SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Tisztelt Ház! Elnök Asszony! Hölgyeim és Uraim! Szerettem volna azzal kezdeni, hogy én a költségvetési törvényjavaslathoz szeretnék hozzászólni, mert azért néminemû fenntartásom volt az elõbbi szónoklattal kapcsolatban, de elfogadom, hogy az integrációs törekvéseknek van közük a költségvetéshez. Én azonban szeretnék - bár kicsit tág körben, de mégis - ennél a témakörnél maradni.
Azt gondolom, hogy a Fidesz vezérszónoka, eddigi szónokai és tegnapi hozzászólónk is elmondta azt, hogy ennek a kormánynak a célkitûzései nem köszönnek vissza ebbõl a költségvetési javaslatból. A költségvetési javaslatot nem csupán önmagában kell nézni. Hadd utaljak arra, hogy az ezt megelõzõ adótörvények tárgyalásakor is milyen felszólalások hangzottak el.
Azok az adóbevételek, amelyek az elõzõ tételekben is szerepeltek, fõleg a pótköltségvetés kapcsán, azok bizony megemelkedtek. Azok a költségvetésben szereplõ kifizetési célok, amik az elõterjesztés során elhangzottak, részben megvalósultak, részben sérülnek. Az elõterjesztés még önmagának is ellentmond, erre szeretnék majd néhány példát felhozni. Elõször a családokat érintõ költségvetésrõl, némileg érintve a lakásügyeket, másodszor pedig tulajdonképpen egy szakterületrõl, az akadémiai szféráról, de mindössze azért, hogy konkrét példákat hozzak fel önöknek arra, hogy ez a költségvetés milyen lehetõségeket hagyott ki.
A Fidesz önálló indítványában benyújtotta a családi pótlékról szóló törvény hatályos rendelkezései szerinti módosítást, amely azt tartalmazza - és idézem az 1990. évi XXV. törvényt -, hogy a családi pótlék emelésérõl és az emelés differenciált mértékérõl és ütemezésérõl az Országgyûlés az állami költségvetésrõl szóló törvény elfogadásával egyidejûleg köteles dönteni. Mi azt szeretnénk elérni, hogy ez a döntés megszülessen a költségvetési évben, már csak azért is, mert az elmúlt két évben nem emelkedett a családi pótlék. Ha nem sikerül kiegészítenünk a törvényjavaslatot ezzel az egy tétellel, akkor tulajdonképpen joggal állapíthatom meg, hogy a családi pótlék évrõl évre értéktelenedik, és magának az intézménynek a léte is elõbb-utóbb szükségtelenné válik. Mindenképpen ezt szeretnénk elkerülni módosító javaslatainkkal.
A családi és az állami költségvetésnek is két nagyon fontos oldala van: a bevételi és a kiadási. Ennek a költségvetésnek az elõterjesztése során elhangzott az, hogy azokat az intézményeket, amelyek az államhoz tartoznak, kompenzálni kell. Miért is kell kompenzálni? Azért kell kompenzálni, mert energiaár-emelések lesznek. Egy kicsit faramuci az a javaslat, amelyik azt mondja, hogy kompenzálunk, ugyanakkor nem tudjuk ma még megmondani, hogy mihez képest kompenzálunk. Vannak elterjedt szólamok arról, hogy a gáz- vagy villanyáremelés 120, 75 vagy 90 százalékos lesz. Az állami intézményeknek, amelyeknek az 1995. évi gazdálkodásukat tervezni kell, már most tudniuk kéne, hogy mekkora lesz ez az áremelés. Ha nem ismerik az áremelések mértékét, akkor milyen kompenzációról lehet beszélni? Semmilyenrõl nem lehet beszélni.
Ugyanígy van ez a családoknál is. A családi költségvetést egyfelõl az adóemelések fogják terhelni, másfelõl viszont az eneriaár-emelések. Ebbõl a szempontból tulajdonképpen ugyanaz történhet velük is, mint a magyar állam költségvetésével, hogy hiány keletkezik. Ezt a hiányt valahogy pótolni kell.
A szocialista-szabaddemokrata kormány ezzel a költségvetéssel - épp az elmondottak miatt - nem nyújt anyagi biztonságot abban az értelemben, hogy elõre lehessen tervezni a jövõ évi kiadásokat. Tehát nem állami gondoskodást várok én, hanem a kiszámíthatóság feltételének a biztosítását.
Hadd utaljak itt és most - ha már az állami és a családi háztartás között lépegetek jobbra-balra - arra a törekvésre, amelynek kapcsán erõs kritika fogalmazódott meg egy MSZP-s képviselõ részérõl a kormány irányában a közoktatás terén. Bizony-bizony december 15-e tájékára a kormánnyal szemben még egy sztrájk megszervezését is elõkészítette. Nem tudom, hogy ez megfelelõ kommunikáció-e a kormány saját képviselõje, a többséghez tartozó képviselõ és a kormány között. Jó lenne ezeket a kommunikációs gyakorlatokat megfelelõ mederbe terelni.
Tisztelt Ház! A hozzászólások során valaki arról beszélt, hogy a polgároknak áldozatot kell hozniuk, és arról is beszéltek, hogy ebben az országban csak egyszerû állampolgárok vannak, tehát mindenkitõl áldozatot kérnek. Ha valaki áldozatot kér, akkor fel kell mutatni egy lehetséges kiutat. A mi álláspontunk szerint ez ezzel a költségvetéssel nem sikerült.
Ezt néhány példával hadd illusztráljam. Az elsõ. A Magyar Tudományos Akadémia költségvetése ugyan növekszik - mint ahogy ez szerepel is az elõterjesztésben -, de ezzel egyidejûleg a kutatási források - amelyek jelentõs mértékben forrásai a magyar tudományos kutatóintézeteknek és az abban dolgozóknak -, így az Országos Tudományos Kutatási Alap 1,7 milliárd forintra csökken, márpedig a csökkenést kétféle módon is értem, relatíve is, és az infláció nem követése miatt is.
(13.10)
Emiatt az Országos Tudományos Kutatási Alapból a világbanki kölcsönegyezmény mûszerbeszerzést szolgáló hazai forrás nem teremtõdik meg. Vagy: nem tudja ez a kutatási alap elindítani a fiatal kutatók támogatását - ez a második rész, ami ezt a területet érinti.
A harmadik dolog, amit el kell mondanom, a Központi Mûszaki Fejlesztési Alapot érintõ példa. Ez az alap, amely a kutatást és a fejlesztést, illetve új mûszaki megoldásokat hivatott pályázati úton támogatni, egyötödére csökken! Egyötödére! S hadd idézzem önöknek az Állami Számvevõszék jelentését, amely tartalmazza azt, hogy összevonják a Központi Mûszaki Fejlesztési Alapot, a Befektetési Ösztönzési Alapot, a Kereskedelemfejlesztési Alapot egy alapba. Ebben az összevonásban a legjelentõsebben és a legszabályozatlanabb módon a KMÛFA, tehát a Központi Mûszaki Fejlesztési Alap problémája az, amit ez egyáltalán nem tud megoldani. Nem tud választ adni arra a kérdésre, hogy a K+F szférát hogyan támogassa; sõt olyan szabályozások is vannak benne, amelyek ellene mennek a jelenleg hatályos törvénynek, mégpedig a központi mûszaki fejlesztésrõl szóló törvénynek, mert egy más alapnál, illetve ugyanennél az alapnál ugyanerre, ugyanezekre a célokra is különít el pénzeket. Továbbá - idézem -: "A költségvetési törvényjavaslat számszaki levezetést, illetve indoklást nem tartalmaz", nem tartalmaz arra nézvést, hogy ezekkel az alapokon belüli arányokkal mi történik. És az indoklás is hiányzik, ami nehezen elfogadható a számomra.
További példákat hadd hozzak föl önöknek. A felsõoktatás hallgatói létszáma nõ. Ezzel szemben egy idézetet engedjenek meg a kormány gazdaságpolitikai kötetének 38. lapjáról: "A felsõoktatásban a hallgatói létszám mind a nappali, mind az esti, levelezõ tagozaton nõ, de a növekedést az elsõ-évesek számának csökkentésével, a tantervi és tényleges képzési idõ rövidítésével mérsékelni kell". Tehát miközben a választási programok úgy szóltak, hogy a hallgatói létszámot növelni kell, aközben azoknak az elsõ éveseknek a számát kívánják csökkenteni, akik most kerülnek ki a középiskolából, s akiket a legjobban érint az ifjúsági munkanélküliség! Azt gondolom, ezek - finoman mondva - egymásnak ellentmondó állítások.
Ugyanilyen problémát okozhat, hogy az egy-egy tárcán belüli belsõ politikai irányokat nem dolgozzák ki, hogy a felsõoktatási kollégiumi férõhelyek átfogó szabályozása hiányzik, és ezért szinte értelmetlen felsõoktatási integrációról beszélni. Megint egy szakmapolitikai példát hozok fel arra nézvést, hogy egy támogatandó cél, a felsõoktatás integrációja az infrastruktúra, a kollégiumok átfogó szabályozása nélkül nem valósítható meg. Egy példával hadd éljek, ami a legerõsebb: a budapesti egyetemek helyzete. Van X darab kollégium, amely X darab egyetemet szolgál ki. S azt nézik, hogy adott egyetemen hány hallgatónak van szüksége kollégiumi szálláshelyre, de álláspontom szerint azt kellene megnézni, hogy a Budapesten lakó egyetemisták közül körülbelül mennyinek van szüksége kollégiumi férõhelyre. Ez lenne a jobb kérdésföltevés, és erre kellene törekedni.
Ha a kormány a felsõfokú alapképzés bevezetésére javaslatot tett volna, mint ahogy én ezt most is, meg tavaly is megtettem és megteszem, akkor bõvülhetne a felsõoktatási férõhelyek száma. Fõleg akkor, ha a felsõoktatási törvény abban az irányban módosulna, hogy könnyebbé válna a magánegyetemek, magánfõiskolák további alakulása, alapítása. Ez pedig egyébiránt még az állami terheket is csökkentené, hiszen a magánszférába teszi át a bõvülési lehetõség egy részét. Ez egy egyszerû törvénymódosítás, meg lehet tenni, és a piac valamilyen formában ezt be fogja szabályozni. Erre nyújtana segítséget az a módosító javaslat, amely a felsõoktatási normatívát kívánja legalább 74 ezer forintra megemelni.
Mit lehetne még számon kérni, amit '95-re ígértek? Hiszen itt az is elhangzott, hogy a négyéves programot kérjük-e most számon vagy pedig konkrétan csak az ez évit. Ez évre hadd idézzek föl önöknek egy ígéretet, ami a kulturális területet érinti. Ez pedig úgy hangzik, hogy az alapítványokhoz befizetett összeg leírható legyen az adóból vagy adóalap-csökkentõ legyen - itt kétféle változat van. Ez megtalálható a kormányprogramban. Ez a törvény- elõterjesztés különbséget tesz közalapítványoknak és magánalapítványoknak befizetett összegek között, amire az önök programja, illetve bizonyos pártprogramok úgy utaltak, hogy ezt a különbségtételt nem lehet megtenni. Kérem szépen, ez egy '95-re szóló ígéret - nem valósult meg.
Nagy szavakkal azt tudnám mondani - tulajdonképpen már a végéhez közelítve -, hogy szellemi beruházás nélkül nem képzelhetõ el a polgári jövõ; és nem képzelhetõ el semmiképp a polgári jövõ ezzel a kulturális költségvetéssel és egyáltalán ezzel a költségvetéssel. Hiába beszélt itt elõttem az SZDSZ szónoka a kultúra elvi jellegû támogatásáról, ha a költségvetés valósága mást mond, ha az adóemelések mást bizonyítanak, ha a kedvezmények eltörlése, csökkentése mást bizonyít! Egy példát megint hadd hozzak föl: a szellemi tevékenységet végzõk - és errõl már volt vita az adótörvények kapcsán - eddig jóval többet írhattak le, mint e törvényjavaslat szerint. Ezért azt gondolom, a kedvezményeknek ezt a körét vagy szinten kell tartani, vagy növelni érdemes, abban az esetben, ha a kormányzat ezt fontosnak tartja.
Tisztelt Ház! Azt ígértem még a beszédem elején, hogy a lakásügyekben is néhány szót szólok, de itt is csak két példát hadd említsek. Az egyik példa az, hogy létezett már nagyon régóta egy hasznos intézmény, talán a szakmai szlogenjét nem ismerem jól, de a lakásépítésre vonatkozó elõtakarékossági program. Ez az elõtakarékossági program lehetõvé tette, hogy évi 12 ezer forintot leírjanak az állampolgárok az adójukból - nem az adóalapból. Ez nagyon hasznos dolog volt. Ez egy olyanfajta konstrukció, amely távlati beruházásra ösztönzi a családokat. Ez az ösztönzés csak akkor történik meg, ha ennek a mértéke évrõl évre valamilyen formában vagy nõ, vagy a lakáspolitikai kedvezményezettségi kört vagy eszközrendszert bõvítjük vagy megmásítjuk - tehát a lakáspolitika egészéhez nyúlunk hozzá. Ha ez nem történik meg, akkor legalább annyit érdemes megtenni, hogy ez a fajta leírhatóság növekedhessen. Tehát a kedvezmény érintse azokat a polgárokat, akik ebben olyan formában vannak érintve, hogy valamikor majd, egy-két év múlva vagy tíz év múlva a gyerekeiknek lakást szeretnének vásárolni.
A másik ilyen lakásépítéssel összefüggõ dolog a hiteltörlesztésbõl való állami leírhatóság, amelyben pozitív elmozdulás történt abba az irányba, hogy az adóból lehet ezt leírni. Azt gondolom, itt is érdemesebb lenne megtenni - ha már jónak tartanák a "polgári közép" támogatását, ahogy azért valamelyest a lakásépítési támogatásból, amit újonnan vezettek be, ez kiderül - e tétel megemelését, ami szintén az adóból való leírhatóságot jelenti. Ez megint csak segítené azokat a polgárokat, akik ebben érintettek lennének. Ez fõleg azokat a fiatalokat - fiatal házaspárokat vagy családokat - érinti, akik 1993-94-95- ben vagy a további évek folyamán kezdenek majd saját lakást építeni.
Tisztelt Ház! Nekem a legfõbb problémám tulajdonképpen a költségvetéssel az elmondott konkrét példákon túl az, hogy a tervezhetõség és a jó megoldások hiányoznak. Azt gondolom, ez a költségvetési törvényjavaslat nem alkalmas eszköze a magyar gazdaság növekedésének. És végül hozzáteszem azt, hogy a szellemi és anyagi beruházások nélkül nem alkalmas a jövõ megalapozásához, ahhoz a jövõjéhez, amelyhez mindannyiunknak érdeke fûzõdik.
Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Szórványos taps.)