BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Én is szeretnék néhány rövid reflexiót fûzni az eddigi vitához, a ma elhangzott vezérszónoklatokhoz.
Több ellenzéki szónok is arról beszélt itt, hogy az úgymond baloldali kormánykoalíció keresletkorlátozó politikát folytat, ez jelenik meg az adótörvényekben, és ezt kifogásolták. Nos, való igaz, hogy a mindenkori gazdaságpolitikának az expanzív, bõvítõ és a restriktív, korlátozó politika között kell választania. Az is kétségtelen, hogy az elõzõ kormány a tevékenysége utóbbi két évében vitathatatlanul expanzív politikát folytatott, mindenekelõtt a fogyasztási típusú jövedelmek tekintetében, és azt hiszem, az is vitathatatlan, hogy ez idõ elõtt következett be; olyankor következett be, amikor ennek a feltételei nem voltak meg, s hogy ez nagyon súlyos károkat okozott az ország gazdasági helyzetének. Ebbõl következett - többek között ebbõl is - az a fizetésimérleg-helyzet, az a költségvetési deficit, amelyre a jelenlegi kormánynak kell sajnálatos módon reagálnia.
Ennek következtében állott elõ '94 közepére olyan helyzet, hogy egy olyan kormánykoalíció, amely egy szocialista és egy liberális párt kormánykoalíciója, olyan gazdaságpolitikára kényszerül, amely a beruházások tekintetében - a jövõ megalapozására törekedve - expanzív politikát jelent, de a fogyasztás, mindenekelõtt a közületi, de a lakossági fogyasztás tekintetében is, sajnos egyelõre restriktív politika kell hogy legyen, ami érthetõ módon értetlenséget vált ki, mindenekelõtt a szocialista képviselõk egy részében. Érthetõ ez az értetlenség, de az adott gazdasági helyzetben a szocialista és liberális pártból összeállt kormánykoalíció nem követhet más gazdaságpolitikát. Nem vitatható, hogy az adópolitika, a most elõttünk fekvõ adótörvények is ezt a gazdaságpolitikát szolgálják.
Szeretném világossá tenni, hogy én egyáltalán nem kifogásolom azt, ha azok a korábbi kormánypártok, amelyek maguk is részt vettek ennek az idõ elõtti expanzív gazdaságpolitikának a megvalósításában, illetve, mondjuk, a Kereszténydemokrata Néppárt esetében a kikövetelésében - mert hiszen ez történt -, ezt õk nem támogatják.
(12.00)
Az azonban már meglep, ha a kisebbik liberális párt, amelyik a választások elõtt hasonlóképpen olyan gazdaságpolitikát tartott szükségesnek, amely a beruházások tekintetében expanzív és a fogyasztás, a fogyasztói célú jövedelmek tekintetében restriktív, ha ez a párt most, ebben az adóvitában és a majdani költségvetési vitában nem támogatja ezt a gazdaságpolitikát, hanem ugyanolyan szemrehányásokat tesz ennek a gazdaságpolitikának, mint azok a pártok, amelyektõl liberális gazdaságpolitikát magam sem várnék el. Ez az egyik dolog, amit szerettem volna szóvá tenni. Én a magam részérõl támogatom azt a gazdaságpolitikát, ami az elõterjesztett adótörvényekben megnyilvánul, és azt hiszem, hogy ez ma a racionális gazdaságpolitikai magatartás.
A másik megjegyzésem ehhez az ügyeskedés körüli vitához fûzõdik. Én magam is nagyon szerencsétlennek tartanám, ha ez a szó - amelyik valóban a hetvenes évek legrosszabb emlékû, politikai indíttatású, antiliberális közéleti fellépéseibõl maradt ránk - ismét elterjedne a magyar gazdaságpolitikai vitákban. Valóban nagyon nem lenne szerencsés, ha itt bárki is vállalkozásellenes hangulatot keltene az adótörvények kapcsán vagy egyébként. De azért szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy miért is került ez egyáltalán szóba ma a vitában. Azért került szóba, mert az elõterjesztett adótörvények bizonyos területeken megpróbálnak bizonyos olyan jövedelmeket megfogni, amelyek az elmúlt években nem kerültek megadóztatásra, és az adótörvényeknek ezek a törekvései a négy ellenzéki párt egységes kritikájával találkoztak ma délelõtt. Azt gondolom, hogy ez nem szerencsés, nem indokolt.
Mert mirõl van itt szó? Arról van szó, hogy az az adórendszer, amiben máig élünk, arra törekszik, hogy megfogja azokat a jövedelmeket, amelyek egy méltányos társadalmi közteherviselés keretében adózandók, amelyeket indokolt adózásnak alávetni. De tartalmazott bizonyos olyan kedvezményeket, amelyek alapján jelentõs jövedelmek nem voltak megadóztathatók. Ami pedig egy olyan helyzetben, amikor valóban túladóztatott az ország - ebben nincs köztünk vita -, valóban túladóztatottak általában a jövedelmek, ugyanakkor a költségvetés hatalmas deficittel küszködik, nem szerencsés, nem kívánatos. Lehetõleg arra kell törekedni - és azt hiszem, hogy az adótörvények ebbõl a szempontból valamennyiünk által támogatásra tarthatnak számot -, hogy az általános adószint ne növekedjék, hiszen mindnyájan ezt tartjuk kívánatosnak, de azokat a jövedelmeket, amelyek eddig kicsúsztak az adóztatás alól, holott adóztatandó jövedelmek, indokolt megadóztatni.
Ebbõl a szempontból valóban fontos tétel és szerintem jó az a javaslat, ami elõterjesztésre került, hogy a jövedelmek, amelyekre magánszemélyek abból tesznek szert, hogy nem magánszemély által üzemben tartott személygépkocsival folytatják magáncélú autózásukat, jelentõs jövedelmek, amik legyenek tárgyai az adózásnak. Amióta szerte Európában és Európán túl elterjedt az, hogy vállalati menedzsereknek, funkcionáriusoknak, sok mindenkinek úgy juttat a munkáltatójuk adómentes jövedelemkiegészítést, hogy ad nekik egy szolgálati autót, azóta szerte Európában van egy versenyfutás a munkáltatók és az adóhivatal között, hogy megpróbálják ezt a juttatást adómentesen adni, illetve megadóztatni ezt a jövedelmet. Ezt a játékot körülbelül két évtizede játsszák Angliában, Németországban, szerte Európában. Ez a játék nálunk is folyik, mert a munkáltatók nálunk is rájöttek arra, hogy így lehet jövedelemhez juttatni megbecsült munkatársaikat, hogy odaadnak nekik egy autót, és ezzel jutnak adómentes jövedelemhez.
A Magyar Demokrata Fórum vezérszónoka, Barsiné Pataky Etelka képviselõtársam elmondta nekünk, hogy milyen súlyos terheket viselnek az autózók a benzinben, az autó árában, stb, stb. Igaza van. Súlyos terheket visel mindenki, aki Magyarországon saját maga gépkocsit üzemeltet. Ezeket a terheket nem fizeti meg az, aki nem maga veszi meg az autót, nem maga fizeti a szervizt és nem maga fizeti utána mindazt, amit fizetni kell, hanem a munkáltatója fizeti, vagy akár õ maga mint munkáltató - ha vállalkozó - , ezt nem a személyi jövedelmébõl fizeti, hanem vállalkozásának a jövedelmébõl. Azt gondolom, társadalmilag teljesen indokolt az, hogy ilyen módon ne jussanak adómentes jövedelemhez azok a személyek, akik ma ilyen autókat üzemeltetnek. Ezt az adórendszer eddig is megpróbálta megragadni, de nem sikerült, és azt a mintegy százezer autót adómentesen használták.
Szerintem teljesen méltányos az, hogy sort kerítsen az adórendszer arra, hogy valamilyen módon megragadjuk ezt. Az elõterjesztés megpróbálta nagyjából belõni átalány formájában, hogy egy ilyen autó évi magáncélú használata körülbelül milyen jövedelmet jelent az illetõnek. Ezt megpróbálja megragadni. Lehet azon vitatkozni, hogy ez az összeg a jó, vagy egy kicsit magasabb, vagy egy kicsit alacsonyabb. Ezt meg kell próbálni belõni, ez mindig így van. De mindenesetre ez a javaslat azt a célt szolgálja, hogy egy jelentõs jövedelmi tétel ne maradjon adómentes, onnan vegyen el a költségvetés adóbevételt, ahol van mit adóztatni, hogy ne kelljen onnan elvenni, ahol valóban túladóztatás van, és ahol nincs mit adóztatni. Ezért érthetetlen számomra, hogy a tisztelt ellenzéki vezérszónokok miért támadták ilyen vehemenciával ezt a javaslatot.
Végül még egy tekintetben szeretnék visszatérni ellenzéki képviselõtársaim észrevételeire. A Kereszténydemokrata Néppárt vezérszónokaként Surján László képviselõtársunk egy nagyon magával ragadó zárással fejezte be vezérszónoklatát, amikor súlyos szemrehányást tett az elõterjesztõnek azért, mert meg akarja vonni a gyerekesek adókedvezményét. Valóban nagyon vonzó, nagyon megindító volt az, amit õ errõl elmondott, csak azt hiszem, hogy a dolog érdemét tekintve nem állja meg a helyét.
Egyszerûen tudomásul kell vennünk azt, hogy Magyarországon az elmúlt - mennyi is? - több mint huszonöt évben kialakult egy olyan családtámogatási rendszer, amely valójában egyedülálló Európában a maga nagyvonalúságában. Magyarország kezdte annak idején a gyermekgondozási segélyt, Magyarországon van egy - a térségben mindenesetre a jövedelmek általános színvonalához viszonyítva jelentõs - családipótlék-rendszer, és ez a rendszer érzéketlen arra, hogy milyen jövedelmeket élveznek azok, akik igénybe veszik.
Azt hiszem, abban mindnyájan egyetértünk, kívánatos az, hogy ez a családtámogatási rendszer fennmaradjon. Annak ellenére, hogy ezt a családtámogatási rendszert ma egy olyan helyzetben fizeti a magyar államháztartás, amikor az adófizetõ keresõk száma lényegesen csökkent ahhoz az idõszakhoz képest, amikor ezt a családtámogatási rendszert kialakítottuk, egyszerûen azért, mert több százezer ember van munka nélkül, és ez a több százezer ember természetesen nem fizet adót, ugyanakkor a családtámogatási rendszerünk változatlan, csak akkor van baj, ha ez a családtámogatás is elértéktelenedik az inflációval.
Ehhez a hatvanas évek vége óta kialakult rendszerhez hozzájött még egy elem, amit egyébként olyan országok alkalmaznak Nyugat-Európában, ahol ez az egész családtámogatási rendszer nem létezik: a gyermekesek adókedvezménye. Ez bizonyos értelemben megduplázta - na nem összegében, csak a rendszert tekintve - a családtámogatási rendszert. Most olyan helyzetben van a magyar államháztartás, amikor minden irányból olyan feladatok merülnek fel, amelyeket finanszírozni kellene, és minden irányból olyan nyomás van az államháztartáson, hogy hol lehetne valamit takarékoskodni. Van olyan nyomás is a rendszeren, hogy ebbõl az európai összehasonlításban elég nagyvonalú családtámogatási rendszerünkbõl is kellene takarékoskodni.
(12.10)
Nincs olyan külföldi szemlélõ, aki ne azt mondaná, hogy valamit vonjunk vissza, különösen ott vonjunk vissza, ahol a magas jövedelmûek is élvezik ezt a családtámogatási rendszert. Sokféle javaslat merült föl - és nemcsak a jelenlegi kormánypártok körében -, hogy mit lehetne tenni ebben a helyzetben. Többek között felmerült a családi pótléknak az adóalapba való bevonása, fölmerült az, hogy a családi pótlékot ne állampolgári jogon adjuk, hanem valamilyen rászorultsági alapon. A kormányprogram vitájában, komoly megfontolások alapján, úgy döntött a két jelenlegi kormánypárt, hogy megõrzi a családi pótlék jelenlegi rendszerét, nem vonja be a családi pótlékot a jelenlegi helyzetben az adóalapba, hanem más utat választ. Ezt a fajta adókedvezményt szünteti meg, mert úgy ítélte meg, hogy itt még mindig a magasabb jövedelmûektõl veszünk el családi juttatást és nem minden állampolgártól.
Ugyanakkor a másik oldalon a gyermektámogatást állampolgári jogúvá teszi, ami eddig nem volt. Én úgy látom, elhihetjük a Pénzügyminisztériumnak, ha azt mondja, hogy amit elveszünk az egyik oldalon, az összegében lényegében megfelel annak, ami pluszt adunk a másik oldalon. Azt hiszem, semmi sem indokolja, hogy úgy állítsuk be ezt a lépést, mint valamilyen családellenes vagy nem tudom milyen lépést, hogy ezt tekintsük egy olyan horderejû dolognak, amivel szemben föllépünk a név szerinti szavazás, az Alkotmánybírósághoz való fordulás fenyegetésével. Azt hiszem, ez messze túldimenzionálja ezt a dolgot. Azt hiszem, ez korrekt, indokolt, sokoldalúan megfontolt lépése a jelenlegi kormánykoalíciónak.
Azt kérem az ellenzéki pártoktól, hogy ezt ekként, szakmailag, a gazdasági, költségvetési és szociálpolitikai megfontolások egybevetésével kezeljék, és ekképpen fogadják is el. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)