LÁNYI ZSOLT (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt érdeklõdõ hölgykoszorú a karzaton; mert ma többen vannak az érdeklõdõk, mint a képviselõk. Engedjék meg, hogy második felszólalásomat, a kis beszédemet talán egy szubjektív gondolattal kezdjem.
Én rendkívüli módon sajnálom a kormánypárt tisztelt képviselõit, mert rendkívüli erõfeszítéseket tesznek és rendkívüli retorikai fordulatokat kénytelenek bedobni annak érdekében, hogy ezt a nemzetrontó, társadalmat megnyomorító költségvetést valahogy pozitívan tudják értékelni. Nagyon sajnálom õket; hisz õket választották, sok-sok ember rájuk szavazott. Nekik ezzel el kell számolni majd, haza kell menni, szembe kell nézni a választókkal - és ez, azt hiszem, nem minden esetben lesz kellemes. És... hát ezért sajnálom õket.
De hát nem a sajnálkozás ideje van; ez a parlament. El kell mondjam, itt az elõttem felszólaló MSZP-s képviselõtársak közül többen megemlítették, hogy érdekes módon mi, akik a jobb oldalon ülünk, baloldali retorikát használunk: mi vagyunk azok, akik a társadalom érdekeiért küzdünk, akik a kisemberek érdekeiért küzdünk - és nem õk, akiknek ez lenne a feladatuk.
(11.40)
Ez egy teljesen helytelen felfogás, mert a jobboldal nem azt jelenti, hogy nem érzékeny a szociális problémák iránt, nem azt jelenti, hogy nem kívánja a társadalom jobb közérzetét, nem kívánja a megélhetés javítását, tehát ne keverjük ezeket a dolgokat, és ne baloldali és jobboldali elképzelésekrõl beszéljünk ilyen esetben. Természetesen, amikor a szakszervezetekkel szövetkezett az MSZP, akkor felmerült a közvéleményben, a lakosságban, hogy biztosan azért, mert a szakszervezet érdekvédelmi szerv, valószínû, hogy a társadalom, a kisember érdekeit fogja nézni, ezeknek az életkörülményein próbál javítani. Ez egy feltételezés volt, de megdöbbentõ módon pontosan az ellenkezõje történt, az ellenkezõje történik.
Arra a megjegyzésre, amikor azt mondta a tisztelt MSZP-s képviselõ innen a pulpitusról - elõttem nem sokkal -, hogy a pénzügyi kormányzatnak, a pénzügyminiszter úrnak van igaza, és nekünk nincs, mi nem értjük, és mi csak azért mondjuk, mert ellenzék vagyunk és ez a kötelességünk, akkor felhívom a szíves figyelmét, hogy az nem volna baj drága pénzügyi kormányzat, az nem volna baj drága képviselõtársaim, hogyha Lányi Zsolt független kisgazdapárti képviselõ nem értene egyet a költségvetéssel, még az sem volna olyan tragédia, ha az a 26 független kisgazdapárti képviselõ sem értene egyet a költségvetéssel és ezt ragozhatnám a többi jobb oldalon helyet foglaló pártoknál. Itt nagyobb baj van, drága képviselõ urak: az egész társadalom nem ért egyet ezzel a költségvetéssel.
Ha a tisztelt képviselõtársam olvasná az újságot, hallgatná a rádiót, nézné a televíziót - valószínûleg nincs ideje, mert itt ül a parlamentben -, akkor nincs olyan társadalmi réteg, nincs olyan foglalkozási ág, ahol ne a sztrájkra készülõdnének. A mozdonyvezetõktõl kezdve az egészségügyi dolgozókon keresztül, a pedagógusokig... és nem akarom ragozni az összes olyan szervezetet, olyan érdekvédelmi szervezetet, amelyek arra készülnek, hogy sztrájkkal, munkabeszüntetéssel, különbözõ eszközökkel megakadályozzák, hogy ez az országrontó költségvetés megszavazásra kerüljön. Egyszerûen az életfeltételeiket, a megélhetésüket, az állásukat féltik.
Gyakorlatilag higgyék el nekem, hogy - bár nem ildomos itt anekdotákat mesélni - ezek a felszólalások egy kicsit emlékeztetnek arra a bizonyos anekdotára, amelyben a bolondokházából a bolondok néznek ki a kerítésen és azt mondják: "Nézzétek meg, mi vagyunk a normálisak, az mind bolond, aki ott kint van!" Ez így látszik ma: az egész társadalom bolond, és önöknek van igazuk. Ez egy elég veszélyes és csúszós pálya.
A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt nemcsak kritizálni akar, hanem keresi azokat a forráslehetõségeket, amelyekkel a költségvetési egyensúlyt valahogy fenn lehetne tartani, ugyanakkor a teljes társadalom teherbírását figyelembe véve, a társadalomban elsûrûsödõ szinte megoldhatatlan terheket valami módon csökkenteni tudja. Mi ebben gondolkodunk, errõl vitatkozunk, errõl beszélgetünk, ezért a múltkor, amikor elõször szóltam ehhez a témához, akkor említettem két forráslehetõséget. Akkor csak 8 perc 10 másodperc, most egy kicsit több áll rendelkezésemre, errõl a két témáról egy kicsit kibontva szeretnék beszélni.
Az egyik a privatizáció. Mi öt éve hirdetjük, hogy a privatizációból és az állami tulajdon lebontásából hiányzott egy jelentõs elem, amelyet egyszerûen reprivatizációnak hívnak, tehát elõször becsületesen kellett volna a tulajdont rendezni. Ez miért fontos?
Egyrészt azért, mert ezt követeli az erkölcs, a római jog és egyéb dolgok, mert a magántulajdon szentsége egy olyan dolog, hogy amit erõszakkal elvesznek, térítés nélkül, kártérítés nélkül elrabolnak, ha gyakorlatilag egy rendszerváltozás történik, és lebontjuk a kommunizmus államosító és elrabló tevékenységét, a diktatúrát, akkor ezt becsületesen el kell rendezni. Ez nem történt meg, ennek következtében az elsõ úgynevezett vadprivatizáció, az úgy- ahogy szabályozott privatizáció gyakorlatilag nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. Miért?
Azért nem váltotta be, mert létrehoztunk egy Állami Vagyonügynökséget, amelyet nemes egyszerûséggel egy államilag létrehozott orgazda-szervezetnek szoktunk nevezni. Azt is megmondom, hogy miért szoktuk annak nevezni. Azért, mert az Állami Vagyonügynökségnek a világon semmi köze nincs ahhoz a vagyonhoz, amit most árusít. Az a vagyon vagy magánembereké volt, vagy a társadalom hozta létre, de semmiképpen sem õk, ennek következtében az értékesítése is orgazda-színvonalon szokott történni, 10 százalék körüli értékesítési nagyságrendben.
Jóformán az ország kétharmada el van adva külföldinek, belföldinek, ügyeskedõnek - ezt nem akarom ragozni -, ugyanakkor a költségvetésben nem látom a befolyt milliárdokat, tízmilliárdokat, százmilliárdokat. Keressük, hol van ez a pénz, hová tettük, hová tette a kormány?
Nem önök, a régebbi, mindegy, most nem akarok ilyen háborúsdit, hogy melyik kormány hibázott, hogy hibázott, mert ezt már eléggé ragoztuk itt többen, több tízen. Gyakorlatilag ez a pénz nincs meg, vagyon sincsen, tehát nagyon nehéz a helyzet. Most lehet, hogy ezek a nagy Matáv- és egyéb privatizációk bizonyos milliárdokat a költségvetés forrásoldalán megjelentetnek - ugyan most legutóbb hallottam, hogy azt is kölcsönbõl fogják befizetni, amivel tartoznak, tehát az sincs meg, de a vagyon sincsen meg. Ez egy elég furcsa helyzet, megérné, hogy ezt egy kicsit jobban megvizsgáljuk. Ezzel többet kellene foglalkozni, ezzel nem foglalkozott a zárszámadás, nem foglalkozott a kormányzat, nincsen kibontva, még a számvevõszék is nagyon diszkréten és bájosan érintette csak ezt a témát; nem tudom, miért, biztosan megvan a mélyebb oka. Tehát gyakorlatilag ez volna egy olyan forrás, amivel esetleg a társadalom teherviselését lehetne könnyíteni.
A másik dolog pedig az adósságállomány. Egy kis történelmi visszatekintés: amikor a háromoldalú tárgyalások voltak, akkor az a megtisztelõ feladatom volt az egyik ilyen albizottságban, amely gazdasági kérdésekkel foglalkozott - akkor a kisgazdapártot abban az albizottságban képviseltem -, akkor azt kértem, hogy vegyük elõ az adósságállomány témáját, nyissuk ki a fõkönyvet. Ez alatt azt értem, hogy nézzük már meg, hogy a Kádár-kormány idején az új gazdasági mechanizmus, a nyugat felé nyitás esetében a felvett milliárd dollárok - amelyek az úgynevezett rendszerváltásnál 23 milliárd körüli nagyságrendet képviseltek - vajon hogyan kerültek elköltésre? Mit használtunk fel ebbõl belföldön akár az életszínvonal stabilizálására, akár nagyobb beruházások létrehozására: Paksra stb., és vajon mennyi az az összeg ebbõl az akkori 23 milliárdból, amely nem Magyarországon került felhasználásra? Hiszen mindnyájan tudjuk, és ez ma már nem titok, hogy a Kádár-idõkben a szalonképességet Kádár nyitása jelentette, így lehetõség mutatkozott, hogy ide pénzeket hozzon a nyugati világ, a nyugati bankvilág. Ugyanakkor tudjuk, hogy volt úgynevezett internacionalista segítségnyújtás, amelyet Kubától Nicaraguán keresztül, akár a volt Szovjetunió felé is bizony rajtunk csak "átkönyveltek". Tehát megjelent egy szám, hogy ennyi pénzt kaptunk, és rögtön továbbvittük.