DR. GERÓCS JÓZSEF (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Az eddig elhangzottak alapján úgy vetõdik fel sokakban és bennem is a kérdés, hogy nem tudják sokan eldönteni, hogy Magyarországon legyenek-e szövetkezetek vagy kellenek-e szövetkezetek. Nekem az a véleményem, hogy legyenek szövetkezetek, de nem mindegy, hogy milyenek. A T/149. számú módosító javaslat jogi értelmezését Tóth Tihamér, Farkas Gabriella és Torgyán József már megfelelõen méltatta. Én a mezõgazdasági oldalról, annak következményeirõl szeretném a véleményemet elmondani.
(15.00)
Azoknak, akik a gyakorlatban dolgoznak, bosszúságukra szolgál, hogyha törvénymódosításokat végeznek, és ezek nem a lakosság széles rétegeinek érdekét szolgálják. A T/149. számú módosító javaslat sem a falun élõ széles rétegeknek az érdekeit, hanem egy szûkebb csoportnak a nagy jövedelemhez, nagy vagyonhoz való jutását szolgálja.
Ha egy törvénymódosításnál érdekegyeztetést végzünk, akkor abban a lakosság döntõ többségének érdekét is figyelembe kell venni, nemcsak egy szûk csoportét, nevezetesen a mezõgazdasági szövetkezetek és termelõk szövetségének a javaslatait és érdekeit. Ugyanis ez a rendelkezés, aki ismeri a szövetkezeteknek az eddigi közreadott véleményét, az tudja, hogy ez tökéletesen azt tartalmazza.
A javaslatnak egyetlen pontjával lehet csak egyetérteni, mely szerint a szövetkezet jövedelmének nagyobb hányadát a tagok személyes közremûködése arányában kell elosztani, és csak kisebb rész lehet a bevitt tõke utáni jövedelem. Ez véleményem szerint is helyes. Ugyanis ne a kívülállók döntsenek azok fölött, akik a termelést végzik.
A törvényjavaslat többi pontja kifejezetten káros, ugyanis hátrányosan érinti azokat, akiknek - ha lehetõségük kínálkozik arra, hogy kiváljanak, önállóan gazdálkodjanak - ezt teljesen lehetetlenné teszi számukra. Ugyanis az elmúlt idõszakban, a termelõszövetkezetek összevonásával sok helyen hét-nyolc községbõl alakult ki egy nagy szövetkezet. Azok, akik a termelõszövetkezetek alakulásakor a falun éltek és ott dolgoztak, nagyon jól tudják, hogy amikor megalakultak a szövetkezetek, akkor egy-egy nagyobb községben két-három szövetkezet is mûködött, és ezek az akkori viszonyoknak megfelelõen igen jól dolgoztak, szinte egymással versenyeztek, nem volt semmi probléma se közöttük. Amikor megindult a szövetkezetek centralizálása, akkor indult meg az állatállománynak a csökkenése és a kis falvaknak az elsorvadása. Majd elmondom, nemcsak a ló, a szarvasmarha, és a többi is. A növénytermesztés bizonyos fokig emelkedett, mert ugye akkor indult a gépesítés, de viszont az állattenyésztés csökkent, a telepeket fölszámolták, az állatokat eladták. Akkor kezdõdött a vagyonfelélés, a telepeket pedig szétbontották.
Ha újra ezt a centralizált politikát fogjuk folytatni, akkor ez a dózer nélküli Ceausescu-politikához fog vezetni. Ugyanis a kis falvaktól pont azt veszik el, ami az életlehetõséget biztosítja számukra, nevezetesen a földet. Ugyanis, ha a kis falvakban nem lesz a lakosság tulajdonában föld, nem lesz mibõl megéljenek.
Jól tudjuk, hogy a termelõszövetkezetkezet megalakulása elõtt Magyarországon milyen fejlett gazdálkodás volt akkor, 1959-ben, amikor még kisparaszti gazdálkodások, kistermelõi gazdálkodások voltak. Minden talpalatnyi föld meg volt mûvelve, az árkok úgy néztek ki, mint Ausztriában, a falvak tiszták és rendezettek voltak. Magyarország történetében az állattenyésztés akkor állt a legmagasabb szinten. A növénytermesztés ugyan nem volt ilyen magas szinten, de annak megvolt az oka, hogy miért. Ugyanis a régi gazdaságokban a kukoricának a tõszáma úgy 45 000-50 000 között volt, igaz, hogy közötte egy csomóban termeltek tököt, aztán babot, egyéb köztes terményeket. Utána, a nagyüzemek megalakulása után erre nem volt szükség, elterjedtek a hibridkukoricák, a tõszámok megemelkedtek, mintegy 70 000 darabra, tõre, és így a termésátlagok is természetesen megemelkedtek. De ezek a termésátlagok a kisüzemekben is ugyanolyanok ám. Letenyén a falugazda 2,3 hektárról 218 mázsa nyerskukoricát termelt az idén, pedig nem volt ideális az idõjárás. Tehát ez azt bizonyítja, hogy a kisgazdaságokban is lehet eredményesen termelni. És termeltek is. Nem beszélve arról, hogy olyan állatállomány volt akkor, ami, hogyha most meglenne, akkor azt hiszem, a pénzügyminiszter úrnak a feje nem fájna, mert olyan árbevételhez juttatná az országot.
Mi lesz ezekkel a kis falvakkal, hogyha nem lesz földjük? Nyilván pusztulásra lesznek ítélve. Az elmúlt négy évben a kormány decentralizált politikája következtében megindult a falura a visszavándorlás. Mi lesz ezekkel a fiatalokkal, mit fognak csinálni, ki fogja ezeket a fiatalokat eltartani? Mi lesz a falusi turizmussal? Az elnéptelenedett, elöregedett, pusztuló falvak kiket fognak vonzani, milyen megélhetési lehetõség lesz az itt élõ, vagy ide visszaköltözõ embereknek? Ma már tudjuk, hogy sem Soros úr, sem a nyugati tõkések nem viszik táskában a dollármilliókat. Mi lesz a mezõgazdasági termeléssel? Ugyanis a centralizált termelõszövetkezetek nagy területeken extenzív gazdálkodást folytatnak, tehát a területigényük nagy, a gépi igényük szintén nagy, az élõmunka-igényük pedig kevés. Ugye, azt nagyon jól tudjuk, hogy élõ munkaerõt csak az intenzív gazdálkodást folytató gazdaságok alkalmaznak.
Mi lesz az állattenyésztéssel? Kik fogják az ország lakosságát tejjel és hússal ellátni? Kik termelnek exportra? Kérem szépen, majd erre is ki fogok térni. A termelõszövetkezeti állattartótelepek újraindítására, azoknak a benépesítésére sok-sok tízmilliárd forintra lenne szükség. Van-e erre megfelelõ tõke? Ismerve a Pénzügyminisztériumnak a költségvetését, azt hiszem, mindannyian tudjuk, hogy nincs.
Ismét egy régebbi adatot szeretnék mondani szûkebb hazámból, Zala megyébõl. Zala megye szarvasmarha-állománya 1959-ben meghaladta a 100 ezer darabot. Jelenleg a keszthelyi járással megnagyobbodott Zala megyének a szarvasmrha- állománya még a 20 ezer darabot sem éri el. Állatorvos vagyok, szûkebb körzetemben, Letenyén, 1959-ben, illetõleg még két község tartozott körzetembe, 2500-2600 szarvasmarha volt, mintegy 1000 ló, vagy 6000 disznó, bocsánat, sertés. Kérem szépen, ma ott van körülbelül 80 szarvasmarha, 30 ló, és vagy 1800-2000 sertés. Ha tudjuk azt, hogy ma mit fizetnek egy vágólóért, és mit fizetnek a pecsenyecsikóért, akkor nagyon jól tudjuk, hogy milyen jó lenne, és meg is értenénk, milyen jó lenne, ha ismét lenne ilyen nagy mennyiségû állatunk, mert megint lehetne exportra szállítani. Ugyanis a vágólóért az olaszok többet fizetnek, mint a vágómarháért, 1300-1600 dollárt adnak tonnájáért, a pecsenyecsikónak pedig 2000 dollárt adnak tonnájáért, míg a hízott bikáért 1000-1100 dollárt adnak. Ezek körülbelül másfél éves adatok. A letenyei vámhivatalnál teljesítettem szolgálatot, és a rakományjegyzékrõl valók ezek a számok, onnan tudom ezeket. 4500-4700 a tejesbáránynak kilója. 1990-ben volt a legnagyobb exportunk, az ott lévõ kollégák szerint több mint 3 millió 600 ezer kilogramm bárányt vittünk akkor ki. Azóta ez rohamosan lecsökkent.
(15.10)
Nem az Antall-politika következtében, de ma már szarvasmarhát sem tudunk szállítani. Nagyon jól tudjuk, hogy a 2600 szarvasmarha nem négy év alatt csökkent 80 darabra. A mi járásunkból 90-100 vagon marhát szállítottunk exportra, ez körülbelül 1000-1100 darab. Ma már egész Zala megye képtelen lenne ekkora exportra! A volt letenyei járás termelõszövetkezetei - ez 31 községbõl áll - ma már egyetlenegy kilogramm húst sem állítanak elõ; ami húst elõállítanak, azt a kistermelõk csinálják.
Ezt a néhány adatot azért említettem, mert ma vannak, akik a lakosságot avval riogatják, hogy ha nem lesznek Magyarországon termelõszövetkezetek, akkor az emberek éhezni fognak. Tudjuk, hogy hova jutottunk mostanra, és tudjuk azt is, hogy 1959-ben 2 forint volt egy liter tej, de a tejet nem vették át, mert olyan sok volt, csak a tejszínt. A kisközségekben lefölözték a tejet, a tejszínt bevitték, a tej pedig ott maradt. Ez a valóság, az idõsebbek erre emlékeznek, õk tudják ezt. Volt tehát megfelelõ termelés a kisgazdaságokban is.
Mindezeket én azért mondtam el, hogy ne riogassák az embereket avval, hogy ha nem lesznek termelõszövetkezetek, akkor éhen halunk; és azért mondtam el másodsorban, hogy a kisgazdaságok is tudnak megfelelõképpen termelni, ha megkapják ehhez a segítséget, de természetesen ez a segítség nemcsak a kisgazdaságoknak kell, hanem a nagygazdaságoknak is kellene. Azt hiszem, ebben mindannyian egyetértünk.
Az egyik újságban olvasom, hogy a Hunga-Pig igazgatója azt mondja: 1700- 1750 dollárért importálunk - miniszter úr ezt biztosan jobban tudja, javítson ki, ha nem így van - Lengyelországból sertéshúst tonnánként, mi viszont Szlovákiába 1600 dollárért exportálunk. Nem tudom, hogy ez igaz-e, és nem tudom, mi a fantázia ebben. Aztán egy másik újságban olvasom: 170-180 ezer darab szarvasmarhát tudnánk az arab országokba exportálni, ha lenne ennyi. De azt írja a cikkíró, hogy egy hajórakományt egy év alatt sem tudnánk megtölteni - ebben igaza van -, mert olyan kevés ma az országban a szarvasmarha. Ha figyelembe veszem, hogy milyen jövedelmet biztosítana a lakosságnak, az országnak ez a 170-180 ezer darab szarvasmarha, körülbelül 10-12 milliárd forint lenne.
Ha járjuk az országot, látjuk azt is, hogy a megtermelt javak a kisgazdaságokban magasabb szintûek, mint a termelõszövetkezetekben. Ez részben érthetõ, ugyanis hazafelé utazva - elég hosszú az út - látom a tarlókat, a kisparcellákat, ott a tarlók föl vannak bálázva vagy már el is hordták onnan a szalmát; ugyanakkor a nagy táblák, amelyek feltételezhetõen termelõszövetkezeti vagy állami gazdasági táblák, azok körül vannak szántva, a tarlók pedig föl vannak égetve. Tudjuk azt, ha nézzük a televíziót, hogy ilyen égetéssel a megtermelt javaktól a primitív emberek szoktak megszabadulni - látjuk az õserdõk fölégetését stb., erre nem akarok különösebben kitérni.
Ez a törvény lehetõvé teszi, hogy a téeszvezetõk kft.-ket és részvénytársaságokat alakítsanak - természetesen a kialakult jó magyar szokás szerint kisemmizve a kisembereket. Mirõl is van szó?
A kft., a részvénytársaság vezetõsége fölvesz egy nagy összegû hitelt, és ezeket a hiteleket nem a termelésbe forgatja be, csak kis mértékben, hanem inkább egymás között magas fizetésként meg prémiumként kiosztják. Erre is tudok példákat mondani: egy termelõszövetkezetnek - nem akarom õket megnevezni a nagy nyilvánosság elõtt - 100 milliós adóssága volt, de azért vett föl 12 milliós hitelt, hogy a prémiumokat ki tudja fizetni. Utána ugye, amikor tönkremegy a gazdaság, akkor jön a csõdeljárás, és természetesen megindul a vagyonfelvásárlás; de mivel tõkéje csak azoknak van, akik nagy jövedelemre tudtak szert tenni, így természetesen a termelõszövetkezetek vezetõi azok, akik a nagy vagyonokat ki tudják vásárolni. Igaz, hogy a miniszterelnök úr azt mondta, hogy ez nem törvénytelen, csak nem etikus - hát köszönjük szépen, mi ebbõl nem nagyon kérünk.
Hogy ez hogy néz ki? A napokban kaptam egy levelet, hogy az egyik jól menõ termelõszövetkezetnek, a szepetneki termelõszövetkezetnek a jugoszlávokkal volt egy kooperációja. Cukorrépát termeltek közösen, itt szedték ki, ott dolgozták föl jugoszláv gépekkel Jugoszláviában, a cukornak egy részét visszahozták - ez állítólag igen jó üzlet volt. Ez a termelõszövetkezet 1990- ben betéti társaságot hozott létre, öt különbözõ betéti társaságot, majd a betéti társaságokból lett egy gazdaszövetkezet; aztán a gazdaszövetkezet csinált 229 millió forint adósságot. Utána a szövetkezet szétment, a két elsõ számú vezetõ kft.-t alakított, annak a tulajdonában van most a vagyon; akik ott maradtak, a beltagok, azok alakítottak maguk között negyven taggal egy szövetkezetet. Sajnos, akik most szövetkezetet alakítottak, azoktól, akiknek a nagy vagyon a kezében van, bérlik a földet, s azok most mindennel megakadályozzák, hogy ezek az emberek dolgozni tudjanak.
De vannak itt még más különös dolgok is. A Zalai Hírlapban olvasom november 17-én - ez azután jelent meg, hogy megírtam a fölszólalásomat -, hogy... (A kezében tartott újságból olvas fel megjelölt részleteket.)... a zalabaksai mezõgazdasági szövetkezet már ott tart, hogy az osztráktól bérli a földet. A bécsi nagypapa ugyanis müncheni agráregyetemen tanuló unokájának vásárolt itt birtokot, aki, ha végez, lesz hol gyakorolja a szakmát. Ezt hallván az ember száján kicsúszik a kérdés: hát nem õrület? Kong az ürességtõl a szövetkezet kúriaszerû, kopott épülete. Az elnök elárulja, hogy van belõlük bõven.., kft. formájában mûködik.., jól megvannak egymással... - csak a lényeget akarom fölolvasni, nem akarom az egészet... (Szórványos derültség. - Dr. Vastagh Pál: Tessék csak nyugodtan!) Írják továbbá, hogy ma egy fillér adósságuk sincs, hitelük sincs, tiszta lappal indulnának, csak éppen nincs földjük. Sorolja az értékesítéseket: a pórszombati volt állami gazdasági major eladása jól sikerült, nem kótyavetyélték el. Osztrák kft. vette meg telephelynek. A kerkabarabási szolgálati...