JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselõtársaim! Azt hittem, hogy egy ilyen szürke, mondhatnám unalmas, ködös reggelen eléggé visszafogott lesz a vita, és ehelyett egy egészen jó vitát tapasztalok itt. S engedjék meg, hogy ehhez néhány pici észrevételt tegyek én is.
Az elsõ a közvetlenül elõttem elhangzott felszólaláshoz kapcsolódik, miszerint a pénzügyi kormányzat uralni akarja a gazdaságot. Én csak annyival helyesbíteném ezt, hogy valóban uralni akarja a pénzügyi kormányzat - csak nem a gazdaságot, hanem a helyzetet szeretné szegény... S nyilván ugyanazt kéri, mint az összes többi: áldozatot kér - miért, mit kérhetne még? Az életét és vérét az állampolgárnak csak az áldozatvállalás egy bizonyos fokán szokták kérni - nagyon remélem, hogy ezt a helyzetet még sokáig elkerüljük.
Úgy látom, az az érv, miszerint teljesen kifosztja ez a költségvetés a lakosságot, és ebbõl következik minden más, például az egészségügyi állapot tartós romlása is, bizonyos értelemben megállja a helyét, hiszen ha arra gondolok, hogy ha mint adózó állampolgár, én is találkozom ezzel, nagyon rosszul fogom magam érezni, ez tény; de azért úgy gondolom, ilyen mértékû általánosításra ez a költségvetés nem ad okot.
Éppen ez, a gazdaság konszolidációja az, ami a költségvetés egyik alappillére. Néhány nappal ezelõtt egy kisgazda hozzászólásban elhangzott, hogy a költségvetés, sajnos több mint nyolc kilogramm, feleslegesen sok a papír, és rengeteg adatot is tartalmaz. Valóban így van, van egy csomó vastag kötet, s van néhány vékonyabb kötet is. Az egyik ilyen vékonyabb kötet nem mást tartalmaz, mint a '95-ös gazdaságpolitikai vonalvezetést. A sok papír között, ha az ember elég figyelmes, talán ezeket is meg tudja találni. Ezt csak azért szerettem volna elmondani, mert képviselõtársaim többsége ezt nyilván tudja, de talán a nyilvánosság elõtt nem ismert.
Ha hiányoljuk a teljes mértékben rögzített nemzetgazdasági tervet, azért meg kell jegyezzem, hogy nemcsak közgazdaként, hanem szocialista képviselõként sem látok sem okot, sem lehetõséget arra, hogy az ötéves, négyéves, hároméves vagy egyéves nemzetgazdasági tervek idõszakára most visszatérjünk.
A mai napon a másik meglepõ dolog számomra az volt, hogy Pusztai Erzsébet - aki sajnos most nincs itt a teremben, így nem hallja szavaimat, de remélem, a televízión keresztül valahol figyeli - drámai hangú sajtófigyeléssel foglalkozott a költségvetés kapcsán. Erre csak annyiban szeretnék reagálni, hogy a magam részérõl, mint szocialista képviselõ, azon munkálkodtam itt az elmúlt néhány hónapban, hogy a jelenlegi helyzetbõl valahogyan kilábaljunk - talán még azt is meg merném kockáztatni, hogy kimásszunk. Úgy gondolom, ha õ, mint MDF-es képviselõ, szintén ezen munkálkodott volna, ameddig erre volt lehetõsége, akkor most egy kicsivel más lenne a helyzetünk, illetve könnyebb lenne megtalálni azokat az utakat, amelyek ebbõl a helyzetbõl kivezetnek. (Moraj a jobb oldalon. Közbeszólások.)
Ezt a mi költségvetésünket, amit most beterjesztett a kormány, sok vád érte már; de azért volt egy kis büszkeség is bennem, amikor az egyik fideszes hozzászóló azt mondta, hogy azért a Fidesz félfordulatos gazdaságpolitikai elképzelése benne van a költségvetésben. Néztem Kádár Béla arcát, aki az egyik nagy szaktekintélye ennek a parlamentnek, és Békesi Lászlóét, aki egy másik ilyennek nevezhetõ; talán az elsõ olyan alkalom volt, amikor kettejük arcán közel azonos kifejezés jelent meg: kedvesen mosolyogtak mind a ketten... (Szórványos derültség.) Azért abban nagyon bízom, hogy a Fidesz politikájánál egy nagyon picit a szocialista párt gazdaságpolitikája sikeresebb lesz.
Most egy olyan szempontból szeretnék a költségvetésrõl beszélni, hogy egyrészrõl hogyan szolgálja a modernizációt, illetve hosszabb távon gondolkodva az új generációknak milyen életesélyeket biztosít; látható-e kitörési pont, ami benne van a költségvetésben; történik-e valamilyen lépés, elmozdulás az államháztartás reformja irányába; hogyan módosul a kiadások és bevételek szerkezete - mert megjegyzem, az sem mindegy, hogy honnan von el a költségvetés, honnan származik bevétele.
Úgy gondolom, már a bevételek is preferálnak célokat. Az egyik ilyen, amelyik vitathatatlanul szolgálja a modernizációt, hogy alacsonyabbra süllyed a gazdálkodó szervezetek befizetése. Megjegyzem, nem normális helyzet az, hogy a lakosság többet fizet be, mint a gazdálkodók. Ugyanakkor úgy gondolom, ez jelentõs lépés afelé, hogy megértsék a gazdálkodók is: az, hogy a '93-as 17,5 százalékról '95-ben 13,5 százalékra csökken a befizetési arányuk, ez egyértelmûen mutatja, hogy ez egy nagyon komoly vállalkozásbarát politika. A társaságiadó-törvény módosítása lehetõséget ad arra, hogy jelentõs, drasztikus adócsökkentéssel segítsük a gazdálkodó szervezetek növekedését.
Növekszik az agrárgazdaság támogatása is. Míg '93-ban 42 milliárd volt, '95-ben 56,5 milliárd. S azt ne felejtsük el, hogy bár jelentõsen nõ az exportcélú támogatás - hiszen 35 milliárd forintot áldoz rá a költségvetés -, mondjuk ki õszintén, hogy a nyugat-európai piac, amelynek irányában az elmúlt idõszakban ösztönöztük a magyar mezõgazdaságot, az azért egy olyan piac, ahol nagymértékû állami támogatások versengenek egymással, s csak egy szempont a többi közül a minõség vagy az ár. Úgy vélem, ez a támogatás, bár lényegesen nagyobb, mint amit az elõzõ idõszakban kapott a mezõgazdaság, még mindig nem lesz elég arra, hogy alapvetõ áttörést hozzon. És nem azért nem lesz elég, mert a magyar termékek ne lennének jók vagy minõségben ne felelnének meg, hanem egyszerûen azért, mert olyan a helyzet, hogy nagyon nehéz betörni ezekre a piacokra.
Jelentõs tétel van megjelölve erdõgazdálkodásra is. Nemcsak azért jegyzem ezt meg, mert sokan hallottuk, mondtuk is, hogy az erdõk kiirtása, kivágása társadalmi ügy, tehát az új erdõtulajdonosok, akik szerették volna értékesíteni az erdõjüket, ne tehessék ezt szabadon, hanem azért is fontos ügynek tartom, mert az erdõvel való gazdálkodás a környezetvédelemnek is része. S amire ma büszkék lehetünk - vagy büszkék is lehetünk -, ezek a magyar erdõk.
Fontosnak tartom a modernizációs szempont megítélésébõl, hogy az elkülönített állami pénzalapok hogyan változnak. Lényeges lépésnek látom azt, hogy van egy komoly profiltisztítás: egy célt egy alap szolgál. Ha megnézzük, hogy ezek az alapok mennyi állami támogatást kapnak, látjuk: 50 milliárd forintból 24 milliárd forint a foglalkoztatáspolitikát szolgálja. Nézzük meg az alapok kiadásait: a vállalkozások felé körülbelül 26 milliárdot, lakossági támogatásként 81 milliárd forintot láthatunk.
Látni lehet az alapok szerkezetébõl, hogy milyen célokat preferálnak. Kiemelem ezekbõl a mezõgazdasági fejlesztésre és a gazdaságfejlesztésre vonatkozó alapot, melynek másik pillére a munkavállalói biztonságot szolgáló alapok: ilyen a Bérgarancia Alap, a Szolidaritási Alap vagy a Foglalkoztatási Alap. Még egy lényeges dolgot tartok itt fontosnak elmondani: a Kisvállalkozói Garanciaalap jelentõsen segíthet a kisvállalkozók helyzetén.
Fontosnak tartom azt is, hogy egy ilyen költségvetés támogatja-e a foglalkoztatás bõvülését. Úgy vélem, elmondhatjuk, hogy igen; a kapcsolódó adótörvényekkel együtt ez bátran elmondható rá, s nemcsak amiatt, mert a Foglalkoztatási Alapban 12 milliárd forint van.
Generációk életesélyeihez komolyan hozzátartozik az is, hogy milyen mozgástérben dönt a kormány bizonyos dolgokról. S most nézzük meg, milyen ez a mozgástér; kérem, engedjék meg, hogy néhány gondolat erejéig errõl is beszéljek.
(10.20)
Az egyik ilyen az az örökség, amit itt cipelünk a hátunkon: hány olyan, már vállalt kötelezettség terheli az országot, amellyel nyugodtan számolhatunk. Negyvenhét ilyen van és 185 milliárd forint. Hál'istennek nem mind a jövõ évre esik, tehát ettõl árnyaltabb a kép, viszont a vége 2016-ban van, tehát elmondhatjuk, hogy kellõen hosszú ideig kell még ezekre számítani.
A jövõ évben minimum 12,8 milliárd és akár 29,5 milliárd is lehet az a tétel, amit a kezességvállalások végett a költségvetésnek vállalnia kell. Azért mondom, hogy lehet, hiszen vannak olyan cégek, amelyek állami garanciavállalás mellett vehettek fel kölcsönöket, és ezek visszafizetését, amennyiben nem teszik meg, nyilvánvaló módon akkor az államnak kell közbelépnie. Csak prognosztizálni lehet az ilyen típusú kiadást.
Ugyanakkor ebben a költségvetésben benne van, hogy az új kezességvállalásoknak mindenképpen szûkülniük kell, és tízmilliárd forintra teszi azt, amit a kormány megtehet.
Ha megnézzük az adósságtörlesztés kérdését: belföldre 141 milliárd az adósságunk, külföldre 23,4 milliárd. Nagyon érdekes adat van még itt: a kamattörlesztés dolga, hiszen '93-ban 165 milliárd az, amit ilyen célra kellett fordítani, '95-ben 454 milliárd forint. Ezzel kapcsolatban nagyon szeretném elmondani, meg kell nézni, hogy a kamattörlesztés mértékét honnan tudjuk elõteremteni. Talán ez az egyik olyan szempont, ami végett nem véletlenül mondogatjuk, mondogatják a kormány tagjai is, hogy áldozatot kell vállalni mindenkinek, hiszen ilyen a helyzet.
Ha megnézzük a céltámogatásokat, ami szintén jelentõs befolyásolója a jövõnek, akkor elmondhatjuk, hogy a 33,6 milliárdból 6,6 milliárd szabad mozgástér van még, az összes többi ígéretként már elkelt.
A felnövekvõ generáció életesélyei szempontjából kérem, engedjék meg, hogy két dolgot említsek: az egyik a lakáskérdés, a másik a tanulás kérdése.
A lakás tekintetében növekszik a lakástámogatásra fordított összeg, s úgy gondolom, hogy jelentõsnek nevezhetõ a növekedés. Nyilván fokozatosan teremthetõ meg egyfajta átmenet, de én úgy vélem, hogy minõségi változást hozhat a magánerõs lakásépítések támogatására az a 40 milliárd forint, amit a költségvetés tartalmaz.
Az önkormányzatoknak a lakásépítésre adott támogatás kétmilliárd forinttal fog majd növekedni. Nagyon fontos szempontnak tartom, hogy a 20 és 30 éves korosztályok arányában fogják kapni. A lakásépítési kedvezmény közel négyszerese lesz jövõre az ideinek.
A tanulással kapcsolatosan - bár ez most itt a napokban elég sok vihart kavart kérdés - azért fontosnak tartom elmondani, hogy hárommilliárd forint a felsõoktatásra jut a többlettámogatásból. A hallgatói létszám is növekedni fog, ennek megfelelõen fog nõni a pénzügyi juttatásokra és a képzésre fordított összeg is, körülbelül másfél milliárd forinttal. Négyszázmillió forint jut a közoktatásra, a tankönyv-áremelés részbeni kompenzációjára 600 millió forint jut.
Ötszázmillió forinttal nõ az egyházak támogatása, elsõsorban az oktatásban vállalt feladataikra tekintettel. Kétszázmillió forint jut újabb tanmûhelyek megmentésére. Úgy gondolom, hogy kétségkívül szerény, de a lehetõségeinkkel arányos számok ezek.
Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy alanyi jogúvá válik a gyes és a gyed. Ezt azért tartom fontosnak, mert egyre több olyan fiatal anya kerül önhibáján kívül olyan helyzetbe, hogy munkanélkülivé válik, s nem lett volna jogosult erre a támogatási formára. Én ezt nagyon lényeges elõrelépésnek tartom.
Ha összegezni kellene, talán úgy lehetne, hogy mindenki számára jó költségvetést én még nem láttam, de olyat, ami egy adott helyzetben elfogadhatónak tûnik, olyat igen. Egyáltalán nem vagyok lelkes, de azért hiszek abban, hogy ez az ország úgy megy át a tû fokán, hogy a szociális béke közben megmarad. Visszafordítani egy finanszírozhatatlan folyamatot - ez húsbavágó dolog, de higgyék el, hogy jövõre még többe kerülne. Én úgy vélem, hogy ma a polgárok is azt várják, hogy induljon el végre valami olyan folyamat, ami egy picit hosszabb távra gondolkodik, megélhetést és benne elõnyt is jelent majd a jövõnek. Ez nyilván nem egy-két, adott esetben egy fél év eredménye lehet, de tendenciájában megfelel ennek a '95-ös költségvetés, ezzel el fog kezdõdni valami. Köszönöm szépen. (Taps.)