MIAKICH GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselõtársaim! Nagyon jó lenne ilyen vehemenciával folytatni ezt a tárgyalást, mint ahogy Torgyán úr elõttünk elõadta. Mégis jobban hiszek a csendes, megfontolt szónak, mint a néha nagyhangú kiabálásnak.
A tisztelt ellenzéki képviselõtársaim az elmúlt napok vitái során nagyon sok észrevételt tettek a költségvetéssel kapcsolatban. Hadd idézzek néhányat! Elhangzott az, hogy nem tartható a hiány mértéke; túlzott az adóztatás; nem kap elég pénzt egy-egy ágazat, a gazdaság egy-egy részterülete; néhányan hiányolták az ÉT-megállapodást - ma meg hallottuk azt, hogy minek köttetett meg?!
Egy kicsit bizalmatlan és bizonytalan vagyok. Mint kormánypárti képviselõ, hogyan folytassam ezután? Mirõl szóljak a költségvetési vita kapcsán? Nagyon úgy néz ki: úgy szólni, hogy ellenzéki képviselõtársaimnak megfelelõ legyen, nagyon nehéz.
Szabó Iván ma kis politikai expozéjának elején azzal kezdte, hogy felhívta a figyelmet arra, ne hivatkozzunk mindig az elmúlt négy évre. Sõt, a szemünkre vetette, hogy az a bizonyos rendszerváltás másféle folyamat volt. Egyetértünk ezzel; mi nem kívánunk rendszert váltani, de azért engedtessék meg, hogy nekünk is furcsa legyen az, ha minden érv helyett csak az elmúlt negyven évre való hivatkozás történik.
Akkor lássuk a tényeket, egy kicsit azt, hogy mirõl is szól ez a költségvetés! Egy számsorral kezdeném: a konszolidált bruttó adósságállomány az egy év alatt elõállított nemzeti termék százalékában '90-ben 60,6 százalék, '91-ben 67,6 százalék, '92-ben 66,5 százalék, '93-ban 84,5 százalék. Ez nem javul az idén sem! Ha az adósságszolgálatot az export százalékában megnézzük, '91-tõl 37,7 százalék, a következõ évben 40,6 százalék, '93-ban 50 százalék fölötti.
Miért mondottam ezeket a számokat? Azért, mert ez a költségvetés kénytelen figyelembe venni azt, hogy milyen a ország mai helyzete, milyen helyzetben vagyunk. Azt is kénytelen figyelembe venni, hogy az eddig kialakult folyamatokat - legyenek azok hosszabb távúak, vagy az elmúlt négy évben kialakultak - meg kell változtatni. Ha ez a folyamat továbbmegy, az az ország végsõ romlásához vezet.
Egy nagyon egyszerû példát bocsássanak meg nekem, hogy esetleg a tévé nézõi is nagyon egyszerûen értsék, mirõl beszélünk. Ma nagyon sok olyan magyar család van, amelyik 50 ezer forint havi jövedelembõl él. Képzeljük el, hogy ennek a 84,5 százaléknak megfelelõ adósságterhe van egy hónapban, vagyis 42 250 forint. Könnyen kiszámítható, hogy 7750 forintja marad.
(12.30)
Ugye, nem kell folytatnom a példát. Ebben a helyzetben van az ország is. Ehhez a helyzethez kellett igazodnia az ország költségvetésének is. Több ellenzéki képviselõtársunk a pénteki vitában, többek közt Barsiné Pataky Etelka megemlítette, hogy hiányzik a koncepció, hiányzik az összefüggésrendszer, hogy az infrastruktúrára nem költünk. De megkérdezem én rögtön ennél a kérdésnél: nem koncepció-e, nem összefüggésrendszer-e az, amikor ez a parlament megváltoztatta a címzett- és céltámogatások rendszerérõl szóló törvényt, és ezáltal elkerülhetõvé válik és meggátlódik, hogy olyan beruházásokat finanszírozzon az állam, amelyek, mondjuk, egy szennyvíztisztítónál 600 forint/köbméter szûkített önköltségû költségeket jelentenek? Szabad-e ilyen beruházást finanszírozni, szabad-e olyan rendszert fenntartani, amely ilyen mértékû pazarláshoz vezet? Ilyent még Svájc sem képes eltartani.
Rott Nándor képviselõtársam szintén a pénteki vitában, most hadd idézzek szó szerint, ezeket a szavakat mondta: "Az Antall-, a Boross-kormány nem tárta fel azt a tragikus helyzetet, amibe a magyar gazdaság került. Nem folytatott elég radikális gazdaságpolitikát, a problémák kicsúcsosodtak, a továbblépéshez erkölcsi bátorság kell."
Egyetértek képviselõtársammal, nem halaszthatók tovább a nem megszigorító, hanem a szigorú lépések. Azok a lépések, amelyek, hogyha az elosztási rendszereket nézzük Magyarországon, oda vezetnek, hogy megszûnjenek a pazarlások. Mert bár minden részterület pénzért kiált, és senki nem vitatja el azt, hogy minden területre, az oktatásra, az önkormányzatoknak az infrastruktúrára több pénz kellene, hogy gyorsabb legyen a fejlõdés. De nincs több pénz. Ezért igenis, azon is gondolkodnunk kell, hogy ezekben az elosztási rendszerekben hatékonyabban használják fel a pénzeket, jobban használják fel ezeket az összegeket.
Hadd említsek két nagyon egyszerû példát szintén arra, hogy amikor szigorításról és változtatásról beszélünk, elismerve azt, hogy egy-egy részterületnek több pénz kell, de mégis hogyha a belsejét megnézzük, akkor nagyon sok visszásságra lelhetünk. Ilyen például, hogyha megvizsgáljuk a rendõrségre fordított összegeket - és amit el fogok mondani, ez nem azt jelenti, hogy nem ismerem el, hogy bizony a rendõrség sok területen mûködõképessége határához érkezett -, de mégis belsõ elosztási rendszerében nem találni igazán nagy összefüggést, mondjuk, a megye nagysága, az úthálózat hossza vagy a bûnözésben levõ fertõzöttség, és az egy-egy megyében elköltött összegek között. Vagy nagyon nagy eltérések vannak aközött is, mondjuk, az iskoláknál, hogy azt hihetné az ember, hogy minden esetben érvényes az, hogyha öregebb épületben, kisebb osztálylétszámmal dolgoznak, ott magasabb az egy fõre jutó költség, valódi felhasználás. Ez sem mindig így igaz. Ez azt mutatja, hogy bizony tenni kell azért is, hogy ezen az elosztási rendszeren belül is hatékonyabban, jobban használjunk fel összegeket.
Néhány szót szeretnék szólni a Fidesz vezérszónokának hozzászólásában elhangzottakról, amelyben megvádolta a szocialista pártot és a kormányt azzal, hogy elloptuk tõlük a félfordulat szót. El szeretném mondani azt is, hogy mi is jópáran ott voltunk Kornai János elõadásán a Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol elõször ezt a szót használta, és úgy hallottuk, hogy nem kötötte ki, hogy csak a Fidesz használhatja a késõbbiekben ezt a szót. De arra is fel szeretném hívni a figyelmet, hogy azt sem mondta ebben az elõadásában, hogy a növekedésnek valamiféle prioritást kell adni. Nem mondta ezt! Ott is igencsak figyelmeztetett arra, hogy az egyensúly legalább ekkora probléma ma Magyarországon, és nem lehet csak egy részterületére figyelni az elosztási rendszereknek, vagy egy költségvetés összeállításánál arra, hogy mire figyel a költségvetés.
Néhány szót az önkormányzatokkal kapcsolatos költségvetési kiadásokról. Azért szeretném elmondani néhány számadattal is, bár ez mindig unalmas, és nem biztos, hogy nyomon követhetõ, hogy ebben a nehéz helyzetben is gondoltak a költségvetés összeállítói arra, hogy a legnehezebb helyzetben levõkön segítsenek, és aki bajba jut, az megoldást találjon.
Az önkormányzatoknak a költségvetési kapcsolatokból származó forrása 40 milliárd forinttal növekszik. A köztisztviselõk részére másfélmilliárddal több, a közalkalmazottak részére 6,5 milliárd forint kerül felosztásra. Az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került településekre 2,4 milliárd forinttal több jut '95-ben, mint '94-ben. Az ismert nehézségek ellenére a címzett- és céltámogatások fedezete is nõ 600 millió forinttal. És akkor, amikor ezekrõl a kérdésekrõl beszélünk, igenis beszélni kell arról is, hogy ennek a költségvetésnek kell megoldani néhány olyan problémát, amelynek fedezetét az elõzõ kormány már elõre elköltötte, és idén kell a fedezetét biztosítani.