SZÖLLÕSI ISTVÁNNÉ (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársaim! Ugye, nem lep meg senkit, hogy pedagógusként a magyar közoktatás helyzetét alapvetõen érintõ költségvetési összefüggésekrõl kívánok szólni.
Tisztelt Képviselõtársaim! Ahhoz, hogy ezekrõl a kérdésekrõl valamilyen módon viszonylag elfogadható képet kapjunk, néhány megállapítást - már csak az ismétlés kedvéért is - szükséges megtenni.
Az elsõ megállapítás, hogy az évtized elején az önkormányzatok nagy megelégedésére önkormányzati tulajdonba kerültek az iskolák. Ma már nem ilyen boldogok emiatt. A GDP-bõl való részesedésrõl az elmúlt években minden szépet és jót lehetett olvasni az elmúlt kormányzat statisztikai adataiból. Én úgy gondolom, a pontosság kedvéért el kell mondani, hogy 1990-ben mi volt a helyzet és '93-ban mi volt a helyzet. '90-ben ez a részesedés - az oktatás és a szakképzés egészét tekintve - a GDP-bõl 5,9 százalékos volt. '93-ban az említett kormánystatisztika szerint ez a részesedési arány 7 százalékra ugrott, amely ugyebár a fejlett országoknak is dicsõségére válna. Csakhát itt van egy bibi, nevezetesen, hogy közben jelentõsen csökkent a GDP, és így a '90-es év változatlanul való értelmezése, összefüggésében tehát változatlan áron számolva, '93-ban 5,2 százalékos ez az oktatási részesedés. Az elsõ megállapítás tehát, hogy '90-tõl '93-ig reálértékben csökkent az oktatás GDP- bõl való részesedése.
A második megállapítás, hogy az önkormányzati intézmények normatívája az 1995-ös költségvetési törvény tervezete szerint az 1994-es árszínvonalon maradna. Hát itt megint van egy kis bibi, mert az 1994-es normatívák pedig az 1993-as árszínvonalon kerültek megállapításra. Tehát akkor eszerint 1995-ben '93-as folyó áron finanszíroznánk a normatíva képében a közoktatási intézményeket. Közben, nagyon szerény számítások szerint - ugye, ezt nem kell mondani - '93-tól '95-ig ezekre a normatívákra legkevesebb, nagyon jóindulattal is, 25 százalékos infláció rakódott; és akkor tényleg nagyon keveset mondok.
A harmadik ilyen megállapítás, hogy a tervek szerint 1995-ben legalább 70 százalékos energiaár-emelés várható, ha ehhez hozzászámítjuk az áfaemelést, valamint a mindenki által tudott - még ha nem is várt - forintleértékelést, akkor ezek együttes hatása egészen bizonyosan megjelenik a kifizetetlen villanyszámlákban, fûtés-, világítás-, energiaszámlákban. Megjelenik abban, hogy nem tudni, mibõl fognak az intézmények a feladatok ellátásához eszközöket beszerezni; merthogy amúgy eszközigényes az oktatás - például egyes szakmunkásképzõ intézményekben. És arról nem is beszélek, hogy a nevelési- oktatási intézmények, az egészségügyi intézmények, szociális intézmények amúgy szociális feladatokat is ellátnak. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogyan jelennek meg ezek a dolgok, a három együttesen, az étkezési nyersanyagnormák árában. Ki fogja ezeket finanszírozni?
A negyedik ilyen megállapítás, hogy az önkormányzatok 30 százalékról ugyan 35 százalékra emelt személyi jövedelemadó-visszatérítést kapnának; de ezt kategórikusan ki lehet jelenteni: az ég egy adta világon semmit nem fog nekik jelenteni az intézmények fenntartása kérdésében. Hát részint, mert valamennyiünk elõtt tudott, hogy ez az 5 százalék pántlikázott pénz, hiszen fele a munkanélküliek ellátását szolgálná és célozná. A másik, hogy... kérem szépen, tessék kinyitni az ország térképét - és meg tetszenek látni, az ország nem a fõváros. A lakosság 80 százaléka nem a fõvárosban él, és az ország jellemzõen aprófalvas szerkezetû. Ha el tetszenek sétálni Békés, Bács és Csongrád apró településeire, akkor nyilvánvaló, hogy ott nagy bátorság lenne személyi jövedelemadóra apellálni; már csak a munkanélküliség miatt is. Itt ki szokás egészíteni a 30 százalékot arra a bizonyos szintre, amely a személyi jövedelemadóból szükséges; és hogy ezt a 35-re egészíti ki vagy 30-ra, ez ugye, ebben a konstellációban majdnem mindegy.
Az ötödik megállapítás, hogy ezekkel a tervekkel, amelyek a költségvetési törvény tervezetében elsõsorban a költségvetési intézményekben foglalkoztatottak életkörülményeit rontanák, ez további eltávolodást fog jelenteni a versenyszféra munkavállalóitól. Márpedig a KSH adatai - harag és részrehajlás nélkül - mintegy 30 százaléknyi különbségrõl beszélnek. A társadalmi-gazdasági megállapodás megkötése tárgyában a kormány maga is javasolta e különbség csökkentését.
Nagyon sok ilyen megállapítást lehetne tenni a költségvetési törvény tervezetével kapcsolatosan, de azt gondolom, a példákhoz a hat vagy öt példa szükséges és elégséges is. A következtetések levonása ezen példák alapján teljesen természetes; mely következtetések mind rövid, mind hosszú távon súlyos problémákat hordoznak.
A rövid távú következtetések közül legyen szabad megjegyeznem, hogy az intézmények mûködõképessége igen súlyos problémákat fog mutatni, és ha sem az állami költségvetés, sem az említett problémákkal küszködõ önkormányzatok nem lesznek képesek az egyébként törvény által rájuk rótt feladatot ellátni, akkor itt okszerûen megjelenik egy harmadik finanszírozó, és ez a közoktatás összefüggésében a szülõ. Ez pedig - azt hiszem - az elképzelhetetlen dolgot fogja felvetni, ez pedig az oktatás piacosítása. A szülõkre áthárított kiadás mellett az önkormányzatok másik megoldást is választhatnak: hozzá fognak nyúlni az intézmények mûködtetéséhez, hozzá fognak nyúlni a pedagógus- állásokhoz - és ez bizony elbocsátásokat fog jelenteni.
Tisztelt Ház! Egy ilyen elbocsátási hullám mit hoz a konyhára? Tessenek utánaszámolni, hogy az elbocsátott munkavállalóknak - egyébként a ma még, hál' istennek, hatályos közalkalmazotti törvény összefüggésében - végkielégítést kell fizetni, a felmentési idõt ki kell fizetni, a ki nem adott szabadságokat pénzben meg kell váltani...Valahol ezek a munkavállalók soha többet az életben nem lesznek fegyelmezett adófizetõk; mely adófizetési fegyelmet náluk nem a belsõ morál, hanem az a tény hozza, hogy tõlük levonják az adót, tehát az életben nem fognak többet adót fizetni, és nem fognak tb-járulékot fizetni, viszont végtermékként megjelennek a munkaerõpiacon, mint munkanélküliek. Azt gondolom, hogy a '95-ös költségvetési törvény tárgyalásakor ezeket a szempontokat nem szabad figyelmen kívül hagyni.
El fog indulni egy elégedetlenségi hullám, mely elégedetlenségi hullám meg fog jelenni a szülõknél; meg fog jelenni azoknál, akik szociális, egészségügyi vagy oktatási alapfeladatra, azok ellátására jogosan tartanak igényt; meg fog jelenni az önkormányzatoknál és végül meg fog jelenni a munkavállalóknál. Hosszú távon pedig ez a folyamat soha nem hozható helyre. Hiszen ellene hat minden olyannak, amelyet pedig a kormánykoalíció hõn áhít, és minden magára valamit adó párt Magyarországon; nevezetesen, hogy valósuljon meg már végre a modernizáció. Hát, nehéz elképzelni olyan modernizációt, amely az oktatási kiadások reálértékének radikális csökk22entésével, a szociális és egészségügyi ellátások továbbfaragásával együttesen valósulna meg. Ez a világon idáig nem sikerült senkinek, és igen csodálkoznék, ha Magyarországon sikerülne.
Mivel lehetne ezeket a veszélyeket kivédeni? Teljesen természetesen a mûködõképesség fenntartásával, amely egyaránt jelenti a dologi és bérjellegû kiadásokat. Ezeket a kiadásokat az önkormányzatokhoz célszerû normatíva-emelés képében eljuttatni. Hiszen az intézmények fenntartói, tulajdonosai, felelõsei az önkormányzatok.
Mi legyen ennek a forrása?
(9.30)
Békesi László pénzügyminiszter úr számtalan alkalommal elmondta, és azt gondolom, hogy most szükséges õt idézni: új javaslatokra fogékonyak vagyunk, mondta a pénzügyminiszter úr. Több alkalommal tett hiú kisérletet arra a szakszervezetek némelyike, - és itt meg kell említsem a Közgyûjteményi és Közmûvelõdési Dolgozók Szakszervezetét, - hogy valahogyan költségvetésen kívüli pénzekre irányítsa a figyelmet. Én szeretném leszögezni, hogy a munkavállalók, az önkormányzati intézmények nem gondolnak arra, hogy a költségvetési hiányt növelni lenne szükséges. Éppen ezért a tisztelt Ház, a kormány, különösen a pénzügyminiszter úr, valamint a bizottságok elnökei figyelmébe ajánlom azt az anyagot, amely tartalmaz ilyen jellegû külsõ forrásokat. Természetesen tudom, hogy ezeknek a külsõ forrásoknak a költségvetési elosztható pénzek közé való beemeléséhez politikai döntés kell. Én kérem, hogy hozza meg a parlament ezt a politikai döntést, vagy egy ilyen jellegû politikai döntést kell meghozni, vagy tényleg nincsen olyan nagy baj a költségvetési pénzek körül. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)