RUSZNÁK MIKLÓS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselõtársak!
Mit is mondjak kedvest, szépet neki, hangzik a versben. Azt hiszem, hogy az itt elhangzott viták alapján igazán szépet, igazán jót nem nagyon lehet ígérni ebben az országban senkinek, vagy nagyon kevés rétegnek. A legfontosabb, amit üzenni kell ebbõl a Házból és ebbõl a parlamentbõl a képviselõkön át az ország lakosságának, amit minden kormány és minden pénzügyminiszter már nem egyszer kért, a türelmet és a közös megegyezést. De vajon van-e még bennünk annyi erõ és akarat, hogy közös megegyezésre jutunk, és nemcsak a saját érdekeinket helyezzük elõtérbe? Nem járunk-e úgy, mint az a két kecskegida, amely a folyó két partján egy keskeny pallón akart átmenni a vízen, és azon vitatkoztak, hogy ki induljon el elsõnek, s nem tudtak megegyezni, és mind a kettõ beesett a mélybe, a szakadékba. Nem jár-e így ez az ország, és érezzük-e itt ebben a parlamentben azoknak a vidékeknek a sorsát, ahol itt mi türelmet kérünk, és 20-30-40 százalékos munkanélküliség van? Hadd ne említsek csak egy körzetet, a Bodrogközt, Zemplént, esetleg Borsod-Abaúj-Zemplén megye vidékét.
Amikor ez az ellenzék kormánypárti volt, és most megfordítódott a helyzet, egy jelenlegi kormánypárti képviselõ, nevére nem nagyon emlékszem, úgy nyilatkozott, hogy ha egy képviselõ ellenzékben van, akkor minden problémára két megoldást tud találni. És mikor a felelõsség ráhárul, mint kormánypárti képviselõre, akkor minden problémának a megoldása legalább ennyi problémába ütközik, tehát a megoldást, mint kormánypárton lévõ, teljesen más szemszögbõl kell hogy figyelje. Azt hiszem, hogy más a probléma megoldása, és más a megoldásnak a lehetõsége, amikor lehetõségek vannak a kormányon belül. Egy fontos, hogy a racionalitás oltárán nem szabad föláldozni a társadalmi békét.
A téma, amihez a költségvetésben picit részletesebben kívánok szólni, az önkormányzatok helyzete, lévén önkormányzati képviselõ, s megyei képviselõ. 1991-ben a Magyar Hirlapban egy interjúban dr. Békesi László úgy nyilatkozott egy alcímben: az önkormányzatok a fél évig sem fogják bírni azt a költségvetést, azt a pénzösszeget, amit akkor ott megszavaztak. Bírták, sõt az elmúlt négy évben még a jelenlegi kormánypártok is kénytelenek elismerni, hogy a helyi önkormányzatok fejlõdése nagyjából sikerágazatnak számított.
Most ismerve a jövõ évi kondíciókat, nem tudni, meddig bírják a ma még bizonytalan összetételû önkormányzatok, de valószínûsíthetõ, most sokan fogják bedobni a törülközõt. Ez a költségvetés nem igazán önkormányzatbarát. Az 1995. évi önkormányzati szabályozási elképzelésekbõl abszolúte hiányzik az államháztartási reform. Bár itt elhangzott, az elmúlt öt hónap alatt nagyon kevés volt az idõ, és ígéretet kapott a Ház, hogy a jövõ évben ezt teljes mértékben a Ház elé fogják hozni. Egyetértek vele, de ezt halasztgatni tovább nem igazán nagyon lehet. Ugyanis a kincstár új rendszerének kidolgozása nélkül a közpénzek gondos kezelése, így a közpénzek utaztatása lényegében véve csak a bankrendszer megtollasodását szolgálja. Nincs megbízható elõirányzat- felhasználás. A költségvetési intézmények gazdálkodása kaotikus, nyomon követhetetlen, nem mûködik egy korszerû és megbízható információs rendszer. A nagy elosztórendszerek reformjának elmaradása, késleltetése pedig lehetetlenné teszi az új önkormányzatok hosszú távú munkáját. Igen, mert nagyon sokszor elhangzott: a költségvetési intézményeknél csökkenteni kell az ott dolgozók létszámát. Felelõs miniszterek, miniszterelnök úr szájából is elhangzott ez. 200-250 ezer ember munkahelye válna fölöslegessé. Fájdalmas dolog ez, amikor már az országban így is majdnem egymillió munkanélküli van.
Általánosságban az állapítható meg: a törvénytervezetben megfogalmazottak az önkormányzatok számára nem igazán kedvezõek. Ismerjük ugyan az ország jelenlegi igen nehéz gazdasági helyzetét, és tudjuk, hogy meg kell értenünk a költségvetési szféra felé irányuló szigorítási intézkedéseket, melyek a kiadások csökkentését, a saját forrásokra való erõteljesebb támaszkodást ösztönzik az állami támogatások megtakarítása érdekében.
(10.40)
Különösen igaz ez a megállapítás a megyei és a helyi önkormányzatokra, ugyanis alig érzékelhetõ az, hogy a törvénytervezet a megyei önkormányzatok korlátozott forrásképzési lehetõségére és a növekvõ kötelezõ feladataira egyenlõ súllyal volt figyelemmel.
Mint ismeretes, a megyei önkormányzatok, az 1990. évi önkormányzati törvénynek megfelelõen, erõsen visszaszorított szerepet kaptak, és ezt tükrözte a rá vonatkozó pénzügyi szabályozás is. Ezzel szemben az önkormányzatok elmúlt négy évi munkája azt tükrözi, hogy a középszintre változatlanul szükség van, a települések több kérdésben igénylik a középszintû megyei önkormányzatok aktív, koordinációs szerepét. És egyre markánsabban fogalmazódik meg az igény a megyei önkormányzatok növekvõ térségi, területi jellegû feladataihoz.
Az önkormányzati törvény módosításában foglalt szerepkör-, feladatkör- bõvítés még csak egy állomásnak tekinthetõ azon a megkezdett úton, amely a megyék mint középszintû szervezetek teljes körû politikai és jogi elismeréséhez, ezzel együtt a feladat- és hatáskörük további szélesítéséhez és véglegesítéséhez vezetne. Korántsem megnyugtató azonban a szerepkörbõl, a feladat- és hatáskörbõl, nem kevésbé a megyével szembeni települési és intézményi elvárásokból adódó igények és kötelezettségek központi finanszírozásának helyzete.
Az önkormányzati törvény, módosítása elõtt is, számos olyan feladatot határozott meg a megyék számára, amelyhez a hatáskört és az ellátásához szükséges fedezetet nem biztosította. E feladatnak a megyék részben csak a korábbi, örökölt pénzeszközök, esetleg vagyontárgyak felélésével, részben jelentõs eladósodással tudtak eleget tenni.
A módosítással kapott újabb feladatok ellátása, a jelenlegi pénzügyi kondíciók mellett kétségessé válhat. Csak néhányat ebbõl. Az illetékek szabályozásáról a megyei illetékek vonatkozásában a jelenlegi rendszer szerint a megyéket megilletõ illetékbevétel egyik része, 30 százaléka, közvetlenül a megyei önkormányzatokat; másik része, 70 százaléka, egy újraelosztás révén, a megyéket egyenlõ arányban illeti meg. Egyértelmûen a fejlettebb megyék számára kedvezõen szabályoz a bevétel, a keleti - fõként a közép-alföldi, észak-keleti - megyék rovására. Lényegesen javítana a hátrányosabb megyék helyzetén, ha a 70 százalék egészének elosztása egységes fejkvóta szerint, vagy kombináltan legalább, 35 százaléka országosan egységes fejkvóta szerint történne. Ezáltal kiegyensúlyozottabb lenne az elosztás a megyék között.
De tovább folytatnám. Az egyoldalú települési önkormányzati döntéssel köteles a megye gondoskodni a középiskolai, szakiskolai, kollégiumi ellátásról, amennyiben ezt a helyi önkormányzat nem vállalja. Köztudott, hogy ilyen feladat és intézmény átadására többnyire akkor kerül sor, ha a település a központi normatívából képtelen fenntartani, mûködtetni az intézményt. Átvétel esetén ugyan a megyét megilleti a normatíva, de a többletforrás hiányában ugyanúgy képtelen mind a fenntartásra, mind a mûködtetésre.
Fokozza a gondot, hogy döntõen teljes felújításra szoruló épületállomány kerül átadásra. Ha csak ingyenes használatra történik az átadás, a nagy felújítás a tulajdonos települési önkormányzat feladata marad, amelyet más feladata sérelmére nem fog elvégezni. Tulajdonbaadás esetén viszont a megye is csak más, alapvetõen a kötelezõ feladatai terhére tudná az állagmegõrzést elvégezni. Erre forrásként többnyire csak mûködtetésre biztosított normatíva vehetõ figyelembe; ez viszont egyértelmûen csorbítaná a feladatellátás színvonalát.
De kérdem én: milyen város, milyen önkormányzat az, amely az intézményeit leadja, és végsõ soron csak a szemétszállítás, vagy a temetés, vagy az ivóvízellátás marad neki. Ezek a feladatok mind-mind sürgõs problémát vetnek fel.
Az önkormányzati fejlesztéshez kapcsolódó cél- és címzett központi támogatások odaítélésénél a fejlesztések között nem az ellátottság mértéke, az infrastruktúra kiépítettsége, hanem a saját forrás biztosítása, illetve annak megléte az elsõdleges szempont. Így a viszonylag jó pozícióban lévõ önkormányzatok sok esetben még jobb pozícióba kerülnek.
Már 1994-ben is látható volt - illetve látható jelenleg is -, hogy az önkormányzatok jövedelmi helyzetében jelentõs differenciálódás indul meg. Egyre több a napi mûködési gondokkal küszködõ, a csõdhelyzet szélén álló önkormányzat. A tartós fizetésképtelenség állapotába került önkormányzatok kezelésére vonatkozóan kötelezõ érvényû elõírást sem az államháztartási törvény, sem az 1995. évi költségvetési törvényjavaslat nem tartalmaz.
Mi lesz itt? - mondhatnám az 1990. évi plakátokon hirdetett választásokon. A kialakult helyzet mindenképpen indokolná, hogy az önkormányzatok eladósodásának kezelését, a központi költségvetés tehermentesítése érdekében, átmenetileg az 1995. évi költségvetési törvényben szabályozni kellene.
Volt itt egy hozzászólás, a fuldokló ember és a megfulladt ember viszonylatában, hogy aki már megfúlt, azzal nem érdemes foglalkozni. Azt hiszem, hogy az önkormányzatok, az elmaradott térségek vidékén nem folytathatjuk a dózerpolitikát, és nem temethetjük el a vidéket az ország bizonyos jelentõs részén. Mert lehet, hogy aki meghalt, azt el kell temetni, de ha olyan egészséges szervei vannak, amelyeket még át lehet ültetni más ember szervezetébe, akkor még így is nyertünk.
Az önkormányzatok számára elfogadhatatlan, hogy a személyi jövedelemadó 5 százalékát feladattal terheljék meg. A személyijövedelem-adónövekmény terhére kifizetésre tervezett munkanélküliek jövedelempótló támogatás 50 százaléka a kis települések esetében több terhet jelent, mint az szja-növekmény. A munkanélküliek jövedelempótló támogatásánál igazságosabb volt a tényleges felhasználás alapján nyugvó visszaigénylés.
Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a normatívák évek óta nem emelkednek; összességében kellene erre több pénzt szánni. A normatívákat minden évben, legalább az elismert infláció mértékével kellene növelni. Nem igazán értek egyet azzal - bár itt egy sporttal kapcsolatos felszólalás már megtörtént elõttem -, hogy ez 50 forint személyenként, amihez a kereszténydemokraták részérõl, minden valószínûség szerint, módosító indítványt fogunk benyújtani.
A normatíva nem emelése az önkormányzatok számára azért is elfogadhatatlan, mert a tervezett nagyarányú energiaár-emelés, áfaemelés ellentételezésérõl nincs szó; vagy a normatívát kell megemelni, vagy legalább az energia-áremelés egyszeri ellentételezését kell megoldani.
Meg kell oldani a közalkalmazotti törvény teljes körû végrehajtásából eredõ terhek ellentételezését. Az egész országban fel kell mérni az F-kategória- perek önkormányzatokra háruló terheit, és gondoskodni kell az ellentételezésrõl.
A kistelepülések 500 ezer forintos iskolatámogatására szükség van. Ezt megszüntetni nem szabad; a kistelepülés dönthesse el, hogy ezt a támogatást kéri, vagy busz vásárlására ad be pályázatot, és bejáratja ezzel a gyermekeket a központi iskolába.
A fõváros tömegközlekedésének támogatása mellett a vidéki kistelepülések tömegközlekedésének támogatására is szükség van. Hiszen a Volán, gazdaságtalanságra hivatkozással, elõszeretettel szünteti meg járatait. A veszteséges vasúti járatok busszal való kiváltása csak ilyen támogatás kidolgozása mellett lehetséges.
Itt kérem a Pénzügyminisztérium képviselõjét, hogy a falugondnoki rendszerre - ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyében oly nagyon jól üzemelt; erre a megye saját és önként vállalt pénzeszközeibõl elkülönített, de az elmúlt évben, illetve ebben az évben már nem igazán tudott erre áldozni - fordítsanak különös gondot. Mivel ilyen címszó alatt nem találtam egy fejezetben sem pénzösszeget, a falugondnoki rendszerre és az ahhoz kapcsolódó autóvásárlásra vonatkozóan - amely végsõ soron az 500 lelkes, a gerincútvonaltól 5-8 km-re fekvõ kistelepülések számára nagy segítséget nyújt, mert az elõbb elmondottak miatt, az elöregedõ falvakban a buszközlekedés óriási nehézséget okoz -, a kereszténydemokraták valószínûleg módosító indítvánnyal fognak élni.
(10.50)
Bár az elõterjesztõk elõszeretettel hangsúlyozzák, hogy a helyi önkormányzatok pozíciója együtt mozog az államháztartás egészével, és hogy lényeges eltérés nem mutatkozik, mégis, ezt nem támasztják alá a tények és a számok. Az abszolút számok növekedése mögött a feladatterheket is látni kell, márpedig az önkormányzatok terhe kiadási oldalon növekedett - lásd az adórendszer változásai, áfa, fogyasztási adók, továbbá az állam által idetelepített többletfeladatok, például a tûzoltóság, a közalkalmazottak és köztisztviselõk bérének törvényi elõírás szerinti rendezése.
Nem biztosított forrást a költségvetés a módosított önkormányzati törvény nyomán az önkormányzatok belsõ ellenõrzésének finanszírozására. E feladat hozzávetõlegesen két és fél, három milliárd forintot tesz ki.