BARSINÉ PATAKY ETELKA (MDF): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy új kormány elsõ költségvetése mindig különös figyelmet vonz éppen azért, mert tulajdonképpen egy ilyen új költségvetés mindig egy új gazdaságpolitika tükre.
Messze többrõl van szó egy ilyen alkalommal, mint arról, hogy a bevételnek és a kiadásnak milyen egyensúlya van. Ilyenkor derül ki, van-e egységes koncepciója a kormánynak. Ilyenkor derül ki, van-e összehangolt cselekvés. Ilyenkor derül ki, hogy a tárcák rohamát hogyan viseli a költségvetés és látszanak-e a hangsúlyok. Ilyenkor derül ki, hogy a kormány képes-e megvalósítani az ország finanszírozását. Ilyenkor derül ki, hogy képes-e eredményeket elérni a hazai és a külföldi pénzvilágban. Vagyis: van-e a kormánynak jövõképe?
Békesi pénzügyminiszter úr a költségvetési expozéjában azt mondta, a parlament arra való, hogy pokollá tegye a kormány életét. Ismerõs szavak ezek. 1990. november 11-én, négy évvel ezelõtt, az akkori költségvetés vitájánál hallottuk ezt az idézetet az MSZP vezérszónokától, a korábbi kormány pénzügyminiszterétõl, Békesi Lászlótól: "A parlament arra való, hogy pokollá tegye a kormány életét." Akkor az ellenzéki képviselõ ezt még kiegészítette azzal, hogy megfordult a mondás: "Ezekben a hetekben a kormány teszi pokollá az Országgyûlés életét." Ez kérem, négyéves idézet. (Vastagh Pál: Több mint ötvenéves idézet Churchilltõl.) Új fordulatra lenne szükség.
De idézzük tovább Békesi Lászlót: "Rendkívül nagy a csábítás, hogy egy ellenzéki párt távol tartsa magát a konkrét költségvetési törvény javaslatait javító koncepcióktól. Nem tehetjük meg, mert itt nem egyszerûen a kormányzati koalíció és az ellenzéki pártok felelõsségérõl, hanem - mindenfajta pátosz nélkül - mégiscsak az ország sorsáról van szó." Hát akkor, lássuk!
1995-ben a költségvetés szempontjai fogják meghatározni a gazdaságpolitikát. Ez ebbõl a költségvetésbõl kiderül. Ezt, még ha nehezen is, de tudomásul lehet venni abban az esetben, ha van gazdaságpolitika, és ha van koncepció. Ekkor ugyanis biztos kézzel lehet meghúzni azt, amire a gazdaságpolitika szempontjából éppen nincs vagy kevésbé van szükség. Akkor lehet tudni, mi az elõny és mi a kár. De ez ebben az esetben nincs.
Engedjék meg, hogy az infrastruktúráról beszéljek, és annak kapcsán mondjam el: csak így, ennek a hiányában eshetett meg az, hogy az infrastruktúra, amely az elsõ piacépítõ eszközünk, amely egy piaci szûkületet hivatott megszüntetni, és amely - azt hiszem, ebben nincs véleménykülönbség köztünk - az elsõ helyek egyikén kellene hogy álljon a prioritásban, nos, ez az infrastruktúra-építés az elkövetkezendõ idõszakban jelentõsen megáll.
Sokszor visszahõkölt az ország az infrastruktúra feladatainak nagyságától - szembekerülve a tényekkel, az elmaradás mértékével - és akkor felélte az infrastruktúrára fordítható pénzeket. Az elmúlt években bizonyítható változás következett be ebben: megfordult a folyamat, és elindult egy modern, korszerû infrastruktúra-politika. Jogi, szervezési, gazdasági szabályozással körvonalazódtak azok a megoldások, ahol a központi költségvetési források mellett vállalkozói tõkébõl és hitelekbõl elindulhatott az építkezés.
(9.30)
Mirõl van szó? Sikerült a költségvetés és a vállalkozói tõke között egy olyan partneri kapcsolatot kialakítani, amely lényegében eredményeket hozott. Ez most megáll - például az autópálya-program.
A költségvetés szerint az Útalap bevételeibõl fenntartásra reálértékben a korábbi év 67 százaléka, fejlesztésre pedig a korábbi év - reálértékben - 25 százaléka fordítható. Kétségtelen, hogy a jövedéki törvényen és - ha a Ház elfogadja - az adózás rendjérõl szóló törvényen keresztül mindazok a kiskapuk, amelyek az üzemanyaggal kapcsolatban anomáliát jelentettek, be fognak zárulni - és ez egy fontos dolog. Jó esély van tehát arra, hogy a sokak által majdnem egymilliárd forintra becsült, elkallódó Útalap-bevétel valóban az Útalapba érkezzen, mégis, a jövõ évben reálértékben jelentõs a csökkenés. Lássuk, milyen következményekkel jár mindez!
A fenntartásnál a szakértõk véleménye szerint ebbõl az összegbõl csak kedvezõ idõjárás esetén lehet elkerülni a komolyabb problémákat. A kormánynak nincs más eszköze, mint az, hogy fohászkodjon.
Nézzük a fejlesztéseket! A fejlesztéseknél a kormány nem indít új beruházást.
Nézzük, mi van a folyamatban lévõkkel: a 25 százalékre lecsökkent pénz, kérem, azt jelenti, hogy például az Európai Beruházási Bankkal megkötött kölcsönegyezményben a hazai részaránynak kevesebb mint a felét tudjuk biztosítani, és így az élõ, megkötött szerzõdésbõl 2 milliárd forint hitel nem hívható le, amelyrõl tudjuk, hogy jó pénz, és amelyre szükség van - nagyobb szükség van, mint valaha.
Az M5-ös autópályára, amelyre érvényben lévõ koncessziós szerzõdésünk van, nem tudjuk garantálni az állami kötelezettségvállalást. Kérem, mirõl van szó? Arról, hogy a forgalmat, amit a koncesszióban garantálnunk kellene, nem tudjuk biztosítani, hiszen az 5-ös autópályához meg kellene hogy épüljön '95 augusztusáig az az összekötõ szakasz a 4-es útról, ami - a mellett, hogy számtalan itt fekvõ településnek fantasztikus környezeti javulást jelentene - megtenné azt, amire felelõsséget vállaltunk a koncessziós szerzõdésben.
De továbbgyûrûznek a bajok: arról van szó, hogy ezekben a koncessziós szerzõdésekben, amelyek megköttettek, vállaltuk a terület biztosítását, amelyre rákerül az autópálya, amelyen elkezd mûködni a vállalkozói tõke. Nos, erre is hiányzik több milliárd, mind a 3-as autópálya, mind a 2-es autóút esetében.
Már meg sem merem említeni a szekszárdi Duna-híd élõ koncessziós szerzõdését.
Nem többrõl és nem kevesebbrõl van szó itt, kérem, mint arról, hogy nemzetközi pénzintézetekkel kötött kölcsönegyezményeket, koncessziós szerzõdéseket nem teljesít a kormány. Felmerül tehát a kérdés, hogy mit is hívunk stabilitásnak, és hogy ez a sorozat, ami itt körvonalazódik, nem a stabilitás hiányának az elsõ fokozata-e, amikor nemzetközi megállapodásokat, szerzõdéseket, befektetõkkel kötött szerzõdéseket kell hogy felrúgjunk, kell hogy visszamondjon a kormány.
Kérem, a nemzetközi közvélemény ezekbõl a mozaikokból rakja össze az ország képét: a szerzõdések újratárgyalása, lebegtetése, lassítása vagy leállítása iszonyatos presztízsveszteségbe kerül.
Mi a helyzet, ha a közel 100 forintos benzinbõl az Útalap a 9 forint 50 fillér helyett 50 fillérrel többel részesedik: 10 forinttal? Akkor legalább az Európai Beruházási Bankkal megkötött szerzõdésben szereplõ 2 milliárdos hitelt lehívhatjuk.
Mi a helyzet, ha a 9 forint 50 fillér helyett 11 forinttal részesedik az Útalap? Kérem, nem fogják elhinni - 1 forint 50 fillérrõl van szó! -: ebben a helyzetben a koncessziós autópályák, amelyek elindultak, folytathatók, a szerzõdéseink fenntarthatók.
Koncepció kell ide!
Elkezdett munkák vannak, elkezdett folyamatok. Modernizáltak az útkezelõ szervezeteink, korszerû a finanszírozásuk: a koncesszió. Kérem, sehol nem tudták megvalósítani Közép-Kelet-Európában a koncessziót. Nekünk - nekünk! - sikerült. Ez, kérem, óriási eredmény - és 1 forint 50 fillér pluszon bukik meg... Hát ez egyszerûen lehetetlen! Évtizedekre tönkretehetjük a koncessziós formát, és akkor végképp nem tudom, hogy mibõl fogunk építkezni.
Nézzük meg ezt egy másik oldalról is! Az elmúlt években megvalósult a magántulajdonon alapuló vállalkozói építõipar, építõanyag-ipar és háttéripar. Négy év alatt megtörtént az állami nagyvállalatok modernizálása. 1993-ban már a tevékenység 58 százalékát ötven fõnél kisebb szervezetek - vagyis a klasszikusan közép- és kisvállalatok - látták el. A privatizáció megtörtént: a nagyoknál, a kettõs könyvvitelû cégeknél az állami tulajdon részaránya 50 százalék alatt van. Az 1990-91-es - és ki ne emlékezne erre? - nagy recesszió után a teljes építõipari ágazat talpraállt és elindult. A külföldi mûködõtõke '93 végén 20 milliárd forintra emelkedett, és a vegyesvállalatok túlnyomó része a közlekedésépítésben dolgozik.
Kérem, a külföldi befektetõk - a tõke - a meghirdetett tenderekre, a megkötött szerzõdésekre jöttek Magyarországra. Ezek jelentõs veszteséget fognak szenvedni. Ki fog ezek után hinni nekünk?
Mit jelent a stabilitás: plusz 1 forint 50 fillért?
Akkor, amikor az infrastruktúráról beszélünk, nem tehetjük meg, hogy ne szóljunk néhány szóval a Magyar Államvasutakról. Vasúttörvény már van. Meg lehet kötni a MÁV és az állam mint tulajdonos között az alapmegállapodást, legalább egy évre - ez, kérem, háromnegyed éve elõ van készítve. Ez kiadás, de egyben bevétel is, hiszen így tud akkor a vasút pályahasználati díjat fizetni az államnak, a költségvetésnek.
Ha összehasonlítjuk nemzetközi vonatkozásban: Németországban a vasút éves pénzforgalmának 34 százalékát fizeti az állam, Olaszországban pedig 65 százalékát. Nálunk egy évtized alatt tíz százalékát fizette, most tizenhetet. A kormány megtette az elsõ lépéseket, de a vasútra elõbb-utóbb egy komplett csomagot kell összeállítani, mert a rekonstrukció-finanszírozásra, az Európai Unióhoz való csatlakozásra pénzeszközökre lesz szükség.
Korszerû vasútra van szükség, de ennek nem azzal kell kezdõdnie, hogy 3900 kilométer mellékvonalon felszámoljuk vagy szüneteltetjük a forgalmat. A jövõ évre 900 kilométer szüneteltetés van elõirányozva. Ez a kasszába - nem fogják elhinni! - mindössze 1,3 milliárd forint pluszbevételt hoz.
Megfelelõ üzemtechnológiai átértékeléssel, átalakítással meg lehet oldani, hogy a kisforgalmú vonalak is életben tarthatók legyenek. Nem árt, hogyha a vasutak megszüntetése, bizonyos vasútvonalak, szárnyvonalak megszüntetése elõtt visszaidézzük az 1890-92-es éveket, amikor Baross Gábor, a közlekedéspolitikus, a veszteségeket úgy hidalta át, hogy leszállította a tarifát - jelentõsen leszállította -, és két év alatt hétszer annyi lett a forgalma és a bevétele, mint elõtte. Nem szégyen követni a példáját.
Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselõtársak! Stratégiára és koncepcióra van szükség. A gond ott van, hogy amiért a fékezés, a visszafogás meghirdetésre került, amiért áldozatvállalást kér a kormány: a költségvetés finanszírozása sem úgy sikerült.
Beszéljünk egypár szót a költségvetésrõl! Nincs megállapodás az IMF-fel. A hiányról elõször azt hittük, hogy 2 milliárd, kiderült, hogy 2,5 milliárd - lesz ez még 3 is. A költségvetési deficitrõl tudjuk azt, hogy az év elsõ felében mindig magasabb. De hiszen nem fognak jönni a privatizációs pénzek: áll a privatizáció, nincs törvény, nincs elfogadott koncepció!
(9.40)
Ez a költségvetés folyamatában nincs megalapozva. Itt félévkor további áldozatokat fog kérni a kormány. Koncepciót, eszközöket és idõpontokat kérünk és várunk. A kormány nincs könnyû helyzetben. De az ország helyzetét katasztrófaretorikával nem lehet javítani. Ide gazdaságpolitika kell. Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)