DR. KARL IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! A hét vége felé haladva és lassan az 1995. évi költségvetés általános vitájának finisébe érve talán már nem számít túlzott merészségnek, ha az eddig elhangzottakból levonok néhány általánosítható következtetést. Elõször is azt kell hogy mondjam, hogy a beterjesztett törvényjavaslat kétségtelenül jó hatással van a retorikára, hiszen rendkívül színes és változatos jelzõkkel illették azt.
(9.10)
Másodszor: Úgy tûnik, hogy a törvényjavaslat pozitívan ösztönzi a kreatív gondolkodást is, hiszen a hozzászólások jelentõs része messze túlnyúlt a konkrét témán, komoly gazdaságtörténeti elemzéseket, nemzetközi tapasztalatokat ismerhettünk meg, érdekes, új elméletek is születtek. Habár lehet, hogy ebben az esetben az úgynevezett kormányzati felelõsség megszûnése kedvezõ katalizátorként hatott.
Harmadszor: A téma - úgy tûnik - általában kedvezõen hatott a baloldali értékek, gondolatok járványszerû terjedésére is. És csak reménykedni tudok abban, hogy ez a "fertõzés" tartós marad.
Tisztelt Ház! Az 1995. évi költségvetésrõl olyan gazdaságpolitikai nézõpontból próbálok meg véleményt mondani, amely a makrogazdaság jelenségein túl, a reálszféra teljesítményeit, folyamatait veszi fõként figyelembe.
A kérdés kapcsán azt érdemes vizsgálni, hogy a magyar nemzetgazdaság honnan hová tart és milyen úton juthat el oda, ahová tart. Van-e eszköz arra, hogy az az út járható legyen, és van-e szándék, kellõ elhatározás abban, hogy végig tudjuk járni. A továbblépéshez nem kerülhetõ meg a helyzet megítélése.
A mai magyar gazdaság helyzete rendkívül nehéz és nagyon ellentmondásos. Azt gondolom, egy költségvetési vitában történõ hozzászólásban, ha az ember nem akar minden kérdést érinteni, akkor mindenekelõtt azokra a jelenségekre érdemes odafigyelni, amelyek kritikaként elsõsorban az ellenzék részérõl felvetõdtek.
Én itt két alapvetõ problémát, kérdést látok. Az egyik az, hogy az ellenzék részérõl olyan módon vetõdnek fel a megítélések, minthogyha ennek a kormányzatnak lennének igazából más alternatívái, mintha ennek a költségvetésnek lenne igazából egy másfajta lehetõsége, illetve mintha lenne egy olyan gazdaságpolitikai terápia, amely alternatívája lehet a mai helyzetnek. Azt hiszem, ebben alapvetõ tévedés van, és az elmondottakkal igyekszem azt bebizonyítani, hogy a mai gazdaságpolitikának a mozgástere behatárolt, lehetõségeink szûkösek, és nem kerülhetõk el azok a lépések, amelyekkel a pénzügyminiszter úr ezt a költségvetést beterjesztette.
Úgy gondolom, nagyon igaza van a pénzügyminiszter úrnak akkor, amikor a súlyos gondokat felveti és az elõttünk álló feladat nagyságát újra meg újra érzékelteti. S nagyon nincs igazuk azoknak, akik ezt egy "Minek kell a lakosságot ijesztgetni ..." - megjegyzéssel próbálják elkenni.
Úgy ítélem meg, hogy jelenleg egy komoly strukturális válság van, melyet a gazdasági átmenet okozta kvázi-objektív transzformációs veszteség súlyosbít. Ezen felül jelentõs a korábbi évek hibás gazdaságpolitikájának veszteségnövelõ hatása is.
A strukturális válság elsõsorban abban nyilvánult meg, hogy a gazdasági struktúra vertikumai elsorvadtak. A belsõ teljesítmények kiszorultak, beléptek helyettük az importok. Ezt a gazdaságpolitika hibás szemlélete csak tovább generálta. Nevezetesen az a tévedés vagy hit, hogy a kapitalista piacgazdaság spontán megjelenik, amint kialakul a magánvagyon, felszabadítják az árakat és megteremtik a központi irányítástól mentes versenypiacot. Ugyanis a piacok olyan társadalmi, gazdasági konstrukciók, amelyeket emberi cselekvéssel kell megteremteni. Komoly hibákat okozott az a felfogás, hogy elég a régi gazdasági szerkezetet lebontani és majd a megszûnõk helyére úgy, mint a fejlett piacgazdaságokban, maguktól lépnek be az új szereplõk.
Hasonlóan komoly probléma a meglevõ vagyon elosztásának, valamint az új vagyon megteremtésének és elosztásának szükséges elõfeltételéül szolgáló társadalmi, gazdasági kontextus figyelmen kívül hagyása. Az a struktúrális válság könnyen nem oldható fel. Szükséges, de nem elégséges feltétel a mûködõtõke jelentõs nagyságú, hazánkba történõ beáramlása. Fontos a technikai, technológiai transzfer. Az alkalmazkodási kényszer az exporton keresztül érvényesülhet, a jövõt az exporttermékeinknek a versenyképessége fogja meghatározni. Tény, hogy a gazdasági átmenet transzformációs veszteségeket okoz. Ez például a privatizáció, illetve az államháztartás területén jól kimutatható. Ennek csökkentésére valószínûleg csak a gyorsítás képes.
Tisztelt Ház! A magyar gazdaságot rendkívül ellentmondásos folyamatok jellemzik ma. Miközben az ipari termelés, a kivitel és a beruházások, továbbá a jövedelmek és a megtakarítások növekednek, nõ a folyó fizetési mérleg és a költségvetés hiánya is.
Az ipari termelés az év eddigi adatai alapján mintegy 7,5 százalékkal emelkedett, a belföldi eladások több mint 4 százalékkal, az exportértékesítés 17 százalékkal emelkedett. A beruházások volumennövekedése az idén eléri a 40 százalékot. Ezek kétségtelenül kedvezõ gazdasági folyamatok megjelenését jelentik.
Ezzel együtt a gazdaságban tartósultak azok a feszültségek, amelyek tavaly óta a fizetési mérleg nagyarányú romlásában mutatkoznak meg. A folyó fizetési mérleg hiánya az év elsõ hét hónapjában 2,3 milliárd dollárt tett ki, a kereskedelmi mérleg deficitje pedig az év elsõ nyolc hónapjára vonatkozó elõzetes adatok szerint az áruexport 12 és az import 16 százalékos növekedésének következtében megközelítette a 2,6 milliárd dollárt.
A folyó fizetési mérleg jelentõs hiánya azt is jelzi, hogy a hazai termelésnél nagyobb volt a belföldi felhasználás. Erre szeretnék külön kitérni. Többször vetõdött fel kritikaként ez a belföldi felhasználás, illetve a lakosság túlfogyasztásának a kérdése.
Úgy ítélem meg, hogy ebben az a valóságos helyzet, hogy az elmúlt négy évben olyan folyamatok következtek be, amikor a GDP igen jelentõs csökkenése - több mint 20 százalékos csökkenése - mellett a makroszintû fogyasztás Magyarországon ennél kisebb mértékben csökkent.
Úgy gondolom, a fogyasztás nem lett visszafogva, talán a korábbi kormány ezt nem vállalta fel, és azt hiszem, hogy talán a korábbi kormányzatnak a legnagyobb gazdaságpolitikai hibája az, hogy a jövedelmek a teljesítményekkel arányban nem lettek csökkentve.
Ezt a lépést ma már elkerülni nem lehet, hiszen megítélésünk szerint jelen pillanatban a folyó fizetési mérleg hiányát tovább növelni nem lehet. Ha a folyamatok így maradnának, mint ahogy jelen pillanatban folynak, akkor ez a hiány elérhetné akár a 4 milliárd dollárt is. Ennek a csökkentése közgazdaságilag indokolt és szükséges lépés. Tehát az a fajta meghatározása a költségvetésnek, amely ezt a hiányt legalább 1 milliárd dollárral szeretné visszaszorítani, ez a lépés egy szükségszerû lépés.
Úgy gondolom, ezt a típusú rövid távú restrikciót nem lehet elkerülni. Ezt a rövid távú restrikciós folyamatot úgy kell felfogni, hogy ez egy olyan stabilizációs feladat, amely nem olyan módon áll szemben a növekedés kérdésével, hogy stabilizáció vagy növekedés a kérdés - és ezt egymással szemben fel lehet vetni -, hanem olyan módon vetõdik fel, hogy a mai stabilizáció - amelyet nagy valószínûséggel egy év alatt nem lehet elérni, hanem egy hosszabb folyamat eredménye lehet -, ez lehet annak a megalapozása, annak az egyik feltétele, amelyet egyébként a Magyar Szocialista Párt és a kormányprogram is a növekedés feltételeinek megteremtése között tud csak értelmezni. Ezek a fajta megszorító intézkedések akkor ítélhetõk meg helyesen, ha a reális lehetõségekbõl indulunk ki.
(9.20)
A reális lehetõségekhez viszont az is hozzátartozik, hogy vizsgálni kell azt a kérdést, hogy egyáltalán rendelkezik-e a kormányzat azzal az eszközrendszerrel, amellyel az elhatározásait végre tudja hajtani. Én azt gondolom, ebben egy igen jelentõs eszközrendszer- és szemléletmód-változás szükséges, hiszen az elmúlt évek helyzetét úgy is meg lehet ítélni, ha abból indulunk ki, hogy a gazdaság teljesítménye fokozatosan csökkent. Tehát bizonyos értelemben egy folyamatos restrikciós állapot volt a gazdaságban annak ellenére, hogy ezt az állapotot a gazdaságpolitika irányítói meg szerették volna változtatni. Nem volt erre igazán eszközrendszerük, hiszen kétfajta lehetõség van csak: vagy a piacgazdaságban közvetett módon, valamilyen módon állami befolyásolással elérni, vagy pedig önkorlátozás segítségével megalapozni ezt a folyamatot.
Ebbõl adódóan - mivel ezt eddig nem sikerült elérni - azt hiszem, hibás az a felfogás, amikor a jelenleg kidolgozás és megvitatás alatt levõ önkorlátozási társadalmi-gazdasági megállapodás fontosságát nem kellõ hangsúllyal mondjuk el, és nem kellõ mértékben próbáljuk újra meg újra elérni, hogy ez a megállapodás létrejöjjön.
Azt gondolom, egyfajta önkorlátozásra már csak azért is szükség van, mert ez a fajta megközelítés egy közös felelõsségvállalást és egy olyanfajta pozitív társadalmi kép és felfogás kialakulását is tudja segíteni, amelyben a gazdaság szereplõi, a jövedelemtulajdonosok egy közös cél érdekében kell hogy elõremozduljanak, és a Magyar Szocialista Párt frakciójának, illetve ennek a költségvetésnek is az a feladata, hogy egy olyan típusú üzenetet is küldjön, mely szerint a költségvetési törvény, illetve az elindult és elkezdõdött többéves gazdaságpolitikai program ebbõl a mai válságból egy kiúthoz vezethet, nem pedig tartós restrikciós spirálba belebukó politika elsõ lépése.
Az én megítélésem az, hogy ez a felfogás visszatükrözõdik az eddig elmondottakból. Azt gondolom, a költségvetésnek ilyenfajta üzenete kell hogy legyen. Azt gondolom, hogy meg kell tennünk azokat a módosításokat, amelyeket ezzel kapcsolatosan a költségvetésben nyilvánvalóan még meg kell tennünk, és ezeket a módosításokat végig is kell vinnünk.
Tisztelt Ház! Sok érv, sok vélemény hangzott el a '95. évi költségvetéssel kapcsolatosan. Ezek a viták messze túlnyúltak azon a kérdéskörön, hogy milyen legyen a konkrét törvény. Én azt hiszem, akkor járunk el helyesen, ha a továbbiakban - a konstruktív megoldásokat keresve - azokat a sarokpontokat jelöljük ki, amelyek alapvetõen hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy kibontakozás elinduljon.
Én azokkal tudok egyetérteni, akik a kényszerû intézkedések mellett azt hangsúlyozzák, hogy emellett a gazdaságban két jelentõs átalakulásnak feltétlenül kell történnie. El kell kezdõdnie annak a strukturális átalakulásnak, amely elsõsorban a külföldi tõke és a külföldi fejlett nyugat- európai technológiák és technikák beáramlásával érhetõ el. Illetve azt gondolom, feltétlenül szükség van arra, hogy a belsõ egyensúlyi helyzetünk is tovább javuljon oly módon, hogy ez ne gátolja meg a reálszféra növekedési lehetõségét.
Én azt hiszem, a reálszférában elindult folyamatoknak óriási jelentõségük van. Erre lehet és kell is építeni. Olyan gazdaságpolitikát kell folytatni, amely a kedvezõ jelenségeket nem fogja vissza, hanem segíti azokat. Éppen ezért szükséges, hogy az export kellõ ösztönzésére megfelelõ alapok legyenek, az export támogatására megfelelõ hitelek álljanak a vállalkozói szféra rendelkezésére, illetve olyan külpolitikát folytassanak, amely ezt továbbsegíti. Azt hiszem, ennek érdekében közös gondolkodás és összefogás szükséges. Ezt kérem önöktõl is. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps.)