DR. RASKÓ GYÖRGY (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársak! Néhány mondatban arra a súlyos problémára szeretnék utalni, amely az 1995. évi tervezett költségvetés bevételi oldalával kapcsolatos. Elsõsorban azért, mert felelõs politikusként és közgazdászként úgy gondolom, nem a kiadási oldal mindenáron való növelése mellett kell ma kardoskodni akár ellenzéki képviselõnek is, hanem egy olyan reális, megalapozott, számokkal és gazdasági elemzésekkel alátámasztott költségvetéssel kell bírnunk 1995-re, amely az úgynevezett késõbbi egyértelmû növekedést megalapozhatja, s nem okoz esetleg már jövõ nyáron, vagy kora õsszel egy olyan igényt, amely pótköltségvetéshez vezetne, méghozzá sok milliárdos nagyságrendû pótköltségvetéshez.
Ha megnézzük ennek a költségvetési törvényjavaslatnak a bevételi oldalát, bizony az az érzése az embernek, hogy idõnként úgy hasra ütve állapítottak meg bevételi számokat, meg nem alapozott, nehezen alátámasztható számokkal találkozunk. Néhányat ebbõl szeretnék kiemelni, s mindenképp a jegyzõkönyvnek szól, és majd érdekes lesz összehasonlítani, mi lesz a tény, és mi az, ami a bevételi oldalon jelzett összegek között mint különbség fennáll.
Az egyik ilyen nehezen érthetõ és rendkívül optimistának tartható tervezett bevétel az áfa és fogyasztási adó együtt, de ebbõl kiemelve az áfabevételek növekedését, amely a tervezet szerint 29,8 százalék, s 97 milliárd forint összességében a két tétel növekedése, amely, ha 20 százalékos inflációt tételezünk föl és jelentõs hazai felhasználáscsökkenést, akkor ez a 29,8 százalékos áfabevétel- növekedés abszolút megalapozatlannak tûnik. Több tízmilliárdról nehéz magyarázatot adni, legalábbis a mi egyértelmû véleményünk ez.
1994-ben a 20 százalék körüli infláció mellett 13 százalékkal növekedtek az áfa-bevételek, akkor, amikor a lakosság reáljövedelme és kiadásai is, fogyasztása is jelentõsen növekedett. Ha akkor is csak 13 százalékos növekedés történt, akkor bizony a jövõ évi 29,8 százalék nehezen érthetõ, és túlzottan optimista számnak tûnik.
Következõ ilyen tétel, ami az importtal, a vámmal és az illetékkel kapcsolatos. Mint tudjuk, 1994-ben 14 százalékkal növekedett az import, ugyanakkor a vám és illeték a tervezet szerint 2 százalékkal csökken. Ugyanakkor 1995-ben a gazdaságpolitikai elképzelések szerint 2 százalékkal csökkenni fog az import, és 8,3 százalékkal növekedni fog ugyanakkor a vámból és illetékekbõl származó bevétel. Itt persze érvként majd elmondják azt, hogy hát pontosan azért emeltük az agrárvámokat átlagosan a duplájára, hogy ebbõl ez a bevétel meglegyen. Ezzel kapcsolatban szeretném elmondani azt, hogy az emelésbõl, ha az a teljes évre fog vonatkozni, jó, ha ötmilliárd forint plusz vám- és illetékbevétel valószinûsíthetõ, a másik ötmilliárdra egy csökkenõ import mellett, - mint tudjuk, a többi vám változatlanul marad, - egyszerûen nehezen megmagyarázható, hogy honnét jön össze, mibõl jön össze.
A másik probléma az, hogy ugyanakkor a szabadkereskedelmi megállapodásaink értelmében nagyon sok vámtétel csökken 1995-ben, ami szintén nehezen értelmezhetõ és hozható arányba ezzel a tervezett növekedéssel.
Hozzáteszem: az elmúlt napokban kapott információk alapján súlyos problémával terhes lesz az agrárvámok 1995. január 1-jei megemelése, teljes körûen a GATT uruguayi fordulóban foglalt egyezményeknek egyébként megfelelõen, azért, mert a novemberi emelést a Vámtarifa Bizottság és az Európai Unió is, de mondhatnánk Csehországot is, rendkívül negatívan fogadták, Magyarország közös piaci tagsági tárgyalásai jelen pillanatban többek között emiatt is állnak. Az Európai Unió rendkívül rossznéven vette az elõre nem egyeztetett és be nem jelentett emelést. Hozzáteszem azt, hogy az Európai Unió több más fejlett nyugat-európai országgal, így az Egyesült Államokkal is, nem vezeti be 1995. január 1-én teljes körûen a GATT-megállapodásokban lehetõséget biztosító, hazai ipart és mezõgazdaságot védõ intézkedéseit, hanem csak július 1-én. De mint ahogy Sutherland úr nyilatkozott a napokban, egyórás nyilatkozatát, a CNN közvetítette, rendkívül szkeptikus, hogy egyáltalán július 1-én ez a bevezetés megtörténik. Tehát Magyarország, ha ezt január 1- jén megteszi, azt hiszem, újabb súlyos konfliktust fog okozni ezen a területen. És ha azt is nézzük, hogy a magyar mezõgazdaságnak, amely egyértelmûen exportorientált és jelentõs nettó devizabevételt hoz évente, az az érdeke, hogy minél liberalizáltabb legyen a világ agrárkereskedelme, akkor nem biztos, hogy nekünk élen kell járni abban, hogy vámot emelünk, rögtön hozzáteszem, valószinûleg nem is az agrárágazat érdekében, hanem csupán a költségvetési bevételek növelése érdekében. Ez többszörösen visszaüthet a késõbbi tárgyalásokon, és a magyar exportõrök, agrárexportõrök helyzetét egészen biztosan negatívan fogja érinteni.
Továbbmehetnék a pénzintézetek osztalékával kapcsolatos, igen magas elvárást megfogalmazó 28 milliárd forintra, amely plusz 22 százalékos növekedést jelent. Én úgy gondolom, hogy a pénzintézetek, fõleg az állami tulajdonban lévõk, privatizáció elõtt állnak, stabil pénzügyi alapok szükségesek náluk, el kell érni egy meghatározott tõkemegfeleltségi mutatót ahhoz, hogy egyáltalán privatizációra számításba jöhessenek.
(9.40)
Nem hiszem, hogy ilyen nagy mértékû osztalékelvonás ezen pénzintézetek esetében segíti a magyar bankrendszer fejlõdését és a további bankprivatizációt.
A lakossági illetékeknél - bár ez kis tétel - nagyon jelentõs növekedés van: a '93. évi 8 milliárdról 22,5 milliárdra növekedne a lakosság által befizetett illeték. Azt hiszem, ennek a reálértékben is duplájára való emelkedésnek a megalapozottsága szintén megkérdõjelezhetõ.
Az állami vagyon értékesítése talán a legcsiklandósabb téma. Elismerem: bizony, az elõzõ években is sokszor vágyálmokat terveztünk, legalábbis az állami vagyon privatizációjából származó bevételeket illetõen, mármint hogy azok mely része kerül a költségvetésbe. Bizony, minden évben jelentõs elmaradás volt e tekintetben. Úgy gondolom, 1995-re az a 150 milliárd forintnyi befizetés, amelyet a költségvetés tervez, abszolút irreális - különösen akkor, ha az indoklásban benne van az is, hogy már 1994-ben a parlament elfogadja az új privatizációs törvényt, megtárgyalja az új vagyonpolitikai és privatizációs stratégiát, és ennek alapján aztán az új intézmény valóban bátran nekiállhat a privatizációnak.
A mai helyzet az, hogy ennek semmi realitása - talán jövõ tavasszal lesz ilyen törvény. Nem beszélve arról, hogy a vagyonpolitikai irányelvek tekintetében még, úgy tudom, a kormánykoalíción belüli pártok között is jelentõs nézetkülönbségek vannak; s nem beszélve a szakszervezetek és egyéb más társadalmi szervezetek által megfogalmazott véleményekrõl. Ebbõl arra következtetek, hogy 1995-ben a privatizáció nem indul be, bármennyire szeretnénk is azt gyorsítani, és ilyen mértékû készpénzbevételre egyszerûen nem lehet számítani.
Ha hozzáteszem azt, hogy a kárpótoltakról is valamilyen formában gondoskodnia kell a kormánynak - miniszterelnök úr aggódását is kifejezte a kárpótlási jegyek árfolyamát illetõen -, ha stabilizálni akarjuk ezt az árfolyamot egy elfogadható szinten, akkor jövõre mintegy 70-100 milliárd forint névértékû kárpótlási jegy mögé kell odatenni privatizálható vagyont. Úgy érzem, ha az ezzel kapcsolatos lépések megtörténnek, nyilvánvaló, hogy a készpénzbevételek ilyen arányban fognak csökkenni.
Összességében tehát úgy gondoljuk, ez a költségvetés bevételi oldalról nem megalapozott. Jelentõsen és túlzottan optimista számos bevételi tételt illetõen. Összességében valószínûsíthetõ, hogy legalább 50-60 milliárd forinttal kevesebb lesz a tényleges bevétel 1995-ben, mint ami ebben a tervezetben benne van.
Mint mondottam, a kiadási oldalról nem kívánok beszélni, bár kétségtelen tény az állampapírok kibocsátása kapcsán - ami mintegy 120 milliárd forintra tervezett -, hogy ha valóban megtakarításokat akar a kormány, magas reálkamatokat akar biztosítani vagy legalábbis ilyen pénzügyi politikát folytatni, amelyben ilyen kamatok alakulnak ki, akkor valószínûsíthetõ, hogy a költségvetés részérõl jelentõsen növekedhetnek a kiadások, százalékpontonként mintegy másfél milliárd forinttal. Azt hiszem, a költségvetés jövõ évi elõirányzatának teljesülésénél mint bizonytalansági tényezõre, erre is figyelemmel kell lennünk.
De hogy az agrárterület se maradjon ki: igazából itt is egy tételt említenék, ami a kiadási oldalhoz kapcsolódik - sokat lehetne -, de ez mindenképpen elgondolkodtató. A mezõgazdasági export támogatására a kormány 1995-re 35 milliárd forintot kíván biztosítani. Ezzel 2,5-2,6 milliárd dollár bevételt szeretne elérni. Szeretném emlékeztetni önöket arra, hogy 1993-ban a 2 milliárd dolláros exportbevétel eléréséhez 13,5 százalékos átlagos támogatottsági szint kellett. 1994-ben, mint tudjuk, jelentõsen nõtt a mezõgazdasági export - valószínûleg eléri a 2,3-2,4 milliárd dollárt -, de ehhez 14,7 százalékos átlagos támogatottság volt szükséges. Ha feltételezzük, hogy a kormány nem csökkenti a normatív kulcsokat a mezõgazdasági exporttermékeknél - márpedig errõl nincsen tudomásunk -, vagyis a 14,7 százalékos átlagos támogatottsági szint megmarad, akkor legalább 42,3 milliárd forintnak kellene lennie a költségvetés mezõgazdasági exporttámogatási összegének, tehát 7,3 milliárd forinttal többnek. Ha a kormány csökkenti a szubvenciós kulcsokat vagy néhány terméket kivesz az exportszubvenció alól, akkor mintegy 12,2 százalékos támogatottsági szintre megy vissza. Azt hiszem, ezzel a csökkentéssel legkevésbé a mezõgazdasági termelõk értenének egyet. S azt hiszem, egy ilyen mértékû - állítom: drasztikusnak tûnõ - csökkenés azt eredményezné, hogy az exportbevételek jelentõsen elmaradnának a tervezettõl.
Egyelõre ennyit. Azt hiszem, akár a bevételi oldalt, akár a kiadási oldalt nézem, mindkét oldalon található milliárdos - sokmilliárdos nagyságrendben - olyan bizonytalanság, amely megalapozatlanná teszi ezen költségvetési törvényjavaslat elfogadását, vagy rögtön feltételezzük - és egyben megszavazzuk - azt, hogy jövõ õsszel egy nagy összegû pótköltségvetésrõl kell tárgyalnunk.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)