DR. SZÁJER JÓZSEF, a Fiatal Demokraták Szövetsége képviselõcsoportjának vezérszónoka: Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! A költségvetési törvény megtárgyalása és elfogadása az Országgyûlés legfontosabb joga és kötelessége. A költségvetés elõkészítése és elõterjesztése a mindenkori kormány egyik legnagyobb horderejû feladata, a kormányzati tevékenység évente visszatérõ vizsgája. Ritkán kerül erre sor. Ha leszámítjuk a menetrendszerû pótköltségvetéseket, akkor elmondhatjuk, hogy az Antall-kormánynak is mindössze négy alkalommal volt módja - idõben rendre változó pénzügyminiszterekkel - költségvetési tervezetét elõterjeszteni.
Immár az MSZP-SZDSZ-kormány is beterjesztette összesen benyújtandó költségvetési tervezeteinek egynegyedét. Egy kormány elsõ költségvetése különleges jelentõségû dokumentum. Ez az elsõ valódi szembesítés a választási és kormányprogrambeli ígéretekkel. Az elsõ igazi megmérettetés. Vízválasztó, amely meghúzza a demagógia és az igazmondás határát. Amíg egy kormány nem terjesztett ilyet elõ, addig miniszterelnöke és miniszterei a szembesülés szégyene nélkül folytathatják a választási kampányban megszokott ígéreteik halmozását az általuk kiválasztott tetszés szerinti társadalmi csoportok felé.
(11.20)
Ahogy azonban beírják egy törvényjavaslatba a tényleges számokat, attól fogva a tõle eltérõ ígérgetés hazudozássá válik, s tegyük hozzá: egyben visszamenõleg szemfényvesztéssé silányul minden, addig tett megalapozatlan ígérgetés. A költségvetés világos látlelete egy kormány valódi politikájának. Kiderülnek belõle igazi prioritásai, hogy mi az, ami egy kormány számára valóban, és melyek azok, amelyek csak szavakban fontosak.
A '95-ös költségvetés vizsgálatakor a Fidesz kettõs szempontot kívánt alkalmazni. Nemcsak azt vizsgáljuk, mennyiben tér el a kormány költségvetési politikája attól, amit kívánatosnak tartanánk, hanem hogy a koalíció betartotta-e korábban tett ígéreteit. Ez azért nem elhanyagolható szempont, mert a magyar választópolgárok egy része ezeknek az ígéreteknek a hatására döntött úgy, hogy a mostani kormánypártokra szavaz. Az ezekkel való szembesítés az ellenzék elemi kötelezettsége.
Tisztelt Ház! A Fidesz frakciója és szakértõi a rendelkezésre álló rövid idõ alatt alaposan megvizsgálták a tervezetet, és úgy foglalunk állást, hogy a törvényjavaslatot nem tudjuk támogatni. A költségvetés és a korábbi ígéretek egybevetésébõl azt a következtetést vontuk le, hogy a Horn-kormány becsapta a magyar választópolgárokat. A költségvetés tervezetébõl egyszerûen kimaradtak azok a vonzó és kívánatos - egyébként mindenki számára elfogadható - változások, amelyekkel a kormánypártok a választópolgárok tetszését elnyerték. Hogy stílusosan szóljak: talán nem véletlenül.
Nézzünk néhány példát! A szocialista párt tavaly egy, a napilapokban Horn Gyula aláírásával megjelent dokumentumában a következõket írta. Csak hogy mindenki számára világos legyen, errõl a dokumentumról, újsághirdetésrõl van szó. (Felmutatja a dokumentum fénymásolatát.) Idézem: "A szocialisták számára elfogadhatatlan a reálbérek társadalmi szintû további csökkenése." Ezzel szemben a szocialista kormány által benyújtott költségvetési tervezet az alábbi elõrejelzést tartalmazza: 1994-ben az egy keresõre jutó reálbér - amely az idén a bázisszámhoz viszonyítva 105% - 1995-ben 95%-ra csökken.
Ugyanez a választási hirdetés - ismételten jelzem, hogy errõl van szó (Ismét felmutatja a dokumentum fénymásolatát.) - tartalmazza az alábbi kijelentést: "Olyan állapotokat akarunk teremteni, hogy megálljon a munkanélküliség növekedése, egyszámjegyûre csökkenjen a munkanélküliek aránya." Ezzel szemben a költségvetés tervezete a foglalkoztatottak létszámának négy-öt százalékos csökkenését valószínûsíti, s ennek egy jelentõs része a munkanélküliek körét bõvíti majd. Nem menti ebben az esetben természetesen Horn Gyula miniszterelnököt, mindkét mû szellemi szerzõjét, hogy a régrõl jól ismert dialektikus szemlélet foglyává vált a jelenség leírásánál. Eszerint a munkanélküliség csökkenéséhez annak emelkedésén keresztül vezetne az út.
Hogy ne vádolhassanak olyasmivel, hogy csak a szocialista párt cselekvési hatókörén már kívül-, bár ígérgetési hatókörén még belülesõ példákat hozok, lássuk a következõ idézetet a tavaly augusztusi opusból. Eszerint a szocialisták kezdeményezik, hogy "az új parlament és az új kormány a munkaadók és a munkavállalók érdekképviseleteinek közremûködésével alkosson olyan féléves programot, amely tartalmazza a legfontosabb törvényhozási és gazdaságpolitikai lépéseket a gazdaság stabilitása érdekében. Ez alapozza meg a négyéves parlamenti ciklus gazdasági szociális teendõit." Ehhez képest a Horn-kormány négy hónap eltelte után és megállapodás nélkül terjesztette be elsõ költségvetését. Az elsõ félévbõl már csak két hónap maradt.
Hamis illúziókeltés persze nemcsak a választási kampányhoz kötõdhet. A miniszterelnök szeptember 27-ei beszédében ezt mondta: "Elfogadhatatlan jelenség az adók és más járulékok fizetési kötelezettségeinek nem teljesítése. Napjainkban 180 milliárd forintra tehetõ az elmaradt társadalombiztosítási járulékok összege. Mindez hiányzik a közösség forrásaiból." Ehhez képest a költségvetési tervezet 48. §-a egy állami nagyvállalat járadékfizetési tartozásának elengedésérõl rendelkezik. Pénzügyminiszter úr bizonyára nem tudta, hogy a miniszterelnök szerint ez elfogadhatatlan.
A választási ígéretek számonkérése az ellenzék kötelezettsége, de nem egyedüli privilégiuma. Talán nem gyengíti az eddig elmondottak hitelét, ha egy valódi kormánypárti politikust idézek arról, hogy a korábbi ígéretek teljesülését miként látja. A Magyar Nemzet szombati számában olvastam az alábbiakat: "Homlokegyenest az ellenkezõje folyik annak, amit az a párt meghirdetett programjában, amelynek frakciójában ülök."
Tisztelt Ház! A választás jelszavai között fontos szerepet kapott az az állítás, hogy a mostani kormányt alkotó pártok hatalomrakerülésével a szakértelem kerül majd kormányra, illetve hogy ezzel a párbeszéd kormánya jön majd létre. E két jelszó - a szakértelem és a párbeszéd - megvalósulását most a költségvetés tervezete alapján fogom vizsgálni.
Azt hiszem, abban valamennyien egyetérthetünk, hogy a Magyar Köztársaság '95. évi költségvetését rendkívüli helyzetben tárgyalja az Országgyûlés. A kormány heteken át húzta mind a saját, mind pedig a parlament idejét azzal, hogy néhány tízmilliárd forintnyi megtakarítást érjen el a pótköltségvetésben. Ez elvette az energiát attól, hogy egy megalapozott, koncepcionálisan kiérlelt, technikailag átláthatóbb szerkezetû költségvetést terjesszen elõ. Ez elvette az idõt attól, hogy a parlament alaposan megtárgyalja a pótköltségvetésnél nagyságrendileg fontosabb, egész évre szóló, saját reményei szerint több év gazdaságpolitikáját is megalapozó '95-ös büdzsét.
Hamarmunka sosem jó, tartja a régi közmondás. Könnyen meglehet, hogy elfogadása után néhány hónappal a Ház asztalán újból megfordul ez a tervezet - ezt most már a Pénzügyminisztérium különbözõ tisztségviselõi sem tagadják - immár pótköltségvetés, a '95. évi pótköltségvetés formájában.
Lehet, hogy többszörösen kell majd megfizetni a mostani kapkodás árát. Nem vigasztal bennünket az sem, hogy az eddigi gyakorlat szerint rendre csak a pótköltségvetésben láttuk viszont korábban idõben megtett saját javaslatainkat. Ez nem vigasz, mert ez azt jelzi, hogy nem sok minden változott azzal, hogy a korábbi - kormányt élesen bíráló - ellenzéki politikusok állították fel az új koalíciót. A szakértelem kormányától elvárható lett volna, hogy a korábban négy éven át bírált kormány hibáit, költségvetési baklövéseit legalább részben kijavítja. Ez a költségvetés azonban hemzseg azoktól a hiányosságoktól, amelyeket a Fidesz és a korábbi ellenzék pártjai joggal kértek számon a dilettánsnak kikiáltott MDF-kormányon négy éven át.
A beterjesztés formáját tekintve nincs lényeges különbség a mostani kormány és a korábbi kormány költségvetései között. A számvevõszék jelentése részletesen foglalkozik ezekkel a hiányosságokkal. Tegnap Hagelmayer úr sajnálkozva ecsetelte, hogy immár sokadszor kérik számon ugyanazokat a hibákat a kormány tervezetén. Ezeket a hibákat mi is sorolhatnánk. Kezdve attól, hogy a javaslat nem áttekinthetõ, nem ellenõrizhetõ, nincsenek a fejezeti fõösszegek megfelelõen összeadva, egészen addig, hogy a több éves rossz szokástól nem eltérve a kiadások irreálisan alul, a bevételek felültervezettek.
Ez utóbbi kirívó példája itt a vitában már többször elhangzott: a privatizációs bevételek valószínûtlenül magas tervezése. Míg '94-ben a magánosításból 19 milliárd forintnyi bevétel származott, addig a mostani tervszám 175 milliárd. Ilyen mértékû emelkedés eléréséhez valamilyen csodának kellene bekövetkeznie. Még ha a legnagyobb tételt jelentõ Mol Rt. magánkézbe- adása sikeres lenne is, akkor is maximum 100 milliárd körül lenne ez a bevétel. Arról nem is beszélve, hogy a privatizálási bevételek ilyen felsrófolása a privatizálás egyébként kívánatos prioritásait is megzavarhatja. Ha a költségvetést tápláló pénzösszegek behajtása lesz az egyetlen szempont, akkor miként használható majd a privatizáció a gazdaságpolitika rugalmas eszközeként? Ez a követelmény olyan feszített tempót állít a privatizálás elé, amelyet nem alapoz meg az elmúlt idõszak gyakorlata.
Hiányzik a tervezetbõl az államháztartás mérlege. A pénzügyminiszter úr tegnapi, nyugtatásnak szánt szavai, hogy a társadalombiztosítási alapok nem fogják a költségvetés hiányát növelni, még nincsenek tényleges megegyezéssel megpecsételve. Így bizonytalan, hogy nélkülük tervezhetõ-e a költségvetési mérleg. Hogyan lehet érdemben dönteni, ha ilyen horribilis tételek hiányoznak a leírt anyagból?
Az pedig már nem a szakszerûtlenség, hanem a félrevezetés kategóriájába tartozik, hogy a Világbanktól és az Európa Beruházási Banktól származott hiteleket a bevételek között tünteti fel a tervezet, mintha azok nem épp a hiányt gyarapítanák.
Tisztelt Ház! Az említett tények csak találomra kiragadott példák, de összességében elmondható, hogy valamilyen, a korábbi kormányétól lényegesen eltérõ többlet-szakértelem nyomait nem fedeztük fel a tervezeten.
(11.30)
Nézzük a másik jelszót: a párbeszédet. A költségvetés érdekképviseletekkel való egyeztetését tekintve a társadalmi párbeszéd kormánya szinte rosszabbul áll, mint az elõzõ, az arisztokratikusan elzárkózónak kikiáltott kormány. Pedig az érdekképviseletekkel való kitüntetett kapcsolatai miatt joggal lehetett volna várni a mostani koalíciótól, hogy megkönnyebbedik az egyeztetés. Ehhez képest a költségvetési javaslat úgy került benyújtásra, hogy jelen pillanatban még maga a pénzügyminiszter úr sincs tisztában azzal, hogy miképp fog a végsõ változat kinézni. Ennek fõ oka nem a parlamentben várható változások, hanem az, hogy a tervezet nem ment át a szükséges egyeztetésen. A társadalmi partnerekkel való tárgyalások még most folynak, s ezek eredménye kérdéses.
A kormány arra fog kényszerülni, hogy a parlamenten kívüli megállapodásait a költségvetési vita közben hozza be a Házba módosító indítványok formájában. Ezt az elmúlt négy esztendõben együttesen kifogásolta az ellenzék. Itt tehát szintén nem sok változást konstatálhatunk. De a költségvetési tervezet külsõ egyeztetése csak az egyik elem. A múlt heti ülésen majdnem a javaslat visszavonása mellett döntött a kormány, mert a mutatók állítólag már a beterjesztés óta megváltoztak volna. A kormánypártok frakcióin belül is egyre több az elégedetlenkedõ és kritikus hang, és a kormánypárti módosító indítványokat még csak most készítik.
A párbeszéd talán egyetlen eddig sikeres példája a múlt héten a házbizottságban az ellenzék és a kormánypártok között létrejött megállapodás. A Fidesz az ország érdekeire tekintettel és nem a Horn-kormány megsegítése érdekében járult hozzá a Házszabály felfüggesztéséhez és a költségvetési vita korlátozásához, az önmérséklet gyakorlásához. Tettük ezt annak ellenére, hogy ez ellentétes közjogi ízlésünkkel, és annak ellenére, hogy az MSZP frakcióvezetõje a tárgyalások kezdeményezése helyett csípõbõl obstrukcióval vádolta meg az ellenzéket.
A költségvetés elõkészítése és egyeztetése, illetve pontosabban annak hiánya tekintetében a Horn Gyula vezette kormány nem bizonyult a társadalmi párbeszéd kitüntetett kormányának.
Tisztelt Ház! A koalíció által beterjesztett költségvetés tervezete mögött a jó szándék nem, de a régóta várt gazdaságpolitikai koncepció hiányzik; számainak egy része megalapozatlan kívánalmakra és vágyakra épül. A Fidesz a benyújtott javaslatra az eddig felemlített súlyos formai hiányosságokra és elsorolt szószegésekre is tekintettel, de alapvetõen annak tartalma miatt fog "nem"-mel szavazni, mert ez a költségvetés tartalmában folytatja azt a rövidlátó és sodródó gazdaságpolitikát, amelyet az elmúlt negyven vagy négy esztendõben is láthattunk: a jövõ és a jövendõ nemzedékek létalapjainak elõzetes felélését.
A mostani tervezet, szemben a korábbi ígéretekkel és a mai retorikával, amely átvette a Fidesz gazdaságpolitikájának jelszavát: a félfordulatot, nem kezdeményez a valóságban jelentõs fordulatot a gazdaságpolitika irányaiban. Ezzel újabb értékes hónapok veszhettek el, s közben az idõ fogy, és az ország gazdasági kilábalásának esélyei rendre elenyésznek.
A Fidesz a kormányprogram vitájakor felhívta a figyelmet arra, hogy a hajdan volt ötéves tervek mechanizmusai bukkannak fel a dokumentumban. Erre az a jellemzõ, hogy nem lehet határozott gazdaságpolitikát érvényesíteni, mert bár a kormányzó erõkön belül látszólag mindenki egyetért a határozott gazdasági cselekvés szükségességében, kivéve azt a területet, ahol az illetõ politikus a felelõs. Ezzel az eltérõ érdekek szétfeszítik a közös kormányzati irányt, és minden érdekcsoport az egész rovására érvényesíti akaratát. A végeredmény az, hogy mindenki kap valamit, ha nem is azt és nem is annyit, amennyit kapni szeretne. Egyenként sem lesz boldog senki, együttesen pedig mindenki rosszul jár.
Sajnos a költségvetés tervezete ugyanezt a mechanizmust tükrözi vissza. A társadalmi-gazdasági megállapodás és a teljes kormánytámogatás hiányában pénzügyminiszter úr nem rendelkezik elég erõvel ahhoz, hogy gyökeresen más gazdaságpolitikával alapozhassa meg a jövõ évet.
A kormány a gazdasági nehézségekre hivatkozva ismét áldozatot kér a polgároktól. Azt ígéri, hogy csak egy-két évre kell meghúzni a nadrágszíjat, aztán jöhet a fellendülés. Arról beszél, hogy ne vágjuk le az aranytojást tojó tyúkot. A magyar polgárok hallottak már ilyesmit, de közben az évek múltán az ominózus tyúk egyre soványabban, tépettebben sántikál az egyre kopárabb baromfiudvaron. Áldozatokat természetesen lehet kérni, ha az, aki kéri, garanciákat is tud adni arra, hogy ezek az áldozatok nem lesznek hiábavalóak. Ilyen garanciákat ez a kormány eddig nem adott. Csalódással nyugtázzuk, hogy ezt ez a benyújtott költségvetési javaslat sem képes megadni. Ha pedig az áldozatoknak csak annyi hasznuk lesz, mint az elmúlt években és évtizedekben, akkor sajnos az teszi jól, aki nem hajlandó a nadrágszíjhúzásra.
Az adók emelése ilyen újabb áldozatvállalásra hívja fel a polgárokat. A kormány abból indul ki, amit David Hume filozófus több évszázaddal ezelõtt mondott, hogy az alattvalókban minden újonnan kivetett adó új képességet szül arra, hogy elviselje azt, és a közterhek növelése arányosan növeli a nép szorgalmát is. De maga a filozófus is figyelmeztet, hogy maga a maxima nem megalapozott, és ezzel az elvvel már sokan tévesen visszaéltek.
Egy évvel ezelõtt a Fidesz vezérszónoka a jövõbe tekintõ, hosszabb távon gondolkodó költségvetési és gazdaságpolitikát kérte számon az akkori kormányon. Tette ezt abban a reményben, hogy a várt gazdaságpolitikai félfordulatot egy politikai fordulat megalapozhatja. Egy politikai fordulat megtörtént - megjegyzem, nem az, amit a Fidesz kívánatosnak tartott volna. Ennek ellenére egészen e költségvetési javaslat beterjesztéséig reménykedtünk a négyéves trend jelentõs módosulásában.
Örülünk, hogy a tavaly a Fidesz által behozott és a mostani kormánypártok által akkor hevesen bírált gazdasági félfordulat néhány felismerése bekerült a kormányzati gondolkodásba. A Fidesz meghirdetett gazdaságpolitikájával egyezõnek és helyesnek tartjuk annak a felismerését a kormány részérõl, hogy a cél a fogyasztás és a beruházások arányának a megváltoztatása, nem pedig a deficit mechanikus kiadáscsökkentéssel való apasztása. De a tervezetben nem látszanak ennek a felismerésnek a következetes változtatásai. A tervezett 5 százalékos beruházásnövekedés ehhez vajmi kevés. Az adósságspirálból való kinövekedés gazdaságpolitikai eszközei meglehetõsen szegényesek. Az össze nem hangolt részintézkedések azzal a hatással járhatnak, hogy az egyes restrikciós lépések a társadalom számára csak a negatívumokat jelzik. A mai koalíció könnyen elõdei sorsára juthat, és úgy veszítheti el a népszerûségét, hogy az igazán szükséges lépéseket meg se merte tenni. Ezzel beáll oda, ahol azok a kormányok sorjáznak, amelyek eddig kényelmi okokból rendre elszalasztották az ország kilábalásának kínálkozó esélyeit.
Tisztelt Ház! A Fidesz képviselõi aktívan részt fognak venni a kormány gondatlansága miatt csak kurtára tervezhetõ költségvetési vitában. Képviselõtársaim el fogják mondani részleteiben javaslatainkat, gazdaságpolitikai koncepciónkat, egy polgári Magyarország megalapozásának gazdasági és politikai programelemeit.
Alapállásunk, hogy a jövõ társadalmi szintû felélése, a fiatal generációk esélyeit csökkentõ sodródó politika nem folytatható tovább. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)