BALSAY ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Alelnök Asszony! Tisztelt Ház! Meg kell mondanom, számomra is csalódás a Magyar Köztársaság 1995. évi költségvetésének tárgyalásánál érezhetõ érdektelenség. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hol van a Fidesz?!) Pártok megjegyzése nélkül mondom ezt, mint olyan önkormányzat polgármestere, ahol ha ilyen tárgyalásra kerülne sor, akkor annak az önkormányzati testületnek a feloszlatása vagy mûködésének szakszerûsége vonatkozásában kételyek támadnának.
Az elmúlt négy évben az állami tulajdon részben lebontásra került. Eközben azonban az állami szektor nyomasztó túlsúlya a társadalmon belül megmaradt és a GDP 65 százalékát meghaladó államháztartási redisztribúció formájában él tovább. Így egyetértünk a kormányzati javaslat kiinduló pontjával, miszerint csökkenteni kell az állami szerepvállalást, a vállalkozások és a lakosság jövedelemtulajdonosainál növelni kell a maradó jövedelmeket. Stabilizációra van szükség, mert a jelenlegi struktúrában a gazdaság nem finanszírozható már középtávon sem.
Az intézkedéseknek a társadalom piacgazdasági elemeit kell erõsíteni, visszaszorítani a redisztribúciót, a reciprocitást és a feketegazdaságot. Így remélhetõ a tartós gazdasági növekedés feltételeinek erõsödése. Nem értünk egyet azonban a diagnózisban az államháztartás négy alrendszerének differenciálatlan kezelésével. Véleményünk szerint az önkormányzati alrendszer - hozzászólásom zömében ezzel foglalkozom - az egyetlen, amelyben lényegi változások következtek be az elmúlt négy évben, és amelynek életjelei még láthatók.
Nem fogadható el az, hogy a nyugdíjrendszer és az egészségügy évek óta görgetett csõdtömege miatt a restrikció differenciálatlanul zúduljon a teljes államháztartásra. Az elkülönített alapok kapcsán a pótköltségvetés, illetve a nyugdíjemelési bizonytalanságok a problémák - megítélésünk szerint - szõnyeg alá söprésének korábbi gyakorlatát mutatják, sajnos.
Tisztelt Ház! Hozzászólásomban az önkormányzatokról beszélnék elsõsorban. Hadd hívjam fel szíves figyelmüket, hogy a tisztelt Ház az Európai Önkormányzati Chartát az elmúlt évben ratifikálta és már az egyetlen eltérés is a megyei önkormányzatok választásával kapcsolatosan az önkormányzati törvény és az alkotmány módosítása révén megszûnt. A helyi hatóságok jogszabályi keretek között teljes körû diszkrecionális jogosítványokkal rendelkeznek minden olyan ügyben, amely hatáskörükbe tartozik. Általában a közfeladatokat lehetõleg az állampolgárokhoz legközelebb álló igazgatási szerveknek kell megvalósítaniuk, írja a charta, a feladatok más igazgatási szervekre történõ átruházása a feladat természetétõl, jellegétõl, a gazdasági és hatékonysági követelményektõl függ.
(19.00)
A helyi hatóságokat az õket közvetlenül érintõ tervezési, döntéshozatali folyamatokban lehetõség szerint számításba kell venni megfelelõ idõben és formában. A helyi hatóságok pénzügyi forrásai nagyságának az alkotmányban vagy a jogszabályban meghatározott feladataik mértékével kell arányban állnia. Azon pénzügyi rendszereknek, amelyek alapján a helyi hatóságok pénzügyi forrásai rendelkezésre állnak, rugalmasnak kell lenniük, lehetõvé téve - amennyiben ez a gyakorlat lehetséges - a feladat megvalósítása költségeinek változásával való lépéstartást. A lehetõséghez mérten a helyi önigazgatási szerveknek juttatott támogatás nem fordítható speciális tervek finanszírozására, az állami támogatás nem korlátozhatja a helyi önigazgatási szervek diszkrecionális jogkörét és sorolhatnám még azokat, amiket elfogadtunk.
A lassan egy évtizede emlegetett államháztartási reformszándék mögött sajnos, továbbra sincs részletes program. Érzésünk szerint az államháztartási reform az államháztartás által ingyenesen vagy alacsony díjért biztosított szolgáltatások körének csökkentését jelentheti. Ennek társadalmi, gazdasági, jogi feltételei vannak. A szabályozórendszer nemhogy segítette volna az önkormányzatoknál az elmúlt idõszakban megkezdett munkát, hanem hátráltatta; a parlamenti, kormányzati döntések - a várható elemzés hatása nélkül - rázúdultak a falvakra, városokra, az állampolgárokra.
Az önkormányzatok intézmény-racionalizálási szándékait - helyenként a választási kampány céljaira is felhasználva - az országos és helyi közösségek tiltakozásai sorra-rendre megakadályozták. Nem fogadható el az önkormányzatok számára, hogy érdemi politikai döntések nélkül "fûnyíró-módszerrel", a pénzügyi restrikció formájában hárítsák rájuk a feszültségeket. Ez az F- kategóriához hasonló, az intézményeket és a helyi közösségeket szétverõ helyzeteket fog eredményezni; reméljük, ez nem cél.
Az intézmény-racionalizálás, a törvényi harmonizáció szükséges és szembe kell nézni a lehetõségekkel, az önkormányzatok lehetõségeivel is. Jelenleg nemcsak a parlament, hanem az önkormányzatok is egy permanens törvénysértõ állapotban vannak és lesznek. Ha megvizsgáljuk a városok költségvetési helyzetének talán két legfontosabb mutatóját: a jelenlegi finanszírozási rendszerben a bevételek és a hitel nagyságát, a kiadásoknál a fejlesztés arányát, akkor azt tapasztaljuk, hogy az elmúlt évekhez viszonyítva a fejlesztések aránya 26 százalékról 12 százalék körülire esett vissza. Mi következik ebbõl?
Ebbõl következik, hogy az infrastruktúra-fejlesztésekhez nincs elegendõ pénzük az önkormányzatoknak, hogy a vagyon hasznosításával felélik azokat a tartalékokat is, amelyek a hitelképességükhöz szükséges lenne; a helyi szolgáltatások csökkenését jelenti és csökkentését jelenti a helyi vállalkozási lehetõségeknek is. Jelentõs mértékben csökken a vagyon karbantartásának, felújításának az aránya is. A várható inflációval, az átkerülõ feladatokkal - mint például a munkanélküliek jövedelempótló támogatása - számolva, 1995-ben a városok 15-17 százalékos reálpozíció-romlást fognak szenvedni. E körben a '94. évi fejlesztési arány - amelyet említettem, hogy 12,6 százalékos volt - és ez a két szám együtt negatív fejlesztést fog jelenteni a települések életében. Nem tervezhetõ egy választási ciklusban átlátható módon, elõre a források meghatározása.
Az önkormányzatok többsége tervezési ajánlást készít, úgy, ahogy azt pénzügyminiszter úr javasolta, de ezekben nem tud számolni a szükséges béralku eredményével, nem tud számolni az energiaárak növekedésével, és így nem tudja méretezni az intézményi költségvetések várható szükségleteit.
Sajnos, mi sem ismerjük azokat a hatásvizsgálatokat, amelyek nélkül úgy látjuk, hogy jelenlegi ismereteink szerint e költségvetési feladvány megoldhatatlan. Súlyosbítja a helyzetet az, hogy új testületek, új vezetõk fogják irányítani a '95. évi költségvetési munkát. A megoldásnak tûnõ létszámleépítés vagy felvételi zárlat egyes területeken - a jelenlegi jogszabályi keretek között - a '95. évben többletterhet is jelent a normál mûködésekhez képest.
Szeretném elmondani, hogy a városokhoz viszonyítva a falvak, a kistelepülések helyzete a normatív támogatások növelésével sem jelent lényeges elõrelépést. A falvak, amelyek hátrányos helyzetbõl indultak, jelentõs számú iskola és tornaterem építésével - egyes területeken talán a fenntartható fejlõdést is figyelembe véve - még hátrányosabb helyzetbe hozták magukat, hiszen mûködtetésükhöz, a bérek kifizetéséhez többségükben a személyi jövedelemadó növekedése nem jelent elõrelépést. Õk még inkább kiegészítésre szorulnak. S mivel értékesíthetõ, jelentõsebb vagyonnal nem rendelkeznek, az abból származó bevételeket nem tudják kiegészíteni, hitelfelvételük is jelentõsen korlátozott.
A sokat hangoztatott szubszidiaritás elve a kisvárosokat és a középfokú intézményekkel rendelkezõ településeket önhibájukon kívül olyan helyzetbe hozhatja, illetve hozza, ami várhatóan a megyei önkormányzatoknál lecsapódik: ezek a települések kénytelenek lesznek megválni középiskolák, szakképzõ intézmények, kollégiumok, közgyûjtemények, kórházak, szociális létesítmények fenntartói feladataitól. Vajon a megye mitõl lesz képes ezek mûködtetésére és mitõl város a város, ha intézményeit nem tudja eltartani?
Az önkormányzatok és az állam között munkamegosztás van. A finanszírozás ellehetetlenülése azt a kérdést veti fel, hogy az állam a feladatait miként adhatja át az önkormányzatoknak, ha nem biztosítja az arányos fedezetet a feladatok ellátásához. Mindez nem jelenti azt, hogy az önkormányzatok elutasítják az arányos és méltányos tehervállalást, ha az számukra átláthatóan és velük egyeztetetten történik.
Megoldhatatlan lehet az energiaár-növekedés következtében a költségvetési intézmények finanszírozása. Ugyanígy nehéz helyzetbe kerülnek azok az intézmények is, amelyek szociális gondozást végeznek az idõskorúak esetében, a gyógyszerár növelése a szociális intézményeket, kórházakat is rendkívül nehéz helyzetbe hozza.
Hangsúlyosabban javasolnánk a társulások ösztönzésének kialakítását a költségvetésben. Most látszik igazán, hogy a Fidesz által javasolt településközösségek - mint önkormányzati formák és társulások - erõsítése mennyire hiányzik, amikor az egymással szimbiózisban élõ települések könnyebben oldhatnák meg feladataikat.
Szintén rendkívül fontos, hogy a térségi normatíva megjelenjen a módosító javaslatok között. Szükséges ahhoz, hogy azok a települések, amelyek saját polgáraikon kívül térségi feladatokat is ellátnak, ne érezzék úgy, hogy magukra maradtak. A munkanélküliség kezelésénél fontosnak tartjuk azt, hogy az aktív munkanélküliséget javító megoldások erõsebben, hangsúlyosabban jelenjenek meg. Az önkormányzatokra erejüket meghaladó teher fog jutni, és ezt a szociális támogatások terén az szja-ból kell finanszírozni.
Javasolni fogjuk, hogy a pályakezdõ munkanélküliek segélyezési rendszere mellett a nulladik és a mínusz egyedik évfolyamok indítása a fõiskolákon és egyetemeken kapjon nagyobb lehetõséget, szerepet és normatív támogatást. Fontosnak tartjuk a költségvetésben megjelent regionális fejlesztési, politikai célkitûzéseket. Nem gyõzzük hangsúlyozni, hogy ezek a regionális fejlesztések nem ismernek megyehatárokat, hanem térségben és nagyobb régiókban kell gondolkodni.
(19.10)
A regionális válsághelyzetek kezelése, a gazdaság térszerkezetének kialakítása közigazgatási térszerkezet-változásokat is eredményezni fog. Azt is meg kell mondanom, mint Székesfehérvár polgármestere nem tudok egyetérteni azzal, hogy csak a kifejezetten hanyatló ipari térségek válságkezelése oldódjon meg. Ha a még életképes területek nem kapnak fejlesztési lehetõségeket, úgy azok is visszaesnek. Példaként mondom azt, ha a fuldoklók között van még olyan, aki kapálózik, a mentõövet annak kell dobni; aki már megfulladt, annak más kezelés szükséges. Bár egy vízihulla esetében a szájon keresztül való lélegeztetés erõsen meggondolandó.
Fontosnak tartjuk a programban az ipari centrumok létesítését és támogatását, a logisztikai központok elõtérbe kerülését. A területfejlesztési törvényben már most is, a költségvetésnél is célszerû figyelembe venni a regionális befektetési és fejlesztési társaságokat, a regionális vállalkozásfejlesztõ alapítványok meglétét, hiszen ezek mellett nem kell új szervezeteket létrehozni.
Üdvözöljük a lakástámogatás rendszerének kialakítását és erõsítését, de célszerûbb lenne, ha az elõtakarékossággal egy kicsit nagyobb mértékben kerülne összekapcsolásra a jelenleg tervezettnél. Javasolni fogjuk, hogy az önkormányzatok lakásépítésénél az áfa visszaigénylése megoldható legyen.
Megoldatlannak tartjuk az állami és önkormányzati mecenatúra kialakulását. A sport támogatása sajnos nem változott azzal, hogy az OTSH-tól a megyei önkormányzatokhoz került ez a feladatkör. A sport - és különösen a diáksport, az élsport - veszélyhelyzetbe került. Valóban elengedhetetlen a nonprofit- és a sporttörvény megalkotása.
Néhány részletkérdést csak megemlítek. Ilyen a tûzoltóságok önkormányzatokhoz való kerülése, amelyet az állami és önkormányzati szerepvállalás esetében tipikusnak is mondhatunk. Sajnos a tûzoltóságok esetében az önkormányzatokhoz való kerülés és annak finanszírozása konzerválni fogja a meglévõ területi eltéréseket, és az önkormányzatok felelõsségébe utal például olyan kérdést, amelynek a fejlesztése kiemelt állami feladat kellene hogy legyen.
A címzett és céltámogatások körében fontosnak tartjuk a lakásépítés támogatását. Azt azonban nem tartjuk megfelelõnek, hogy ebben csak a 10 ezer fõs lélekszám alatti települések vehetnek részt. Ezt ahhoz hasonlónak tartjuk, mintha egy hetven év feletti ember házasságkötése esetén szociálpolitikai támogatást kapna. A nagyvárosokban, a nagyobb településeken a szociális bérlakás építése sokkal fontosabb lenne.
Tisztelt Ház! Az önkormányzatoknál maradó szja-arányról már beszéltem. A 35 százalékos növelést a koalíciós megállapodás rögzíti, így azonban az önkormányzatokhoz kerülõ 13 milliárd forint többletforrás szinte teljes egészében terhelt. Miniszter úr is beszélt arról, hogy ez a teher az önkormányzatok számára a tehermegosztásban feladatként jelentkezik, s számít arra, hogy ez el fog hangozni a parlamentben.
Mi sem tartjuk elfogadhatónak, hogy a dologi kiadások 1994-ben bázison történõ finanszírozással a normatívák változtatásában jelenjenek meg. Az áfahatások, a közüzemi díjak változásainak ellentételezése feltétlenül az intézmények mûködõképességét jelentené. S amikor én önkormányzatokról, illetve intézményekrõl beszélek, akkor egyben mindig az orvosra, a tanárra, a közgyûjteményi dolgozóra, a közért dolgozó emberre is gondolok.
Javasoljuk, készüljön teljes körû felmérés az F-kategória problémáiról. Az intézményhálózatot szétfeszítõ ezen probléma kezelésére központi intézkedés szükséges úgy, ahogy azt több alkalommal pénzügyminiszter úr is jelezte.
Feltétlenül fontosnak és pozitívnak tartjuk a címzett és céltámogatási keret 600 milliós növekedését. Fontosnak tartjuk a központi kötelezettségvállalást 50-50 százalékban a köztisztviselõknél, hogy a törvénynek megfelelõ beállás megvalósítható legyen, és fontosnak tartjuk, hogy az önkormányzati intézményi szféra vállalkozási bevételeire nem vonatkozik a 13 százalékos külön adó.
Tisztelt Ház! Lehet, hogy többek szerint feliratkozom a költségvetés hiányát növelõ hozzászólók közé. Nem ez a célom. Az aggodalom vezérelt abban, hogy az önkormányzatokról külön beszéljek. Nem engedheti meg azt a magyar parlament, hogy az önkormányzatok a helyhatóság irányába, sõt továbbmegyek, a tanács irányába lépjenek vissza, hogy címzettjei és végrehajtói legyenek a központi akaratnak és feladatoknak.
Ezért engedjék meg, hogy egy Tocqueville-tól származó híres idézettel zárjam mondandóm, s ezt ajánljam tisztelettel pénzügyminiszter úr figyelmébe: "A község szabadsága, amely oly nehezen jött létre, egyben a legvédtelenebb is a hatalom beavatkozásaival szemben. A községi intézmények magukra hagyatva aligha tudnák felvenni a harcot egy vállalkozó szellemû és erõs kormányzattal. Ahhoz, hogy sikeresen védjék magukat, elõbb ki kell bontakozniuk, és össze kell kapcsolódniuk a nemzeti eszmékkel és szokásokkal. Így tehát a községek szabadsága, amíg át nem hatol az erkölcsbe, könnyen szétzúzható, viszont addig nem hatolhat be az erkölcsbe, amíg elég hosszú ideig nem volt a törvényekben. A szabad népek ereje mégis a községekben rejlik. A községi intézmények ugyanazt jelentik a szabadság számára, mint az elemi iskola a tudomány számára. A nép általuk fér a szabadsághoz, s tanulja meg, hogyan élhet vele békésen és szokhat hozzá alkalmazásához. Községi intézmények nélkül a nemzet létrehozhat szabad kormányzatot, de nem ismerheti a szabadság szellemét." Köszönöm figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)