VARGA MIHÁLY, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim!
Mostani ülésszakunk folyamán, amikor megkezdjük az adórendszer módosítását célzó törvényjavaslatok vitáját, érdemes néhány mondatban utalni arra, mivégre is történik mindez.
Azt hiszem, abban valamennyi józanul gondolkodó politikus egyetért, hogy a modern államra napjainkban óriási feladatok hárulnak, ami pénzbe kerül. Az egészségügy, az oktatás vagy a honvédelem is azokhoz a területekhez tartozik, amelyek még hosszú ideig igénybe veszik az állam, vagyis az állampolgárok teherviselõ képességét.
Ismerve a magyar gazdaság állapotát és az állami szerepvállalás nagyságát, bele kell nyugodnunk, hogy az állam lényeges tehermentesítése a közeljövõben nem túlságosan valósul meg. Ennek ellenére el kell ismernünk a polgárok, valamint a gazdaság szereplõinek azon jogos törekvését, hogy meginduljon az adóterhek csökkentése.
A pénzügyminiszter úr tegnapi expozéjában úgy fogalmazott: "Az adótörvények módosításainak célja, hogy a jövõbeni felvirágzást segítsék elõ." E céllal a magunk részérõl is egyet tudunk érteni.
A kérdés már csak az, hogy a személyi jövedelemadó-rendszer elõttünk fekvõ módosítása eleget tesz-e ennek a kívánatos célnak. Ismerve a módosításokat, tartunk tõle, hogy nem.
A törvényjavaslat indokolása szerint a szükséges korrekciókat elsõsorban az indokolja, hogy az 1994-ben bekövetkezett jövedelemnövekedést egyszeri alkalommal, 1995-ben visszakorrigáljuk. Ahogy a megfogalmazás mondja, idézem: "Az egyensúly javítása 1995-ben megköveteli a fogyasztás közvetlen korlátozását." Az érvek valahonnan ismerõsen csengenek. Többet fogyasztunk, mint amennyit megtermelünk. Túlfogyasztás van, amelyet sürgõsen vissza kell fogni.
Ezzel szemben a rideg tények azt igazolják, hogy a kormányzati körökben népszerû vélekedésekkel ellentétben nem a magánfogyasztás növekedése, azaz a lakosság túlfogyasztása okozta a belföldi felhasználás növekedését.
A Statisztikai Hivatal adatai szerint a kiskereskedelmi forgalom volumene az év elsõ hét hónapjában nyolc százalékkal csökkent. A kiskereskedelmi forgalom a magánfogyasztásnak több mint felét fogja át, és semmi sem utal arra, hogy a fogyasztás más területeken a csökkenést ellensúlyozó mértékben növekedett volna.
Másrészt a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint az év elsõ hat hónapjában a háztartások megtakarításai növekedtek. A nettó megtakarítói pozíció majdnem 140 milliárd forinttal javult, ami messze felülmúlja az 1993-as év azonos idõszakában tapasztalt változást. Júliusban - talán a politikai változások bizonytalanságai miatt - a lakosság megtakarításai tovább növekedtek.
Tehát a kétségtelen tény mellett, miszerint az egy fõre jutó átlagkereset reálértéke az év elsõ felében hat százalékkal nõtt, nem a háztartások fogyasztás-növekedése, hanem a pénzmegtakarítások emelkedése járt ezzel együtt.
(10.20)
Arról már nem is szólva, hogy a foglalkoztatottak számának nagyjából hasonló arányban történõ csökkenése a keresetek tömegét nagyjából változatlanul hagyta.
Ebbõl kifolyólag elhibázottnak tartjuk azt a kormányzati lépést, amely összességében növeli az adóterhelést. A kormány úgy járt, mint az egyszeri gyerek, aki nagyobbat akart ugrani az apjánál. A hangzatos kijelentéssel szemben - miszerint többet fizetnek a gazdagok, a szegényebbek adója pedig nem nõ - 1995-ben valamennyi adózó többet fog fizetni. Az adónövekedést azonban nemcsak az államkassza tünteti el, hanem az infláció.
Említenék néhány konkrét példát. A törvénymódosítás jelentõs vívmányként könyveli el az adótábla változatlanul hagyását. A laikusok elõtt is közismert azonban, hogy jelentõs mértékû infláció mellett a változatlan adótábla nagyobb adóelvonást eredményez. Az az állampolgár tudja tehát csak a változatlan rendszer mellett nyújtott elõnyöket kihasználni, akinek jövedelme egy fillérrel nem emelkedik 1995-ben. Bár adózási szempontból jobban jár, jövedelme mégis egyötöddel ér kevesebbet, mint korábban.
Az már csak a sors iróniája, hogy éppen az a pénzügyminiszter terjeszti be ezt a javaslatot, aki korábban egy országgal tanította meg azt az idegen szót, hogy valorizáció. Valorizáció, azaz az új értékhez igazítani a pénz romlásával történõ értékvesztést, tehát az adósávok inflációhoz való igazítása.
Ugyanilyen érthetetlen számunkra, amit már többen kifogásoltak, - szó szerint idézem: "a magánszemély tulajdonában lévõ személygépkocsi vélelmezett magáncélú használata miatti adókötelezettség". Itt a hivatali gépjármûvekrõl van szó, elõttem már szinte mindegyik ellenzéki párt képviselõje kifogásolta ezt a módosítást.
Úgy tûnik, a kormány megirigyelte a minimumadó sikerét, s ezzel az új javaslattal hasonló babérokra tör. A dolog rendben is lenne, ha számíthatnánk arra, hogy egy év múlva ez a javaslat is a süllyesztõbe kerül, ám a szándékot látva, ez a módosítás tartósabb lesz.
A módosítás több problémát is felvet. Egyrészt az adókiszabás egy vélelmezett cselekedet után történik meg, ami - ellentétben az átalányadózással - nem választható, hanem kötelezõ. Vagyis olyan ez, mintha a rendõr azért büntetne meg valakit, mert autója van, és vélelmezhetõen tilosban parkolt.
Másrészt az alkotmány 9. § (1) bekezdése kimondja: Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlõ védelemben részesül. Márpedig ebben az adómódosításban a jogszabályalkotók kínosan vigyáztak arra, hogy az állami hivatalok magángépjármû-használóira ne vonatkozzanak ezek a módosítások.
Hogy is van ez, tisztelt képviselõtársaim? Amíg egy pék, egy biztosítási ügynök vagy egy virágárus súlyos ezreseket kell hogy kifizessen a munkaeszközként használt rozoga furgonért, Barkasért, Nisáért, addig az államtitkár vagy a miniszter kényelmesen hátradõlhet az adózatlan, magánhasználatú Mercedes ülésén. Hol van itt a köz- és magántulajdon alkotmányos egyenjogúsága?
Teljesen érthetetlen a kétféle adótételre tett javaslat is. Ha a személygépkocsi után a kifizetõ fizeti meg az adót, akkor például egy hároméves Lada után évente 60 ezer forintot kell fizetni. Ellenben, ha ugyanezért a hároméves Ladáért a magánszemély fizet adót, akkor 48 ezer forintot kell az adóhivatalnak leszurkolni.
Ne kérdezze senki, miért kell többet fizetni az egyik s kevesebbet a másik esetben. Csak. És még mindig nem szóltunk a javaslat közvetett hatásairól. A vállalkozók számára nyilvánvalóan nincs választás. Vagy fizetik a százezres adót vagy becsuknak. Elképzelhetõ ez utóbbi is az alacsony haszonnal vagy anélkül mûködõ vállalkozások esetében. A megnövekedett adóteher nyilvánvalóan növeli a költségeket, ezt továbbhárítva végsõ soron a fogyasztónak, az állampolgárnak kerül több pénzébe.
A módosítás tehát árnövelõ hatással jár, inflációs vonzata van, amit éppen azok tudnak a legkevésbé kikerülni, akiket a kormány meg akar kímélni a többlet-terhektõl.
Hasonlóképp nem tartjuk szerencsés módosításnak a szellemi tevékenység jövedelmének 1995-tõl történõ drasztikus megadóztatását. A módosítás szerint a szellemi tevékenységet folytató magánszemély a jövõben e tevékenységébõl származó jövedelme után 25 százalékot, de legfeljebb 25 ezer forintot vonhat le adójából. A javaslat üzenete világos. A tudományos kutatást szolgáló alapok támogatásának csökkentése után a kormány a szellemi tevékenységbõl még valamilyen jövedelmet szerzõket vette célba. Hogy ezek a szellemi tevékenységek milyen költségekkel, beruházással járnak, és hogy az ilyen tevékenységekre milyen szüksége van az országnak, úgy tûnik, ez a kormány számára közömbös.
Végül néhány mondatot szólnom kell az adórendszer új elemérõl, az átalányadózásról. Az átalányadózás korlátai ismertek, egy ponton túl nem ösztönöz a jövedelmek növelésére, jövedelem-visszafogásra ösztönöz. Az érdekképviseletek azonban már régóta szorgalmazták egy ésszerû, kevésbé bürokratikus, a kisvállalkozók számára egyszerû adminisztrációval járó adótípus bevezetését. A kormány üdvözlendõ módon elszánta magát erre a lépésre, de nyilvánvalóan a puding próbája itt is az evés lesz.
A progresszíven emelkedõ adómérték talán nem túl szimpatikus és elriasztó hatással járhat, ezért célszerû lett volna a bevezetés idõszakában kedvezõbb kulcsokkal elõsegíteni a vállalkozók számára ennek az adótípusnak a választását. Egy év múlva érdemes lenne visszatérni erre a módosításra, elemezni az addig szerzett tapasztalatokat és esetleg végrehajtani a szükséges korrekciókat.
Tisztelt Ház! Összefoglalva: a személyi jövedelemadó-törvény módosítása az elõzetes beharangozástól eltérõen többnyire kedvezõtlen változásokat kíván életbe léptetni. Növeli az általános adóterheket, újra azokról kíván még egy bõrt lehúzni, akik eddig is a legnagyobb terheket viselték. Elhangzott, különösen a gyermekes családok helyzete fog a jövõ év folyamán romlani.
A módosítások iránya nem felel meg annak a sûrûn hangoztatott elvnek, hogy a jövedelmek helyett a fogyasztást célszerû és kell adóztatni. Nem túlfogyasztásról van szó tisztelt képviselõtársaim, hanem túladóztatásról.
Ezek után félve gondolunk arra, hogy a kormány az idei kisebb korrekció után jövõre milyen átfogó módosítással kíván a tisztelt Ház elé járulni. Úgy gondoljuk, viharfelhõkbõl már van épp elég. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)