DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Fölvethetõ a kérdés, hogy miért folyik ilyen hosszan a vita egy ilyen nagyon rövid törvénytervezetrõl. Már sokan elmondták a véleményüket, nevezték ezt politikai törvénynek is. Én azt mondanám, hogy egy sajátos negatív törvényrõl van szó, amelynek az egyik fõ része, hogy hatályon kívül helyezi a szövetkezeti törvény XI. fejezetét. Talán ez a csúnya kifejezés, hogy negatív törvény, finomabban az elõterjesztés során úgy hangzott el, hogy kritikai jogalkotás. Én azt hiszem, hogy ezen nem lenne érdemes vitatkozni. Én arra szeretném a hozzászólásomat koncentrálni, ami az általános vita célja, hogy valóban szükség van-e most ilyen törvénymódosításra, és a benyújtott törvénymódosító javaslat megfelel-e azoknak a célkitûzéseknek, amelyeket az elõterjesztõ elvárt, illetve amire szükség lenne.
A törvénymódosítás benyújtásának és sürgõs tárgyalásának szükségességét a kormány azzal indokolja, hogy, idézem "mielõbb kiiktatásra kerüljenek a törvénybõl a nemzetközi szövetkezeti elveknek ellentmondó, a mezõgazdasági szövetkezeteket diszkrimináló rendelkezések". Ez az indoklás csaknem szó szerint megegyezik a kormányprogramban a szövetkezeti törvény, úgymond, legutóbbi módosításának felülvizsgálatára vonatkozó megfogalmazással.
Az indoklással kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy mind a törvényjavaslat elõterjesztésében, mind a kormányprogramban vitatható az elõbb idézett megfogalmazás. Elsõsorban azért, mert a szövetkezetekrõl szóló 1992-es I. törvény eredetileg is számos olyan rendelkezést tartalmazott, amely ellentmond a nemzetközi szövetkezeti elveknek, és nemcsak a legutóbbi módosítás során kerültek ilyenek a törvénybe. A legutóbbi módosítás alatt az indoklás nyilvánvalóan az 1994. évi XXXXIV. törvényre gondol, amelyet az Országgyûlés 1994. április 7-én fogadott el.
A nemzetközi szövetkezeti elveknek ellentmondó rendelkezések azért szerepelnek a szövetkezeti törvényben, mert a Magyarországon mûködõ mezõgazdasági és más szövetkezetek eleve eltérnek mind szervezeti felépítésükben, mind alapvetõ célkitûzéseikben és mûködési módjukban nemcsak a nyugati országokban általánosnak mondható szövetkezeti formáktól, hanem a többi volt szocialista ország szövetkezeteitõl is.
Mivel az 1992. évi I. törvény ezt az állapotot veszi alapul, és nem egy elvi vagy a nemzetközi gyakorlatban általánosnak tekinthetõ szövetkezeti modellt fogalmazott meg, a nemzetközi szövetkezeti elvekkel ellentétes rendelkezések nem iktathatók ki a törvénybõl, sem ezzel a módosítással, sem további módosítással sem, mert ahhoz a meglévõ szövetkezeteknek olyan átalakulására lenne szükség, ami gyakorlatban megvalósíthatatlan.
A most vitatott törvényjavaslat tehát az indoklásban szereplõ célkitûzésnek eleve nem tehet eleget. Ez tükrözõdik a mezõgazdasági bizottság ajánlásában is, amely a kormány indoklásával szemben szûkebb értelmû megfogalmazással él, amennyiben a jelen törvénytervezetet úgy minõsíti, hogy az elsõsorban kritikai és érdekkiegyenlítõ szabályozásra korlátozódik, valamint néhány diszkriminatív szabályt kíván elhagyni.
Véleményem szerint a törvénytervezet három lényegi problémát érint: a külsõ üzletrész-tulajdonosok jogait, a szövetkezeti közgyûlés határozatképességének kritériumait és a szétválás egyes kérdéseit.
Ami a kívülálló üzletrész-tulajdonosokat, illetve a javasolt módosítást illeti, a javasolt módosítás lényegében nem old meg semmit a problémával kapcsolatban. A szövetkezeti üzletrész mint intézmény önmagában is, a kívülálló, nem tagi üzletrész-tulajdonosok megléte pedig különösen, eleve eltér a szövetkezetek nemzetközi elveitõl. Ez sajátos magyar helyzet, amely súlyos gondja a szövetkezeteknek, és természetszerû, hogy a jelen törvénytervezet nem oldhatja meg, nem is várom el tõle. Azt viszont, hogy az üzletrész-tulajdon egytized részével rendelkezõ tulajdonosok bármely közgyûlésen vagy csak az éves közgyûlésen tehetnek-e javaslatot a napirendre, én nem érzem olyan lényeges kérdésnek, ami miatt most törvénymódosításra lenne szükség.
Ha a jelen törvénytervezet indokoltságát olyan szempontból vizsgáljuk, hogy megfelel-e a szövetkezetek által szükségesnek tartott változtatásoknak, akkor is megállapíthatjuk, hogy a törvénytervezet nem tesz eleget ennek a követelménynek. Ez már több fölszólalásban itt is elhangzott, amennyiben a szövetkezetek, illetve az érdekképviseletek szélesebb körû módosítást tettek volna vagy kívántak volna.
A legbefolyásosabb és legaktívabbnak nevezhetõ nagy érdekvédelmi szervezet, a Mezõgazdasági Szövetkezõk és Termelõk Országos Szövetsége az érdekképviseletnek A kormány agrárprogramjával kapcsolatos javaslatai és értékelése címû kiadványában a VI. fejezetben a tulajdonváltás végrehajtása során keletkezett problémák rendezése érdekében szükségesnek tartja az alábbiakat:
1. Meg kell szüntetni a mezõgazdasági szövetkezeteket hátrányosan érintõ szabályokat, kiemelten a település szerinti szétválásának egyoldalúan a kisebbségi döntéshez kötését.
2. Fel kell oldani az ugyanarra a napra összehívandó közgyûlés tilalmát.
3. A kilépõ tagokkal való elszámolást a szövetkezetek mûködõképességének figyelembevételével kell szabályozni, társasági jogi szabályozáshoz kell kötni.
Látszólag tehát ez a törvénymódosító javaslat pontosan ezeknek a követelményeknek tesz eleget.
Ezenkívül azonban ez az érdekképviseleti szerv még további módosításokat is szükségesnek tart.
A törvénytervezet benyújtásának indoklásában szerepel, hogy a tervezet egyeztetésre került az Országos Szövetkezeti Tanáccsal és a MOSZ-szal is. Ennek ellenére a javaslat benyújtása után az Országos Szövetkezeti Tanács ügyvezetõ és soros elnöke levélben fordult az Országgyûlés elnökéhez, amelyben a jelen törvényjavaslatot kifogásolják a közgyûlés határozatképességének egyes kérdései vonatkozásában, illetve további módosításokat hiányolnak, különösen is a kilépõ tagokkal történõ elszámolás rendezését. Vagyis a szövetkezeti törvény módosítására most vitatott törvénytervezet nem elégíti ki az érdekképviseletek elvárásait sem, és csak részleges szabályozást ad.
A törvénytervezet szükségessége, jelentõsége és tartalmi értékelése szempontjából véleményem szerint a szövetkezetek fogalmából kell kiindulnunk. Bár föltételezem, hogy ezt tisztelt képviselõtársaim ismerik, mégis hadd idézzem a szövetkezeti törvény 3. §-át, amely véleményem szerint ennek a törvénynek talán a legsikerültebb része. Eszerint a szövetkezet a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelõen létrehozott közösség, amely a tagok személyes közremûködésével és vagyoni hozzájárulásával, demokratikus önkormányzat keretében a tagok érdekeit szolgáló vállalkozási és más tevékenységet folytat. Szeretném hangsúlyozni ebben a definícióban a személyes közremûködést és vagyoni hozzájárulást, továbbá, hogy a tagok érdekében folytat vállalkozási tevékenységet.
Ezek után fölmerül az a kérdés, hogyha a ma meglévõ szövetkezetek eleget tesznek ezeknek a követelményeknek, amelyeket a definíció megfogalmaz, hogyan lehetséges az, hogy az egyik legfõbb probléma határozatképes szövetkezeti közgyûlés összehívása, pedig a közgyûlés már a tagok felének jelenléte esetén határozatképes.
(11.40)
Vajon nem érdekli a tagokat saját közremûködésük, saját vagyoni hozzájárulásuk sorsa? Nem érdekli a tagokat, hogyan szolgálja a szövetkezet az érdekeiket?
Jogosan merül föl a gyanú, hogy a ma mûködõ szövetkezetek még mindig nem felelhetnek meg a szövetkezeti törvény azon követelményének, amely szerint a szövetkezetek a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelõen létrehozott közösségek. Sokan érvelnek azzal, hogy a szövetkezetek az átalakulás után már teljesítik ezeket a követelményeket, amit véleményük szerint az mutat, hogy nagyon kevesen éltek a kiválás lehetõségével. Ha ez így van, akkor megint megkérdezem: miért nem mennek el a tagok a közgyûlésre? Hibás érvekkel, úgy gondolom - mint ahogy a felmerült probléma is mutatja -, csak hibás következtetésre juthatunk.
Az átalakulás során a tagok azért nem váltak ki, mert nem volt valódi választási lehetõségük. Ezt nem is érdemes a továbbiakban részletesen vitatni, hiszen mindenki ismeri a mégis kivált vagy most induló mezõgazdasági vállalkozók kilátástalan helyzetét. A nyugdíjas tagok pedig egyáltalán nem voltak érdekeltek abban, hogy a kiválás lehetõségével éljenek.
Mindenki tudja azt is, hogy a mai szövetkezetek eredetileg egyáltalán nem a szövetkezés szabadsága és az önsegély elvének megfelelõen jöttek létre. Mi azonban nem akarunk a múlttal foglalkozni - az erre vonatkozó elõttem elhangzott felszólalásokkal egyetértek -, még akkor sem, ha tudjuk, hogy sok emberi szenvedés és jogtalanság is kísérte a mezõgazdaság úgynevezett szocialista átszervezését; legalábbis nem itt akarunk ezzel foglalkozni, a törvényhozásban, mert úgy gondoljuk, az Országgyûlésnek itt és most az a feladata, hogy a történelmileg kialakult helyzetet és problémákat segítse megoldani a törvényalkotás eszközeivel. Ilyen szempontból az sem érdekes, hogy valaki szereti vagy nem szereti a most mûködõ szövetkezeteket. Egyszerûen vannak, nélkülözhetetlen szerepük van, és az egész mezõgazdaság érdekeit szolgálja, ha a törvények segítik hatékony mûködésüket és jó irányú fejlõdésüket.
A kereszténydemokraták mindig is rámutattak a hibákra, a szövetkezetek ellentmondásos helyzetére, de elismerték a szövetkezetek jelentõségét és a szövetkezetekben dolgozó agrárszakemberek munkáját, tudását, szorgalmát és szerepét a mezõgazdaság fejlesztésében. De még ez sem változtat azon a tényen, hogy a szövetkezetek történelmileg örökölt problémái nem oldódnak meg, illetve nem jutnak elõre ezzel a törvénytervezettel.
Jelenleg egymástól egészen távol álló érdekcsoportok vannak összezárva egy vállalati, illetve egy szervezeti keretbe. Csak néhány példát hadd mondjak: alapvetõ ellentétek feszülnek a tagok és - ahogy itt többször elhangzott - a kívülálló üzletrész-tulajdonosok között; a dolgozó, pontosabban a szövetkezetben munkahellyel, munkaviszonnyal rendelkezõ tagok és a szövetkezetben munkaviszonnyal nem rendelkezõ tagok között - azt hiszem, mindenki érti, hogy a munkavállalók a bérek növelésében, és nem, mondjuk, az üzletrészre jutó osztalék növelésében érdekeltek. További ilyen ellentétek húzódnak a sok földdel rendelkezõ emberek és a kevés földdel rendelkezõk között; vagy az olyan nyugdíjasok, akik csak bérbe adják a földjüket, nyilvánvalóan a földbérlet növelésében érdekeltek. Ugyanilyen ellentétek feszülnek sok helyen a különbözõ településekhez tartozó szövetkezeti tagok között.
Véleményem szerint tehát a törvényalkotásnak elsõsorban a tagsági viszonnyal kellene foglalkoznia, fölvetve, hogy mit is jelent a tagsági viszony, illetve hogy tagnak tekinthetõk-e azok a nyugdíjasok, akik semmilyen személyes közremûködéssel nem vesznek részt a szövetkezet életében, és esetleg a ma már anyagi nehézségekkel küszködõ szövetkezetektõl az érdekeiket szolgáló szolgáltatásokat sem kapják meg. Megjegyzem - itt többen tettek már személyes vallomásokat -, ha valaki most úgy gondolná, hogy esetleg a szövetkezeti nyugdíjasok ellen beszélek, azoknak felhívnám a figyelmét, hogy az én édesapám 85 éves szövetkezeti nyugdíjas, tehát ebbõl a nézõpontból is ismerem a problémát. Õ sem szokott eljárni a közgyûlésekre, és megfelelõ rendezés esetén egyáltalán nem ragaszkodna ahhoz, hogy szavazó tagként tartsák számon. Azt szeretném tehát még egyszer mondani, hogy a tagsági viszony rendezése irányából lehet, hogy hamarabb tudnánk rendezni a problémát.
Ugyanígy fölvethetõ, hogy tagnak tekinthetõ-e az a szövetkezeti tag, aki nem vállal munkát, mert esetleg nem is kap munkát a szövetkezetben, és a földjét is másnak adja bérbe. Hogyan teljesül akkor az õ esetében az elõbb idézett, a szövetkezetek fogalmára vonatkozó definíció? Én azt hiszem, sehogysem.
A települések tagjainak saját döntésük alapján történõ szétválása véleményem szerint legalább a szövetkezetekben feszülõ ellentétek egy részét segítette volna megoldani. A most elõttünk lévõ törvénytervezet ezt a lehetõséget is meg kívánja szüntetni. Érthetõ lenne ez a módosítás, ha a települések szerinti szétválás tömeges jelenség lett volna, amióta ez a lehetõség tavasszal bekerült a törvénybe. Ezzel szemben a mezõgazdasági bizottság ülésén kaptam azt az információt, hogy hat-hét ilyen eset fordult elõ; Kis Zoltán államtitkár úr tíz esetrõl tudott; újabban, ebbõl az elõterjesztésbõl ismét hét ilyen esetrõl hallottunk. Vagyis egyáltalán nem volt olyan tömeges ez a jelenség, ami veszélyeztette volna a szövetkezetek stabil mûködését.
Fölvetõdik az a kérdés is, hogy az ilyen, esetleg települések szerinti szétválás - ez már ma is elhangzott - súlyos gondokat okoz a vagyonmegosztás és egyebek vonatkozásában. Úgy gondolom, minden ilyen szétválás problémákkal jár. Ha ez így van, akkor sem az a megoldás, hogy egyszerûen kiiktatjuk a törvénybõl ezt a lehetõséget, még akkor sem, ha kevés eset van, amikor ez valóban segítene a feszültségek feloldásában. Hadd említsem meg párhuzamos példaként, hogy senkinek nem jut eszébe megszüntetni, hogy mondjuk, elõzõleg összevont települések külön önkormányzatot alakítsanak a törvényes elõírások betartásával. Tegnap szavaztunk itt a Házban a kerületi bíróságok elnevezésérõl; Soroksár kivált, új kerületként fog ezentúl Budapest keretein belül élni. Tovább folytathatnám a példákat, mondhatnám azt is, hogy bár én a hosszan, békésen eltöltött házasságnak vagyok a híve, mégis furcsállnám, hogyha amiatt, mert a válások esetén a házastársak között sokszor látjuk, milyen komoly feszültségek alakulnak ki a vagyonmegosztás vagy a gyermekek elhelyezése miatt, most valaki azt javasolná, hogy iktassuk ki a törvényekbõl egy polgári demokráciában a válás lehetõségét.
Véleményem szerint tehát, amennyiben a szövetkezetek települések szerinti szétválása valóban nehézségeket okoz, illetve - ahogy más vonatkozásban fölvetik - vissza is lehet vele élni - itt arra gondolnak, hogy olyan település határoz a szétválás vagy a leválás mellett, amelyiknél meghatározó eszközök vannak, és a maradék szövetkezet esetleg életképtelen lesz -, akkor is úgy látom, nem az a megoldás, hogy a lehetõséget kiiktatjuk, hanem megfelelõ megoldásokat keresünk ezekre a problémákra. Például úgy, hogy a meg nem osztható, az egész szövetkezet érdekeit vagy minden település érdekét szolgáló, meg nem osztható, nagy értékû vagy csak közösen mûködtethetõ eszközökre, üzemekre kötelezõvé tesszük új szervezet létrehozását. Elsõsorban arra gondolok, amivel a ma már - ismét hangsúlyoznám - nagyon aktív érdekvédelmi szervezet, a MOSZ is egyetért, hogy úgynevezett másodlagos szövetkezet formájában tudnák közösen mûködtetni az ilyen meg nem osztható közös eszközöket.
A törvénytervezet indoklásában szerepel az is, hogy a jelenlegi törvény diszkriminatív szabályokat tartalmaz a mezõgazdasági szövetkezetekkel kapcsolatban.
(11.50)
Akik ezt felvetik, ez alatt elsõsorban az eddigi XI. fejezetet értik. Ez számtalanszor elhangzott az érdekképviseletek részérõl; egyes pártok és a kormány programjában is szerepel.
A vita során szó volt már arról is, hogy milyen hosszú vita elõzte meg a szövetkezeti törvény megalkotását, amely vita lényege az volt, hogy egységes szövetkezeti törvényt alkosson-e a parlament, vagy pedig szövetkezeti típusok szerint külön törvényeket. Az elõttem szóló is felvetette, hogy az ágazati sajátosságoknak ki kell domborodni az egységes szövetkezeti törvényben. Ha ez így van, akkor önmagában az, hogy a mezõgazdasági szövetkezetekre úgynevezett sajátos szabályok vonatkoznak, véleményem szerint nem nevezhetõ diszkriminatívnak. Hiszen az egységes szövetkezeti törvényben - például a 2. § (2) bekezdésében - szerepel, hogy a pénzintézeti tevékenységet folytató és a biztosítási tevékenységgel foglalkozó szövetkezetekre a pénzintézetekre és biztosító szervezetekre vonatkozó törvény hatálya is kiterjed. Külön szabályok vannak a törvényben az iskolaszövetkezetekre. Az egész X. fejezet a lakásszövetkezetek sajátos kérdéseivel foglalkozik.
Ezek után felvethetõ az a kérdés, hogy a törvényalkotás miért nem foglalkozik a szövetkezeti törvényben valóban meglévõ, egyes szövetkezeti típusokat sújtó diszkriminatív törvényekkel. Elsõsorban a 62. § (2) bekezdésére gondolok, amely kimondja, hogy hitelszövetkezet tevékenységét csak tagjai részére végezheti. Véleményem szerint, amíg ez a megkülönböztetés szerepel a szövetkezeti törvényben, nem várhatjuk, hogy tömegesen jönnek létre valódi hitelszövetkezetek, holott mindenki beláthatja, hogy nemcsak a mezõgazdaságban, hanem a társadalmi élet más területén is nagyon fontos szerepet játszhatnának a hitelszövetkezetek az ország életében.
Ismereteim szerint a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségéhez tartozó szövetkezetek összesen 640 millió tagjából 480 millió a hitelszövetkezetekhez tartozik. Itt megjegyezném azt, hogy sajátos, érdekes magyar helyzet az, hogy amikor szövetkezetrõl van szó, akkor az emberek óhatatlanul elsõsorban a mezõgazdaságra gondolnak, holott világviszonylatban a szövetkezés, a szövetkezetek a társadalmi élet más területén gyakoribbak, és - ahogy említettem - a hitelszövetkezetek fontosak. Ezek szerint tehát a jó - és nemcsak a mezõgazdaság problémáit alapul vevõ - szövetkezeti törvényre szükség van.
Egyetértek Kis Zoltán államtitkár úrral, akinek több nyilatkozata is megjelent, hogy - véleménye szerint - 1996-tól vagy a közeljövõben a szövetkezés, a szövetkezetek alakulása reneszánszát fogja élni. Ezzel tökéletesen egyetértek, mert a magyar mezõgazdaság problémái sem oldhatók meg - nemcsak amiatt, hogy a mostani szövetkezetek mennyire mûködõképesek -, ha újak, nagyobbak, a termékvertikumokban megfelelõ erõvel rendelkezõ szövetkezetek nem jönnek létre. Ebbõl az is következik, hogy olyan törvényre van szükség, amelyben a most még mûködõképes, valóban fontos szerepet betöltõ szövetkezetek megtalálják mûködésük és további fejlõdésük jó feltételeit.
Az is elhangzott itt, hogy ez egy öszvértörvény - illetve én nevezném talán annak, de államtitkár úr is öszvérmegoldásról beszélt. Mi, mezõgazdászok tudjuk, hogy a hibridizáció milyen fontos a mezõgazdaságban. A mezõgazdaság fejlõdésének egyik legfontosabb útja volt. Azonban én - az általam ismert vizsgálatok alapján - úgy tudom, hogy a mezõgazdaságban vagy a gazdasági élet területén a hibrid megoldások igazán nem sikeresek. Még a mezõgazdaságban is úgy van, hogy a hibrid szervezetek instabilak. Ezt tapasztaljuk most a szövetkezeteknél, amennyiben szövetkezeti és részvénytársasági vonásaik is vannak. Az elõterjesztésben is elhangzott, a MOSZ is követeli, hogy tovább kell módosítani a szövetkezeti törvényt, hogy eltoljuk azt a részvénytársasági vagy a társasági szabályozás irányába.
Úgy érzem, hogy ez a folyamat nagyon veszélyes, mert ennek az lehet az eredménye, hogy a mostani szövetkezetek talán jól érzik majd ebben a szövetkezeti törvényben magukat, de végül is nem lesz az országnak olyan szövetkezeti törvénye, amelynek alapján új szövetkezetek könnyen jöhetnek létre és jól tudnak mûködni.
Mindezek alapján a vitára bocsátott törvénytervezetet nem tartjuk alkalmasnak még a benyújtás indoklásában megfogalmazott célkitûzések megoldására sem, ezért elsõsorban szakmai okok miatt nem támogatjuk. A KDNP szakértõi és képviselõi viszont készségesen közremûködnek olyan új szövetkezeti törvény megalkotásában, amely egyaránt szolgálja a jelenleg már meglévõ, még mûködõképes és továbbfejlõdésre képes szövetkezetek érdekeit és új szövetkezetek létrehozását is. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)