BRÚSZEL LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Áttekintve az elmúlt heti vezérszónoki hozzászólásokat a személyi jövedelemadó módosítását illetõen, az volt a meglátásom, hogy az igen tisztelt vezérszónok urak az elõttünk fekvõ adótörvény-módosításokat elsõsorban önmagukban próbálták végigtekinteni és értékelni, tehát a módosításokban lévõ különféle rendelkezéseket próbálták összevetni az eddig hatályos rendelkezésekkel, illetve álláspontjukat próbálták egybevetni a módosításokkal.
Egybehangzó véleménye, illetve álláspontja volt az ellenzéki szónokoknak, hogy az elõttünk fekvõ adótörvény-módosítások, jelesül a személyi jövedelemadóról szóló törvénymódosítás úgymond, növeli az adóterhelést; sõt, az egyik ellenzéki képviselõtársam úgy fogalmazott, hogy hibás politikát követ a kormányzat akkor, amikor az adóterhelés további növelése mellett teszi le a voksot.
(17.20)
Azt gondolom, hogy ezek a hozzászólók csak egy dolgot felejtettek el, mégpedig azt, hogy ezek az adótörvény-módosítások most, az 1995. évi költségvetéssel együtt kerültek napirendre, azaz az adótörvény-módosítások az 1995. évi költségvetést szolgálják, próbálják megalapozni, illetve az 1995. évi gazdaságpolitikai célokat próbálják adórendelkezések formájába önteni.
Mirõl is van tehát szó? Engedjék meg, hogy egy idézetet olvassak fel, ha már úgy is dívik az idézés a Házban. "Ha keresztülvinnénk a kiadások általam követelt leállítását, és ha a társadalmi össztermék növekedése hasonló ütemben folytatódna, akkor könnyen belátható és kiszámítható, mennyire lehetne csökkenteni az adóterhelést. A mindannyiunkat nyomasztó adóprobléma valódi és a valósággal összhangban álló megoldása csak így képzelhetõ el." Ezt nem Békesi László mondta, hanem Ludwig Erhard, a német gazdasági csoda és szociális piacgazdaság atyja, sok-sok évvel ezelõtt, amikor úgy az ötvenes évek elején Németországban - természetesen más történelmi, gazdasági körülmények között - valami hasonló dologról volt szó, azaz az adóterhelés már évek óta nõtt, a társadalmi össztermék növekedése viszont nem volt hasonló ütemû. A problémát próbálták megoldani, és egy olyan komoly gazdasági szakember, mint Erhard - késõbbi kancellár -, a választ így próbálta megfogalmazni.
Ezt azért hoztam ide, mert azt gondolom, nem szabad elfelejtenünk: egy kormány sem akarja öncélúan - csak azért, hogy növelje haragosai számát - növelni az adókat, az adóterhelést, és az állampolgárokat azzal nyaggatni, hogy most 10-20-30 %-kal több adót fognak fizetni, mint az elmúlt évben. Azt gondolom, hogy ezt komolyan nem lehet elképzelni a jelenlegi kormányzatról sem.
Mert mirõl is szól az 1995. évi költségvetés e vonatkozásban? Azt hiszem, hogy amikor az adótörvényekrõl van szó, akkor a kettõt nem lehet egymástól elszakítani. Az 1995. évi költségvetés elõirányzatai és az adótörvények összevetése nélkül nem lehet komoly következtetéseket levonni a kormány adópolitikáját illetõen.
Engedjék meg, hogy a költségvetési anyagból néhány számot idézzek. Azt hiszem, itt most a kiadások a fontosabbak, mert hiszen az adóknak többek között a kiadásokat kell megalapozni. A kiadások az 1994. évi várhatóhoz képest - Békesi pénzügyminiszter úr expozéjában részletesen ecsetelte - erõteljesen nõnek. Engedjék meg, hogy a kiadásokon belül néhány arányt kifejezõ százalékot hozzak fel, amelyek azt mutatják, hogy az egyes kiadási elõirányzatok hogyan is részesednek az összkiadásokból.
Például a gazdasági szervezetek támogatása 1994-ben várhatóan 4,72 %, 1995- re elõ van irányozva 4,66 %; abszolút számban egyébként 88,9 milliárd forinttal nõ.
A központi költségvetés támogatása az összkiadásokból 19,15 %, ez 1994-ben várhatóan 20 % körül alakul.
S a harmadik szám - de lehetne többet is sorolni - ama sokszor emlegetett adósságszolgálat kamatterhe, amely az 1995. évi elõirányzatok között a kiadásokat illetõen 23,78 %-os - ez csak az adósságszolgálati teher -, ami 1994-ben várható szinten 17,53 % volt. 454 milliárd forint ez a 23,78 %, amely 1994-hez képest 160 milliárd forinttal nõtt. Ez az egy szám - ha a többit a kiadás egyéb tételeinél ki is lehetne kerülni, amit persze nem lehet, mert különösebb növekményekrõl, mint láttuk, nemigen van szó, mert általában legfeljebb tíz-tízegynéhány százalékkal nõnek -, sokkal dinamikusabban nõ, mert az 1994. évi várhatóhoz számítva közel 50 %-kal több. Ez a GDP 8,83 %-a. Ez 1994-ben várhatóan 6,81 %, 1993-ban 4,72 % volt.
Ezt a nagy növekményt, ami az adósságszolgálatnál mutatkozik - amelyben természetesen benne van a belsõ költségvetési hiány, a dicsõséges bankkonszolidáció költsége, és így tovább, lehetne sorolni -, ezt a terhet valahonnan fedezni kell. Ha végiggondoljuk, hogy honnan lehet fedezni, akkor a következõ válaszokat lehet megfogalmazni.
Nézzük meg a bevételi oldalt! Az 1995. évi költségvetés bevételének több mint 70 %-át a különféle adók és adó jellegû befizetések teszik ki, amelyek a gazdálkodó szervezetektõl, illetve a lakosságtól jönnek be, a harmadik nagyobb csoportot pedig a fogyasztással kapcsolatos adók jelentik. Ez a bevételek 70,5 %-a. Azt gondolom, ha feltesszük a kérdést, hogy az elõbb említett növekményt honnan lehet fedezni, és kizárjuk azt a lehetõséget, hogy valahonnan újabb adósságokat vegyünk fel - amit nem biztos, hogy valahonnan adnának -, akkor a választ valószínûleg ebben a 70 és fél százalékban kell megkeresni.
A gazdálkodó szervezetek befizetései 1995-re az össz bevételi elõirányzaton belül 13,47 %-ot képviselnek. Ez 1994-ben 15,38 % körül várható. A fogyasztási adók 37,96 %-ot foglalnak el 1995-ben - ez kisebb volt: 1994-ben 34,63 % körül várható. Végezetül a lakossági befizetések aránya az összbevételeken belül 19,11 %, ez 1994-ben várhatóan 18,9 %. Ezekbõl a lakossági befizetésekbõl a személyi jövedelemadó összbevételekhez viszonyított aránya 17,43 %. Ez 1994- ben egyébként várhatóan 17,46 %, tehát valamivel több is volt.
Amennyiben ezeket a számokat megvizsgáljuk, akkor rá kell jönnünk arra, hogy a költségvetés a kiadási oldalon ki nem kerülhetõ és kényszerûen finanszírozás alá esõ kiadásnövekményt nem tudja máshonnan fedezni, mint az adókból és az adó jellegû befizetésekbõl. Nem azért, mert ez a hobbija, hanem mert egyszerûen nem tud máshonnan forrást szedni. Tudna még valahonnan, esetleg külföldrõl, de azt gondolom, ehhez több feltétel szükséges, és ezt a verziót, azt hiszem - legalábbis olyan mértékben - el is kell vetnünk.
Ezeket a számokat és arányokat azért soroltam fel, mert valakik kárhoztatják a kormányzatot, hogy lám, növekszik az adóterhelés... Addig, amíg a kiadási oldalon - csak az elõbbi, adósságszolgálattal kapcsolatos tételt említem - ilyen növekmények vannak, azt valahonnan fedezni kell.
(17.30)
Ezért én tehát azt mondom: amikor vizsgáljuk, hogy ez az adópolitika, amelyet a kormányzat meghirdetett, hogyan áll összhangban a '95. évi gazdaságpolitika céljaival, ha reálisan nézzük, összhangban áll. Mert csak így tudja megvalósítani azokat a célokat, amelyeket kitûzött. Én azt gondolom, bátran ki kell azt jelentenem - még ha nem is dicsõség, ez tény, ez egy helyzet -, hogy az elõttünk lévõ adótörvény-módosítások, ezen belül a személyi jövedelemadó-módosítás elsõ célja a költségvetés-bevételi cél. Nincs mese. Itt lehet cizellálni, hogy mit akarunk, hogy akarunk, az mellébeszélés. A költségvetés bevételét egyrészt ennek az adónemnek is kell állnia.
Ezt követõen - és talán ezzel együtt - említhetném azt a funkciót, amelyet mások is említettek, a jövedelem-átcsoportosító funkciót. Azaz: miközben az adótörvény-módosítás, ezen belül az szja-módosítás, a költségvetés bevételét természetesen növeli, illetve több bevételt szállít a költségvetésnek, úgy próbálja ezt megtenni, hogy az adóval terhelt jövedelmeket is megpróbálja átrendezni abban az irányban egyébként, amelyet meghirdetett. Azaz az alacsony jövedelmûek felé csoportosítja át a magasabbaktól átvett többletet, és valahol a középhad - és ezen természetesen lehet vitatkozni, hogy mi a közép- és mi a derékhad, erre azt hiszem, vannak elég egzakt számok - valahogy megvan. Tehát talán nem fizet nagyon sokkal többet - egy kicsivel lehet, hogy többet - de valószínûleg kevesebbet sem.
Ezt a célt, tehát a jövedelem-átcsoportosítást szolgálja többek között - nemcsak ezt, de ezt is - az adóalap-kedvezmények adókedvezményekké átalakítása, amelyet a kiadott anyag mintegy 12-14 milliárd forintra tesz. De ezt nem viszi el olyan formában, ahogy egyesek gondolják, hanem átcsoportosítja az alacsonyabb jövedelmûek felé. Ezt, azt hiszem, nagyon pontosan lehet követni a számokból.
A harmadik, amely adópolitikai célként ezekbõl a számokból és törvénymódosításokból kijön, a megtakarítások ösztönzése. Természetesen lehet vitatkozni azon, hogy elegendõek-e ezek az eszközök, vagy sem. Vegyük tudomásul, hogy amíg kifejezetten és kategórikusan elsõ cél a bevételi cél - a költségvetés-bevételek finanszírozása - addig nem nagyon lehet dicsekedni többek között mondjuk a megtakarítások vagy a befektetések ösztönzési céljának megvalósulásával sem, mert egyszerûen nem lehet többet tenni, mint ami a törvényekben benne van.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy az osztalékjövedelem, az árfolyamnyereség adójának tíz százaléka, a különféle biztosítási formákkal kapcsolatos kedvezmények és a befektetési adóhitel egyébként rendkívül jelentõs lehet '95- ben. Ezekre természetesen lehet azt mondani, hogy valószínûleg nem a legkisebb jövedelmûek fogják õket igénybe venni. Nem azokat fogják elsõsorban preferálni ezek a kedvezményformák, hanem a magasabb jövedelmûeket. Mert biztos igaz, hogy az eddigieknél nagyobb megtakarításra ösztönöz a befektetési adóhitel, mint eddig volt a harminc százalékos befektetési kedvezmény, de ha felmegy egy bizonyos szintig a megtakarító - és hangsúlyozom, a magasabb jövedelmûekrõl van itt szó -, akkor már egymillió forint körül sokkal több megtakarítást tud elérni az adóban, mint eddig.
Említhetném negyedikként a kisvállalkozásokkal, vagy vállalkozásokkal kapcsolatos adófeltételek javítását. Itt csak megemlíteném az átalányadót, bizonyos foglalkoztatáspolitikai célú kedvezményt - ezt idáig általában elfelejtették -, tehát a munkanélküliek foglalkoztatásával kapcsolatos társadalombiztosítási járulék száz százalékos levonását egy évig, és néhány olyan kedvezményt, mint például a saját gépkocsihasználat esetén az ötszáz kilométeres átalány újrabevezetése. Bizony, nagyon sok kisvállalkozó forszírozta az elõzõ években, és amikor meghallották... Lehet, hogy nem nagy kedvezmény, de nekik ez sokat jelent. És egyéb költségelszámolási kedvezmények is vannak az új módosításokban.
Természetesen ötödikként még felhozhatnánk olyan apróságokat, mint az eddigi étkezési juttatások, vagy természetbeni juttatások kiterjesztése a pénzbeniekre is. Ez is nagyon fontos. Azon is lehet vitatkozni, hogy most ez az összeg kevés, vagy sok. Azt gondolom, az elmúlt években nagyon sokan próbálták ezt a rendelkezést kijátszani, mert egyszerûen nem tehettek mást. Mert azt mondta a törvény, hogy "természetben nyújtott szolgáltatás". Erre aztán megpróbálták különféle módon természetbeniként értelmezni, különféle papírokat, jegyeket adtak ki, és így tovább, amelyeket egyébként ugyanúgy a boltban vásároltak el az emberek, mintha készpénzt kaptak volna. Most azt mondja a törvénymódosítás, hogy ne játsszunk most már egymással, mondjuk ki: a pénzben kapott juttatás is ezerötszáz forintig mentes.
Engedjenek meg harmadik csoportként néhány megjegyzést az egyes részletkérdésekhez, összefüggésekhez. Többen említették az adókedvezmények, vagy adóalap-kedvezmények ügyét. Azt gondolom, ez egy jó kezdeményezés, hogy adókedvezmények formájában kapják a jövedelemtulajdonosok a kedvezményeket. Azonban a hangsúlyt itt azt gondolom, arra kellene tenni, hogy a jövedelem megszerzésével kapcsolatosan felmerült költségekkel kapcsolatban kapjanak adókedvezményeket. Tehát elsõsorban azokat preferálja a törvény, illetve olyan kulccsal, amely valamiféleképpen az átlag adókulcs felé is közelít. Többen kritikaként hozták fel a nyugdíjjárulék, illetõleg a munkavállalói járulék kedvezményezését, és kevesellték a kulcsot, a huszonöt százalékot. Valóban el lehetne gondolkodni azon, hogy fel lehetne emelni harminc százalékra, tehát egy bizonyos fajta átlagadókulcsra számolni. Így talán többeket, a magasabb jövedelmûeket is jobban érintené.
A másik kérdés, amely itt kell hogy említést kapjon - többen említették - többek között például az úgynevezett családkedvezmény. Azt gondolom, mindenki érti azokat a megfontolásokat, amelyet Surján képviselõtársam és többen is itt felhoztak. Azt hiszem, sem a pénzügyminiszter, sem a kormány nem családellenes, nem gyermekellenes. De azt hiszem, azon el kellene gondolkodni, hogy az adókedvezmények közé felvegyünk-e kifejezetten szociálpolitikai indíttatású kedvezményeket. Azt gondolom, ez a személyi jövedelemadóztatás elvét, rendszerét áttöri. Ez egyébként eddig sem volt odavaló meggyõzõdésem szerint: viszonylag rendszeridegen volt. Az egy más kérdés, amennyiben '96-tól egy, a háztartások költségmegosztásán alapuló jövedelemadózás jönne be, akkor ezzel lehet, hogy újra valamit lehet kezdeni. De addig sokkal tisztábbá teszi magát az adótörvényt és az egész rendszert, ha nem keverjük bele az adókedvezményekbe a különféle szociálpolitikai és egyéb megfontolású kedvezményeket. Még mindig van benne egyébként, és az sem kellene szerintem. Másként kell megoldani.
Én is említem a személygépkocsik, üzemi gépkocsik magáncélú használatát. Azt gondolom, aki valamennyire ismeri a vállalkozások világát, az nem mondhatja, hogy itt nem kellene valamit tenni. Hiszen nincs az a vállalkozó, aki valamilyen formában és ideig ne használná üzemi gépjármûvét magánhasználatra. Ezt ki kell mondani így, ahogy van. És mért ne számolná el egyébként, ha megteheti azt is, hogy elszámolja? Miközben érzi õ is, hogy itt nem egyszerûen adót kerül, hanem kijátssza a vonatkozó törvényeket. Mindenképp kell kezdeni valamit ezzel az üggyel. De azt gondolom, az a megoldás, amelyet az szja-törvénymódosítás tartalmaz, ebben a vonatkozásban talán egy kicsit továbbfejlesztendõ.
(17.40)
Arra gondolok, érdemes lenne megfontolni egy választási lehetõség biztosítását a jelenlegi rendszer és a módosításban most tervezett rendszer között. Tehát hogy valaki választhasson. Azt gondolom, az adótételek is magasak, amelyek most a törvénymódosításban vannak. Ahogy kiszámoljuk ez, évi 12-18 ezer kilométeres magánhasználatot tételez fel. Azt gondolom, tisztán ezt egy vállalkozó nem teszi meg. Klasszikusan azt csinálja a vállalkozó, hogy vegyíti. Nyilvánvalóan nem fog felmenni Budapestre vidékrõl két alkalommal, egyszer, hogy hivatalos ügyeit elintézze, másnap meg felmegy magáncélú ügyek intézésére. Össze fogja hozni a kettõt.
Tehát azt mondom, ha a táblázatban levõ adókulcsokat a felére levinnénk és megadnánk a választási lehetõséget, hogy válasszon a vállalkozó a jelenlegi és a módosításban levõ között, azaz vállalja az adminisztrációt és vállalja az egyszerû átalányt, akkor talán jobban szolgálnánk még a költségvetés bevételi szándékát is.
Végezetül engedjék meg, hogy egy nagyon fontos kérdéssel kapcsolatban kifejtsem a véleményemet: az átalányadó ügyében. Azt gondolom, az átalányadó nagyon komoly újítás lenne a jogalkotó részérõl. Évek óta forszírozzák, fõképp a kisvállalkozók, a kereskedõk, hogy valamifajta átalányadót be kell vezetni részben az adminisztrációs terhek csökkentése miatt, részben pedig azért, mert hátha így jobban járna az állam is.
Az átalányadó szükségességét elsõsorban nem is az egyszerûsítésben látnám, hanem abban, hogy behozzuk a fekete, illetve a szürke zónából a bevételeket, a jövedelmeket a világosba. Azt nem lehet tagadni, hogy jelenleg, ha egy kisvállalkozó, egyéni vállalkozó, minden bevételét rendesen könyveli, ahogy a valóságban van, csak azt a költséget számolja el, amely szorosan a tevékenységgel kapcsolatos, és kifizeti az adókat, a legkülönbözõbb egyéb más terhekkel, akkor az összjövedelmének tekintélyes hányadát, ha lehet mondani, talán kilencven százalékát biztosan ki kellene fizetnie.
Akárhogy számoljuk, minden egyéni vállalkozó errõl az oldalról közelíti meg. Ezért az a helyzet, hogy jelenleg nincs arra motiválva sem egy kereskedõ, sem egy vendéglátós, hogy tényleg a valós bevételekrõl, jövedelmekrõl próbáljon számot adni. Folyik a csiki-csuki a vállalkozó és az adóhatóság között. Jellemzõen ebben a csiki-csukiban az a vég - az utóbbi egy-két évben -, hogy az APEH végül is nem tudja érvényesíteni a szándékait, és valamiféle hozzávetõleges, formális, kis adótöbblettel kiegyeznek. Tudniillik már az APEH sem olyan, mint régen. Egyszerûen nem tudja rendesen megvizsgálni, nem tudja felderíteni a jövedelmeket. Ugyanakkor a vállalkozó és az APEH között marad az a feszültség, amelynek egyébként nem kellene lenni.
Ezért azt hiszem, az átalányadó bevezetése mindenképpen indokolt, de ez a módosítás szerintem kicsit szigorúbban szabja meg azokat a határokat, ameddig be lehet lépni. Gondolok a 3-15 millióra. Azt gondolom, ha végigszámoljuk és még hozzávesszük a különféle várható inflációs hatásokat is, mondjuk '95-re, akkor ez a 3 talán jobb volna már, ha magasabb lenne, mondjuk 5 millió, illetve 15-20. Mert lassan oda jutunk, hogy a 3 millió ebbõl a szempontból már nem olyan nagy tétel.
A másik: ha egy vállalkozó végigszámolja, akkor azt mondja - és erre is adódott példa, az elmúlt héten sokan elmondták nekem -, hogy az a diktált jövedelemhányad, amely a módosításban szerepel, szigorú. Korrigálom: szigorú azoknak, akiknek a költséghányada magas.
A kisebb költséghányadú vállalkozóknak - mint például adótanácsadók, könyvelõk, netán ügyvédek, közjegyzõk - a 20 % talán megfelelõ. De a kereskedõknél már a 7, illetõleg a 13 % magasnak tûnik. S nemcsak azért, mert az adó magas. Még mindig magas ahhoz képest, amit fizetnek. Meg lehetne nézni. Mert ha a statisztikákból indulunk ki, akkor lehet, hogy ezek nagyon jó kulcsok. De ahogy mondtam, ne a statisztikákból induljunk ki, hanem abból, hogy a bevételek, illetõleg a jövedelmek egy tekintélyes hányada sötétben marad. Erre nem mondok százalékot, de inkább azt mondom, hogy ötven százalék fölött. Ha be akarjuk õket ide ráncigálni, akkor bizony lehet, hogy a diktált jövedelemhányad-kulcsot mérsékelni kell.
Azt hiszem, hogy ha egy vállalkozó mondjuk kifizeti az adót, akkor még hozzá kell számolnia a társadalombiztosítási járulékot is. Itt adódnak a problémák a vállalkozóknál. Az elmúlt héten nekem nagyon sokan azt mondták: Uram! Minket ide ne hívjanak be, úgysem fogunk átjelentkezni, mert az adót valóban nem olyan túl magas összegben szabják meg, de arra még rájön a társadalombiztosítási járulék! Ha én átalányban vagyok, az nekem tiszta költségem. Ki kell fizetni.
Tessenek utánaszámolni: egy 10 milliós forgalmú kereskedõnél, egy 700 ezres diktált jövedelemhányadnál mondjuk 210 ezer forint az adó. Ugyanakkor még 380 ezer forint a társadalombiztosítási járulék. Ez 600 ezer forint. Tehát a 700 ezres jövedelemhányadból máris elment 600 ezer forint.
Másodikként meg kell jegyezni: azt is nagyon sokan elmondták, ha áfa alá tartozik valaki, akkor bizony meggondolandó, hogy önmagában ezért is átjöjjön- e, mert ugyanúgy vezetni kell akkor a részletes könyvelést. Ha azt akarja ugyanis, hogy az áfát el tudja intézni, ahhoz vezetni kell a könyvelést, s akkor meg miért?
Talán az volna a helyesebb - amit még át lehet gondolni -, hogy a személyi jövedelemadó-átalány mellett egy bizonyos határig - talán hasonlóan a vendéglátósokhoz - valamiféle áfaátalányt is bevezetnénk, hátha ezzel ösztökélnénk jobban a vállalkozókat arra, hogy legyenek nagyobb bizalommal az állam iránt.
Tisztelt Ház! Képviselõtársak! Azt hiszem, jó adótörvényeket sem lehet csinálni, mint ahogy jó költségvetést sem lehet csinálni. Azt viszont mindenképpen célul kell tûznünk, hogy a lehetséges legelviselhetõbb adótörvényeket készítsünk. De egyúttal nem szabad elfelejtenünk azt, hogy ezek az adótörvények nem önmagukért vannak, hanem azért, hogy az államháztartás bevételeit be tudják hozni. Hogy aztán lehessen mit elkölteni az iskolákra, az óvodákra, az egészségügyi intézményekre.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)