DR. TORGYÁN JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Igen tisztelt Képviselõtársaim! Úgy gondolom, a költségvetéssel kapcsolatos felszólalásom egész szerkezetét át kell alakítanom Fodor Gábor miniszter úr felszólalására való tekintettel, aki sajnálatos módon nem várta meg, hogy vajon az általa kifejtett gondolatokkal kapcsolatban a képviselõk közül lesz-e valakinek véleménye vagy sem, hanem távozott a plenáris ülésrõl.
Aki Fodor Gábor miniszter urat meghallgatta, úgy gondolom, egyet kell hogy értsen velem abban: a miniszter úr által felvázolt rózsaszínû égbolt, amely a magyar kultúra és a pedagógustársadalom jövõjére vonatkozik, az meg kellett hogy ütközzön a miniszter úr szavain. De aki netán november 25-én itt a Ház Kupola-termében egy mûvészeti eseményen részt vett, annak még inkább meg kellett ütköznie Fodor miniszter úr szavain, hiszen el kell azon gondolkodnunk, hogy vajon minek higgyünk. A miniszter úr szép szavainak vagy a tényeknek?
Ugyanis a miniszter úr elmondta, mi minden történik itt a magyar kultúráért, többek között a zenemûvészetért. De itt pénteken este, amikor e Ház Kupola-termében a mi világszerte ismert mûvészeink ingyen felléptek, és annyi pénz nem jutott a magyar kultúrára, hogy mondjuk, Medveczky Ádámnak vagy Kobajasi Ken-Icsirónak a csodálatos mûvészi élményt nyújtó elõadásáért egy csokor virágot adtak volna...! Jelezték is, hogy erre nincs pénzügyi keret... Ugyanakkor aki látta, hogy az üveggömb ki van téve, hogy gyûjtsenek a mûvészetért, hogy egyáltalán elõ tudják adni a mûvészek a világra szóló színvonalú produkcióikat, és összeveti mindazt, amit az a mûvelõdési miniszter mondott, aki nem volt ott ezen a mûvészeti eseményen, a széke üres volt - elmondták nekünk a mûvészeti esemény rendezõi, hogy a miniszter úr a portáshoz utasította õket -, és aki végignézte, hogy üresek voltak a miniszterek székei, üres volt a miniszterelnök úr széke, hadd ne folytassam tovább, az vajon mit fog várni ettõl a költségvetéstõl a magyar kultúrát illetõen?!
Vajon azok, akik még itt a Kupola-csarnokban sem tudnak a világ legnagyobb mûvészei produkciójára eljönni, erre idõt, személyesen néhány percet áldozni, azok fogják a magyar kultúra fellegvárát megmenteni? Kérem, én ebben nem hiszek! Én azoknak a pedagógusoknak hiszek, akik kétségbeesve nyilatkoznak a tanyasi iskolák szomorú világáról, mert lerombolták, a kultúra semmilyen velejáróját ott nem lehet tapasztalni, sár van, elmaradottság, de még mindig a mi pedagógusaink hõsiességébõl ott oktatás, tanítás folyik. Amit a gyerekeknek oktatnak, az világszínvonalon van - csak ahol oktatják, az nem a világszínvonal!
(12.00)
És õk azt mondják, hogy nagyon aggódnak a miniszter úr tevékenysége miatt, mert úgy tûnik, hogy a kultúrára - különösen a kis tanyasi iskolákra - nem jut semmi.
Én tehát úgy gondolom, igen tisztelt miniszter úr, hogyha ön errõl a helyrõl nyilatkozik a magyar kultúra védelme érdekében, akkor tudjon összhangot teremteni a szavai és a tettei között. Mert ha a szavak és a tettek szöges ellentétben állnak egymással, akkor én, sajnos - már a koromból fakadóan - kénytelen vagyok a tetteknek nagyobb súlyt tulajdonítani a szavakkal szemben.
Nagyon szomorú vagyok, hogy a miniszter úr ilyen módon kezeli a magyar kultúra ügyét. Ezt azért vagyok kénytelen elmondani, mert a miniszter úr szólalt fel elõttem, és homlokegyenest mást mondott, mint a tények.
Na, most már, ami a költségvetést illeti:
Úgy gondolom, aki az eddigi költségvetési vitát - akár csak nagyjából is - figyelemmel kísérte, egyet kell hogy értsen velem abban is: ha mást nem is, nyelvünk gazdagságát egyértelmûen bizonyította ez a vita. A "rossz"-nak olyan széles skáláját, mint amit errõl a költségvetésrõl elmondottak, még a legnagyobb nyelvmûvelõ sem tudná összeszedni! Itt valóban a "gonoszan rossz"- tól kezdve a "szükséges rossz"-ig bezárólag a "rossz"-nak a legkülönbözõbb variációit hallhattuk-hallgathattuk. Egyetlenegy olyan elõadót sem hallhattunk azonban, aki történetesen azt mondta volna errõl a költségvetésrõl, hogy a Békesi miniszter úr által beterjesztett költségvetés annyira megnyerte az õ tetszését, hogy jövõre is ilyet kíván. (Derültség.) Hát, én úgy gondolom, ilyen felszólalás ebben a Házban nem hangzott el.
Bármennyi utalás történt is az országgyûlési képviselõi választások elõtt a szakértelemre, kiderült: ez a szakértelem azon az úton halad, amelyen haladva már évtizedeken keresztül megmutatta, hogy ez a tökéletes bukás, az abszolút nulla: az a restrikciós politika, ami megfojtotta ezt a nemzetet. Én úgy gondolom, ezt a restrikciós politikát úgy ragozni, hogy a nemzetközi pénzügyi szervezetek mit kívánnak meg tõlünk, és ahhoz igazítunk egy könyvelõi szemlélettel összeállított "tartozik-követel"-oldalt - hát ehhez nem kell olyan reményeket fûzni, hogy ez az ország érdekében bármit is tud majd tenni. Ez az országot el fogja lehetetleníteni, még jobban, mint ahogy eddig ez az ország ellehetetlenült. Ehhez igazán nem kell nagy politikai prognózis.
Ami a költségvetés minõsítését jelenti: én úgy gondolom, talán az a legfontosabb az eddigi vita összegezéseképpen, hogy egyetlenegy olyan felszólalást sem hallottam, amely valamit ne változtatna ezen a költségvetésen. Van, aki sokkal többet kíván változtatni; van, aki mindent kíván változtatni; van, aki keveset kíván változtatni - de mindenki kíván rajta változtatni. És ez minõsíti ezt a költségvetést, tehát az, hogy ennek a Háznak egyetlenegy olyan tagja sincs, akiben a változtatás szándéka ne égne.
Hogy szavamat ne feledjem, és még az elnök asszonynak a napirend elõtti felszólalásommal kapcsolatos felhívására is reagáljak, és be tudjam fejezni azt a mondatomat: a Független Kisgazdapárt ezt a költségvetést annyira megreformálhatatlannak és rossznak tartja, annyira úgy gondolja, hogy ez az egész költségvetés a nemzet kárára van, hogy intézményesen, mint a párt frakciója, nem terjeszt be módosító indítványokat. Ez természetesen nem zárja ki, hogy - nagyon korlátozott számban - egyéni módosító indítványok kerüljenek be, hiszen ilyen egyéni kérelmek az ország minden részébõl befutottak a frakció különbözõ tagjaihoz. Ebben a körben természetesen a kisgazdapárt képviselõcsoportjának tagjai is elõterjesztenek módosítványokat. (Korózs Lajos: Köszönjük szépen!)
A kisgazdapárt álláspontja közismert: mi azt mondjuk, hogyha valami ennyire rossz, mint ahogy ez az eddig elmondottakból is mindenki elõtt nyilvánvaló, akkor ezt nem lehet foltozgatni, javítgatni. Itt egyedül az a megközelítés segíthet az országon, hogy gyökeres változtatásokra van szükség. Olyan változtatásra tehát, ami alapjaiban egészen mást ad, mint ez a költségvetés.
Hogyan lehet megközelíteni ezt az igényt? Úgy gondolom, akként, hogy nemcsak a költségvetést illetõen, hanem a gazdasági, a politikai, az erkölcsi, a bel- és külpolitikai stratégiánkat illetõen együttesen, egy olyan komplexen új elõterjesztésre van szükség, ami az állami élet minden területére kiterjed, és különösképpen kiterjed a nagy elosztási rendszerekre, hiszen a nagy elosztási rendszerek érintése nélkül ezt a költségvetést teljesen újjá tenni nem lehet. Addig, amíg a nagy elosztási rendszerekhez drasztikusan hozzá nem nyúlunk, beszélhetünk itt költségvetésrõl, de ugyanazon az úton fogunk haladni, mint eddig: a kisember terhei növekedni fognak, az országban mind nagyobb tömegek fognak ellehetetlenülni; szûk csoportok maffiózóérdekeket érvényesítve, elképesztõ vagyonokhoz fognak hozzájutni; a magyarság megszûnik magyarnak lenni, hanem valamiféle idegen és csoportérdekek kiszolgálójává válik.
Tehát, bizony, az egész elosztási rendszerhez nagyon keményen hozzá kell nyúlni, és elfogadhatatlan számunkra az a megközelítés, amit Horn miniszterelnök úrtól kaptunk a banktisztviselõk javadalmazásával kapcsolatban, amikor õ megpróbálta megmagyarázni az egy-másfélmillió forintos havi javadalmazásokat. No, persze, úgy gondolom, nem kell külön kiemelnem, hogy ez évente nem 12 hónapra, hanem 14 hónapra vonatkozó javadalmazás, és a reprezentációs és egyéb lehetõségeket, például a 30 meg 40 millió forintos lakásépítési támogatásokat még csak nem is foglalja magába!
De miféle elosztásról lehet itt addig beszélni, amíg a bankrendszer olyan tagjai, akik nem végeznek semmiféle banktevékenységet - mert, bocsássanak meg, milyen banktevékenység az: tönkretenni egy államot..? Ha egyszer igaz az, hogy '92. január 1-jétõl 315 milliárd forintot fizettek ki bankkonszolidációra - márpedig igaz -, akkor mire adták a havi másfél milliókat? Arra, hogy úgynevezett rossz kölcsönöket helyeztek ki? És melyek ezek a rossz kölcsönök? Errõl a helyrõl ki kell mondani, hogy ezekkel a rossz kölcsönökkel kapcsolatban mindenütt sugdossák - de nemcsak sugdossák, hanem a büntetõeljárásban gyanúsításként is állítják -, hogy a bankoknak nem is a döntõ többségében, hanem szinte nem is tudok, legalábbis én, személy szerint kivételt, ezek a rossz kölcsönök általában azzal kapcsolódnak, hogy az igényelt kölcsönösszeg 25 százalékát rögtön oda kell adni a banktisztviselõnek, aki az ügyet intézi - vagy tulajdonban, vagy készpénzben - , és akkor még az állam erre kifizet a saját zsebébõl 315 milliárd forintot, és azt mondják, kérem, az az elosztási rendszer a helyes, szavazzák meg, képviselõtársaim, hogyha ezt az egész rendszert ilyen módon jóváhagyjuk.
Hát, kérem, a Független Kisgazdapárt ezt nem hajlandó jóváhagyni. Nagyon kérném az MSZP-s képviselõtársaimat: olvassák el önök is, mondjuk, a választási programjukat, olvassák el a választási felhívásaikat, hogy mit mondtak ezzel kapcsolatban, mit ígértek ezzel kapcsolatban. És mielõtt megnyomnák majd a megfelelõ gombot a költségvetés végszavazásánál, a korábbi nyilatkozataikat is vegyék figyelembe a gombnyomásnál.
(12.10)
Én úgy gondolom, azt is látni kell, hogy amikor a Független Kisgazdapárt azt mondja, hogy a gyökeres változtatáshoz a teljes elosztási rendszeren túlmenõen egy olyan gyökereiben új államháztartási reformot is végre kell hajtani, amely most már évek óta terítéken van, beszélünk róla, de - érdekes módon - sosem jut rá idõ. A korrupt vagy rosszul gazdálkodó banktisztviselõk pénztárainak feltöltésére mindig jut idõ, de arra, hogy gyökeresen megváltoztassuk - adott esetben - a teljes államháztartást, arra nem jut idõ. Ez számunkra teljességgel elfogadhatatlan!
Mi azt mondjuk, olyan új elosztási rendre van szükség, amely a gazdagok teherbírására támaszkodik, az értékek elõállításában élen járó, de azok elosztásánál eddig a sor végén kullogó tömegeket végre figyelembe veszi, végre abból indul ki, hogy ezeket az értékeket ezek a tömegek hozták létre, és nem lehet elfogadni egy ilyen költségvetést, függetlenül attól, hogy önöket köti-e a pártfegyelem, vagy nem köti, köti-e a frakciófegyelem, vagy nem köti, mert önöket mindenekelõtt a képviselõi esküjük, a választópolgáraiknak adott ígéreteik kötik. Az ilyen költségvetést nem szabad megszavazni, az ellen a saját pártjukon belül is nagyon határozottan fel kell lépni!
Úgy gondolom, hogy az új elosztási rendszernek egyértelmûen a társadalom érdekében állónak kell lennie, nem pedig - ismétlem - maffiózós csoportok érdekében állónak, és ha egyszer a Független Kisgazdapárton túlmenõen szinte mindenki igényli ezeket a gyökeres változtatásokat... Engedjék meg, hogy utaljak arra: a pedagógusoktól a tûzoltókig, a vasutasoktól a kohászokig, a bányászoktól az egyetemi ifjúságig, a pályakezdõktõl ... (Közbeszólás a bal oldalról: A pályafenntartókig...) ... a nyugdíjasokig mindenki igényli a gyökeres változtatást. Nem látszat-érdekegyeztetést kívánnak, nem azt kívánják, hogy a Magyar Köztársaság Országgyûlésében legyen egy-két-három szakszervezeti vezetõ, aki elmegy érdekegyeztetni, aztán hol az egyik oldalon ül, hol a másik oldalon.
Kérem, én elõre bejelentettem beszédeimben, amikor hallottam, hogy elkezdõdött az érdekegyeztetés, azt mondtam: vasárnap este fogják majd nyilvánosságra hozni, hogy végre megszületett a nagy egyezség. Megbocsássanak, megegyezett a pártvezetõ a szakszervezeti vezetõvel, ami annál inkább könnyen ment, mert mind a kettõ egy és ugyanazon személy.
Mi tehát nem az érdekegyeztetés ellen vagyunk, ezt rendkívül fontosnak tartom rögzíteni. Én indítványoztam, én voltam, aki azt mondotta, hogy úgy kezdõdjék ennek a Háznak a munkája, hogy az üresen álló felsõházba vonjuk be a teljes érdekegyeztetés szféráját, a civil szférákat, mindazokat, akik kimaradtak a parlamentbõl, és az országgyûlési képviselõkkel közösen kezdjünk meg egy érdekegyeztetési mechanizmust, munkát, de, kérem, az nem érdekegyeztetési mechanizmus, amikor a parlament háta mögött, a parlament rendelkezési jogát kivéve, az érdekegyeztetés látszatmechanizmusát a végén úgy igyekeznek tálalni a társadalomnak, mint például a médiavezetõk kinevezését, ahol egyértelmûen miniszterelnöki intézkedés történt, de annak hatpárti látszatát szerették volna kelteni.
Én abból indulok ki, hogyha egyszer a Magyar Köztársaság Országgyûlésének hatáskörébe utalta a Magyar Köztársaság alkotmányának 11. § (3) bekezdés d) pontja a költségvetéssel kapcsolatos jogokat, akkor a költségvetéssel kapcsolatos jogokat ne úgy gyakorolja a hatalom, hogy adott esetben mi, országgyûlési képviselõk, ha nagyon körültekintõek akarunk lenni, meghallgatjuk a híreket, és a hírekbõl megtudjuk, hogy mi történt az érdekegyeztetéssel! Kérem, hiába fogják majd ma, az általános vita lezárása elõtt beadni ezeket a látszatmegegyezéseket a parlamentnek, és fogunk mi majd az általános vita lezárása után errõl valamilyen véleményt kialakítani, amikor nekünk, országgyûlési képviselõknek, már mindenfajta jogosultságunk megszûnt arra vonatkozóan, hogy ebbe az érdekegyeztetési mechanizmusba beleszóljunk.
Mi tehát úgy gondoljuk, hogy végül is ez az egész magatartás azonos azzal, hogy a kormányzati hatalom a végrehajtó hatalom fölé nõve, nem törõdvén azzal, hogy az Országgyûlés testesíti meg a népszuverenitást, végül mégis a népszuverenítást megtestesítõ Országgyûlés fölé nõve egy olyan látszatmegegyezést fog elfogadtatni a parlamenttel, amely a demokrácia, a többpárti parlamenti mûködés látszatát kelti. Addig azonban, amíg például napirend elõtt nem tudok elmondani egy ezzel kapcsolatos kritikát... (Derültség és taps a bal oldalon.) ..., mert az Országgyûlés mint a népszuverenitást gyakorló szervezet, legmagasabb helyérõl állíttatok le, abban a pillanatban már nyíltan kimutatja az erejét a hatalom, és ezt bizony nekem errõl a helyrõl el kell mondanom.
A gyökeres változtatás igényét illetõen fel kell vetnem egy olyan kérdést, amitõl - nagyon jól tudom - nagyon fél és félt korábban is a hatalom élen járó csoportja, úgy gondolom azonban, hogy ennek az országnak nem sikerül megújulnia addig, amíg a parlament elõtt megtárgyalhatók, tisztázhatók nem lesznek az olyan kérdések, mint az államadósság kérdése. Emlékeztetem az igen tisztelt képviselõtársaimat, hogy még a múlt Országgyûlés mûködésének kezdetén beadtam egy országgyûlési határozati javaslatot, amelyet az Országgyûlés elfogadott, és amely az államadósság kérdésének vizsgáló bizottság felállításával való tisztázását kimondotta. Csakhogy az elmúlt négy év kevés volt idõben ahhoz, hogy ez a tisztázás bekövetkezzék, a mai napig sincs ez a tisztázás napirendre tûzve, mi pedig nem fogjuk hagyni, hogy ez a kérdés elaludjon. Kifejtem a kisgazdapárt nevében, hogy miért.
Mi úgy gondoljuk, hogy a magyar népnek nemcsak arra van kötelezettsége, hogy fizesse az államadósságot, hanem elemi jogai közé kell sorolni, hogy megismerje, ténylegesen hogyan, milyen körülmények között keletkezett ez az államadósság, ki mennyit vett fel, egyáltalán bejött-e ebbe az országba mindaz az összeg, amit állítanak, vagy annak csak egy töredéke, hogy tehetett bármiféle érvényes kötelezettségvállalást egy olyan ország, amelynek a szuverenitását elvették, mégpedig - el kell mondani innen - sajnos a nyugati hatalmak jóváhagyásával, 1956-ban, amikor Magyarország jogos érdekeit az ördög birodalmának karmai közé dobták egyszerûen azért, mert a szuezi érdekek ... (Közbeszólások.) ...felülkerekedtek a magyar érdekeken.
(12.20)
Úgy gondolom, hogy ezt az egész kérdéskört végül is ebben az értelemben kell megvizsgálni. Kérem, nem arról van itt szó, hogy mi bármit is tagadnánk! Nem arról van szó, hogy bárkit is felszólítanék arra, hogy ne fizessen! Azt mondom, nekünk fizetnünk kell, de a magyar népnek jogában áll megismerni ennek részleteit, jogában áll egyáltalán megtudni, hogy mondjuk, ha a szuverenitásunk fennállt volna, akkor is ilyen uzsorakölcsönre vettünk volna-e fel kamatokat. Joga van megtudni, hogy a magyarságnak miért nem lehetett kedvezõbb részt vállalnia a világ terheit illetõen akkor, amikor ez a kérdés újból terítékre kerülhetett. Úgy gondoljuk, ha egyszer az államadósság menedzselésének kérdése az egész jövõnkre kihathat, akkor bizony az államadósság egész kérdéskörét úgy kell a nyilvánosság elõtt megvitatni, hogy mindenki elõtt világos legyen, mi a valóság az államadósság kérdéskörét illetõen.
Kérem, el kell hogy mondjam: nem tudom elfogadni azt a tényt, hogy itt egyáltalán gondolkodás sem történt az államadósság menedzselését illetõen. Nagyon szeretném ismételten aláhúzni: a menedzselésrõl van szó akkor, amikor millió egyéb, számunkra sokkal kedvezõbb, könnyebb megoldást is ki lehetett volna harcolni. Nem értem, hogy például miért nem következett be olyan könnyítés, mint a reprofilírozás nemzetközileg elismert intézménye vagy a fizetési moratórium, vagy egyéb lehetõségek. Hiszen ne haragudjanak, én egyenesen ki szoktam mondani az igazságot: már Marx tanította, és úgy tudom, hogy Békesi miniszter úr a Fotexnél igen kiválóan alkalmazta azt a tudást, hogy a kapitalizmus építéséhez tõkeakkumulációra, tõkefelhalmozásra van szükség, tõkét kell importálni, nem pedig tõkét exportálni! Mi pedig most már nagyon régóta tõkét exportáló ország vagyunk, tehát pont ellentétes irányban haladunk, mint a kapitalizmus, mint a piacgazdaság építése. Kérem, én kimondom kerek perec: önök felültettek minket a mátészalkai feketevonatra, és azt állítják, hogy a Wiener Walzerre váltottunk jegyet! (Derültség.) Szó sincs róla! Mi nem a Wiener Walzeron ülünk, hanem a mátészalkai feketevonaton; csak még nehezebb, súlyosabb helyzetbe fognak minket hozni.
Úgy gondoljuk, akkor lesz Magyarországon demokrácia, többpárti demokrácia, ha a végén majd egy olyan helyzetet teremtünk, hogy Mátészalkán lesz Európa közepe, és ne kelljen látnunk, amikor az ország nyugati felébõl átmegyünk a keletibe, hogy milyen tragikus színvonalcsökkenés van a két országrész között - lassan már nagyobb a különbség, mint ha valaki Európából átmegy Afrikába. Tehát nekünk ehhez igenis minden tartalékunkat igénybe kell vennünk, és az elmaradott országrészeket, a kisembereket kell megsegítenünk.
Ha itt egy olyan költségvetés kerül elfogadásra, amely megint a szõnyeg alá söpri a dolgokat - fû alatti módszerekkel akarja elaltatni a magyar népet -, akkor hiába fogják nekünk mondani, hogy az az ország, amely mértani pontossággal Európa közepén fekszik, majd az önök munkálkodásának eredményeként el fog jutni Európába. Nem Európába fog eljutni ez a nép, hanem ennek a népnek a bérmunkás helyzete, a bérrabszolga helyzete jut az ilyen költségvetés eredményeként!
Önök ne fogadjanak meg olyan tanácsokat, mely tanácsok alapján eddig tönkrementek országok, de ezen tanácsok alapján - amelyeket én kifogásolok - még soha nem lábalt ki ország a bajaiból. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)