DR. SURJÁN LÁSZLÓ, a Kereszténydemokrata Néppárt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm a szót.
Tisztelt Ház! Úgy érzem, hogy ellenzéki szónokok ezen törvénytervezet vitájában nem feltétlenül adomázó kedvükkel fogják ostyába csomagolni azokat a dolgokat, amelyeket nagyon keserûen élnek meg ebben a törvényben.
Hadd kezdjem a mondanivalómat azzal, hogy mi is egy adó funkciója. Ha errõl adóügyi szakembereket kérdezünk, akkor azt fogják mondani, hogy beszedje azokat a pénzeket, amelyekre az államnak, a költségvetésnek szüksége van.
Én nem vitatom ennek az állításnak a szakszerûségét, bár volt idõ, amikor vitattam - most Szabó Ivánra nézek.
Azonban hozzá kell tegyek egy másik állítást is. Megítélésem szerint kevesebben vannak ebben az országban az adóhoz és pénzügyekhez értõ szakemberek és többen vannak olyanok, akik az adózás során a társadalom egészére figyelnek és valahogy úgy fogalmaznak, hogy az adó valamifajta párbeszéd. Párbeszéd, amelyiknek széles körû társadalmi megegyezésen kellene alapulnia, annak érdekében, hogy egy szükséges jövedelem-újraelosztás, jöjjön létre, mert az adó egy jövedelem-újraelosztás és hogy ezt a mindenkori hatalom milyen irányba teszi meg, honnan vesz el és hova tesz hozzá, ez rettentõ nagy hatást gyakorol a magyar társadalomra.
Én úgy érzem, ha ezeket a társadalmi hatásokat egy adó nem vállalja fel, hanem azt mondja, kérem, muszáj elvenni és ha valakinek az érdekét ez nagyon komolyan sérti, akkor a szociálpolitikának kell belépnie, különleges rendszereket kell alkalmaznia. Csak hát... (Dr. Békesi László pénzügyminiszter bólogat.) Pénzügyminiszter úr bólogat, tudom, személyes megbeszéléseinkbõl is tudom, hogy õ ezt így gondolja. De, pénzügyminiszter úr, a szociálpolitika forrása micsoda? Az is adóbevétel. Egy önmagát gerjesztõ negatív folyamatba lehet eljutni: egyre több adót veszek el, mert egyre nagyobb a kiadás igénye és az egyre több adó egyre több olyan embert hoz létre, akiket a társadalomnak segítenie kell. Így jutunk el oda, ahova eljutottunk. Itt van köztünk a közös pont: Magyarország túladóztatott ország, ezeket az adókat csökkenteni kellene. Ezzel szemben, ha a számításaink jók, nyilván nem olyan pontosak, mint a kormányé, de azért egészében véve ez az szja most 15 százalékkal növeli a lakossági adóterheket. Nem biztos, hogy ez a cél, amit el akarunk érni.
Ha ez párbeszéd, akkor ki között is párbeszéd? A társadalom és a kormány között, de sokkal inkább a társadalom és a parlament között, hiszen a kormány csak elõterjeszti, a parlament meghozza az adóügyi jogszabályokat. Ez a párbeszéd különös módon csattan akkor, amikor a képviselõ hazamegy a maga választókörzetébe és az emberek megkérdezik: képviselõ úr, képviselõ asszony, biztos, hogy a mi javunkra foglalt állást, biztos, hogy jó döntéseket hozott?
Milyen kérdéseket fognak kapni, tisztelt kormánypárti és tisztelt ellenzéki képviselõtársaim ennek a párbeszédnek a frontvonalában? Ha azt mondjuk, hogy nem változott az adótábla, mert maradtak a százalékok és maradtak az értékhatárok, már elhangzott - harmadik ellenzéki szónokként az ember nem mindig tud újat mondani, de azért megismétlem -, hogy bizony az éves inflációt nem követõ adótábla egy relatív tehernövekedést jelent az adózásban - ezt azért el kell ismerni.
(10.00)
Egyet lehet érteni az ország mai helyzetében és nem fenntartások nélkül, de egyet lehet érteni azzal a gondolattal, hogy ne adóalap-csökkentésekkel dolgozzunk, hanem ahol kedvezményt akarunk adni, adókedvezmények legyenek. Ez egy egységesebb, átláthatóbb rendszer, és valóban nem ad abszolút vagy relatív többletet azoknak, akik magasabb adósávokba tartoznak.
Elvben tehát - és kisebb fenntartásokkal, amelyekkel nem akarom most az idõt húzni - ezt az elemet tulajdonképpen pozitívan lehet kezelni.
Van azonban az szja-ban számos olyan pont, ahol úgy érzem, hogy ez a módosítás, amely elõttünk fekszik, túlbiztosítással dolgozik. Egy példát hadd mondjak erre: ez az alkalmazottaknak adott lakáskedvezmény. Mik a biztosítékok? A költségek 30 százalékát adhatja meg, 500 ezer forintig adhatja meg, ötévenként adhatja meg és a lakás indokolt méretéig adhatja meg. Hát, kérem szépen, aki ma - egy indokolt lakásméret, mondjuk, kétgyerekes család esetén - képes a másfél millió forintból ezt az indokolt lakást elõállítani - hogy a 30 százalékot leegyszerûsítsem -, akkor azt gondolom, az csodát mûvel. Nem szükséges ezeket a fékeket ennyire berakni; az indokolt lakásméret megfelelõen meg van határozva jogszabályokban, és ha ehhez kötjük magunkat, akkor nem a milliomosok, a hatalmas jövedelemmel rendelkezõk lakásépítését fogjuk segíteni, hanem célszerûen egy szegény emberét. És ha ne adj' Isten, az nem másfél, hanem kétmillió forint értéket jelent, akkor azt hiszem, hogy az állam még engedélyezheti adómentesen ezt a kisfokú támogatást; ha egyáltalán lesz olyan cég, amely ezt egyáltalán felvállalja. Tehát, azt hiszem, fölösleges biztosítékokat építettek be.
Érthetetlen - bár lehet, hogy számos visszaélés kizárását célozza - az alapítványok által adott ösztöndíjak visszavágása. Egy olyan helyzetben, amikor be akarjuk vezetni a tandíjakat, egy olyan helyzetben, amikor magániskoláknak is teret nyitottunk, azt hiszem, a célját kellene megnézni, azt, hogy az az alapítvány milyen ösztöndíjat ad, és a célja szerint támogatni vagy nem támogatni. De ha valaki tanul és saját erõforrásából, szülei segítségébõl nem tudja ellátni magát és van rá alapítvány, amely õt támogatja, akkor azt hiszem, hogy ezt az adóhatóságnak is támogatni egyértelmû kötelessége.
Itt van az átalányadó, amit lehet ünnepelni abból a szempontból, hogy egyszerûsíti az adó-közigazgatást, de azt hiszem, az ellenzéknek az a dolga, hogy a dolgok fonákját is megmutassa. Azzal, hog az átalányadó egy bizonyos kategóriára érvényes, érdekeltté teszem a vállalkozót abban, hogy ne nagyobb forgalma legyen. Hát, garantáltan el fogja titkolni azt a forgalmát, amit eltitkolhat, hogy bennmaradjon az átalányadó keretei között. És elesünk, elesik az állam, elesik a költségvetés például azoktól az áfabevételektõl, amelyek ezáltal számla nélkül maradnak.
Az átalányadónak egy másik kis hibája az, hogy nem veszi figyelembe az eltérõ jövedelemhányadokat; hiszen átalányról van szó. Márpedig az országban igen nagy különbségek vannak a jövedelemhányad tekintetében; egy további finomítás ezen a téren nem biztos, hogy hátrányára volna a törvényjavaslatnak. Egyetlen helyen jelenik ez meg benne, amikor kizárja az átalányadóból azokat, akik eddig tulajdonképpen egy 90 százalékos jövedelemhányadot alkalmaztak saját magukra nézve. De hát ez is egy kicsit ellentmondás, hiszen ezek az emberek vagy ezek az érintettek azért használták ezt a 90 százalékos jövedelemhányadot, mert ezzel leegyszerûsítették a saját adózásukat. Most itt egyszerûsíteni akarunk, és aki eddig is ezt csinálta, azt kizárjuk belõle. Nem biztos, hogy ezt bölcsen tesszük.
Egyenesen ellenzéki csemegének érzem azt, ami az ajándékkal kapcsolatos dolog. Ezt az 500 forintot korábban a tisztelt ellenzék - a korábbi ellenzék, úgy értem; tehát a tisztelt kormánypártok - rendkívül alacsony összegnek tartották; most úgy tûnik, hogy ez rendben van, legyen 500 forint. De utána azt mondja a jogszabály, ha jól értem, hogy adómentes továbbá az üzleti, hivatali, diplomáciai eseményekkel kapcsolatos, reprezentáció címén kapott ajándék. És itt nincs 500 forintos értékhatár már a mondatban. Ha beleértette a Pénzügyminisztérium, akkor - azt hiszem - pontosítani kell a szöveget. Ha nem értette bele, akkor egy sajátos helyzet állt elõ. Mert ha, mondjuk, valaki gazdasági miniszteri pozícióban meglátogat egy autó-összeszerelõ üzemet és ott levezeti enkezével a százezredik kocsit, melyet reprezentatív esemény kapcsán megkap, akkor ez adómentes lesz. Remélem, hogy nem így van! De jelenleg ez a szöveg így néz ki; én javaslom a pontosítását.
No de hát, ha már gépkocsiknál tartunk... A Magyar Köztársaság alkotmánya kimondja - meg is nézem pontosan - az 57. §-ában, hogy "A Magyar Köztársaságban senki nem tekinthetõ bûnösnek mindaddig, amíg büntetõjogi felelõsségét a bíróság jogerõs határozata nem állapította meg". Ez a törvény megállapítja, hogy a hivatali kocsikat használó emberek adócsalók, kivéve, ha nem a költségvetési szférába tartoznak és nem jogszabály ad nekik erre lehetõséget. És ezért - így fogalmaz a törvény: "ezen törvényben vélelmezett magánhasználat alapján" veti ki a bizonyos mellékletben foglalt adókat. Biztos vagyok benne, tisztelt Ház, hogy a vállalkozói szféra meg fogja találni azokat a megoldásokat, amelyek számára ezt az ügyet kezelhetõvé teszik. Érdekes volt szocialista párti képviselõtársam megjegyzése, hogy ezt az ügyet még finomítani szükséges. Egy picit úgy érzem, kár volt ennyire eldurvítani, ahogy a normaszövegben van. Kíváncsian várom, hogy képviselõtársam milyen módosító indítványt fog ezzel a témával kapcsolatban benyújtani. A magam részérõl tartanám magam az alkotmány szövegéhez, és nem eleve az adócsalással vádolnám azt a nagy tömegû vállalkozót, aki valóban használ magáncélra vállalati gépkocsit.
Csakhogy nem hiszem, hogy végiggondoltuk, tisztelt Ház, azt, hogy egy magáncég, saját tulajdonában lévõ cég, vagy néhány ember saját tulajdonában lévõ cégnél hogyan is válik el a magáncélú használat és a nem magáncélú használat. Elválasztható-e és el akarjuk-e fogadni vagy nem akarjuk elfogadni azt, hogy az üzletszerû célból támogatás, illetve büntetés nem jár, magáncélból jár. Úgy látom, az eddigi évek tapasztalatai alapján a Pénzügyminisztérium feladta; nem tudom elválasztani, tehát büntetem az egészet, egy menetben. Nem biztos, hogy jót teszünk ezzel.
Nagyon sajátos helyzetet hoz létre ez a törvényjavaslat akkor, amikor a társadalombiztosítási járulékoknál a 25 százalékos kulcsba tartozók számára továbbra is biztosítja az adómentességet, a magasabb kulcsokban nem. Én egyetértek azzal, hogy a mai magyar valóságban a nagyobb jövedelmeket érdemesebb visszafogni; de ennek sokkal egyszerûbb eszközei is vannak.
(10.10)
Nem tudom, hogy a társadalombiztosítási önkormányzatok végiggondolták-e ezt a módosítást. A sürgetõ, nagy menetben nem volt idõm utánanézni és megkérdezni õket. Tudniillik egészen más üzenet az, hogy adózott vagy adózatlan jövedelembõl fizetem a társadalombiztosítási járulékot. Ha adózott jövedelembõl fizetem, akkor soha, semmilyen olyan tervet nem lehet felépíteni, amely a szolgáltatásokat adó alá vonja.
Most meg hol adózott, hol nem adózott; egy feles állapot jön létre, és nem lehet tudni, hogy milyen terveket kell hosszú távon dédelgetni magunkban. Márpedig ebben az ügyben érdemes lenne dönteni.
Mi egy évvel ezelõtt elindultunk abba az irányba, hogy legyen ez a rész adómentes. Progresszív adó mellett ez valóban azt jelenti, hogy a magasabb jövedelmûek többlettámogatást kapnak. Bár éppen a legmagasabb kategóriában ezen a címen lett 44 százalékra felemelve, tehát ott tulajdonképpen kiegyenlítõdött a dolog. A másik két kategória megoldatlan maradt. Ezt meg lehetne oldani másképpen is.
Ha ez így meg lesz szavazva, akkor zavaros helyzet áll elõ, amely a társadalombiztosítás távlati terveivel mindenképpen összehangolandó, illetve nemcsak a társadalombiztosításéval, hanem egy hosszú távú magyar adópolitikával. Mert mondhatjuk azt: maradjon az a rendszer most és mindörökké, hogy a tb-tõl kapott szolgáltatások adómentesek. Ez nagyon népszerû döntés. Lehet ezt mondani.
Csak tudom, hogy a pénzügyi berkek mélyén ezzel ellentétes elgondolások is léteznek. S végig kell gondolnia a társadalomnak, hogy vajon nincs-e elõnye hosszú távon, ha ezt megváltoztatjuk. Mert gondoljunk arra, hogy aki nem adózik, csak olyan nyugdíjjövedelembõl él, amely adómentes, az semmifajta olyan kompenzációs támogatásban nem részesíthetõ, amelyet egy adórendszeren keresztül nyújtanánk számára.
Na persze, ha a pénzügyi kormányzat örökre le akar mondani az adókedvezmények rendszerérõl, akkor ezt nyugodt lélekkel megteheti. De nem hiszem, hogy Magyarországon volna olyan pénzügyminiszter, aki ezt ilyen durva, kategorikus jövõképben ki merné mondani.
Tisztelt Ház! Eme rövid bevezetõ után mondhatom az unitárius pappal, aki hatórai beszéd után imígyen szólt: "Felosztám beszédem tizenkét cikkelyre." (Derültség az MSZP padsoraiban.) Hát nem tizenkét cikkely, csak egyetlen cikkely maradt még hátra, de azért ez a dolgok lényege a hátralevõ, kevés idõben. S ez a gyermekek adókedvezményének a megszüntetése.
Ez benne volt a kormányprogramban és íme most elõttünk áll. 1987-ben is a parlament egy olyan szja-t akart elfogadni, helyesebben a kormány olyat terjesztett be, amelyben nem volt benne a család nagysága. Az utolsó percben megváltoztatta az a parlament a döntését, és igenis nem hozta létre azt a szégyenteljes adórendszert, amely nem veszi figyelembe azt, hogy a meglevõ jövedelembõl hányan élnek. Kevés hasonló rendszer van, bár mindenre lehet nemzetközi példát találni. De fogyó népességû országban gyermekkedvezményeket megszüntetni, helyettük legalább semmit sem adni, ez enyhén szólva tûrhetetlen, elképzelhetetlen, szinte sajtóhibának tûnhetett volna már a kormányprogramban is.
Nagyon remélem, hogy nem lesz ebben a Házban olyan többség, amely ezt a merényletet meg fogja szavazni. Csodálom, hogy erre még nem tért ki egyetlen szónok sem, igaz, a szövegben ez nincs benne. Ez a szövegben csak úgy van benne, hogy fel van sorolva, mit lehet levonni. S aztán a megszüntetendõ rendelkezések között végig kell bogarászni, hogy mirõl is van szó.
Tisztelt Ház! Nem szeretnék túldrámázni... Nem beszélek éhenhaló emberekrõl, kukákban keresgélõ szegényekrõl, mert azt gondolom, hogy ez az ország ennél sokkal bonyolultabb, és ez a téma is sokkal fontosabb. Mindössze azt állítom, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányának 16. §-a kimondja: "A Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára." Ez a törvényjavaslat, ha elfogadásra kerül, megkülönbözteti az állampolgárokat, és ha három vagy több gyermekük van, akkor éves szinten jelentõs adóemelésnek teszi ki õket, ellentétben azon állampolgárokkal, akiknek nincs vagy kevesebb gyermekük van.
Azt állítom - és a Kereszténydemokrata Néppárt ezt egyértelmûen támogatja - , hogy ez a rendelkezés megsérti a magyar alkotmányt. Negatív diszkriminációt tartalmaz a gyermekeket nevelõ családok ellen, holott az alkotmány pozitív diszkriminációt ír elõ. Egyetlen módon lehetne védeni, ha ezek az itt elvont összegek megjelennének a családi pótléknál. De a családi pótlék költségvetése csökkenõ tendenciát mutat a kezünkben levõ költségvetési törvény alapján.
A magunk részérõl tehát módosító indítványban javasolni fogjuk a meglevõ kedvezmény visszaállítását. Errõl a parlamenttõl név szerinti szavazást kérünk. S ha a parlament elutasítja, megítélésünk szerint a döntõ szót az Alkotmánybíróság fogja kimondani.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket! (Taps.)