DR. SEMJÉN ZSOLT (KDNP): Köszönöm a szót igen tisztelt elnök úr.
Tisztelt Ház! A kulturális költségvetéssel kapcsolatban szeretnék néhány reflexiót tenni. Számunkra, kereszténydemokraták számára a kultúrára fordított támogatás nélkülözhetetlen beruházás az ország szellemi, erkölcsi és anyagi felemelkedése érdekében. Ezért elfogadhatatlannak tartjuk a kulturális költségvetésnek a szerintünk szükségtelen pótköltségvetés elvonásai után ismételt megrövidítését. Szinte megállapíthatatlan, hogy az Országgyûlés végül is mekkora összeget fordít ténylegesen kulturális célokra, hiszen a támogatások jelentõs része gondosan el van rejtve különbözõ minisztériumok és az önkormányzatok költségvetésében.
A Belügyminisztérium költségvetésében szerepel például a megyei, fõvárosi önkormányzatok igazgatási és közmûvelõdési feladataihoz biztosított, valamivel több, mint ötmilliárd forintos támogatás. De honnan tudhatjuk, hogy ebbõl valójában mennyit fordítanak közmûvelõdési feladatokra, és hogy egyáltalán mit tekintenek annak?
Föl kell hívnom a figyelmet arra is, hogy a költségvetés összemossa a pénzügyi kormányzat által elõírt bevételi terveket és a támogatásokat. A kultúra kiemelt nemzeti intézményeire, a közgyûjteményekre és egyéb kulturális intézményekre váró, közel másfél milliárdos bevételi kötelezettség az állami támogatás ennek megfelelõ csökkentését jelenti. Vagyis a pénzügyi kormányzat bünteti a jól gazdálkodó intézményeket, azokat, amelyek szûkre szabott lehetõségeiket szponzorok bevonásával igyekeznek a társadalomtól joggal elvárt szintre emelni. Erõfeszítéseik azonban nem járhatnak megfelelõ értékteremtõ eredménnyel, hiszen a költségvetésen kívüli források egyszeri, idõleges bevonása magával hozza a Pénzügyminisztérium által bázisnak nevezett összegek csökkentését. Mibõl lehet a kiemelt nemzeti intézményeknek 1994-ben 999 millió, a közgyûjteményeknek 699 millió, az egyéb kulturális intézményeknek 982 millió forintos bevétele? S mibõl hozhatnak a kulturális nemzetközi kapcsolatok intézményes formái, a külföldi intézetek, külföldi és hazai rendezvények a csak támogató feladatot végzõ minisztériumnak haszonjellegû bevételt 120 milliós összegben?
Tágabb értelemben véve a kultúra fogalmát, igen veszedelmesnek minõsíthetõ a tudomány támogatásának a csökkentése.
(17.50)
Mindenekelõtt az, hogy az OTKA költségvetését 1995-re 200 millióval kevesebbre tervezi a kormány. Döbbenetes, hogy miközben a Belügyminisztérium kiadójának támogatására közel 43 millió forint jut, a teljes magyar tudományos könyvkiadás céljaira 98 milliót terveznek. Az is elgondolkodtató, hogy az új akadémiai törvény elõírásaiból az akadémikusok juttatásainak rendezésére készséget mutat a kormány, a doktori pótlékok esetében viszont elzárkózik ettõl.
Örvendetes, hogy a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium és a Pénzügyminisztérium egyaránt elfogadta a kiemelt nemzeti intézmények szükségességének gondolatát; csak azt sajnáljuk, hogy ezek sorából a Nemzeti Filharmóniát kihagyták, amelynek nem csupán az Állami Hangversenyzenekar menedzselése a feladata, hanem annak biztosítása, hogy komolyzenei hangversenyek legyenek az egész országban. Az örömet azonban megkeseríti az az üröm, hogy e fontos fogalom bevezetése a támogatások nagyságrendjét nem emeli meg. Akkor pedig a költségvetés tekintetében mitõl kiemeltek ezek az intézmények: az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Országos Levéltár, a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház, az Operaház?
Elfogadhatatlan, hogy a kormány a bérkeretek szûkítésével akarja a közalkalmazotti létszámcsökkentést kikényszeríteni. Csak zárójelben szeretnék emlékeztetni rá, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény parlamenti vitájában az MSZP és az SZDSZ - akkor - támogatta az abban rögzített béremelési elveket. Kulturális területen az elõzõ kormány nem csupán az inflációnak megfelelõ bérromlást egyenlítette ki, hanem, bár a kívánatosnál kisebb mértékben, de javított az ezen a területen különösen alacsony béreken is. Ilyen szándéknak a mostani költségvetésben nyoma sincs.
Felelõtlennek vagyok kénytelen nevezni a kormányzat azon elképzelését, hogy a kulturális közalkalmazottak létszámcsökkentését az intézmények saját elhatározásukból, arányosan hajtsák végre. Ezeket az intézményeket a költségvetés nyilván azért támogatja, mert közfeladatokat látnak el. A közfeladatok fontosságát pedig a közigazgatásnak kell meghatároznia, az intézmények alapító okiratainak szükség szerinti felülvizsgálatával.
A jelenlegi intézményrendszer nem kis részben a hírhedt maradékelv alapján fejlõdött ki, az egyes fejlesztéseket sokszor nem a köz szakmailag jól fölmért igényei alakították ki, hanem személyes szempontok. A kulturális intézményhálózat szerkezete tehát akkor is átgondolásra szorulna, ha nem lennének költségvetési nehézségek. A létszámcsökkentés itt-ott talán nagyobb zavarok nélkül végrehajtható, számos intézménynél azonban csak a köz szempontjából nélkülözhetetlen alapfeladatokról való lemondás árán. Egy aránytalan intézményrendszer támogatásának arányos csökkentése súlyos következményekkel jár, hiszen egyaránt érint jobban ellátott és mûködési zavarokkal küszködõ intézményeket. Arról már nem is beszélve, hogy a létszámcsökkentés, amit a kormány el akar érni, minõségcsökkenéshez vezet.
A létszámcsökkentés igényét akkor lehetne mérlegelni, ha az intézmények a béralapok növelésével lehetõséget kapnának a nagyobb teljesítménykövetelmények megfizetésére.
Míg a létszám területén a kormány, vitatható formában ugyan, de legalább érvelni tud, a dologi költségek általánosságban nemcsak csökkenthetetlenek, de az inflációt követõ emelésük szükségességét sem lenne szabad elvitatni. Mi nem értenénk ugyan egyet vele, de amennyiben a kormány úgy látja, hogy az ország jelenlegi helyzetében nem lehet több pénzt fordítani a kultúra támogatására, vállalnia kellene annak felelõsségét, hogy meghatározza, mit számol föl, illetõleg minek a mûködtetését szünetelteti. Annak ugyanis, hogy legyenek intézmények, de igazából ne csináljanak semmit, aligha lehet az értelmét bizonyítani.
Felhívom szíves figyelmüket, hogy a belsõ tartalékok, amire jó évtizede hivatkozni szokás, sok helyen kimerültek. Ha a könyvtárnak nincs pénze könyvbeszerzésre, a múzeumnak gyûjteménygyarapításra, kiállításra, a színháznak elõadásra, akkor felmerül, hogy minek vannak. Az elõadások persze lehetnek olcsóbbak is, csakhogy egy bizonyos határon túl csökken a vonzerejük; azaz csökken a költségvetési törvény készítõi által annyira szorgalmazott bevétel. De itt legalább elvileg lehetséges - jól fizetett színészekkel, igényes külsõségekkel stb. - a siker, és így a bevétel növelésére gondolni. Könyvtár, múzeum, levéltár vagy olyan sajátos feladatkörû intézmény, mint a Magyar Filmintézet azonban ugyan hogyan növelhetné bevételeit?
Nagyon sajnáljuk, hogy az új kormány nem folytatja elõdjének törekvését átfogó könyvtárfejlesztés kidolgozására. A könyvtári helyzet Budapesten és vidéken lassan tarthatatlanná válik. A könyvtárak beszerzési lehetõségei vészesen csökkennek, ami azzal jár, hogy egyik szinten sem, sem a tudomány, sem a felsõoktatás, sem a közoktatás, sem a közmûvelõdés szintjén nem tudják a megváltozott viszonyok miatt kialakult nagyobb igényeket megnyugtatóan kielégíteni.
Ugyancsak gyakorlatilag áttekinthetetlen az önkormányzatok kulturális támogatásának célrendszere. Az önkormányzatok közmûvelõdési feladatainak normatív támogatása évek óta 250 forint lakosonként, ami - fõleg a kisebb településeken - semmire sem elegendõ.
Számunkra elfogadhatatlanok a felújítási és beruházási költségekre vonatkozó csökkentési javaslatok. Az elõzõ kormány sokkal nagyobb figyelmet fordított erre.
Kénytelen vagyok szóvá tenni azt is, hogy egyetlen tétel sem jelzi a kormány programjába foglalt azon szándékot, miszerint létrehozza a kortárs mûvészetek múzeumát, noha ilyen nagyszabású tervhez valószínûleg négy év sem lenne elegendõ.
Különösen fel szeretném hívni a figyelmet a magyar kultúra külföldi megjelenítésének gondjaira. A tervezett költségvetésbõl a jelenlegi magyar intézetek teljes körû fenntartása nem biztosítható. Természetesen az infláció s a forintleértékelés következményei e téren is jelentkeznek, amit a költségvetés nem vesz figyelembe. Pedig támogatni kell a magyar kultúra jelentõsebb külföldi rendezvényeit, valamint a nemzetközi együttmûködés eredményeként eddig is támogatott hazai rendezvényeket.
Az elõzõ évihez képest a dologi elõirányzatok további csökkentése méltatlan helyzetet teremt. Viszont örömmel látjuk a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium költségvetésében a könyvszakmai intervenciós keret, valamint a könyv-, folyóirat- és szellemi export támogatása címeket.
Elfogadhatatlannak tartjuk továbbá az alkotókat, mûvészeket, tudósokat sújtó adótörvény-módosításokat. A kormány elemi kötelessége lenne e réteg fokozottabb támogatása. Miközben a kormányprogram ígéretet tartalmaz az alkotómunka adómentes sávjának növelésére, most meg akarják szüntetni e fontos kedvezményt. Nem látjuk azokat a javaslatokat sem, amelyek megfelelnének a miniszterelnök úr ígéretének, aki azt mondta a nála megjelent mûvészeknek, hogy a kulturális közalapítványokra befolyó adományok fölajánlóinak adókedvezményt biztosít.
Talán emlékeznek, hogy a Nemzeti Kulturális Alapról szóló törvény vitájában az MSZP és az SZDSZ képviselõi kifogásolták a legélesebben a kultúra önadóztatását. Most nem látjuk, hogy az általuk vezetett kormány - a törvény alkotóinak szándékát megvalósítva - kiterjesztené azoknak a termékeknek és szolgáltatásoknak a körét, amelyek a Nemzeti Kulturális Alap számlájára befolyó járadék fizetésére kötelezettek. Ezzel szemben a kormány a forgalmi adó emelésével sújtja a könyvkereskedelmet, s ezzel e sajátos, amúgy is gondokkal küszködõ területen lehetetlen helyzetet teremt. Nyoma sincs a mûkereskedelem és a mûvészi alkotómunka reális támogatási szándékának. Az áfatörvény módosításával pedig súlyosbítják azoknak a kulturális intézményeknek a gondjait, amelyeket a támogatás csökkentése amúgy is a mûködõképesség határára juttatott. Nem látjuk az adótörvényvekben azokat a kedvezményeket sem, amelyeket - az érdekeltek egyöntetû támogatásával - a mûvelõdési tárca korábbi vezetése sürgetett a kulturális termékeket, fõleg könyveket vásárolni alig képes, rosszul fizetett értelmiségi réteg javára.
Tisztelt Ház! Ezt a mozaikszerû reflexiót tartottam szükségesnek elmondani önöknek a kulturális költségvetéssel kapcsolatban. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)