DR. ISÉPY TAMÁS (KDNP): Tisztelt Országgyûlés! A rövidséget, a házbizottság általam tiszteletben tartani kívánt ajánlásán kívül, két ok indokolja. Az egyik, hogy be vagyok oltva minden pénzügyi mûvelet ellen. Naiv laikusként bolyongok itt a fejezetek, alfejezetek, átcsoportosítások indás sûrûjében, és óhatatlanul beverem a fejem a sarokszámokba. A másik ok, hogy tárgyilagos elfogultsággal eredetileg csak két dologgal szerettem volna foglalkozni; múltam súlyos nyomása miatt az Igazságügyi Minisztérium és a bíróságok zilált helyzetével, a másik pedig a kultúrának jutott Péter-fillérek ügye lett volna, de ezt kénytelen vagyok másnak átadni.
(10.50)
A tárgyilagos elfogultság jegyében már elöljáróban elismerem, hogy a takaró hosszúsága és a nyújtózkodás mértéke közötti egyensúly megteremtése szinte megoldhatatlan feladat. Megoldhatatlan különösen akkor, ha a nyújtózkodni vágyót állandóan önmérsékletre intik azzal, hogy húzza össze magát. A másik oldalon pedig a pénzügyminiszter egy nagy ollóval és szabómesteri elszántsággal annyira megkurtítja a takarót, hogy ahhoz képest még egy bikini is terjedelmes gyolcsnak minõsül.
Pedig milyen szép, emelkedett mondatokkal indul az Igazságügyi Minisztériumról szóló XII. fejezet indokolása, mennyi szép feladat politikai intézményrendszer átalakításáról, és a jogállamiság megteremtésével összefüggõ új hatáskörök, valamint az Európai Közösség jogrendszeréhez kapcsolódó harmonizációs feladatok, és ebbõl a szép csokorból illatos virágokat lehetne tovább tépdesni, csak az a baj, hogy az indokolás emelkedett szövege és a fejezet számszerû tartalma nem nagyon van egymással beszélõ viszonyban. Valahogy olyan helyzet alakul ki, amikor egy koplaló család kér 2 kiló húst, a hentes pedig azt válaszolja, hogy sajnos, csak 20 centit tudok adni.
Én csüggetegen várom, hogy az ilyen mértékben biztosított tárgyi és személyi feltételek mellett az Igazságügyi Minisztérium hogyan tud megfelelni az indokolásban megfogalmazott elvárásoknak, hogyan tud jól képzett kodifikátorokat toborozni, hogyan válik a jogalkotás szellemi mûhelyévé, mert jóvátehetetlen következményekkel járna, ha a Szalay utca 16-ban a minõség forradalma helyett a középszerûség ellenforradalma zajlana le.
Azért ebben a bánatos sötétségben felcsillan egy, az Igazságügyi Minisztérium bölcs elõrelátását és ügyességét bizonyító reménysugár, amelynek a lángjánál egy átmeneti idõszakban talán még melegedni is lehet. A költségvetésben a személyi juttatások elõirányzataként szerepel ugyanis a jelenleg betöltetlen 39 álláshely, és ebbõl a pénzbõl remélhetõleg azért sikerül néhány szépen éneklõ és színes tollú madarat befogni ebbe a kalitkába. Az örömet kissé beárnyékolja, hogy ezt a tiszteletreméltó húzást azért az Állami Számvevõszék a jelentés 41. oldalán nem fogadta kitörõ lelkesedéssel, pedig a szorult helyzetet másképp nyilván nem lehetett megoldani.
Az Igazságügyi Minisztériumnak olyan beláthatatlan horizontú a feladat- és hatásköre, mint a délibábos hortobágyi pusztáé. Hát ebbõl csak két szikrögöt, ha még felemelek: az egyik a büntetésvégrehajtás, amely csak úgy tudna az elvárásoknak megfelelni, ha esetenként szabadságolná a fogva tartottak felét. A baj ezzel csak az, hogy utána nagyon nehezen tudná begyûjteni õket. (Derültség.) Politikai államtitkári múltam eseményei között lenyûgözõ élményként tartom számon az elítéltek sorsa iránti fogékonysággal rendelkezõ egyik külföldi küldöttség látogatását, ahol a résztvevõket csak az érdekelte, hogy vajon hány négyzetméter terület jut egy fiatalkorú elítéltre, és vajon hogy vannak biztosítva a közmûvelõdés iránti igényei. Ugyanakkor a piacgazdaság, a kezdõdõ piacgazdaság súlya alatt recsegve-ropogva omlottak össze az elítéltek foglalkoztatását biztosító büntetésvégrehajtási vállalatok, és még ma sem lehetett megoldást találni erre a gondra. Pedig gondolják el, hogy az elítéltek foglalkoztatása elmaradásának milyen anyagi következményei vannak, nem is szólva az erkölcsi következményekrõl, amikkel ez jár. Eléggé sajnálatos módon ez a büntetésvégrehajtás egy kicsit olyan mostohagyerek a családban, és a kívülálló nem nagyon érzékeli, hogy azért ez a fegyveresnek számító testület milyen gondokkal küzd, s valójában csak a hivatástudat tartja össze, mert az anyagi megbecsülése és tárgyi feltételei messze állnak nemcsak az európai elvárásoktól, hanem a normális magyar elvárásoktól is.
Csak egy rövid kitérõ az igazságügyi szakértõi intézetekre. Ha ez így megy tovább, akkor nem lesz mit felügyelnie az Igazságügyi Minisztériumnak, mert szétesik az egész intézmény. A szakértõk elmennek napsütöttebb tájakra, és az egyre bonyolultabb szakértõi közremûködést igénylõ jogvitákkal küzdõ bíróság, hogy úgy mondjam, szépen "megnézheti majd magát."
Ebben a tárgykörben utoljára hagytam a szívemhez legközelebb álló bíróságok ügyét, pedig ez egy misénél és egy 15 perces felszólalásnál többet is megérne. Megszállott híve vagyok a bírói tekintélynek, és még emlékszem arra az idõre, ez a kor elõnye, amikor ez a tekintély úgy fénylett, mint sarkcsillag az égen. A diktatúra idõszakában egy-két ellenséges ûrhajót vetettek be a sarkcsillag ellen. A fénye kicsit megkopott, és folytatni kellene a fényforrásnak a feltöltését.
Eddig senki nem vitatta, sõt tárgyilagosan elismerte, hogy a korábbi igazságügyi kormányzat még a lehetõségek határain is túllépve mindent megtett a bíróságok személyi és tárgyi feltételeinek messzemenõ biztosítása, s a bírói tekintély és a bíróságokba vetett bizalom visszaállítása érdekében. Lássuk be, hogy omladozó épületben, feldúcolt falak között és lyukas nadrágban nagyon nehéz tekintélyt sugározni. És a költségvetés tervezetében az az elkeserítõ, hogy a fényforrás feltöltési folyamata félelmetesen lassulni kényszerül. Hát tudja-e és érzékeli-e valaki például, hogy a bíróságok költségvetése nem tartalmazza a postaköltségek emelkedésébõl származó, úgy körülbelül, bagatell százmillió forintot kitevõ többletkiadást? Talán kímélni akarjuk az állampolgárokat attól, hogy meghívásnak egyáltalán nem tekinthetõ és minõsíthetõ idézéseket, fizetési meghagyásokat és ítéleteket kézbesítgessen nekik a postás? De ezek az állampolgárok akkor azután ne szidják a bíróságokat, hogy lassan õrölnek ezek az igazságszolgáltatási malmok. Hogy tudja-e és érzékeli-e valaki a költségvetés számai mögül, hogy a felújításra jutó összeg 169 millió forinttal kevesebb? Pedig a korábbi erõfeszítések ellenére számtalan bíróság mûködik siralmas körülmények között. S azt is tudja-e és érzékeli-e valaki a számok mögött, hogy az indokolásban is megnövekedettnek jelzett feladatok körülbelül 366 fõs létszámemelést igényelnének az Országos Bírói Tanácsnak a véleménye szerint? Ez körülbelül 420 millió körüli költségkihatással járna, de ebbõl nem lesz semmi. És félõ, hogy ez a bizonyos sarkcsillag nagyon elkezd majd pislákolni.
Az egyik legégetõbb, hogy tudja-e és érzékeli-e valaki, hogy a Baranya Megyei Bíróság bérleti szerzõdése például 1995-ben lejár? Nem követheti a Vígszínház példáját, nem vonulhat el sátorba, míg az épületet felújítják, mert nincs hova visszamenni. Tehát nincs felújításra váró épület, de valójában még a sátorállítás költsége sem szerepel a költségvetésben. Tehát a Baranya Megyei Bíróság sorsa 1995-ben, hogy úgy mondjam, kissé kétségessé vált.
S végül: tudja-e és érzékeli-e valaki, hogy jön a zimankó, mert nagykabátban és egy jó meleg jégeralsóban lehet majd tárgyalni, mert a növekvõ energiaköltségek sincsenek benne a költségvetésben? És ezeket a bíróságokat állítólag mínusz 10 foknál fûteni kell, hogy tárgyalni lehessen bennük.
Most a közvélemény a sajtóból csupán arról szerezhetett tudomást, hogy az alkotmányügyi bizottság bizonyítványmagyarázata ellenére az Alkotmánybíróság egyoldalúan megkurtított költségvetése ütközik az Alkotmánybíróságról szóló törvény egyértelmü rendelkezésével. Arról még említés sem történt, hogy a bíróságok költségvetése sérti a bíróságokról szóló törvény rendelkezését.
(11.00)
Mert annak van egy ugyancsak egyértelmû, olyan rendelkezése, hogy a költségvetéshez az Országos Bírói Tanács egyetértése szükséges. Az indokolásból megállapíthatóan ez a testület nem nagyon lóbálta a füstölõt, nem nagyon hintette meg szenteltvízzel ezt a költségvetést, hiszen a fenntartásai benne vannak az indokolási részben. Nagyon is hiányzik tehát a teljes egyetértés.
Persze, az igazságügy-miniszter úr szorult helyzetben van, mert neki meg az államháztartási törvény szerint elõ kell terjeszteni a költségvetést. Van egyetértés, nincs egyetértés vagy részben van - költségvetésnek pedig lennie kell. Lett is - csak éppen az Országos Bírói Tanács egyetértése nélkül.
Sajnos, a péterfillérek ügyével így - már az idõ lejárta miatt - nem tudok foglalkozni.
Befejezésül csak annyit, hogy sokszor és sokan hivatkoznak arra, csak egyfajta költségvetés létezik: rossz költségvetés. Nem árulok el titkot azzal, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt ezt a költségvetést nem fogadja el. Nemcsak azért, mert még nem találták fel azt az ellenzéket, amelyik egy kormány által benyújtott költségvetést elfogadna, hanem azért, mert az említett okok miatt ez számunkra elfogadhatatlan.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)