DR. SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnöknõ! Tisztelt Országgyûlés! Ha az ember késõn jut szóhoz, ennek két következménye szembetûnõ: fogynak a padsorokban a képviselõtársak és fogynak a témák, hiszen akik szólnak, sok mindent elmondanak; ha az ember nem akar ismételni, akkor nyilvánvalóan sok mindent mellõzhet és rövid lehet.
Engedjék meg, hogy ennek jegyében csak röviden szóljak arról, hogy belelapoztam az elmúlt évek költségvetési vitáiba és felkaptam onnét néhány olyan mozzanatot, ami úgy gondolom, a költségvetési viták örök kísérõje lesz. Hiszen mindig szó lesz a teherbíró képességrõl, mindig szó lesz a kiszámíthatóságról, a költségvetést megalkotók, illetve az adótörvényeket megalkotók esetében mindig szó lesz a javaslatok benyújtói - nem véletlen, hogy az adótörvényekrõl szólva a költségvetésrõl is szólok, hiszen a két dolog szorosan összetartozik -, az elõterjesztõ nyíltságáról, ami a közbizalmat vonhatja maga után.
Hadd mondjam azt, hogy mint a múltban, most is van elismernivaló, mint a múltban, most is van megkérdõjelezhetõ. Ma többen idézetekkel, mottóval éltek: Churchill-tõl, Francis Bacontól, Erhardtól és így tovább, engedjék meg, hogy én egy olyan mottót mondjak, amit én próbáltam fabrikálni itt, e késõi órán; talán egy kicsit maníros is, de kifejez valamit abból, hogy hogyan látja az ember a nehézségeket és a szükséges megfontolandókat.
(18.30)
"Aki ma nem vállal terheket, holnap súlytalanná válik. Aki ma túlsúlyt vállal, holnap összeroppanhat." Azt hiszem, ez a jelölés világossá teszi, hogy az a reális tér, ahol mindezekre a körülményekre az ember figyelemmel van. Úgy gondolom, ha a teherbíróképességrõl van szó, akkor itt már nem is kell semmit se mondanom, mert - különbözõ variációkban, de - a nehézségekre való figyelmeztetés elhangzott.
Azt hiszem, minden költségvetésnél képszerûen meg lehet eleveníteni egy különbözõ magasságú hegyet, és meg lehet eleveníteni azt az embert, akinek a hegyre fel kell jutnia, még azt is, hogy milyen lábbeliben van, és milyen az út, ahol kapaszkodik. Úgy gondolom, itt is realistáknak kell lennünk, és semmi esetre sem szabad, hogy az emberekben az a kép rögzüljön - a mostani költségvetés és adótörvények együttesen sajnos felelevenítenek egy ilyen képet -, hogy mezítláb kell egy tüskékkel teleszórt sziklás kapaszkodón felfelé haladni. Errõl többet nem is szeretnék szólni.
A kiszámíthatóság tekintetében - amit korábban a kormányoknak vagy kormánynak ismételten s nem indokolatlanul róttak fel - engedjék meg, hogy itt két mozzanatban idézzem meg a mai nehézségeket. Az egyik - legalábbis padsorban, de nyíltan is utalás volt rá, amirõl kevés szó esik, pedig aligha elhárítható - az, hogy az energiaárak lebegtetéséig tulajdonképpen a költségvetés és az adótörvények rendelkezései jelentõs mértékben megkérdõjelezhetõk, hiszen olyan mértékig befolyásolják a háztartási költségektõl a vállalati kalkulációkig ezek az elkövetkezõ esztendõ terheit és teherbíróképességét, hogy a hozzá való alkalmazkodás a pénzügyi kormányzat hihetetlen rugalmasságát igényli, akár még az adóvallomások benyújtásának idõpontja tekintetében is. De akik ezt elrendelik, azok nyilván mindent mérlegre fognak tenni.
A másik a közbizalom problémaköre, ami nyilván megint nagyon sok mindent érint; nem akarom az elmondottakat újraidézni. Itt azt szeretném mondani, hogy tartalmilag teljesen egyetértek azokkal, akik a gyermekkedvezmények megvonását - vagy részleges megvonását - ostorozták, és teljesen egyetértek azzal, hogy a szellemi tevékenységet folytatóknál sok mindennek a meggondolása, így az elhangzott javaslat mérlegelése is szükséges. De el kell mondanom, hogy ugyanezeknek a megnyilatkozásoknak egy formai pozitívuma feltétlenül megemlíthetõ - de most a közbizalom vonatkozása felõl közelítek -, hogy tudniillik nyíltan beszélnek a javaslatok errõl.
Viszont nemcsak az energiaárak lebegtetésénél, hanem egy másik területen sem érzem ezt, és nagyon fontosnak tartanám, hogy itt a kormányzat ugyancsak nyíltan szóljon és vállaljon bizonyos mozzanatokat. Ez az infláció kérdése. Tudniillik számos ponton - s ez az, amit én nyílt politikának mondok - viszonyszámokról van szó, százalékokról van szó, s ott a dolog egyértelmû. De a kedvezmények problémájánál és ahol abszolút számokról van szó, ott bizony én aggodalmasan tekintek arra, hogy az infláció mintegy bele van kalkulálva, mint egy rágcsáló, amelyik össze van zárva az adózóval; és a kedvezmény jelentõs részét az infláció mint rágcsáló elpusztítja - és errõl nem esik szó.
Legyen szabad egyetlen egy példát idézni e tekintetben; sokat jegyeztem ki, sõt azt is, hogy különbözõ elõterjesztésekben másként és másként bánik ezzel a pénzügyi kormányzat. Bizottsági ülésen is felvetettem, ahol egy államtitkári jelzést kaptam, hogy a problémát vette, de úgy gondolom, ne záruljanak le úgy az adótörvényekrõl folyó viták, hogy ez nagy súllyal és felkiáltójellel ne szerepeljen. Egyetlen egy példát idézek a jövedelemadó-törvényjavaslatból. A jelenlegi 5. §, amely módosítja az elõzõ törvény 12. §-át. A mellékmondatokat kihagyom, mert nem befolyásolják az alapkérdést. A mezõgazdasági kistermelést végzõ magánszemély - 20. § az eredeti törvényben - e tevékenységbõl - 21. § - származó, évi 2 millió forintot meg nem haladó bevételének élõállatok tenyésztése és állati termékek elõállítása esetén 10 %-a, minden egyéb esetben 30 %-a tekintendõ jövedelemnek. Itt teljesen világos, hogy 2 millió forintig az adórendszer világában egy kivételes kedvezményrõl van szó, a 2 millió forint átlépése után pedig tulajdonképpen háromszorosára ugrik az adó.
Ha az árviszonyok alakulását nézzük, különösen a hivatkozott törvényhez és az azóta történt módosításokhoz viszonyítva, akkor bizony azt látjuk, hogy itt az infláció egy olyan rágcsálóként jelentkezik, amelyik ezt a hajdan magas és kedvezõ szintet lesüllyeszti. Úgy gondolom, azok - és nagyon jól tudjuk, hogy a mezõgazdasági kistermelõk jól tudnak a lényeges dolgokban számolni -, akik tudják, hogy hány darab állatot neveltek kedvezményesen, és most rádöbbennek, hogy néhány év alatt, vagy akárcsak az egy évvel korábbihoz viszonyítva most - jó esetben - évente egyötödével csökkenõ számú állat után kapnak kedvezményt, azok bizony csalatkoznak. Én egy példát idéztem, de a példák néha nagyon bonyolult variációkban vannak jelen a javaslatokban. Úgy gondolom, indokolt ezeknek a mozzanatoknak a figyelembevétele.
Mindezek után utalok vissza a maximára: viseljük azt a terhet, amit viselnünk kell, hogy súlytalanná ne váljunk, de ne vállaljunk olyan túlsúlyt, ami összeroppanthat bennünket, és a társadalmi feszültségeket óriásivá fokozza. Köszönöm a figyelmet. (Taps a jobb oldalon.)