteremtésének elõkészítésével a költségvetési információs, gazdálkodási, pénzellátási rendszer fejlesztését mihamarabb meg kell kezdeni. Ennek keretében elõbbre kell lépni a költségvetési szervek feladat- és intézményi struktúrájának felülvizsgálatában, korszerûsítésében, az elkülönített állami pénzalapok teljes körû átalakításában. Már az 1995. évi költségvetési törvényjavaslat keretében sor kerül a központi költségvetés mérlegében a hitelmûveletek államháztartási törvény szerinti kezelésére, a költségvetési hiány finanszírozását szolgáló mûveletek keretjellegû szabályozásának megteremtésére, a költségvetési külföldi követelések kezelésének szabályozására, a nemzetközi segélyek megfelelõ elõirányzására.
Tisztelt Ház! Szintén az államháztartási reform részét kell hogy képezze a címzett és céltámogatási rendszerrel kapcsolatos pénzellátási folyamat újraszabályozása. Nem tartható ugyanis az, amit a zárszámadás e vonatkozásban tartalmaz, vagyis hogy a központi költségvetés teljesítésként számolja el azt az állami forgóalapszámláról az ÁFI részére átutalt összeget, amely az ÁFI-nál több mint 10 milliárd forint értékben elköltetlen. Hasonló megoldandó probléma a jelenlegi finanszírozási rend szerinti állami forgóalapról történõ megelõlegezés miatt jelentkezõ átvihetõ pénzmaradványok elszámolása.
Már a tegnapi, napirend elõtti vitában is érzékelhetõ volt, mennyire problémás az, ha a választás évében felálló új kormány objektíve nem tud kellõ idõt fordítani a következõ év költségvetésének elkészítésére. Az államháztartási törvény elõírásai nemcsak az elõkészítést, hanem az elszámolást is lehetetlenné teszik, formailag törvénysértésbe sodorva a június hónapban még éppen csak mûködõ kormányt - eddig kell ugyanis a kormánynak eljuttatnia az ÁSZ részére a zárszámadást. Megfontolandó talán a zárszámadás egyidejû benyújtása a parlamenthez és a Számvevõszékhez. A gyakorlat már tavaly is ez volt, és ez igazodik a vállalkozói mérlegek május 31-ei benyújtásához is.
Tisztelt Ház! Részletesen szóltam azokról a rendszerbeli gondokról, amelyek megoldása érdemben nem kezdõdött meg a korábbi idõszakban, és amelyek orvoslása számos népszerûtlen intézkedéssel jár a következõ kormány számára.
De az 1993. évi zárszámadásnál nem kell fényesebb bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az érdemi beavatkozás elkerülhetetlen. De azért nem lehet minden, ÁSZ által is megjelenített problémát a rendszer problémájára visszavezetni. Az Állami Számvevõszék részletes jelentése vaskosan megfogalmaz olyan kérdéseket, amiket bizony 1993-ban nem a rendszer rossz mûködése idézett elõ, hanem a szakmailag alá nem támasztható, feltehetõen politikai indíttatású döntések, és ezek hatása több tíz- - s ki tudja, talán száz - milliárd forintban mérhetõ. Mire gondolok? Engedjenek meg néhány gazdasági eseményt kiemelni:
Zárt kibocsátású kötvény egy évvel korábban került visszaváltásra; helyette új feltételek melletti kötvénykibocsátásokra sem az eredeti, sem a pótköltségvetési törvény nem adott felhatalmazást. A kibocsátási tervet még a pénzügyminiszter sem írta alá.
Más: a kezességvállalások során a kormány - figyelmen kívül hagyva az államháztartási törvény rendelkezéseit - elmulasztotta tájékoztatni az Állami Számvevõszéket vállalásainak döntõ részérõl. S mindehhez járult még, hogy miközben a kormánydöntés az esetek túlnyomó többségében csak a tõketartozások összegére vonatkozott, a beváltásra ugyanakkor a hitelek járulékos költségeivel együtt került sor.
Nem valószínû, hogy csak és kizárólag az alapok átfogó elszámolási és eljárási rendje hiányának tudható be az Útalap saját és PM-elszámolásának 150 millió forintos különbözete.
Az alapítványok támogatása két szempontból is aggályosnak tekinthetõ: egyrészt a támogatott alapítványok által vállalt feladatok nem voltak minden vonatkozásban nyilvánosak, valamint a kormány által 1993-ban engedélyezett tizenöt alapítványi támogatás helyett a költségvetési intézmények ötvenkét esetben támogatták az alapítványokat.
(11.10)
Az alapítványok javára teljesített vagyonátadások az állami vagyon ingyenes átruházását jelentették nem állami szervek részére. Sem az Állami Vagyonügynökség, sem az ÁV Rt. nem tett eleget törvényben meghatározott kötelezettségének, azaz a költségvetési és más törvényben rögzített decentralizált alapok felé befizetési kötelezettségét elmulasztotta teljesíteni, miközben az adott idõszakban rendelkezett a fedezettel.
A költségvetési szerveknél a munkavállalóknak adott kölcsönök állománya 55 százalékkal növekedett. A Honvédelmi Minisztériumnál az ilyen célú kölcsön állománya 12,5-szeresére nõtt egy év alatt. És végül ebbe a sorba illõ, különösen komoly pénzügyi kihatással bíró gazdasági esemény volt a törvényi felhatalmazás nélkül, háromezres határozat alapján tizennégy kereskedelmi bankkal és szakosodott pénzintézettel 1992. december 29-én a következõ év, azaz 1993. március 20-ai fizetési ígérettel kötött adásvételi szerzõdés, amellyel megvásárolták a bankok rossz minõsítésû - döntõen 1990-91-es - hitelkihelyezéseibõl származó tõkeköveteléseket, és tekintet nélkül a minõsítésre a kamatokat, a járadékokat és az összes mellékkötelezettséget. És ami még tetézte a szakszerû vásárlást: az adásvételi csomagban több milliárd forint, 1992. évi szerzõdéseken alapuló kihelyezés volt.
Tisztelt Ház! Bár a miniszterelnök úr szeptember 27-ei beszédében kifejezte azon szándékát, hogy nem kíván tovább a múlttal foglalkozni, ez a jelen napirendi pont keretében elkerülhetetlen, hiszen a zárszámadás, azon túlmenõen, hogy a jövõbe mutató tanulságokkal szolgál, egyfajta elszámolásra is lehetõséget kínál és arra kötelez. Tudva azt, hogy nekünk legfontosabb feladatunk a jövõ alakítása, mégis, mindezekre tekintettel azt hiszem, el kell gondolkodnunk azon, hogy vajon nem lenne-e célszerû egy vizsgálóbizottság által jobban megvilágítani azokat a gazdasági történéseket, amelyeket beszédem második részében néhány kiragadott példával igyekeztem szemléltetni.
Tisztelt Ház! A szocialista frakció törekszik arra, hogy módosító javaslataival korrigálja a törvényjavaslatban fellelhetõ néhány ellentmondást, és összességében a törvényjavaslatot elfogadásra ajánljuk. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)