DR. TAKÁCS PÉTER (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim!
Amint tapasztaljuk, a közgazdászok mindenben egyetértenek addig, amíg közlik az intézményekkel és az emberekkel, hogy szegények. Amikor azonban tovább akarják szegényíteni õket, nagy civakodás támad közöttük, és szívesen mutogatnak egymásra. A koalíció által kedvelt négy évre történõ visszamutogatás mellett érdemes lenne szakértõkkel elemeztetni azt is, mennyivel növelte a bajt az a jogbizonytalanság, amit a hazai és a nemzetközi szerzõdések felbontásával, a világkiállítás felmondásával idéztek elõ. Mennyire ingatta meg a polgári értékrend egyik legfontosabbikát, a kiszámíthatóságot és a stabilitást a gazdasági és közszolgálati vezetõk politikai indíttatású személycseréje, legutóbb a Nemzeti Bank elnöke munkájának ellehetetlenítése, a csak december 31-ig érvényes kesudió- vámemelés. Mennyi spekulációs készletfelhalmozással rontotta fizetési mérlegünket a politikai okokból hónapok óta titkolt 70-80 százalékos energiaár-emeléssel az életbeléptetés elõtt két-három hónappal megszavazott fogyasztásiadó- és áfatörvény. Milyen mértékû a tõkemenekülés, a vagyonadóval való riogatás, a közszolgálati apparátus felkészültségének ostorozása, a kapkodás a költségvetési törvény megalkotásától való húzódzkodás miatt. A külföldi befektetõk, s talán a magyarországi gazdasági szakemberek is szeretik a stabilitást, a kiszámíthatóságot, és jobb szeretik, ha szerzõdéseik hitelességérõl a bíróság, nem pedig a belügyminiszter vezette bizottság mond ítéletet.
Tisztelt Képviselõtársaim! Elhiszem a kormánynak, hogy ma már katasztrofális a helyzet. Ha már a koalíció legtekintélyesebb gazdasági szakembere arról nyilatkozik egy napilapnak, hogy az európai szociáldemokraták a külföldi adósság átütemezésére biztatják a kormányt, és ez a szándék tõle sem idegen, akkor bizony már nagy baj van. Ezt a bajt azonban csak mélyíti a kormány által elfogadásra ajánlott költségvetési tervezet. Torz világ ez. Csak a statisztikailag befogható részét szemlézi valóságunknak, s azt is félárbócosan. Amikor túlfogyasztásról szól, megfeledkezik arról, hogy a magyarországi társadalom négy-négy és fél millió aktív tagja 47-49 százalékát teljesíti annak, amit a fejlett európai társadalmak szereplõi tesznek, de csak 17-19 százalékát kapják az európai bérszínvonalnak. Ugyanakkor a fogyasztói árak máris elérik az európai átlag-árszínvonal 80 százalékát, és a bevezetett energiaár-emeléssel 1995-ben megközelítik az európai árszínvonal 87-91 százalékát. A számok tengere mögül kisíbolták a fõkönyvi rubrikák az értéket teremtõ embert. Megfeledkezett a pénzügyi apparátus arról, hogy terveit nem a zambiai, nem a ruandai, nem is az ázsiai társadalmak fogják megvalósítani.
A koalíciónak néhány ténnyel számolnia kell. Mindenekelõtt azzal, hogy az autonómiáját visszanyert társadalommal áll szemben, amely számára ismeretlen a szamurájhûség, az ázsiai mentalitás, az igények állami óhajra való visszafogása. Azzal is számolnia kell, hogy az értéktermelõ gazdaság 60-65 százalékos nagyságrendben autonóm mozgástörvényeket követ, és ennek a gazdaságnak a térbeli elhelyezkedése sem egyenletes. Regionális tagozódására jellemzõ, hogy a vállalkozások 52 százaléka Budapesten és Pest megyében van, és ezek teljesítménye megközelíti, talán meg is haladja a 70-75 százalékot. A magántulajdonú gazdaság viszont alig 5-8 százaléka helyezkedik el Zala, Somogy, Baranya megyékben, összesen 2-3 százaléka Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben. Nem sokkal jobb a helyzet Békésben, Csongrádban és a Hajdúságban sem.
Ennek a gazdasági szektornak a jövedelemkibocsátó képessége regionálisan még szélsõségesebben tagozódik. Észak-Dunántúl és Pest megye e költségvetési tervezet modernizációs terheit azokkal az állami beruházásokkal és preferenciákkal, amit az idei költségvetéstõl kapnak, el fogják tudni viselni. De mi lesz az ország négyötödével? Mi fog történni 1995-ben, ha a jövedelemszegény régiókra, amelyek címzett és céltámogatását 10 százalékkal már megfaragta a parlament, ráengedi a kormány a 22-24 százalékos inflációt, a reálbérek 4-5 százalékos csökkenését, az energiaárak 70-80 százalékos emelését?
Az 500 és 1500 lakosú települések nem szoktak forradalmat csinálni. Elküldik lakóikat Pestre, Gyõrbe, Esztergomba, az Észak-Dunántúlra, 2000-2500 település újra kezd elnéptelenedni, összeomlanak intézményeik, kiüresednek házaik, elöregednek lakóik. A nagyvárosok nyakába zúdul a megélhetési bûnözés, mert ezeken a településeken már rabolni sem lesz mit. Még a vasút leépítése elõtt az utolsó szerelvények valamelyikével felutazik a lakosság Pestre. Magyarországon a kormány két-három év alatt megvalósítja Manhattan és Harlem ellentétét. A legoptimistább esetben is a feudális korra jellemzõ önellátásra, naturális gazdálkodásra kényszeríti az ország térségeinek háromnegyed-négyötöd részét. Remek változata a pénzügyminiszter úr ígérte fogyasztáskorlátozó modernizációnak.
Az 1995-ös költségvetési tervezet már hatszáz kistelepülésrõl kilopta a pedagógust, kilopja a jegyzõt, az ügyintézõt. A kistelepülések lelkészei pedig már annyira öregek, hogy rövidesen Urukhoz térnek. Az ezer lakosnál kevesebbet számláló falvak megint ottmaradnak értelmiség nélkül. Jók lesznek holopnak. Az elmúlt négy év infrastruktúra-fejlesztési lehetõségei helyett kínál nekik a liberális gazdaságpolitika funkcionális analfabétizmust, világvéget jósoló szektákat, cukorból erjesztett és párolt otthon fõzött pálinkát, az aszfaltozott utak keresztezõdéséhez kiállított ukrán és román lányokat és egy kis kábulást a szabadon termelhetõ vadkender révén.
Igaz, az alkotmány parancsa, amit a Horn-kormánynak is illenék betartani, így rendelkezik - idézem: "A Magyar Köztársaság a jogegyenlõség megvalósulását, az esélyegyenlõtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti." 70/a § (3) bekezdés. De hát a törvényeket minduntalan felrúgó kormánytól miért is kérnénk számon az alkotmányt? És miért okozna neki gondot kétezernyi apró település? De mi lesz a gazdaságilag fejlettebb térségekkel? Hogyan reagálnak majd a megélhetési gondokkal máris bíbelõdõ városi lakosok, a pestiek. Megjósolom Tardos Márton képviselõtársamnak: nem úgy, mint az ázsiai társadalmak.
(11.40)
A koalíció sem gondolhatja komolyan, hogy 4-5 százalékos reálbércsökkenés mellett örömmel dolgoznak majd többet a statisztikailag mérhetõ szféra számára. Visszafogják a teljesítményüket, tüntetni, sztrájkolni fognak - vagy belehullanak a feketegazdaságba. Tervezzen erre a pénzügyi kormányzat bevételi többletet, fogyasztási korlátozást, nullszaldós államháztartást! Lehet, hogy a feketegazdaság megkétszerezõdésével megõrzi a kormány a társadalmi békét Pesten, Észak-Dunántúlon, de az államháztartás megcélzott nullszaldósságát meg nem teremti - legföljebb felpörgeti az inflációs spirált. A feszültségek fokozódása miatt elmarad a külsõ tõkebevonás; nem a beruházások, a modernizációs igények felé, inkább a külföld irányába fordulnak a hazai megtakarítások és a hazai vállalkozói nyereségek.
Veszélyes, sok buktatóval és fekete lyukkal tarkított a kormány választotta út. Veszélyes, mert hiányzik az eszközrendszer a megvalósításhoz, és nincsenek a tervezetben igazi kitörési pontok. Legveszélyesebb pedig azért, mert a jövedelemadóból elvont gyermekkedvezmény és egyéb, a családokat sújtó intézkedés miatt visszafordíthatatlanul elvékonyítja a társadalomnak azt a máris nagyon vékony rétegét, amelyiknek egyszer talán, egy megfontoltabb, az ország egészéért több felelõsséget érzõ kormány vezetése mellett sikerülne átlábalni bajaink garmadáján.
Tisztelt Ház! Szeretek odafigyelni Goethe intésére, aki szerint "Szürke minden elmélet, de zöld az élet aranyágacskája". Épp ezért érdemes végiggondolni, milyen eszközrendszer áll a kormány rendelkezésére szándékainak megvalósításához. A szakszervezetek lelkes támogatása legalábbis kétséges, hacsak nem született a Bethlen-Peyer paktumhoz hasonló titkos Horn-Nagy Sándor paktum.
A rövid és hosszú távú nemzeti, nemzetközi hitelek megtagadásának árnyékában, a társadalmi feszültségek várható halmozódása, a gazdasági és intézményi vezetõk sûrû cseréje és a mostanra eluralkodott jogbizonytalanság a koalíció legtekintélyesebb közgazdászának az adósság átütemezésével kacérkodó nyilatkozata miatt a külföldi tõke beáramlásától nem várhatunk fordulatot. A tízmillió lakos kenyerén 3-4 százalékkal megvékonyított margarin nemigen fogja a társadalmi szorgalmat és az exportminõséget javítani. Az illetékharács bevezetése aligha fogja a szabad forgalmú és örökölhetõ hosszú távú felhalmozásokat és beruházásokat ösztönözni. A vállalkozóknak adott beruházási adókedvezmény a fogyasztás 3-4 százalékos lefaragása mellett értelmetlen célkitûzés. A TV és a központi pénzügyi apparátus túlfinanszírozása legfeljebb arra jó, hogy a miniszter úr többször kapjon alkalmat a koalíciós nyilatkozatok helyreigazítására, a miniszterelnök úr kijelentéseinek magyarázgatására, és munkatársaitól elismerõ pillantásokat inkasszáljon borítékosztogatáskor; de nem haragszanak meg: ez nem az az archimédeszi pont, amelyhez hozzáköthetné a magyar gazdaság és társadalom szekerét! A fegyveres testületek és a kormányzati tisztviselõk borítékjainak enyhe vastagítása nem elegendõ ahhoz, hogy ellensúlyozza a társadalmi feszültségeket és azok halmozódását, de reméljük, a Horn-kormány nemzetközi okok miatt sem akar Nagy Péter cár nyomdokaiba lépni.
A leépülõ iskolák, az életszínvonalukban megnyomorított pedagógusok aligha lesznek képesek a modernizáció személyi feltételeinek társadalmi szintû biztosítására. Emlékeztetnék Romániának a hatvanas éveket átfogó, a társadalmi, közmûvelõdési viszonyokat figyelembe nem vevõ modernizációs kísérletére.
Mindezek ellenében marad a viszályokkal terhes 72 százalékos parlamenti többség, hozzájön még a politikai indíttatású személycserék intézményvezetõi garnitúrája, az önkormányzati választások alkalmából besöpörhetõ nyereség, a szociális irigység táplálására alkalmas demagógia. De mi lesz, ha mindezek elfogynak? Mi lesz, ha tovább recseg a koalíció, ha finanszírozhatatlanná válnak az önkormányzatok, és benyújtják a számlát a szocialista és liberális polgármesterek? Mi lesz, ha a társadalom nem tolerálja a pénzügyminiszter úr harmadik világhoz illõ kísérletezgetéseit? A pakliban nemcsak a bevételi és a kiadási rubrikák, hanem a magyar állampolgárok, uram bocsá' a makacs szakszervezet, a lobbyzó miniszterek és a népszerûségre törekvõ miniszterelnök is benne van.
Széchenyi, Lónyay Menyhért, Wekerle Sándor, de még a Bethlen-féle konszolidációt karbantartó közgazdászok tudása sem elég a mostani ellentmondás feloldására. Más értékrendû, más mentalitású, mindenekelõtt pedig más struktúrájú, másként viselkedõ társadalommal áll szemben a kormány. Ezért hát figyelmébe ajánlom a koalíciónak Kazinczy epigrammáját: "Jót, s jól. Ebben áll a nagy titok. Ezt ha nem érted, szánts és vess, hagyjad másnak az áldozatot."
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)