DR. SZEKERES IMRE, a Magyar Szocialista Párt vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A kormánynak a költségvetéshez mellékelt 1995-ös gazdaságpolitikai irányvonala világosan válaszol azokra a kérdésekre, amelyekre az elmúlt percekben itt sokan keresték a választ, a felizzó vita közepette.
Világosan kimondja, hogy a stabilizációt, az államháztartás hiányának keretek között tartását, a külföldi eladósodás növekedésének fékezését, a hatékonyság nélküli keresletkiáramlás megakadályozását és az infláció keretek között tartását tartja fontos feladatnak. Ugyanakkor a külsõ és belsõ egyensúly egyidejû megromlását azokkal a strukturális okokkal magyarázza, amelyek nem teszik lehetõvé az egészséges növekedést. Megoldásként a stabilizációval párhuzamosan olyan szerkezeti változást javasol, amely a felhalmozás arányának növekedését, továbbá a termelés olyan strukturális átrendezõdését eredményezi, amely a késõbbiekben kiegyensúlyozott, dinamikus gazdasági növekedést biztosít.
A vállalkozások élénkítésével, a beruházások elõsegítésével, ösztönzésével, a vállalkozások jövedelmezõsége növekedésével, stabilizálásával kívánja ezt a változást elõkészíteni. Ezzel együtt világosan bemutatja, hogy a költségvetési bevételek növelését az államháztartást illetõ befizetések következetes és szigorú behajtásával, az eltitkolt jövedelmek feltárásával és megadóztatásával kívánja biztosítani.
Tisztelt Ház! Ezek a célok köszönnek vissza a '95-ös költségvetési irányelvekben és a kapcsolódó adószabályokban. A mai ellenzék, a korábbi kormánypártok - és ennek most is tanúi lehettünk - mindig azt hirdették, hogy a magyar gazdaságban minden rendben van. Egészséges a növekedés, tulajdonképpen még a pótköltségvetés is teljesen felesleges, kár az ilyen ügyekkel az idõt tölteni. Nem kell mást csinálni, mint továbbhaladni az MDF-es úton.
A költségvetés vitáját viszont a pénzügyminiszter úr azzal a hírrel kezdte, hogy az 1995. év kiinduló helyzete rosszabb lesz az általunk vártnál. A gondot - nagy betûkkel - a HIÁNY okozza.
Súlyosabb fizetésimérleg-hiánnyal kell szembenéznünk, mint amire akárki korábban is számított. Ez viszont azt jelenti, hogy arányosan kisebb hiányt tervezhetünk a költségvetésben, és tovább erõsödnek mind a bevételi, mind a kiadási oldalon megjelenõ feszültségek. Sem az addicionális külföldi tõkebeáramlás, sem a hazai megtakarítások nem elegendõk a helyzet megoldásához. Külföldi forrásokra van szükségünk, de koloncként nehezednek ránk a devizafinanszírozás súlyosbodó kamatterhei.
Felmerül tehát a kérdés: megõrizhetjük-e egyáltalán bármelyik, társadalmi szempontból rendkívül fontos terület kiadásainak reálértékét? Mit tehetünk a jelenlegi körülmények között? Létezik-e igazán választási lehetõség?
Elméletileg az egyik út lehetne, amelyrõl Kádár Béla beszél: ha elvethetnénk a stabilitást, a pénzügyi egyensúly szempontjait elsõdlegesnek tekintõ, a nemzetközi pénzügyi szervezetek által kívánatosnak tartott, az egyensúlyi helyzet javítását középpontba állító gazdaságpolitikát. Választhatnánk helyette a gazdaság mesterséges úton is történõ felfûtését, élénkítését, a növekedés felgyorsítását. Nyúlhatnánk az export támogatott felfuttatásához, a monetáris expanzióhoz. Vállalni kellene persze a következményeket is: a gazdaság túlfûtöttségében rejlõ buktatókat, az egyensúlyhiány növekedését, a vágtató inflációt, a folyamatok irányíthatatlanná válását.
Választhatnánk más utat is. Vagyis az egyensúly megteremtésének drasztikusabb útját, a jelenleginél is keményebb restrikciót. Ekkor az állam a nagy ellátó rendszerekért csak a költségvetés valóságos teherbíró-képességének erejéig felelne. Ezzel azonban a jelenlegi gazdasági szerkezet rögzülne, és a társadalom teherbíró-képességét még további próbának tennénk ki.
A harmadik megoldás a jelenlegi. Talán átmenetinek is tekinthetõ, de mindenképpen szigorú költségvetés elfogadása azzal, hogy a bajok lényegét ugyan nem orvosolja, de legalább az ország lélegzetvételnyi idõhöz jut. Ez az út keskeny, az elején nem is sokat ígér. Kikerülhetõ azonban általa az, hogy az országot elkapja és mélybe rántsa az adósságörvény. A lélegzetvételhez jutásnyi idõben a szocialista párt választási programjának megfelelõen meg lehet tenni a következõ lépést, megkezdeni az államháztartás reformját. Persze, ez sem lesz gyorsforgalmi út, de legalább olyan lesz, amelyen kis lépésekben végre elõre lehet haladni.
Hangsúlyozzuk, hogy emellett a szocialista párt választási programjában és a koalíciós kormány programjában képviselt célt egy percig sem vesszük szem elõl. Ez pedig nem más, mint a társadalom és a gazdaság modernizációs pályára állítása, amelynek végeredménye egy olyan társadalmi-gazdasági modell kialakítása, amely hatékonyan mûködõ gazdaságon alapul, s a gazdasági racionalitást ötvözi a társadalmi szolidaritással. Mindez persze nem megy a befektetõk, a hazai és külföldi vállalkozók bizalma és tõkéje és a munkavállalók támogatása nélkül.
Ezért számunkra elsõrendû fontossága van annak, hogy sikerre vezessenek a társadalmi-gazdasági megállapodásról szóló tárgyalások, és bármilyen gyötrelmesek, bármely sok feszültséggel is járjanak ezek, úgy gondoljuk, hogy az ország javát fogják szolgálni.
Tisztelt Ház! A most beterjesztett - és pénzügyminiszter úr talán megbocsátja -, meglehetõsen barátságtalan költségvetés a harmadik megoldásnak felel meg, és a jelenlegi helyzetet a gazdasági realitások kényszerítették ki. Az 1995-ös költségvetési tervezet a mai lehetõségeket tükrözi.
A koalíciós kormányzat néhány hónapja nem volt elég ahhoz, hogy a gazdaság, az államháztartás rögzült struktúrájában érdemleges változást indítson be. Tisztában vagyunk azzal, hogy a korlátok feloldása bonyolult, sokrétû feladat.
Melyek ezek a korlátok?
Elõször: kényszerbõl az 1995-ös költségvetés egyelõre még a korábbiakhoz hasonlóan nagymértékben központosítja a GDP-t. '94-ben ez az arány várhatóan 64 százalék körül alakul, míg '95-ben kényszerûen 65 százalék fölött.
Másodszor: '94-ben, a korrekciók ellenére, az államháztartás összes hiánya a GDP csaknem 8 százalékát közelíti meg. Ez az arány hasonló lesz '95-ben, illetve valamivel nagyobb. Az elsõdleges és az összes fedezendõ hiány aránya arról tanúskodik, hogy a költségvetés adósságtörlesztései, adósságszolgálata ugrottak meg drasztikusan.
Harmadszor: '95-ben a költségvetésbõl a korábbi belföldi adósság - hitelek és állampapírok - törlesztésére a '94. évi várható 70 milliárd forintnak több mint kétszeresét kell fordítanunk. Az összeg döntõ részébõl a hiányt finanszírozó, lejáró államkötvényeket kell kifizetni. Hasonló a helyzet a külsõ adósságtörlesztéssel is, amely másfélszeresére nõ. Külön gondot jelentenek a kamatkiadások. Ezek az összkiadás jelentõs hányadára rúgnak. A '94. évi pótköltségvetés alapján az adósságszolgálat kamattérítése 291 milliárd forint. '95-ben ugyanez a tétel 454 milliárd forintra nõ. Vagyis a kamatkiadások aránya az összes kiadásban '95-ben 24 százalékra emelkedik.
(10.30)
Összességében tehát a költségvetés '95-re tervezett rendes és rendkívüli bevételei nem elegendõk az adósságszolgálatok finanszírozására. Ahhoz viszont, hogy az ország megtartsa pozícióját, nemzetközi helyzetét, az adósságot fizetni kell, és fizetni kell a törlesztéseket és a kamatokat. Vagyis vagy tovább kell csökkenteni a kiadásokat, vagy növelni kell a bevételeket. Az elõbbinek határt szab a társadalom teherbíró- és tûrõképessége, a további nadrágszíjmeghúzás fájdalmassága, az utóbbinak pedig a reálfolyamatok korlátai, a vállalkozások teherbíró-képességének határa, a fekete- és szürkegazdaság adózást kerülõ viselkedése. A vállalkozásokat terhelõ adómértékek emelése ellentétes lenne egyébként modernizációs céljainkkal is, sõt a társasági adó éppen úgy módosul, hogy ösztönözze a vállalkozókat fejlesztésre és beruházásra. S végül a negyedik korlát: a költségvetés már ma is és évek óta elszívja a lakossági megtakarítások jelentõs részét. Úgy néz azonban ki, hogy ennek ellenére sem elegendõk a hazai megtakarítások. Az államháztartás túlköltekezésének finanszírozására további külföldi forrásokat is be kell vonni. Ez pedig, mint azt van szerencsénk tudni, nagyon csúszós út.
Tisztelt Ház! Mit mondhatunk a költségvetés társadalmi és jövedelmi vetületeirõl? Tény, hogy a '95. évi költségvetés szigorú. Volt már ennél bõkezûbb, mindazonáltal jóval felelõtlenebb költségvetés is. A kormány arra kényszerül, hogy a korábbi költségvetések nagyvonalúsága következtében megörökölt államadósságot, továbbá az államháztartás szerkezeti gondjait cipelje - és szigorú legyen. Sõt, mondhatnám, fukar.
A jelenlegi költségvetési tervezettel kapcsolatos egyik súlyos dilemma, hogy lehet-e megszorító költségvetést alkotni úgy, hogy az a szociális szükségleteket is elfogadható mértékben figyelembe vegye. A költségvetés jelenlegi helyzetében ez, sajnos, a szociális ellátások visszafogásával jár. Be kell ismernünk, bármennyire is fájdalmas, hogy a társadalmi szempontból rendkívül fontos kiadások reálértékének megõrzésére nem mindenütt lesz lehetõség. A dilemmát a gazdaságpolitikai irányvonal úgy próbálja feloldani, hogy a szociálpolitika csak a legnehezebb élethelyzetbe kerültek célzott juttatásokkal való megsegítésére vállaljon kötelezettséget. Így tehát azonnali feladat a már meglévõ intézmények racionalizálása, az ellátások harmonizálása. Az állam ésszerûbbé, bár kétségkívül bizonytalanabbá teszi a felelõsségviselést szociális téren akkor, amikor a törvényjavaslat kilátásba helyezi a társadalombiztosítási alapok és a központi költségvetés gyakorlatában, hogy megszûnik az állami forgóalapra történõ korlátlan bejárás lehetõsége. A kormány ezzel a javaslattal az alapok önfinanszírozását akarja érvényesíteni. Bár a jelenlegi szociálpolitika a költségvetés adta korlátok közé szorul, a hosszú távú cél az, hogy a szociálpolitikának ne a napi államháztartási gondokhoz kelljen igazodnia, s létrejöjjenek az európai unióbeli szintnek is megfelelõ feltételek.
A költségvetés és az adótörvény-módosítások tervezõinek nem volt irigylésre méltó dolguk, amikor valamiféle igazságos teherviselés kialakítására törekedtek. Megjegyzem, amikor igazságosabb elosztásról és teherviselésrõl beszélünk, figyelembe kell venni, hogy a lakosság különbözõ rétegeinek fogyasztása nagyon is különbözõ. Vannak - kevesen -, akik túlfogyasztók, de a lakosság széles rétegei alulfogyasztanak.
Összességében az intézkedések eredményeként az adóterhelés a kisjövedelmûeknél csökken, a középrétegeknél alig változik, s a magas jövedelmûeknél növekszik. De nemcsak a munkavállalók, hanem a gazdálkodók jelentõs részének gazdasági, jövedelmi helyzete is különbözõ, sokuké megrendült. Finanszírozási, termelési, beruházási gondjaik vannak.
Kedvezõtlenül alakult az elmúlt években a fogyasztás és a felhalmozás aránya, az exportképes áruk és kapacitások nem kielégítõek, továbbra is magas importtartalmúak.
A javasolt gazdaságpolitika a vállalkozói csoportokra differenciált hatást gyakorol. A személyi jövedelemadó és a társasági adó változtatásai hatására a vállalkozói szektor helyzete javul. A gyenge vagy eladósodott gazdálkodó szervezetek sorsát azonban az adóskonszolidáció feltételeinek szigorodása szabja majd meg.
Tisztelt Ház! Bár közhelynek számít, jó költségvetés nincs, csak elfogadott vagy elutasított. Ha elfogadjuk a költségvetési tervezet ésszerû restrikción alapuló jellegét, s önmagában akarjuk minõsíteni a tervezetet, feltehetjük a következõ kérdéseket: megvan-e az összhang a költségvetés és a kormány gazdaságpolitikájának irányvonala, a gazdaság stratégiai céljai és az ezekbõl fakadó '95. évi feladatok között? Összhangban van-e a kiadási oldal a bevételi oldallal? Összhangban van-e a költségvetési tervezet, s annak bevételi oldala az adópolitikával, az adótörvények módosításáról szóló törvényekkel? Összhangban van-e az adópolitika a gazdaságpolitika célkitûzéseivel is; elfojtja-e vagy ösztönzi például jelen esetben a beruházásokat? Reálisak-e a költségvetés egyes elemei külön-külön? Harmonizál-e a jövõ évi költségvetés a bér- és foglalkoztatáspolitikával, a megkötendõ társadalmi-gazdasági megállapodással? S végül: összhangban van-e a költségvetés a szociális ellátás céljaival és a nagy ellátórendszerek átalakulásának ütemével, a szociális nagyrendszereken belül az ellátások összehangolásával?
A szocialista képviselõcsoport a vitában ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ, s az elkövetkezõ napokban ezekkel kapcsolatban áll elõ javaslatokkal. Olyan javaslatokkal, amelyek a realitások adta keretek között ezekre az ügyekre koncentrálnak. Miután azonban kényszerpályán mozgunk, nem biztos, hogy minden kérdésre pozitív lesz a felelet - sõt biztos, hogy nem.
Van azonban egy minimumkövetelmény, amely a jelen körülmények között döntõ fontosságú. Ez pedig így hangzik: hozzájárul-e ez a költségvetési tervezet ahhoz, hogy az ország elkerülje a pénzügyi összeomlást, és kikerüljünk az adósságörvénybõl vagy sem? Alkalmas-e arra, hogy idõt nyerjünk, s mûködjék az ország? A szocialista képviselõcsoport válasza az, hogy igen, és ezért elfogadásra javasoljuk ezt a tervezetet.
Tisztelt Ház! A költségvetés elfogadása nem cél, hanem eszköz. A restrikció, jelen esetben a költségvetési restrikció akkor tekinthetõ értelmesnek és vállalhatónak, ha megteremti a jövõbeli növekedés feltételeit azzal, hogy igyekszik stabilizálni a gazdaságot, az államháztartást, az adózás szabályain keresztül pedig ösztönzõleg hat a vállalkozásokra, a beruházásokra. Jó lelkiismeretünk csak akkor lehet, ha felvetjük és napirendre tûzzük a kérdést, milyen stratégiával érhetjük el azt, hogy a legközelebbi költségvetéseink már ne kényszermegoldások legyenek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)