FRANCZ REZSÕ (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Az elõttünk lévõ költségvetésrõl nem tudok örömódákat zengeni, mint ahogy, mondjuk, az ember egy vakbélmûtétrõl vagy egy foghúzásról sem tud - ámbár esetenként mindkettõ elkerülhetetlen. A mûtétre tehát feltétlenül szükség van - legfeljebb azon lehet vitatkozni, hogy Békesi "professzor úr" receptje, diagnózisa jó-e erre. Egy biztos: általános felépülésünk érdekében jelenleg csak tüneti kezelésre van mód, helyi érzéstelenítéssel. De az is biztos, hogy a mûtét nem odázható el.
Elhangzik a javaslat, hogy növekedjenek intenzíven a keresetek, és ne próbáljuk ezt megfogni, hiszen ezzel megnõ a piaci kereslet, és élénkíti a gazdaságot. Ugyanakkor ez egyúttal további költségvetési kiadásokat is jelent, hiszen elhangzott már, hogy mintegy egymillió közalkalmazott bére terheli a tárcát. Ugyanakkor egyértelmû az is, hogy a növekvõ bérek a versenyszférában is növekvõ költségeket jelentenének. Egy olyan nyitott gazdaság esetében, mint a miénk, számomra kétes az, hogy a belsõ piac érdemi megmozdítása és gazdaságélénkítõ hatása egy ilyen manõverrel kifejthetõ. Ugyanakkor egy biztos: további importnövekedést váltana ki, különösen a fogyasztási javak területén.
Jellemzõ mai dolgainkra, hogy az importnak mintegy 80 százalékát teszik ki fogyasztási javak, 20 százalék a beruházás, termelõeszköz, és ennek durván egynegyedét alkotják a valóban a versenyszférához tartozó beruházások. Tehát ez azt jelenti, hogy a megnövekedett import ráadásul döntõ hányadban nem is a jövõt alapozza meg, hanem egyszerûen feléljük.
Éppen ezért az államháztartásra nyomasztó terhet jelentõ adósságállomány és kamatterhének csökkentése szinte létkérdés. Az importban a fogyasztási javak túlsúlya a fizetési mérleg hosszú távú romlását is eredményezi.
Az importvámok közelmúltban történt emelése véleményem szerint nem érte el a kívánt hatást, nagyobb volt a füstje, mint a lángja: hivatkozási alap egy csomó kereskedõ számára, hogy miért emeli az árakat. Meg kell vizsgálni, nem lehetne-e a nemzetközi egyezmények megsértése nélkül más és több árucsoportra is kiterjeszteni. Ha igen, akkor ezzel a lehetõséggel élni kell.
Említettem már, hogy a miénk nyitott gazdaság. Szûk a belsõ piac, romlik a fizetési mérleg, tehát az export fokozása feltétlenül fontos ahhoz, hogy ebbõl a mostani gazdasági helyzetbõl ki tudjunk lábalni. Hogy szolgálja ezt a célt a '95 évi költségvetési törvényjavaslat? Hát, a lehetõségek szerint. Hogy példát mondjak: támogatja az élelmiszergazdaság fejlesztését - és ezen belül különösen az exporttámogatás jelentõs. Õszintén remélem, hogy az illetékes tárcák ezzel okosan tudnak élni, és nem hanyagolják el az alapanyag-termelés és -feldolgozás támogatottsága megfelelõ egyensúlyának megteremtését. Úgyis túlságosan kicsúszott a kezünkbõl a feldolgozóipar. Ez alatt én nem az állami szférát értem, és azt, hogy ma már a feldolgozóipar nem állami tulajdon, hanem azt, hogy az állami monopóliumok helyett különféle, zömében külföldi cégek monopolhelyzete kezd kibontakozni.
Az elmúlt években sajnos nem volt arra lehetõség, hogy megfelelõ fejlesztést valósítsunk meg a versenyszférában. A társaságiadó-csökkentés több lehetõséget biztosít a beruházások megélénkülésére. Ugyanakkor hallatlanul fontos lenne ez az export összefüggésében is, hiszen a nemzetközi versenyképességünk fokozásához feltétlenül szükséges a modernizáció, illetve a termelékenység, a hatékonyság fokozása.
Az államháztartás egyensúlyának javítása létkérdés. Lakossági megtakarítások, sõt, a banki betétek jelentõs hányada is állampapírokba vándorol. Tehát a megtakarítások, egyáltalán a tõkebefektetések, ma, ami egyértelmûen megéri és a lakosság részérõl szabad csinálni, az az állampapír és a kereskedelem. Mi lenne kívánatos? Ha a tõke a termelõ beruházások irányába mozdulna el. Az a kérdés, ez hogyan és mikor érhetõ el. Ehhez feltétlenül szükséges az államháztartási egyensúly javítása, hogy ne legyen szükség olyan nagymértékû hitelállományra, tehát a megtakarítások a csökkenõ kamatok mellett csökkenõ hitelkamatokat jelentenek, ezáltal lehetõséget nyújt a versenyszféra hatékonyságát javító beruházásokra, hiszen hozzáférnek olcsóbb kamatokhoz. Na, ez nem a '95-ös év témája, sajnos, de mint távlati célhoz, feltétlenül ide akarunk eljutni.
A költségvetésnek véleményem szerint négy fontos szegmense van: a lakossági adóbevételek, a vállalkozásokból származó bevételek, ugyanakkor a közkiadások és az adósságszolgálat. Elhangzik a bírálat, hogy kevés a szociális támogatás, kevés a közalkalmazotti, köztisztviselõi bér; kevés jut a honvédségre, rendõrségre, tûzoltóságra; kevés az önkormányzatok, az agrárszféra támogatása - és a sor végtelenül folytatható. Sajnos, ezek a megállapítások igazak. Ugyanakkor a lehetõségek erre nyújtanak fedezetet.
A kiadási igények, a bevételekbõl finanszírozhatók. A lakosságot nem szabad terhelni. Milyen más lehetõség van? A vállalkozások terhelése? Ez azt jelenti, hogy a jövõt tesszük kilátástalanná. Vagy pedig növeljük a hiteleinket és növeljük belõle a fogyasztást? Ugye, nem lehet kétséges, hogy ez az út nem járható. Ezek után nem marad más, mint visszafogni a költségvetési kiadásokat, a privatizációs bevételeket racionálisan felhasználni, illetve lehetõség szerint az adósságállományt ezekkel csökkenteni, megteremteni a gazdasági növekedés elõfeltételeit.
Elhangzott már, hogy a fogyasztás és a termelés helyes arányát nemcsak a fogyasztás visszafogásával lehet közelíteni: törekedni kell a termelés hatékonyságára, hatékonyságának növelésére, és ezáltal volumenének fokozására. Ez pedig azt jelenti, hogy a vállalkozási szféra nem adóztatható tovább, hiszen ellenkezõ esetben a hatékonyságnövelõ, termelékenységet elõsegítõ beruházásait nem tudja megvalósítani.
(11.30)
Akkor ki terhelhetõ? Valamennyiünknek önkorlátozást kell tanúsítani. Akik adott esetben sztrájkra, demonstrációra készülnek, tudniuk kell, nekik úgy lehet többet adni, ha más szférából csoportosítunk át. Mivel az anyagi javak a szükségesnél szûkebben állnak rendelkezésre, ezért a tervezés sem követhette azt az utat, hogy mi a cél, milyen eszköz kell hozzá, és ahhoz mennyi pénz. Éppen ezért a költségvetés számai egy szükség diktálta alkusorozat következményei, ezt valamennyien tudjuk.
Az ellenzék bírálja a költségvetést. Ez a dolga. Ezért kapja a fizetését. Konstruktív akkor lesz, ha nemcsak arra mutat rá, hogy hol kevés - mert ugye ez népszerû -, de arra is, hogy honnét kell elvenni. Ellenkezõ esetben nem szolgálja meg a fizetését.
A helyzet súlyos, összefogásra van szükség. Remélem, hogy a szükség diktálta kompromisszumok létrejönnek, és felesleges hisztériakeltés nélkül sikerül megoldani feladatainkat, megvalósítani választási ígéreteinket. Hangsúlyozom, nem azt ígértük, hogy '95-ben; ígéreteink megvalósítását négy év alatt kell elérnünk. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)