DR. CSIHA JUDIT igazságügy-minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Országgyûlés! Az ügyészségi szolgálati viszonyról és az ügyészségi adatkezelésrõl szóló törvényjavaslat parlamenti vitáját figyelemmel kísérve örömmel tapasztaltam, hogy a javaslat szerinti szabályozás szükségességét senki sem vitatta. A megoldások túlnyomó többségével is minden parlamenti párt egyetértett. Ez annak ellenére biztató, hogy a javaslat egy részét illetõen komoly vita bontakozott ki.
A javaslathoz 43 módosító javaslatot nyújtottak be. A javaslatok alkotmányügyi bizottsági vitája során négy módosítást visszavont az elõterjesztõ, tizenkettõt pedig a kormány támogatott. A javaslatot két irányból érte koncepcionális jellegû kifogás. Az egyik szerint a szabályozás nem oldja meg az ügyészség alkotmányos helyzetének rendezését. A legplasztikusabban talán e tekintetben Isépy Tamás képviselõ úr fogalmazott, aki szerint a kormány nem kívánja felvállalni a jogállami intézményrendszer további tökéletesítésének terhét, és változatlanul a levegõben lógóként hagyja az ügyészséget.
A megállapítás egyik felével legalábbis annyiban egyetértek, hogy a törvényjavaslat valóban nem érinti az ügyészség alkotmányos helyzetét, vagyis nem változtat a jelenlegi alkotmánynak azon a megoldásán, hogy az ügyészség a legfõbb ügyész személyén keresztül az Országgyûlésnek tartozik felelõsséggel. Épp ezért azonban a levegõben lógás szóba sem kerülhet, hiszen az ügyészség alkotmányos helyzete adott. Más kérdés, hogy ez hosszabb távon maradjon-e így, vagy indokolt-e ezen a késõbbiekben változtatni.
A kormány álláspontja szerint a kérdéskör megalapozott eldöntése csak az új alkotmány kidolgozása kapcsán lehetséges. Az alkotmányozás komplex folyamat kell legyen, s az államszerkezet meghatározása az egyes állami szervek feladatainak és súlyának gondos mérlegelés útján történõ összehangolását igényli. E folyamatban az ügyészséget érintõ rendelkezések kidolgozása során át kell tekinteni az ügyészség feladat- és hatáskörét, az államszervezetben elfoglalt helyét és szerepét.
Nem titok, hogy az ügyészség alkotmányos helyzetének jövõjével kapcsolatban a parlamenti pártok között vita van, a szakma és a jogtudomány képviselõi között sincsen konszenzus. Ezért e kérdések eldöntése komoly mérlegelést, a szembenálló nézetek ütköztetését és az államszervezet egészének figyelembevételét kívánja meg. A jelen feladat azonban más. Az ügyészségi szolgálati viszony és adatkezelés szabályozása, amelyet az expozéban részletesen kifejtettünk, az ellenzék által is elismert okok miatt tovább nem halasztható. A szolgálati viszony szabályozása egyébként nincs szoros összefüggésben az ügyészség alkotmányos helyzetével, tekintve, hogy az ügyészség nyilvánvalóan a jövõben is szigorúan hierarchikus jellegû szervezet lesz, és a szolgálati viszony szabályait elsõsorban ez a tény határozza meg.
A másik elvi kifogás a legfõbb ügyész és helyettesei megbízatásának keletkezésére és megszûnésére vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatban merült fel.
Balsai István képviselõ úr 15 módosító javaslatból álló csomagot nyújtott be, melyek koncepcionális változtatást kívánnak a javaslaton végrehajtani. Ennek lényege, hogy a legfõbb ügyészre és a legfõbb ügyész helyettesére vonatkozó rendelkezések túlnyomó többségének elhagyását indítványozza. A képviselõ úr álláspontja szerint - és ebben az ellenzék pártjai egyetértettek - az ügyészi szervezet csúcsán lévõ vezetõk szolgálati viszonyára vonatkozó szabályok, illetve a velük kapcsolatos köztársasági elnöki hatáskörök alkotmányos jellegû szabályok, ezért azokat az alkotmányban kell szabályozni, illetõleg a javaslatnak el kell kerülnie a szolgálati viszonyokkal kapcsolatban szükségképpen felmerülõ szabályozást.
E megfontolásból vitatta a képviselõ úr a javaslatnak a legfõbb ügyészre és helyetteseire vonatkozó rendelkezéseit, illetõleg a köztársasági elnök részére ezzel összefüggésben megállapított hatásköröket. E rendelkezéseket az alkotmánynak mind betûjével, mind szellemével ellentétesnek tartotta, a szabályozás ilyen megoldását pedig lopakodó alkotmányozásnak nevezte. Ezzel szemben tény, hogy az alkotmány az ügyészségrõl szóló XI. fejezet rendelkezései között csak a legfõbb ügyész és a legfõbb ügyész helyettesei megbízatása létrejöttének módját határozza meg, arról azonban nem szól sem az alkotmány, sem más jogszabály, hogy ez a megbízatás milyen módon, milyen eljárás keretei között, és milyen feltételek mellett szûnik meg.
E tekintetben tehát joghézag áll fenn, amelyet a jogbiztonság alkotmányos követelményére tekintettel feltétlenül indokolt megszüntetni. E kérdések szabályozása azért is elengedhetetlen, mert indokolatlan volna, ha az ügyészi szervezet minden tagjára teljes körû szabályozást nyújtó javaslat épp a szervezet legmagasabb szintû vezetõire nézve lenne hiányos.
A javaslatnak az ellenzék által felfedezni vélt alkotmányellenessége nem megalapozott aggály. Az alkotmány szabályozási módszere ugyanis az, és jellegébõl eredõen nem is lehet más, mint hogy az alkotmányban szereplõ jogintézményeknek csak a legalapvetõbb rendelkezéseit tartalmazza. Így van ez a közjogi méltóságok esetében is. Példaként említhetem az alkotmánybírákra, az állampolgári jogok országgyûlési biztosára, az Állami Számvevõszék elnökére, alelnökére vonatkozó szabályozást, ahol az alkotmány csak a megbízatás keletkezésérõl szól, a megbízatás megszûnésérõl nem tesz említést, és e kérdéskört külön törvények rendezik.
Aligha mondható e törvények megalkotására, hogy lopakodó alkotmányozás. A legfõbb ügyész és helyettesei esetében azonban ez a teljes körû külön törvényi szabályozás még hiányzik. Ugyanakkor az alkotmány 53. § (4) bekezdése kifejezett felhatalmazást ad az ügyészségrõl szóló törvényi szabályozás megalkotására. Ez tehát az alkotmányos alapja a javaslatbeli szabályozásnak, amely megfelel mind az alkotmány szabályozási rendszerének, mind pedig az alkotmány tételes elõírásának.
Megjegyzem egyébként, hogy az ellenzék nemcsak azt kifogásolja, hogy a szerinte az alkotmányba tartozó kérdésekrõl törvény rendelkezzék, hanem mint azt az alkotmányügyi bizottságban lefolyt vita jegyzõkönyve is tanúsítja, az alkotmány módosítását sem támogatná a javaslat szerinti tartalommal. Ez az álláspont mindenesetre legalábbis megkérdõjelezi az ellenzéki alkotmányossági aggályok hitelességét.
Ami a javaslatban a köztársasági elnöknek biztosított jogkört illeti, nevezetesen, hogy a köztársasági elnök hatáskörének bõvítését csak az alkotmányban lehet szabályozni, az ezzel kapcsolatban felmerült ellenzéki aggályok sem állják meg a helyüket.
Az alkotmány 30/A § (1) bekezdés m) pontja szerint ugyanis a köztársasági elnök dönt mindazokban az ügyekben, amelyeket külön törvény a hatáskörébe utal.
(17.20)
Eszerint tehát nemcsak az alkotmány, hanem külön törvények is állapíthatnak meg hatáskört a köztársaság elnökének. Emellett maga az alkotmány, annak 52. § (1) bekezdése is megfogalmaz hatáskört a köztársasági elnök részére a legfõbb ügyész választása, illetve a legfõbbügyész-helyettes kinevezése tekintetében.
A bizottsági vitákban Balsai István, Gáspár Miklós és Torgyán József képviselõ urak részérõl fölmerült az is, hogy alkotmánysértõ volna a javaslatnak az a rendelkezése, amely a legfõbb ügyész, illetve a legfõbb ügyész helyettesei megbízatásának keletkezését és megszûnését érintõen a köztársasági elnök részére biztosított jogkör gyakorlását miniszterelnöki vagy miniszteri ellenjegyzés nélkül teszi lehetõvé, tehát önálló mérlegelési jogkört biztosít számára. Érvelésük szerint az alkotmány 30/A § (2) bekezdése meghatározza, hogy a köztársasági elnök mely hatásköreit gyakorolhatja ellenjegyzés nélkül, s minden ezen túlmenõ intézkedéséhez és rendelkezéséhez ellenjegyzés szükséges. Mivel a külön törvényben meghatározott köztársasági elnöki hatáskör az említett felsorolásban nem szerepel, álláspontjuk szerint ez is csak ellenjegyzéshez kötött jogkör lehet. Ez az álláspont nem fogadható el. (Folyamatos zaj.) A végrehajtó hatalom képviselõjének ellenjegyzése csak azokban az esetekben merülhet egyáltalán fel...