DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! Így, a késõi éjszakába nyúló órában elõször azzal kell kezdenem, hogy az ügyészségi törvényjavaslattal kapcsolatban két ok indokolja a frakció kétszeri megszólalását. Az egyik a törvényjavaslat terjedelme. De azért ne ijedjen meg senki és ne kapjon a szívéhez: a felszólalás idõtartama nem felül, hanem alul fogja múlni a törvényjavaslat terjedelmét. Tehát gyakorolni fogom a méltányosság erényét, és nem várom meg, míg minden képviselõtársam elhagyja a termet.
A másik ok azonban már méltán ijedelmet kelthet, és itt már nem tudom gyakorolni a kíméletesség erényét, és a riogatástól már nem védhetem meg képviselõtársaimat. Úgy érzem ugyanis - ezt már a KDNP sajtótájékoztatóján elmondtam -, mintha a jogalkotás felhõtlen égboltján egy bárd vagy egy kés bolyongana, s mindig egy-egy váratlan pillanatban lesújt, belevág egy törvényjavaslatba: ami egy volt, azt kettévágja, ami kettõ volt, azt háromfelé szeleteli. Itt azonban most a kegytárgyak közé - tehát a kés és a bárd mellé - még csatlakozik egy vasvilla is, mert a korábban szépen összerakott boglyát most szétcincálja, szétdúlja, a szalmaszálakat pedig kiteszi a szél szeszélyének.
Ezzel a bevezetõvel távolról sem kívánom megkérdõjelezni a törvény szükségességét. Teljes mértékben egyetértek az indokolás általános részének azzal a megállapításával, hogy az igazságszolgáltatáson belül csak az ügyészség esetében hiányzik az átfogó - erre a jelzõre még késõbb visszatérek - és törvényi szintû szabályozás. Ezt a hiányt feltétlenül fel kellett és fel kell számolni.
Egyetértek azzal a megállapítással is, hogy az ügyészségi szolgálati viszony egy sajátos munkavégzésre irányuló jogviszony. A munkaviszonytól való eltérés alapvetõ oka a közszolgálati és a közalkalmazotti jogviszonyhoz hasonlóan az ügyészségnek a költségvetésbõl történõ finanszírozása. A köztisztviselõk és a közalkalmazottak jogállásáról rendelkezõ törvényektõl való eltérést pedig valóban az ügyészségnek az igazságszolgáltatásban betöltött szerepe indokolja.
Az új munkatörvénykönyv valóban a gazdasági szféra munkajogi viszonyait rendezte, és alkalmatlan egy sajátos munkavégzésre irányuló jogviszony rendezésére. Ugyanúgy alkalmatlan erre a köztisztviselõkrõl és a közalkalmazottakról szóló törvény is.
Az ügyészségrõl szóló 1972. évi V. törvény és a büntetõeljárásról szóló törvény nem tartalmaz adatkezelésre vonatkozó rendelkezéseket, ezért ennek a szabályozása az adatvédelmi törvény hatálybalépése után szintén elengedhetetlenül szükségessé vált.
Probléma tehát valójában egy szál se, még ellentét sem, ami a sajátos munkavégzésre irányuló jogviszony szabályozásának a tartalmi részét illeti, vagyis hogy a javaslat személyi hatálya minden, a Magyar Köztársaság ügyészségével szolgálati viszonyban álló ügyészségi alkalmazottakra kiterjed: létrehozza az üzemi tanácshoz hasonló ügyészségi alkalmazottak tanácsát és ezek országos tanácsát; létrehozza az ügyészi tanácsokat; szabályozza az összügyészi értekezletet, a szakmai kollégiumokat; rendelkezik az ügyészségi szolgálati viszony létesítésérõl, módosításáról, megszûnésérõl; a magasabb vezetõ állású ügyészrõl és a vezetõ állású ügyészrõl.
(19.20)
A bírákra vonatkozó szabályozással azonosan rendelkezik a végkielégítésrõl és a jubileumi jutalomról, az ügyész összeférhetetlenségérõl, a fegyelmi felelõsség anyagi és eljárási szabályairól, a kártérítési felelõsségrõl. Új elemként rendelkezik arról, hogy az ügyész kérheti a felettes ügyésztõl az utasítás írásba foglalását, és köteles az utasítás végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével bûncselekményt, illetve szabálysértést valósítana meg; megtagadhatja, ha az utasítás teljesítése az életét, az egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné. De ezen túlmenõen az ügy elintézése alóli menetesítését kérheti, ha az utasítást jogszabállyal vagy jogi meggyõzõdésével nem tartja összeegyeztethetõnek.
Tisztelt Képviselõtársaim! A pálya akkor válik csúszóssá, amikor rátérünk az alkotmányi helyzet szabályozása elmaradásának a síkos jegére, és ráadásul itt még beleütközünk és felbukhatunk a pályán púposodó kis buckákban is. A parlamenti arányok ismeretében kényszerûen tudomásul kell venni, hogy a kormány nem kívánja felvállalni jelen esetben a jogállami intézményrendszer további tökéletesítésének terhét, és változatlanul a levegõben lógóként hagyja az ügyészséget. Én tárgyilagosan azt is elismerem és tudomásul veszem, hogy számtalan jogállami megoldás lehetséges és nem tekinthetõ egyedül üdvözítõnek a kormány alá rendelés, annak ellenére, hogy az európai államok túlnyomó többsége ezt az utat választotta.
Ebben a törvényjavaslatban inkább a felemásság aggasztó, mert a teljes, az indoklásban ugyan átfogónak minõsített, de a valóságban egyáltalán nem átfogó szabályozás hiánya problémákat szül és a problémák áthidalására alkalmatlan az a megoldás, hogy úgy szabom meg, úgy szabom át a legfõbb ügyész elkopott ruháját, hogy a kabát, a zakó tökéletes, a nyakkendõ is tökéletesen illik hozzá, csak éppen a nadrágot lefelejtették róla, ami köztudomás szerint szegény ügyészt élettani és politikai értelemben kiteszi a megfázás és a ráfázás veszélyének.
Csak mutatóba néhány "bucka", hiszen már mindent elmondtak elõttem. Nézzük mindjárt a legfõbb ügyész megbízatásának felmentése vagy a hivatalvesztése kimondásával történõ megszûnését, amelyre a köztársasági elnök tesz javaslatot az Országgyûlésnek.
Most képzeljük bele magunkat - ezt elmondtam a sajtótájékoztatón, csak ismétlésként mondom - abba a drámai helyzetbe, amikor a köztársasági elnök úr kénytelen felfüggeszteni az általa kedvelt és szívesen gyakorolt drámaírói tevékenységét, és átmenetileg a legfõbb ügyész úr lekivilágával kell foglalkoznia. Ugyanis annak eldöntéséhez, mert el kell dönteni, hogy megalapozott javaslatot terjeszthessen elõ, hogy vajon a legfõbb ügyész úr neki fel nem róható vagy felróható okból nem képes eleget tenni a megbízatásából adódó feladatainak és ezért a puha felmentés vagy a kemény hivatalvesztés legyen a sorsa, és ilyen javaslatot terjesszen az Országgyûlés elé. Vajon az elnök úr ezzel akaratlanul nem válik a végrehajtó hatalom jelentõs szereplõjévé, hogy õt terheli az ezzel kapcsolatos elõterjesztés?
Az elõadottak ellenére õszintén bevallom, hogy - lehet, hogy kilógva a sorból, rossz lelkiismerettel és hiányérzettel - igennel szavazok a törvényjavaslatra, amit remélem, a módosító indítványok kijavítanak és megszabadul az ellentmondásoktól, mert a szolgálati viszony szabályozása valóban elengedhetetlenül szükséges és tovább már nem halasztható.
A lelkiismeretemet az rongálja, hogy egy félbevágott törvényjavaslatról van szó, elmarad az egységes szabályozás, ami az alkotmányjogi rendezést is tartalmazta volna; a hiányérzetet pedig az okozza, hogy meggyõzõdésem szerint köztársaságunk büntetõpolitikájáért és annak a végrehajtásáért a kormány, a végrehajtó hatalom a felelõs, s ennek egyik eszköze vagy kinyújtott karja az ügyészség. Most törvényjavaslat ezt a kart levágja.
Én azzal az õszinte vallomással fejezem be, hogy nagyon sajnálom a legfõbb ügyész urat, hogy nem szabadulhat meg a rákényszerített politikai szerepvállalástól és a hozzá intézhetõ interpellációk sorozatától.
Tehát azzal fejezem be, hogy a magam részérõl elfogadom a törvényjavaslatot. Mindenkinek a lelkiismereti kérdése, hogyan szavaz, de én érzelmileg azt meg is indokolom azzal, hogy a 40 éves ügyvédkedés után a szerelemmel azonos hõfokú érzelem tapad mindig a bíróságokhoz, az ügyészségekhez, a büntetésvégrehajtás dolgozóihoz. Tehát rendbe kell tenni a dolgot és a szolgálati viszonyokat feltétlenül rendezni és szabályozni kell, mert annak hiánya a mûködõképességet veszélyezteti. Köszönöm az éjszakai órában tanúsított figyelmüket. (Taps.)