DR. SZAKÁL FERENC (KDNP): Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Én az állami költségvetés ilyen részletes formájával az ez évi pótköltségvetés kapcsán találkoztam elõször. Õszintén bevallom, voltam annyira naív, hogy például a mezõgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatást a Földmûvelésügyi Minisztérium fejezetében kerestem. Hiszen mindig úgy tudtam, hogy ez az a minisztérium, amely felelõs a magyar mezõgazdaságért, s elsõsorban tudnia kell azt, hogy az egyes mezõgazdasági termékek költségei hogyan alakulnak, mely termékeknél gazdaságos az export, illetve mely termékeknél célszerû a piacra jutást, vagy a piac megtartását exporttámogatással is elõsegíteni. Vagyis ez az a minisztérium, vagy legalábbis ennek kellene lennie annak, amelytõl elvárható az exporttámogatások célszerû és hatékony felhasználása. Rájöttem azonban, hogy a költségvetés logikája nem követi a józan paraszti ész logikáját, vagyis arra, hogy a mezõgazdaságnak szánt exporttámogatást nem a Földmûvelésügyi Minisztérium fejezetében, hanem a Pénzügyminisztériumnál kell keresni.
Mielõtt bárki félreértene, szeretném hangsúlyozni, hogy tudom, hogy ez a régebbi múltból örökölt olyan probléma, amelynek fenntartása különösebben nem zavarta az elõzõ kormányt sem, de a mostani kormány sem kíván ezen változtatni.
Az elsõ kérdés tehát, amivel szeretnék foglalkozni, a költségvetés szerkezete, amelynek megvilágítására a hozzám legközelebb álló mezõgazdaságot használom fel példaként. Abból az alapvetõ szervezési elvbõl kellene kiindulni, hogy a feladat, a hatáskör és a felelõsség egybe kell hogy essék.
(12.40)
Ezzel szemben, ha választ akarunk adni arra, hogy mennyi is a mezõgazdaság összes támogatása, illetve a költségvetés erre szánt összege, akkor minimálisan három fejezetet kell megvizsgálnunk. Ha az összegek nagyságrendjét követjük, akkor furcsa módon elsõ helyen a Pénzügyminisztérium szerepel. Csak azokat a tételeket alapul véve, amelyekrõl én is egyértelmûen meg tudom állapítani, hogy a mezõgazdaságra vonatkoznak, itt szerepel a meliorációs és öntözésfejlesztési beruházások támogatása, a mezõgazdasági és élelmiszeripari exporttámogatás, a reorganizációs program, az agrárpiaci támogatás és állami felvásárlás, továbbá az agrártermelés költségeit csökkentõ támogatás, összesen 64,6 milliárd forint összegben, ami a mezõgazdasággal kapcsolatos összes - bevételekkel csökkentett - kiadásoknak 61,8 százaléka.
Ha a szoros értelemben vett gazdasági jellegû költségvetési kiadásokat nézzük, akkor viszont a Pénzügyminisztériumnál szerepel a kiadások csaknem 70 százaléka. Erre valaki azt mondhatná, hogy: nem baj, fõ az, hogy egyáltalán ilyen jelentõs összegeket tud a költségvetés a mezõgazdaságnak szánni. Nem hiszem, hogy dr. Lakos László földmûvelésügyi miniszter úr olyat tenne, de mégis ezek után - mondjuk, egy vidéki gyûlésen, ahol a kis- és nagytermelõk azért támadják õt, hogy miért nincs több támogatás a mezõgazdaságnak - jogosan megtehetné, hogy rámutat a pénzügyminiszter úrra, és azt mondja, hogy: nézzétek, ott van ez az ember, nála van a pénz, kérjetek tõle többet!
A problémának azonban ez csak a formális része. Az igazi kérdés az, hogy biztosítható-e így a mezõgazdaság és az élelmiszer-termelés hatékony irányítása, a megfelelõ struktúraváltozás irányába történõ befolyásolása. Ha még figyelembe vesszük, hogy az élelmiszeripari és exportügyekben az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak milyen szerepe van, illetve hogy az élelmiszeripar és az állami mezõgazdasági vállalatok privatizációjában a földmûvelésügynek igazi meghatározó szerepe nincs, akkor elfogadhatjuk az olyan elemzéseket, mint amit a napokban olvastam Félix Pétertõl a Heti Világgazdaságban; idézem: "Továbbra is fennmaradt az agrárirányítás korábbi rendszere, amelyben az ipari, a pénzügyi és az agrártárca párhuzamos, azonos munkát végzõ fõosztályai vitatkoznak egymással, s a hozott döntések felelõseit lámpással sem lehet megtalálni."
Szerintem a leglényegesebb lépések még ennek a költségvetésnek a keretében meghozhatók lennének, természetesen az ehhez szükséges szervezeti változtatások végrehajtásával együtt. Feltételezem, hogy azzal a szervezési alapelvvel mindenki egyetért, hogy egy feladatnak konkrét felelõse kell, hogy legyen, és azzal, hogy ehhez a feladathoz meg kell kapni a szükséges hatáskört és eszközöket. Tudom viszont, hogy a megszokott rutinokat és a szervezeti struktúrák tehetetlenségét és ellenállását a legnehezebb legyõzni. Ehhez kell a kormánynak igazi bátorság, ha valóban egyszerûbb, olcsóbb és kevesebb bürokráciával járó kormányzást akar.
A mezõgazdaságot érintõ költségvetési elõirányzatok nagyságrendileg második legnagyobb összege a Földmûvelésügyi Minisztérium fejezetében található, 38 337,6 millió forinttal, ami a teljes mezõgazdaságot érintõ költségeknek csupán 30,9 százaléka, tehát kevesebb mint egyharmad része. Az agrárágazatot szolgáló oktatási és kutatási feladatok ugyancsak széttagoltan szerepelnek a költségvetésben. A Mûvelõdési és Közoktatási Minisztérium fejezetében az agráregyetemekre több mint 8 milliárd, a tangazdaságokkal és az egyetemekhez kapcsolódó kutatóintézetekkel együtt összesen 9770,5 millió kiadás van tervezve. Meglepõ módon a mezõgazdasági középfokú oktatás viszont az FM fejezetében szerepel, ugyanígy az egyetemekhez nem tartozó agrárkutató intézetek is, csaknem hárommilliárd forintos kiadási elõirányzattal. Együtt szemlélve az agrároktatást és -kutatást, a költségvetés csaknem 15 milliárd forintot irányoz elõ a kiadásokra.
Felvethetõ ezek után a kérdés, hogy ezeket az elõirányzatokat soknak vagy kevésnek minõsítjük-e. Lehet, hogy tõlem - mint ellenzéki képviselõtõl és mint az agrár-felsõoktatásban dolgozó szakembertõl - automatikusan elvárhatják vagy elvárják egyesek, talán még a kormánypártok oldalán ülõ kedves képviselõtársaim közül is némelyek, hogy keveselljem a mezõgazdaság, az agrároktatás és -kutatás támogatását. Ez túl egyszerû és olcsó dolog lenne. Ha egy szinte kilátástalan termelési és értékesítési nehézségekkel küszködõ mezõgazdasági termelõnek - legyen az akár szövetkezet, akár magángazdálkodó - azt mondom vigasztalásként, hogy: nézd, az állam összesen csaknem 120 milliárd forintot költ arra, hogy közvetetten vagy közvetlenül a mezõgazdaságot segítse - akkor egyszerûen nem fogja elhinni, mert õ ebbõl nem érez semmit. Ugyanez vonatkozik a 35 milliárdos exporttámogatásra is. Hasonlóképpen, ha mondjuk az agrártudományi egyetemen egy 30 ezer forint körüli fizetésû tanársegédnek, akitõl egyre többet követelnek, azt mondom, hogy: nézd, az agráregyetemek 9770 millióba kerülnek - nem hiszi el, vagy - elnézést - elküld valami rossz helyre engem.
Higgyék el, tisztelt képviselõtársaim, hogy magam is megdöbbentem, amikor a számokat összeadogattam: mert ha az adófizetõk egyre nagyobb terheit látjuk, akkor nekik rettenetesen sok ez a pénz. Valahol tehát óriási bajok vannak a költségvetés mögött lévõ struktúrával. Lehet, hogy egyes körökben nem leszek népszerû, de mégis fel kell vetnem, hogyha a költségvetési pénzek felhasználásának hatékonyságát nézzük, akkor az egyébként valóban szûkös kereteket is soknak kell tartanunk.
Az egyik vidéki agráregyetem rektora nyilatkozta nem régen, hogy náluk 140 százalékra növelték a hallgatói létszámot, de hozzátette, hogy az is igaz, hogy a végzõs hallgatók 80 százaléka olyan állásokban helyezkedik el, amelyeknek semmi közük nincs a mezõgazdasághoz. A 14 milliárdos nagyságrendû, agrártermelési költségeket csökkentõ támogatás és a 35 milliárdos exporttámogatás véleményem szerint idegen a piacgazdasági rendszertõl. Ezzel kapcsolatban már nagyon éles szóváltások elhangzottak itt, hogy ez sok vagy kevés. Én megintcsak nem ezt kívánom vitatni. Ma az történik a magyar mezõgazdaságban, hogy a termelõ elkezd termelni; megkapja a vetési és üzemanyag-támogatást - vagy esetleg még más támogatásokat - anélkül, hogy tudná, hogy mondjuk egy év múlva mit fog kezdeni a termékkel. A feldolgozók és a kereskedõk pedig körüljárnak, szétnéznek, hogy mi van olyan, amit megvehetnének, esetleg exportálhatnának. Felveszik az exporttámogatást, és számukra látszólag minden rendben van, miközben a mezõgazdaság szerkezete semmit sem változik.
Természetesen pozitív témákkal is találkozunk: ilyenek az exporttermeltetés, illetve ilyenrõl olvashattunk a napokban Bábolna és az IKR kezdeményezésében. Ha az ilyen vagy hasonló kezdeményezések nem válnak általánossá, akkor nem sok remény van, hogy a mezõgazdaság szerkezete valóban átalakul.
Többen is fölvetették, de mégis úgy gondolom, hogy legélesebben Bauer Tamás képviselõtársam fogalmazta meg, hogy radikális struktúraváltozás nélkül nem lehet elõrelépni. A mezõgazdaságban a radikális szerkezeti változást szerintem az szolgálná, ha a három nagy tételt: a költségcsökkentõ támogatást, a mezõgazdasági alapot és az exporttámogatást egy keretbe összevonnák. Ezután, aki reális export- vagy belföldi piaci értékesítési lehetõséget tud elõre feltárni, az kapjon hitelt, és ugyancsak hitelezéssel finanszírozza a termelést, adjon szaktanácsot, és segítse megszerezni a szükséges eszközöket.
(12.50)
Ha tényleg realizálódott az export vagy az értékesítés, akkor a hitel egészét vagy egy részét támogatásként kapja meg mind a kereskedõ vagy feldolgozó, mind a termelõ. Ha ennyire radikális lépésre a kormány egyszerre nem tudja rászánni magát, akkor javaslom a pénzügyminiszter úrnak, hogy a rendszer bevezetésére - mintegy szoktatásként - az exporttámogatás keretébõl mondjuk 10 milliárd forintot csoportosítson át az exporttermeltetés támogatására.
Ha tehát a benyújtott költségvetést nem támogatom, az nem azért van, mert kevésnek tartom a mezõgazdaság támogatását - annak ellenére, hogy az a reális igényekhez viszonyítva valóban kevés -, hanem azért nem támogatom, mert nem szolgálja a szükséges szerkezeti változásokat, sõt bizonyos káros tendenciákat konzervál, vagyis nincs biztosítéka a pénzek hatékony felhasználásának. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a jobb oldalon.)