GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr.
Tisztelt Képviselõtársak! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! Azért emeltem ki a két utóbbi megnevezést, tehát a miniszter urat és államtitkár urat, mivel a szövetkezetekrõl szóló törvénymódosítást Vastagh Pál igazságügy- miniszter úr terjesztette be, és örülök, hogy Kis Zoltán államtitkár úr az FM részérõl megtiszteli hallgatásával a beszédünket,... (Dr. Kis Zoltán: Egyelõre a hallgatásával!)...figyelmével a beszédemet. Már amikor benyújtották ezt a nagyon rövid, négy paragrafusból álló törvényjavaslatot, akkor gyanús volt olyan embernek, mint én is, aki 15 évig a mezõgazdaságban dolgoztam agrármérnökként, hogy miért az igazságügy-miniszter terjeszti be a szövetkezetekrõl szóló törvénymódosítást? Ez már elvileg azt jelentette, hogy ez nem elsõsorban szakmai, hanem politikai jellegû törvénymódosítás lesz.
Egy általános vitában elõször azt a kérdést kell feltennünk, minden képviselõnek azt a kérdést kell feltennie, hogy mi szükség van erre a rövid, négy szakaszos - a négy-öt napi tárgyalás során hatalmas politkai indulatokat kiváltó - törvénymódosításra? (Dr. Kis Zoltán: Újra itt a miniszter úr!) Elnézést, Kis Zoltán államtitkár úr közben jelzi, hogy az FM részérõl is újra a miniszter úr figyeli a beszédünket. Köszönöm szépen. Tehát: mi szükség van erre a rövid, 4 szakaszos törvényémódosításra?
Nyilván ezzel indulatokat váltok ki, de nem tudok mást mondani.... S egy kis, rövid kitérõt kell tennem. Az Agrárszövetség, amely úgymond mezõgazdasági politikai érdekvédelmet próbálta felvállalni, elsõsorban a téesz-vezetõk érdekvédelmét próbálta felvállalni, nem tudott eredményt elérni. A választás elõtt nagy hangon mondta, hogy kisgazda programmal fog bejutni a parlamentbe és a Torgyán József vezette Független Kisgazdapárt öt százalék alatt lesz, kívül fog csengetni. Természetesen a politikai erõviszonyok mások lettek, a Független Kisgazdapárt parlamenti párt lett, az Agrárszövetség nem.
Mivel - mint mondtam - szövetkezetben dolgoztam 15 évig, így eléggé ismerem a téesz-vezetõk politikai hangulatát. Meg kell mondani: általában az agrárértelmiség azon része megijedt a rendszerváltozás idején, és nem elsõsorban a Független Kisgazdapárt politikai erejét növelte, de nem is az Agrárszövetség politikai erejét, hanem az MSZP-ét.
Nyilván majd Vastagh Pál miniszter úr reagálni fog, amikor azt mondom, hogy a szövetkezeti törvény módosításának egyedül egy oka volt: politikailag ki kellett elégíteni azoknak az igényét, akik a szövetkezeti törvényt - az elmúlt négy év kormánya által hozott szövetkezeti törvényt - bírálták, tehát egy politikai visszavágás kellett. Mi indokolná különben ezt a rövid, négy szakaszos módosítást, amely a közgyûlés összehívását, egy napra lehetõvé teszi a közgyûlés megtartását ugyanazzal a napirendi ponttal, a kívülálló üzletrész- tulajdonosok jogainak még jobb megnyirbálását, és a szövetkezetek szétválásának meghezítését akarja elõirányozni. Hiszen ebben a négy szakaszban nincs más, csak ez.
Szakmai vagy távlati szakmai-politikai jellegû elõrelépésrõl, a nyugat- európai szövetkezeti demokrácia elveinek megfelelõ modern szövetkezeti törvény kidolgozásáról - éppen a terjedelme és a szándék miatt - nem lehetett szó.
(13.30)
Hallottuk a bizottsági meghallgatáson, ahol a mezõgazdasági bizottságban - egy televíziós vitában egy riporter nagyon rosszul mondta, hogy a Kisgazdapárt képviselõi megszavazták, szerencsére, tanúk rá a kormánypárti képviselõk - minden ellenzéki párt általános vitára alkalmatlannak tartotta ezt a szövetkezeti törvényt; így természetesen mi ketten, kisgazda képviselõk is. Épp azért, mert semmi más politikai célja ennek a törvénymódosításnak nincs, mint a kívülálló üzletrész-tulajdonosok jogait még jobban megnyirbálni, és a szövetkezet szétválását megnehezíteni.
Kérdezem én, mi indokolja ezt a négyszakaszos törvénymódosítást? Nézzük az elsõ dolgot! A kívülálló üzletrész-tulajdonosokat bûnbaknak kikiáltani, nevetséges dolog.
Egy: mutassanak nekem a kétezer jelenlegi szövetkezetben olyat, ahol a szövetkezet elnöke független kisgazdapárti. Nem tudnak ilyet mutatni. (Lakos László földmûvelésügyi miniszter: Van ilyen szövetkezet.) Miniszter úr, erre mondja, hogy van. Örülök, hogyha van; akkor meg fogjuk ismerni. Legyen szíves, akkor mondja meg a címét, hogy mi is megismerjük.
Kettõ: mi szükség a kívülálló üzletrész-tulajdonosok érdekét még jobban megnyirbálni? Hisz ezeknek a kívülálló üzletrész-tulajdonosoknak van rendelkezési joguk? Sajnos nincs. Tehát azzal a szövetkezeti üzletrésszel legtöbb helyen nem tudnak rendelkezni. Ne kiáltsuk ki õket bûnbakoknak, mert nem õk felelõsek azért, hogy a magyar mezõgazdaság és így a szövetkezetek is, ilyen nehéz állapotban vannak. Hisz, mint mondtam, nem a független kisgazdapárti vezetõk voltak a téesz-vezetõk, hanem általában ugyanazok, akik régen.
Valóban, elfogadom a miniszter úrtól - hisz többször vitatkoztunk már különbözõ szakmai fórumokon -, hogy nem lehet általánosítani. De hetente kaptuk a több száz panaszos levelet - 1990-ben, az akkori választások elõtt, de azóta is - azoktól a szerencsétlen sorsú idõs emberektõl, akik a részarány- tulajdonukat ki akarnák venni; hisz öt évvel ezelõtt már, Hütter Csaba minisztersége idején, az 1990. évi IX-es törvényben az elvi lehetõsége megadatott annak, hogy mindenki a részarányát kivegye. De mégis, szinte öt évnek el kellett telni, és még mindig ezekkel a gyakorlati gondokkal küzdenek. Naponta kapom én is azokat a leveleket, amelyekben a különbözõ kiskirályoskodás jeleirõl írnak. Itt nem akarok általánosítani; vannak nagyon jó szövetkezetek. Legutóbb Bajnán voltam, ahol maguk az egyszerû részarány- tulajdonosok nyilatkoztak, hogy semmi gond nem volt a részarány kivételével. És gondolom, a szövetkezeti elnök-kormánypárti képviselõk is számtalan ilyen esetet tudnak mondani.
De még egyszer mondom neked, miniszter úr, nagyon sokan vannak, ahol nem sikerült ezeket megoldani. Ezért örültem nagyon, amikor egy, valóban társadalmi igényt kifejezõ, szakmailag indokolt törvényt beterjesztettetek, a földrendezési és a földkiadó bizottságokról szóló törvényt, ami már valóban évek óta szükséges és kell. És az, hogy jövõ év március 31-éig kötelesek a földkiadó bizottságok meghozni a határozatot a részarányokról, hogy a földrajzi helye is meg legyen határozva annak részaránynak, ez szakmailag rendkívül indokolt, 1,6 millió embert érintõ, családtagokkal együtt a lakosság egyharmadát érintõ törvény, a föld 28 százalékát érintõ - ez kell! De mi szükség volt erre, az újabb politikai indulatokat kiváltó szövetkezetitörvény- módosításra, amikor eleve a bizottságban mind a négy ellenzéki párt ellenezte, amikor a szövetkezeti elnökök, magában a kormányfrakcióban is többen, még szigorúbb módosítást követeltek a minisztériumtól. Nyilván ezt nem tudja megoldani a minisztérium vezetése; tehát semmi nem indokolja.
Megoldja, hogy egy valódi, modern szövetkezeti törvényünk legyen? Nem oldja meg; csak újabb politikai indulatokat korbácsol fel, amely újabb sérelmeket hoz.
Továbbra is azt mondom: tehát a kívülálló üzletrész-tulajdonosokat beállítani bármilyen mumusnak, elõször is nevetséges és másodsorban igazságtalan. Hisz a szövetkezeti vagyonnevesítések - ezt már múltkor a kétperces reagálásokban is elmondtuk - egyértelmûen bizonyították, hogy nem a kisgazda-szemlélet gyõzött ezekben a szövetkezeti vagyonnevesítésekben... Mert, kedves szövetkezeti elnök-kormánypárti képviselõk, ezt azért mindenki tudja: a legtöbb helyen korrekten és valóban a jognak megfelelõen zajlottak le a vagyonnevesítések. De kérem, a három érdekcsoport - az aktív téesz-tag, a nyugdíjas téesz-tag és a kívülálló üzletrész-tulajdonosok - között kik húzták a rövidebbet? Kérem, a három szempont alapján, mely a vagyonnevesítést lehetõvé tette... Itt a bizottsági elnök úrral is közben polemizálunk; nagyon jó az ilyen plenáris ülés, mert szinte egy bizottsági munkának - olyan kevesen vagyunk - tûnik; de hisszük azt, hogy majd a jegyzõkönyvnek megmarad - és remélhetõleg a szakmai közvéleménynek is megmarad.
Tehát még egyszer elmondom: a szövetkezetek vagyonnevesítése a három szempont alapján történt; l. a kereset; 2. az eltöltött évek, tehát a szövetkezetben ledolgozott évek alapján és 3. a bevitt vagyon.
Kérdezek én minden szakembert: ahogy lezajlottak a vagyonnevesítések, a szövetkezetek - ugye, közel 1300, akkor 1300 szövetkezet volt, most 2000 van - , legtöbb helyen a legnagyobb százalékos arányban a keresetet vették figyelembe. Kérem, én szövetkezetben beosztott agronómus voltam. Harmadát kerestem, mondjuk, mint az MSZMP által, párthatásköri lista alapján 20 évvel ezelõtt kinevezett és alibiként megválasztott téesz-elnök. Nem mondom, mindenki, még a középvezetõk is, agronómusok meg voltak fizetve. De az a szerencsétlen kertészeti dolgozó vagy a csibe-gondozónõ, vagy az a kertészetben dolgozó, aki a 30 fokban, fólia alatt verejtékezett, kérem, annak keresete körülbelül tizedrésze volt a téesz-elnök vagy a fõagronómus vagy a fõkönyvelõ keresetének. Tehát ott, a vagyonnevesítéskor már egyértelmûen a különbségek, a téesz-vagyonhozzájárulások már figyelembe lettek véve, hisz a kereset alapján lettek a vagyonnevesítések döntõen végrehajtva.
Másodsorban: az eltöltött évek. Hiába volt valamelyik fizikai dolgozó, mondjuk, 10 évvel vagy 15 évvel több évig szövetkezeti tag, mint mondjuk az a téesz csúcsvezetõ, a vagyonnevesítéskor jobban járt nyilván a csúcsvezetõ, mert a keresete alapján, amely sokkal nagyobb százalékos arányban lett figyelembe véve, többet kapott, több szövetkezeti üzletrészt kapott.
És nézzük a bevitt vagyon oldalát, amelyekbõl a legtöbb külsõ üzletrész- tulajdonos jött ki. Akik a vérrel, veritékkel bevitt vagyont..., mert 1959- ben is egy kis visszatérés volt... Ma a múltat nagyon nem szabad emlegetni, de kérem: ha 1959-ben az erõszakos kolhozosítás nem indul meg, a mi korporatív elõnyeink - a talaj, éghajlat és a többi, és a magyar ember szorgalma, a magyar parasztság szorgalma - predesztináltak volna arra, hogy fejlettebbek lennénk, mint nagyon sok nyugat-európai ország mezõgazdasága. Ezt mindenki elismeri. Ezt maguk a szocialista párti képviselõk se vitatják, gondolom; hogyha akkor nincs az erõszakos kolhozosítás, hanem valóban, ahogy Nyugat- Európában kialakultak, azok az önkéntes, önsegélyzõ szövetkezetek, Raiffeisen- típusú szövetkezetek és a valódi, családi magángazdaságok kialakulnak, ma jóval elõbbre tartana és világszínvonalon tudna termelni a magyar mezõgazdaság.
Még a szövetkezeti múltról: senki nem vitatja azokat az érdemeket, amelyek a szövetkezeti múltban gyökereznek. Kérem, az '59-es kolhozosítás után valóban a magyar szövetkezetek nagyon jól tudtak alkalmazkodni a körülményekhez. A szocializmus legfejlettebb - így mondom, valóban közgazdaságilag legfejlettebb - rendszere volt a szövetkezeti rendszer, hiszen alkalmazkodóképességük messze felülmúlta bármilyen más szervezetnek az alkalmazkodóképességét. A hetvenes évek elején-közepén bejött nyugati technológia - gondolok a fejlett kukoricatermesztésre, vagy az állattenyésztésben az iparszerû termelésre; mind meghozták a maguk technológiai, gazdasági eredményeit.
Senki nem vitatja a szövetkezésben és a szövetkezeti múltban rejlõ pozitív eredményeket. Én magam is azt a 15 éves múltat tagadnám meg, mint szövetkezeti agrármérnök, amit ott megéltünk. Dolgoztunk, becsültünk, gyarapodtak a szövetkezetek, az emberek is. De azért ne felejtsük el, tisztelt képviselõtársak, hogy ez a múlt. Igenis, a 70-es években, a 80-as években már jelentkeztek azok a problémák, amelyek a túlzott gigantomániára való törekvést, a mindenféle ökonómiai számítások, megfontolások nélküli, valóban a gigantomániára való törekvést tükrözik. Gondoljunk csak azokra az üveg- és a betonpalotákra, ahol a szarvasmarhatelepek épültek vagy a sertéstelepek; a szakemberek ismerik ezeket a 70-es évek végéig, 80-as évek elejéig jellemzõ állapotokat.
Tehát valóban, közgazdaságilag nem voltak indokoltak a hatalmas, gigantomániás dolgok - és sajnos, nem volt meg a jövõre való felkészülés lehetõsége. Ez a múlt.
Jött a 80-as évek végén a rendszerváltozás, amikor már mindenki tudta, hogy változtatni kell. Hisz '85-tõl - és ez nem az elmúlt négy évi kormányzatnak a bûne - csökkentek a beruházások, csökkentek a felújítások, egyértelmûen, fõleg az állattenyésztésben, amely tõkét, nagyobb beruházásokat igényelt volna. Nem tudott fejlõdni a magyar mezõgazdaság és így a szövetkezeti mozgalom sem, ezt mindenki elismeri.
Itt az ellenzéki képviselõk közül többen céloztak rá, hogy már '89-ben, az akkori állampárt központi bizottsági ülésén is havonta elemezték a magyar mezõgazdaság helyzetét. Egyértelmûen bizonyítottá vált akkor, hogy változtatni kell azon a rendszeren, mert rossz!
Megindult 1990-ben az úgynevezett nagy rendszerváltozás. Mi magunk is - és itt önkritikát kell gyakorolni -, a Független Kisgazdapárt is nagyon bízott, bíztunk elõször, nevesítem: Nagy Ferenc József miniszterben, bíztunk abban a koalícióban, hogy a magyar mezõgazdaságban valóban végrehajtja a rendszerváltozást, családi gazdaságok lesznek, ki tud épülni egy nyugat- európai típusú, Raiffeisen-típusú szövetkezés.
(13.40)
Kérem, nem önök csalódtak elsõsorban, kedves szocialista párti képviselõk és SZDSZ-es képviselõk, hanem a Független Kisgazdapárt csalódott ebben. Mi már 1990. októberben-novemberben - Torgyán József és a független kisgazdapárti képviselõk a tanúk rá - a miniszterünket, Nagy Ferencet fölszólítottuk lemondásra, amikor a koalíciós tárgyalásokon az MDF és a KDNP vezetõivel nem értettünk egyet, miután becsapott bennünket a Demokrata Fórum csúcsvezetése, és a reprivatizációt elutasította.
Itt egy kitérõt kell tennem. Továbbra is szakmai, emberi meggyõzõdésem, hogyha elfogadják a reprivatizációs földprogramját a Független Kisgazdapártnak, ma nem itt tartanánk, mert kérem, ahogy Csehországban, Szlovákiában igenis tudták biztosítani a reprivatizációt, és Csehországban elõbbre tartanak, pedig késõbb indultak, és Lengyelországban is elõbbre tartanak. Négy éve zajlik ez az iszapbirkózás, a tulajdonviszonyok rendezetlensége. Mit eredményezett? Hatalmas milliárdok az állami költségvetésbõl kihullottak a kárpótlási, kárrendezési hivatalokba, és igenis, a földnél 90 százalékban vissza lehetett volna írni a telekkönyvekben az eredeti tulajdonost, utána eldöntötte volna a tulajdonos, hogy mit kezd vele. Higgyék el, tisztelt képviselõtársak, negyedennyi gonddal, negyedennyi idõ alatt meg lehetett volna oldani a rendszerváltozást.
Tehát itt még egyszer mondom: a szövetkezeti törvény azért lett ilyen felemás, sõt amit mi is ellenzünk, és sajnos itt ülnek a Demokrata Fórum képviselõi és a kereszténydemokrata képviselõk, és mi ezért léptünk ki a koalícióból 1992 februárjában, de már, mint mondom, 1990 végén visszahívtuk minisztereinket, állandó kereszttûzben voltak a miniszterek, államtitkárok, mert becsapták a tagságot, a Független Kisgazdapárt tagságát, de a magyar parasztságot is becsapták azok az emberek, akik sajnos, sem szakmai hozzáértésben, de politikai érettségben se tudtak annak a feladatnak megfelelni, amit vállaltak.
Visszatérve: a szövetkezeti törvény ilyen mérvû létrehozása, mint ami a '92. évi I. törvénnyel jött, megoldódhatott volna, ha a földprogramnál a reprivatizáció megvalósult volna. Mint agrármérnök mondom, a földek 90 százalékában meg lehetett volna oldani, körülbelül 10 százalékban lett volna, ahol valóban ezt a mostani kárpótlásos rendszert lehetett volna csinálni, akkor se licitálásos formában, hanem valóban földcserét; mert mondjuk, ha arra a földjére, az eredeti földjére ráépítettek valamit, vagy vasútvonal, vagy útvonal létesült, azt akkor kellett volna földcserével megoldani, de a földnél a reprivatizációt meg lehetett volna oldani. Akkor nem lenne a négy- és félévi iszapbírkózás, és ma valóban egy nyugat-európai típusú szövetkezeti modellen gondolkodhatnánk.
Most sajnos ott kell tartani, hogy benyújtották, és most térek vissza Vastagh Pál miniszter úrhoz, sajnos, úgy érzem, hogy az a hatalmas szavazótábor, amely a Szocialista Pártra szavazott, benyújtotta önöknek azt a, benyújtotta önöknek, benyújtotta önöknek... (Közbeszólások: Számlát!)... azt a számlát, köszönöm a kiegészítést, benyújtotta azt a számlát, hogy igenis a szövetkezeti törvényben elégítsék ki a szövetkezeti vezetõknek azt az igényét, hogy most visszavágjanak a korábbi Demokrata Fórum kormánya által létrehozott szövetkezeti törvénynek. De milyen célt szolgál ez, tisztelt képviselõtársak?
Tehát 1.: A kívülálló üzletrész-tulajdonosokat ne bántsuk tovább, mert õk eddig se kaptak, maximum 1000 forintos, vagy 1500 forintos életjáradékot, akik át tudták váltani, hisz kaptak többen ilyen igérvényt, vagy valahol vannak, osztalékot, bár egyik képviselõtársam fölszólalt, hogy igenis, van egy olyan tsz, van egy-két fehér holló, ahol már adtak osztalékot a szövetkezeti üzletrész után. Uraim, nagyon kevés ilyen van. A szövetkezetek többsége, nemcsak maguk miatt, hanem a közgazdasági viszonyok között is önhibájukon kívül is padlón van, tehát nem tudnak osztalékot fizetni. Ha itt lenne most Békesi pénzügyminiszter úr!- a bizottsági ülésen valaki elmondta, hogy azt a közel 50 milliárd forintot az állam vállalja át, és adjon a szövetkezeti üzletrészbe, segítsen be az állam, hogy vállalja át a szövetkezeteknek, és elégítse ki a kívülálló üzletrész-tulajdonosoknak az ilyen igényét; hogy az állam vállalja át a kívülálló üzletrész-tulajdonosoknak a kifizetését. Kérem, honnan vegyünk 50 milliárd forintot, amikor teljesen jogosan az egészségügy, az oktatásügy, és mindenki nyújtja be a maga számláját, és nincs pénz?
Tehát még egyszer elmondom, én mint agrármérnök és mint kisgazda persze nagyon szeretném, ha nem csak pár százalékkal, hanem a mezõgazdaság kapná a legtöbb támogatást jövõre mindenben. De kérem, reálisak legyünk, nem kap többet, nem tud többet kapni. Hát a miniszterek nyilatkoztak már, a költségvetés is bizonyítja, nem tudnak többet adni. Tehát valóban a mezõgazdaságnak szinte magának kell megoldani a problémákat. De most hogy old meg problémát? Próbálunk bûnbakká tenni kívülálló üzletrésztulajdonosokat, akik eddig sem kaptak? Hát nem õk tették tönkre a szövetkezeteket!
Most térek rá, vége felé a második dologra: kinek az érdeke? A szövetkezeti vezetõk mitõl félnek? - kérdezem. A tagok kétharmadának a szavazata kell ahhoz, hogy egy szövetkezet szétváljon. Jelenleg is, ugye, a kívülálló üzletrész-tulajdonosok csatlakozhatnak a szövetkezeti tagokhoz, ha közgyûlésen, tehát mondjuk, a szövetkezet szétválását elõkészítõ közgyûlésen tanácskozási joggal részt vettek, és gyakorlatilag ott inspirálhatják a szövetkezeti tagokat, hogy: ti váljatok szét. De kérdezem én: mi ebben a rossz?
A tagok erõs munkajogi függõség alatt vannak. Itt is van, tisztelet a kivételnek, van sok becsületes tsz-elnök, tsz-vezetõ, de vannak olyanok, akik csak a vagyont élik fel, például ami kárpótlási jegyet kaptak, azt is kénytelenek eladni, 60-70 százalékos értéken, névértéken adták el bankoknak. Többek közt ezt is élik fel a szövetkezetek. Hát ha nincs termelés, mibõl tudjanak élni? Többek közt ebbõl. Ezek a szövetkezeti vezetõk, ha nem tudják ésszerûen mûködtetni a szövetkezeti vagyont, akkor nem alkalmasak arra, hogy továbbra is õk legyenek a szövetkezeti vezetõk, hanem a szövetkezeti tagok és a kívülálló üzletrész-tulajdonosok, akiknek szintén benne van a vagyona, az más dolog, hogy még rendelkezési joguk nincs a szövetkezeti üzletrészükhöz, ezek az emberek igenis jogosultak arra, hogyha látják, hogyha két részre szétválik a szövetkezet, ha ésszerûbben tudják kisebb egységben mûködtetni a szövetkezeti vagyont, és így az õ vagyonukat is, akkor miért kell õket megfosztani, hisz a mostani négyszakaszos törvénymódosítás többek közt azt akarja a 77. § (4) bekezdés módosítani, hogy ahol eddig úgy volt, hogy a tsz szétválását elõkészítõ közgyûlésen a tsz-tagok, kívülálló üzletrész- tulajdonosok nyilatkoznak, most ugye itt a módosítás azt akarja, hogy elõször nyilatkoznak a tsz-tagok, és utána fognak nyilatkozni a tsz-tagok és a kívülálló üzletrész-tulajdonosok. Hát ezt nagyon nehéz úgy elképzelni. Mikor rákérdeztem én is a bizottsági ülésen, az államtitkár-helyettes úr akkor úgy mondotta, hogy természetesen egy légtérben lesznek, vagy mit tudom. Na de hát hogyan? Eddig ott voltak a kívülálló üzletrész-tulajdonosok, szabályosan meghíva, a tsz-tagokkal, és õk is ugyanúgy fölszólalhattak, a kívülálló üzletrész-tulajdonosok, hogy kérem, mi úgy érezzük, hogy indokolt, hogy szétváljon a szövetkezet, mert csak a vagyont élik fel, nincs termelés, hát mi óvjuk a saját vagyonunkat.
Erre most ugye úgy mondja ki a 3. § (1) bekezdése, amely a 77. § (4) bekezdést fogja módosítani, vagy szeretné módosítani, hogy az elõkészítõ közgyûlésen a szövetkezet tagjai nyilatkoznak szétválási szándékukról, ezt követõen a szövetkezet tagjai és kívülálló üzletrész-tulajdonosai nyilatkoznak arról, hogy ki melyik szövetkezet tagja, kívülálló üzletrész-tulajdonosa kíván lenni. Nem értem a szakmai logikát ebben a dologban. A tagok munkajogi függõség miatt, ha õk indokoltnak is tartják, mert rossz az igazgatóság, rosszul mûködik a tsz-vezetõség, és õk szeretnék, ha szétválna két részre a szövetkezet, mert úgy érzik, hogy jobban tudnák mûködtetni a szövetkezetet egy másikban, akkor gyakorlatilag megvolt a lehetõség eddig, hogy a kívülállóüzletrész-tulajdonos, aki nincs munkajogi függõségben - sajnos, a tsz-tag abban van - azt mondja, hogy én is csatlakozom hozzátok, igenis váljatok szét, váljék két szövetkezetté. Nagyon sok helyen jó példát tudnánk mutatni, ahol jól sikerült ez a szétválás. Most miért kell megfosztani a motorját, a fejlõdés motorját attól? Az egyszerû tag a munkajogi függõsége miatt legtöbb helyen nem meri megtenni ezt a lépést. Ha most erre a tisztelt kormánypárti képviselõk azt mondják, hogy mert a kívülálló üzletrész- tulajdonosok szét akarják rombolni a szövetkezetet, hát kimondja világosan a jelenleg is hatályos törvény, az '92. évi I. törvény kimondja, hogy a tagok kétharmadának a szavazata kell ahhoz, hogy érvényes szétválás legyen.
(13.50)
Hát kérem, ha jól mûködik egy szövetkezet vezetõsége, jól mûködik az igazgatóság, akkor a kívülálló, ha bukfencet hány, akkor sem tudja meggyõzni a tagok kétharmadát, hogy igenis, váljatok meg ettõl a jó igazgatóságtól, és csináljatok egy rosszat! Nem látom a szakmai, logikai indokát ennek, hogy például jelen esetben e törvénymódosítás 3. §-ának (1) bekezdését be kell-e tenni. Valóban kérdéses, már több ellenzéki képviselõi is kritizálta, hogy ha nem határozatképes a közgyûlés, akkor ugyanazzal a napirenddel és - ha az alapszabály megengedi - gyakorlatilag ugyanarra a napra lehessen újra összehívni a közgyûlést; ezt a törvénymódosítás megengedné. Ez ellenkezik a szövetkezeti demokráciával, ezt nem kellene megengedni.
Véleményem az, hogy ne részmegoldásokkal foglalkozzunk. A múltkor is ezért javasoltam a kétperces hozzászólásban, hogy a tisztelt igazságügy-miniszter úr vonja vissza ezt a négyszakaszos törvénymódosítást, semmit nem érünk el vele! A közgazdasági viszonyok most, 1994 végén semmivel sem jobbak, mint mondjuk, fél vagy egy évvel ezelõtt; s ha ezt a politikai indulatokat fölkorbácsoló törvényt a többségénél fogva a kormánypárt el is fogadja, végigverik ezt a törvénymódosítást, a tisztelt képviselõtársak elfogadják, mi, ellenzék természetesen nem fogadjuk el. De önök többségben vannak, és mondjuk, elfogadják, kérdezem, mit érnek el?! Jobb lesz így a téeszvezetõknek, téesztagoknak? A kívülállóknak jobb lesz a sora? Nem! Nem lesz jobb a sora, hanem a kívülálló üzletrész-tulajdonosok, akik legalább annyian, de inkább többen vannak, mint a téesztagok, még jobban fölkorbácsolják az indulatokat, és azt fogják mondani, hogy ez az oka, hogy ilyen rossz a helyzet. Pedig nyilván nem ez az oka, hanem a közgazdasági viszonyok, a mezõgazdaság problémái okozzák ezt, ezt tudjuk nagyon jól. De semmi szükség nincs erre!
Nem kell félniük a téeszvezetõknek; ahol ésszerûen mûködtették a szövetkezeti vagyont, ott valóban dolgozhatnak, hiszen a legtöbb helyen már konszolidálódtak a viszonyok, és dolgoznak is.
Befejezésül: örülnék annak, ha egy nemzeti agrárprogram valóban ki tudna alakulni - a többi kisgazda képviselõtársam is nyilván el fogja mondani az aggályainkat. A Független Kisgazdapárt azért tekinti nagyon fontosnak ezt a rövid, négyszakaszos törvénymódosítást, mert a mi tagjaink többsége valóban a kívülálló üzletrész-tulajdonosokból, az egyszerû téesztagokból jött össze, és a leendõ polgárságból kerülnek ki. Tudom, hogy a mezõgazdaságból, mint ahogy Nyugat-Európában, hatalmas tömegek - 20 százalék fölötti vagy hasonló számban - nem fognak megélni. Úgy, mint ahogy ott csökken a mezõgazdasági népesség, nyilván itt is ennek kell bekövetkeznie, de azért nemzetgazdasági szempontból egyet el kell mondani. Mi a vas és acél országa, fejlett ipari hatalom nagyon sokáig nem leszünk még. A mezõgazdasági termelést valóban növelni kell, meg kell indítani, és ahhoz egy valóban jó szövetkezeti törvényt kell hozni.
Javaslom igazságügy-miniszter úrnak, hogy a Nyugat-Európában már száz éve honos Raiffeisen-típusú szövetkezetek mintájára - amelyek önsegélyzõ, önszervezõdõ szövetkezetek - egy valóban nyugat-európai mintájú szövetkezeti törvényt dolgozzanak ki. Kérem Lakos miniszter urat is, hogy ebben segítse az igazságügy-miniszter urat, hogy valóban Raiffeisen-típusú mezõgazdasági szövetkezetek alakulhassanak ki Magyarországon, és akkor lesz értelme akár egy egész szövetkezeti napot rendezni a magyar parlamentben, mert megéri, hisz' a magyar nemzetgazdaság kulcskérdésérõl van szó, de nem tartom indokoltnak ezt a törvénymódosítást.
Visszatérve a múlt heti ügyrendi javaslatomhoz, örömmel látom, hogy a jövõ héten a földkiadó bizottságról szóló törvény módosítását fogjuk tárgyalni. Mindenképpen ezt szorgalmazza a tisztelt kormányzat is, és a mai nap után ezt a szövetkezeti törvényt egy kicsit jegelni kellene, és mindenképpen meg kell várni, hogy a földkiadó bizottságról szóló törvény elfogadtassék, hisz az egy valódi társadalmi igényt fejez ki.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Szórványos taps.)