DR. KÁDÁR BÉLA (MDF): Köszönöm, elnök asszony. Nem élek vissza a tisztelt Ház figyelmével, csak annyit szeretnék megjegyezni, hogy a kínálatépítõ vagy a keresletkorlátozó gazdaságpolitika közötti különbségek nem írhatók le feltétlenül politikai ciklusokkal - ez ennél sokkal messzebbmenõ, úgyhogy ezt a megjegyzését ezért nem tudom teljesen találónak érezni.
Hadd jegyezzem meg a másik nagy sikert aratott megjegyzésére, hogy kettõnk közül ez ideig csak tisztelt pénzügyminiszter úrnak volt alkalma kétszer rosszat, illetve rosszul húzni. Öt évvel ezelõtt és most. Én még csak egyszeri helyzetben voltam, és nem pénzügyminiszterként. (Közbeszólás jobbról: De többet nem leszel! - Derültség és szórványos taps a jobb oldalon.)
Harmadszor hadd jegyezzem meg, hogy bár rendkívül örvendetes, hogy a költségvetésben tervezett jövedelemáramoltatás most jelentõs összegeket telepít adósság, illetve kamatfizetés formájában a bank szférába, ezt lehet jónak minõsíteni, de hadd utaljak arra, hogy a nemzetközi elméleti és gazdaságpolitikai gyakorlati tapasztalatok szerint a lakosságnak vagy a bankoknak ilyen típusú jövedelmei nem jelentenek növekedésösztönzõ hatást, hiszen azt egyszer már megtakarították, odaadták az államnak, ezt az állam csak visszaadja.
Én most növekedésélénkítõ vagy növekedési összefüggésbõl felmerülõ hatásokról tettem említést. Azt a pénzügyminiszter úr nagyon jól tudja - a már általa is hivatkozott nemzetközi politikai tapasztalatok alapján -, hogy fiskális, korlátozó gazdaságpolitikával egyetlenegy fejlõdõ ország sem tudott kitörési pontokat találni és egy sikeres felzárkózást megvalósítani. Errõl folytathatnánk hosszas vitát. Amit felhozott pénzügyminiszter úr, például Chile és Törökország esetében, ott egy nagyon sajátos tényezõ is közrejátszott. Hadd utaljak arra, a költségvetési egyensúlyhiány nyomán keletkezõ társadalmi-politikai egyensúlyhiányt a hadsereg tartotta karban. Egy pénzügyminiszter számára ez mindig egy könnyû megoldás, pénzügyminiszter úr nem támaszkodhat ilyen lehetõségekre, de úgy gondolom, hogy erre a parlament többsége sem kíván támaszkodni. Ha viszont ilyen lehetõség nem adatik meg, akkor nincs más, mint a szociális piacgazdaság bizonyos követelményeinek a figyelembevétele, azaz a versenyképesség erõsítése mellett a szociális érzékenységre való figyelés éppen azért, hogy ne legyen társadalmi-politikai egyensúlyhiány, amelyet egyikünk sem akar. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)