TOKÁR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! A szövetkezeti törvény módosítása kapcsán eddig a mezõgazdaság problémája került elõtérbe. Én egy olyan területrõl jöttem, amely ugyan a szövetkezeti mozgalomhoz tartozik, de nem mezõgazdasági jellegû. Ipari szövetkezetben dolgozom több mint húsz éve. Úgy gondolom, amikor a szövetkezeti törvényrõl beszélünk, akkor ezt a törvényt nem lehet leszûkíteni csak a mezõgazdaságra. Több ágazatot érintõ és több ágazatban is komoly problémát jelentõ volt az a törvénymódosítás, illetve törvényalkotás, amely az elmúlt négy évben megszületett.
Mielõtt rátérnék a szövetkezeti ipar problémájára: nem kértem szót kétpercesre Tóth Tihamér képviselõtársam hozzászólása kapcsán, azonban szeretnék pár mondatban reagálni. Nagyon sajátosan vezette elõ mondanivalóját. Nevezetesen, hogy a jelenlegi kormánykoalíció, a '92-ben kisebbségben lévõ párt, most politikai revansot kíván venni a '92. évi törvényalkotásért, és az összes módosító javaslata politikai jellegû. Ezzel szemben 1992-ben pusztán gazdasági megfontolások vezették az akkori kormányt a törvény alkotásában, és az akkori törvényalkotás mellõzött mindenfajta politikai megfontolást.
Egy kicsit elárulta magát Tóth Tihamér, amikor hozzátette, hogy a zsilipelõ törvénynek szánt '92. évi II. törvényre, az átmeneti törvényre nem volt fogadóképes a társadalom, ezért ez elhúzódott, és nem éppen a kívánt mértékû volt ennek a hatása. Ha ez a dolog így áll, akkor talán érdemes lenne elgondolkodni és egy kis önkritikát gyakorolni, hogy vajon kellõképpen ismerték-e a társadalom igényét, és kellõképpen a társadalom igénye szerint történt-e ez az átalakítási törvény, és valóban gazdasági szempontok vezérelték-e az akkori törvényalkotókat, esetleg nem csúszott-e be politikai szándék, valami felsõbbrendû megfontolás, hogy mi majd nálatok is jobban tudjuk, és tessék, itt van a kiváló recept, ezt hajtsátok végre.
Itt szeretném elmondani, és Lakinger Béla Zsebcirkáló címû könyvébõl szeretném idézni, ami az ötvenes évek prófétaképzõ iskolájára volt felírva nagy betûkkel: "A földhözragadt szakismeretek gátolják a magasabb szempontok megértését". Úgy látszik, a társadalom ezekhez a magasabb szempontokhoz nem túlságosan volt felkészülve '92-ben. Ennyit talán az õ mondanivalójához, és talán rávilágítva, hogy nem minden politikai szándék nélküli volt az a '92. évi szövetkezeti törvényalkotás, de ezen belül is az átmeneti törvény, amely akkor megszületett.
A fõ célpont nyilván a mezõgazdaság volt, azonban ez a tekegolyó jelentõsen érintette a mellette lévõ bábukat is: az ipari szövetkezeteket, a takarékszövetkezeteket, a lakásépítõ szövetkezeteket. Én csak az ipari szövetkezetekrõl kívánok két-három mondatot szólni. A nyolcvanas évek végén, a kilencvenes évek elején az ipari termelés hét százalékát adták az ipari szövetkezetek. Több mint kétszázezer ember dolgozott ezer ipari szövetkezetben. Jelentõs volt az az exporttevékenység, amely mind keletre, mind nyugatra ebbõl az ágazatból vagy alágazatból kiáramlott.
Az átmeneti törvény - nyugodtan mondhatom - csapás volt a szövetkezeti iparra, mert a megcélozni kívánt célokat messze nem érte el. A kiválásokkal megbontott technológiai sorrendeket, emberek között támasztott olyan feszültségeket, amelyek egyáltalán nem voltak kívánatosak. Nyugodtan mondhatom, hogy ma a szövetkezeti ipar messze alulteljesít a '90. évihez képest.
(11.20)
Elismerem, hogy a szövetkezeti vezetõk egy része próbálta azt a gazdasági stabilitást, azt a technológiai hátteret, azt a technikát védeni és különbözõ társaságokban megteremteni a folyamatos termelést, azonban ez az állapot nem tartható, és mindenképpen szükséges a szövetkezeti törvény végleges rendezése.
Én azt kezdeményezem - egyetértve az itt már elhangzottakkal -, hogy az elkövetkezendõ jövõben szülessen egy új szövetkezeti törvény, amely azonban a különbözõ ágazatokra való tekintettel a szövetkezeti elveket csak rendkívül szûken határozza meg, az ágazati sajátosságokat pedig rendkívül pontosan szabályozza. Ezzel ismerje el az egységes szövetkezeti elveket, de adjon lehetõséget az ágazati sajátosságok kidomborodására.
A másik dolog, amit szeretnék: a szövetkezeti törvény megszületésével legyen lehetõség a szövetkezetekbõl a társaságokba való átmenet megkönnyítésére. Nevezetesen szûnjön meg az a törvényi elõírás, amely szerint a társaságba belépni nem kívánó taggal az adott gazdasági év végén el kell számolni, mert ezzel tulajdonképpen a szövetkezet és a társaság közötti átjárhatóságot lehetetlenné tesszük. Mert melyik szövetkezetnek van annyi tõkéje és annyi forgóalapja - bármilyen kis létszámúak azok, akik nem kívánnak belépni, és ez a külsõ üzletrész-tulajdonosokra is vonatkozik -, hogy képes legyen ezt kifizetni, vagy képes legyen ennek a kifizetésére felvett hitelek kamatait vagy magát a hiteleket finanszírozni.
Ezzel kapcsolatban módosító javaslatot adtunk be már most, egy átmenet megkönnyítésére, de a jövõben ezt az átjárhatóságot - úgy gondolom - egy pontos szabályozással, törvényadta keretek között biztosítani kell.
Befejezésül szeretném kérni az Igazságügyi Minisztériumot, nézze meg és vizsgálja meg a cégbíróságoknál a bejegyzésre váró szövetkezetek helyzetét. És mindazoknál, akiknél formai hibák miatt ezek a bejegyzések késnek, hasson oda, hogy ezek meggyorsuljanak, mert ezzel a szövetkezeti gazdálkodást tudnánk megmenteni, segíteni, mert ez a késedelem jelenleg elsõsorban a hitelek felvételét és a gazdálkodást nehezíti.
Én ezekkel a megjegyzésekkel a szövetkezeti törvénymódosítást támogatom, és azt szeretném, hogyha az elkövetkezõ idõben nem a törvény körüli vita volna politikai csatározások helye, hanem ez pusztán gazdasági érdekek alapján történne és dõlne el a parlamentben. Köszönöm szépen. (Taps a koalíció padsoraiban.)