LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Mivel az idõm rövidre van szabva, ezért nincs lehetõségem arra, hogy udvariaskodjak a deficites költségvetéssel kapcsolatban, mint azt elõbb tették az urak. Ezért kénytelen vagyok kicsit keményen, röviden fogalmazni, hogy a kicsi idõkeretembe beleférjen mondanivalóm egy része.
A költségvetés számait, a forrás oldalt, bevételi és kiadási oldalt nézve eszembe jutott, hogy körülbelül jó sok tíz évvel ezelõtt, amikor fiatal házas voltam, de már két gyermekem volt és az öreg szüleimet is támogattam, akkor két kis fizetésbõl kellett megélnünk. Tehát mi is egy költségvetést csináltunk, és e költségvetésben - mint pénzügyminiszter úr is - törekedtünk az egyensúlyra, hogy lehetõleg annyit költsünk, amennyire lehetõségünk van.
Ezt normál körülmények között jól-rosszul meg is tudtuk oldani. Azonban voltak olyan események, amikor a gyermek beteg lett, amikor a cipõ elkopott, vagy egy télikabátot kellett venni. Akkor bizony, a jövõ érdekében, elmentünk a zálogházba, kölcsönt kértünk a szomszédtól, hogy majd a prémiumból megadjuk stb. Tehát fenn akartuk tartani a családot hosszú távon. Ennek következtében úgy érzem, hogy az államnak a nagy család költségvetésekor is valahogyan ebbõl kellene kiindulnia. Tehát elsõsorban nem az a szempont egy költségvetésnél, hogy a kívülrõl ránk nem erõszakolt, de javasolt 300 milliárdos költségvetési hiány ne növekedjen, hanem az a költségvetés elsõdleges feladata, hogy az ország mûködõképes legyen, hogy az országot mûködtesse ez a költségvetés.
Itt látok problémákat! Azért látok problémát, mert a forrás oldalt vizsgálgatva a következõket állapítom meg. Ez körülbelül olyan - megint a kis családomra visszatérve -, hogy amikor nagyon rosszul álltunk, reménykedtünk a lottónyereményben. Terveztük a feleségemmel, hogy ha majd lesz egy öttalálatosunk a lottón, akkor mi mindent fogunk csinálni. Ebben a költségvetésben ez a forrás oldal sajnálatos módon a mi kis családi lottónyeremény-reménykedésünkre utal, mert az ebben lévõ bevételek nem látszanak nagyon megalapozottnak.
Elõször is az adótörvények még vita alatt állnak. Még nincs eldöntve, hogy vajon az áfában mit emelünk 25 százalékra, vajon az áfa 10-rõl 12-re emelkedik-e, vajon a személyi jövedelemadónál ezek a sávok maradnak-e. De ezt nem akarom ragozni az idõ rövidsége miatt, tehát ez az egyik bizonytalan oldal.
A másik dolog a privatizációból származó hatalmas bevétel, amely nem úgy néz ki, hogy reális lenne. Az elmúlt 4-5 évben a kisgazdapárt reprivatizációs programját azért utasították el, mert szegény az ország és gyenge a költségvetés. Ezzel szemben én nem látok olyan rettenetes nagy pénzeket befolyni a költségvetésbe errõl az oldalról, holott országunk értékeinek nagy részét - hogy finoman fejezzem ki magam - már áron alul eladtuk. Ennek következtében nem nagyon bízok a 150 milliárdos bevételben, és akkor a forrásnál már problémák vannak.
Ez az egyik oldal. Tovább menve: a 300 milliárd költségvetési hiány mellett - de ez már valamivel több, mint ahogy azt az elõzõ napokban hallottam -, tehát a költségvetési hiány mellett következnek a kiadások. A kiadások 31 százaléka adósságállomány és a kamatterhek, amelyek az országra nehezednek, és amelyek két év alatt - azt hiszem, Békesi pénzügyminiszter úr szavait idézhetem - 11-12 százalékról 31 százalékra növekedtek. Tudom, hogy ez tabu téma, tudom, hogy 5 éve nem foglalkozunk azzal, hogy ennek az országnak az adósságállománnyal valamit kezdenie kellene. Az adósságállomány közgazdaságilag egyszerûen állandóan növekedni fog, elvonja a költségvetés lehetõségét a gazdaság elindításától, a különbözõ szociális problémák megoldásától. A költségvetésben szereplõ tételeknél bizony nagyon ráférne az orvosi segítség, ahogy a kis családomnál elõbb hivatkoztam - az egészségügyre, nagyon ráférne legalább egy cipõtalpalás a honvédségre biztonságunk érdekében, a pedagógusoknak is kellene egy télikabát télre, és ezt nem akarom tovább ragozni. Tehát gyakorlatilag ez a költségvetés elfogadhatatlan, mert a társadalmat rendkívüli mértékben terheli, ugyanakkor bizonytalanná teszi az ország mûködõképességét.
Szeretném, ha a pénzügyi kormányzat két témával foglalkozna, mert tudom, hogy arra, amit most elmondtam, azt fogja mondani a pénzügyminiszter úr, hogy igen, igen, de szûk a mozgástér, nincsenek források, nem tudunk mást tenni, szegény ember vízzel fõz. Ezt én elismerem.
(12.40)
Azonban vizsgáljuk meg egy kicsit - és én erre nem kaptam az 1993-as költségvetés zárszámadásánál sem, azelõtt és azóta sem konkrétan magyarázatot, hogy az a rengeteg, sok-sok tíz-, százmilliárdos nemzeti vagyon, amely eladásra került, amelyet külföldiek privatizáltak ebben az országban, abból mennyi került a költségvetésbe, hová kerültek ezek a pénzek? Senki nem tud errõl felvilágosítást adni. Az ÁVÜ-vel most nem kívánok foglalkozni az idõ rövidsége miatt, de az egy külön misét megérne, és ha lesz még lehetõségem - talán éppen a költségvetési vita folyamán - errõl egy pár szót szólni, akkor ezt majd meg fogom tenni.
A másik pedig: kérem a kormányzatot, kérem a kormányt, hogy próbáljon valamit csinálni az adósságállománnyal, mert az adósságállomány kezelése egy sarkalatos kérdés. Tisztában vagyok vele, hogy ez nem nagyon - hogy úgy mondjam - tárgyalható, ettõl mindenki fél, ezt mindenki az asztal alá söpri, azonban egyszer vessünk véget ennek a struccpolitikának. Húzzuk ki a homokból a fejünket és nézzük meg, hogy mit lehet tenni, mert ezt az országot teljesen tönkreteszi az adósságállomány, és én, a magam részérõl semmi kilábalási lehetõséget nem látok.
Tudomásul kell vennie a kormányzatnak, hogy ez a kormány, ez a pénzügyi kormányzat elsõsorban a tízmillió magyar ember, a magyar társadalom kormánya, azoknak az érdekeit kell szolgálni, hogy ez a társadalom ne pusztuljon el, hogy ez a társadalom ne legyen életképtelen, hogy ez a társadalom élni tudjon. Az életfeltételhez pedig szükséges az, hogy a költségvetés prioritása az legyen, hogy a lakosság terheit csökkentse, más forrásokat keressen arra, amit meg akar valósítani, mert így nagyon szomorú tények elé nézünk. Az infláció és a munkanélküliség növekedése olyan helyzetbe hozta ezt a társadalmat, amely azt hiszem, minden kormány bukásához vezet.
Én a magam részérõl, mivel nem akarom túllépni az idõt és lehetõséget akarok adni a tisztelt kormánypárti képviselõnek is, hogy a televízióban szerepelhessen, ezért 8 perc 10 másodperc után befejezem a beszédecskémet és megköszönöm a szíves figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)