DR. KÓNYA IMRE (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Országgyûlés! Bauer Tamás képviselõtársam az imént némi kritikával illette az ellenzéki felszólalásokat, mondván, hogy a költségvetési vitában - és ez Trombitás képviselõtársam felszólalása kapcsán hangzott el - jó, hogyha az ellenzék nem támaszt olyan igényeket, amelyek növelik a költségvetési deficitet, hanem képviselõtársam olyan módosító indítványokat és olyan hozzászólásokat várna az ellenzéktõl, amelyekben minden alkalommal megjelöljük a forrást is, amikor kritikai éllel esetleges további igényeket fogalmazunk meg.
Úgy gondolom, hogy az ellenzék ebben a költségvetési vitában úgy jár el, ahogy az tõle elvárható, sõt az a magatartás, amit önként vállaltunk annak nyomán, hogy a kormány, neki felróható okokból, késve terjesztette be ezt a költségvetést, ennek ellenére mi azt mondtuk, hogy lemondunk azokról a lehetõségekrõl - még ha csak a Házszabállyal élünk is, és azon nem lépünk túl -, amelyekkel meghiúsíthattuk volna azt, hogy ez a költségvetés az év végéig megszülessen. Mi úgy gondoltuk, hogy a jelenlegi helyzetben az ország elsõdleges érdeke, hogy legyen költségvetése. Ugyanakkor nem mondtunk le arról az ellenzéki jogról, hogy kritikát fogalmazzunk meg ezzel a költségvetéssel szemben. A költségvetési tárgyalás során ugyanis az ellenzéknek ez a legfõbb kötelessége, és azt kell mondanom, alapvetõen ez az egyetlen lehetõsége, hiszen a költségvetés végül is a kormány és a kormányzópártok elgondolásait önti törvényi formába. Az ellenzék egyet tehet: ezt az elgondolásrendszert kritika tárgyává teszi, és úgy gondolom, képviselõtársaim, ellenzéki képviselõtársaim itt, az általános vitában ezt bõségesen meg is tették.
Az ellenzéki felszólalások egyik része arra irányult, hogy a költségvetés valóságát szembesítsék az elõzetes választási ígéretekkel, illetve a programban megfogalmazott elképzelésekkel. Ez meglehetõsen nagy ellenérzést váltott ki a kormánypárti sorokban, holott úgy érzem, nincs igazuk a kormánypárti képviselõknek, amikor ezt sérelmezik, mert a költségvetés, különösen egy kormány elsõ költségvetése valóban az a pillanat, amikor láthatjuk, hogy végül is mi az, amire valóban súlyt helyez, mi az, amire kevesebb súlyt helyez azok közül az elképzelések, elgondolások közül, amelyeket részben a választási kampányban fogalmaztak meg, részben amelyeket az egyes kormányzópártok programjai, valamint maga a kormányprogram is tartalmaz. Ezért nagyon egyértelmû, hogy a költségvetési vitában szembesülnek és szembesítendõk is a kormányzópártok az elõzetes ígéretekkel.
Az ellenzéki felszólalások másik része a költségvetést abból a szempontból vetette kritika alá, hogy vajon a valóságban abban a költségvetésben - most már a számok tükrében - milyen gazdaságpolitika fogalmazódik meg.
(15.00)
Hiszen elõzetesen hallottunk arról, hogy egyszerre kell megteremteni az egyensúlyt, de a növekedés lehetõségeit is megalapozni. A költségvetésbõl egyértelmûen látszik, hogy elsõdlegesen, sõt csaknem kizárólagosan az egyensúly érdekében egy megszorító, restriktív, pénzügyi, fiskális szemléletû költségvetéssel állunk szemben, és a költségvetésben nyoma sincs annak, hogy az 1994-ben már megindult elõnyös változásokat - amelyek a növekedés irányába hatottak, és amelyek számokkal is bizonyíthatók - valamilyen költségvetési módszerrel tovább segítsük. Ezzel szemben egyoldalú pénzügyi megszorító intézkedések halmaza ez a költségvetés.
A kritika harmadik csoportja pedig az lehet, és több esetben az is volt, hogy megvizsgáljuk, ezek a megszorító intézkedések hogyan érvényesülnek az egyes szférákban. Felszólalásomban ezt próbálom megtenni, mégpedig az önkormányzati szféra vonatkozásában, ugyanis - a számokból kitûnõen - az önkormányzati szférát az átlagosnál is nagyobb mértékben sújtja ez a pénzügyi megszorítás, visszafogás. Továbbá még egy dologra szeretnék a költségvetés kritikája kapcsán kitérni, hogy az önkormányzati támogatásokon belül melyik az a terület, amit a fokozott megszorításon belül is további fokozott megszorítással, csökkentéssel terhelnek, és ebbõl milyen következtetés vonható le.
Hogy ez érthetõ legyen, ez utóbbival kezdem. Már a kormányprogram vitájában volt rá alkalmam, hogy a rendelkezésemre álló néhány perc alatt megfogalmazzak egy aggodalmat. A kormányprogramban ugyanis három olyan elem van az önkormányzatok támogatása vonatkozásában, amely támogatási növelést és - ezzel együtt természetesen - költségvetési kiadásnövekedést jelent. Ez a három tétel: a személyi jövedelemadóból az önkormányzatoknál hagyott résznek az eddigi 30 százalékkal szembeni 35 százalékos ígérete, valamint az illetékbevételek és a gépjármûadó teljes összegének az önkormányzatoknál való hagyása. Akkori becslésem szerint 1995-ben ez körülbelül 40 milliárd forint többlettámogatás, illetõleg többletkiadás, összhangban a kormányprogrammal, amibõl már szintén kitûnt a megszorító jellegû gazdaságpolitika, ami azt az aggodalmat vetette fel bennem, hogy ha ezt a 40 milliárdos ígéretet végrehajtják, teljesítik, akkor a másik oldalon, tehát az önkormányzatok költségvetési támogatásának azon az oldalán fog óhatatlanul jelentkezni a mínusz, amely oldal arra hivatott, hogy valódi igényeknek megfelelõen, illetõleg a rászorultság függvényében történjék az elosztás. Ezek a normatív támogatások, a központosított elõirányzatok, illetõleg a címzett és céltámogatási rendszer keretén belül történõ támogatások.
Ehhez képest érdeklõdéssel vettem kezembe a költségvetést, hogy a kormány vajon melyik megoldást választja, teljesíti-e korábbi ígéretét, és akkor - aggodalmaim szerint - megszûnik az az elmúlt három év során, 1991-tõl kezdve folyamatosan tapasztalható, és a szûkös körülmények között is következetesen érvényesített elv, miszerint az elmaradott térségek és települések igényeit helyezzük elõtérbe a támogatások során, s ezzel az évtizedek során kialakult igazságtalan különbözõségek kiegyenlítésére törekedjünk. Tehát ez az egyik megoldás, hogy teljesítik az ígéretet, és akkor ez a hátrányos következmény áll be; vagy nem teljesítik az elõzetes ígéretet.
A költségvetést áttanulmányozva megállapíthatom, hogy egyik feltevésem se vált valóra. Egyrészt a kormány nem teljesíti azt, amit a kormányprogramban ígért, mert a gépjármûadóból, illetve az illetékbevételbõl változatlanul csak 50 százalék marad helyben. Ugyanakkor 30 százalékról 35 százalékra megemeli a személyi jövedelemadóból az önkormányzatoknál hagyott részt, ez azonban olyan emelés, amirõl nyugodtan elmondhatjuk, hogy amit a kormány az egyik kezével ad, azt a másikkal el is veszi, mert az összesen 26 milliárd forint tervezett plusz bevételnek körülbelül a fele olyan "pántlikázott" támogatást jelent, aminek az a lényege, hogy meghatározott célra kell fordítani, mégpedig a munkanélküliek jövedelempótló támogatására, illetõleg a személyi jövedelemadó- kiegészítés kiegészítésére, valamint bizonyos megyei önkormányzatoknak juttatott részre. Így 13 milliárd forint marad a 35 százalékos emelés következtében az az összeg, ami valóban pántlikázás nélküli többletbevételként jelentkezik az önkormányzatoknál. Ez azonban megmarad, s ez mindenképpen olyan plusz jövedelem, amit nem a rászorultságnak és nem a tényleges igényeknek megfelelõen osztanak el, hanem egyértelmûen az amúgy is jobb helyzetben lévõ önkormányzatok támogatására szolgál, hiszen azoknál az önkormányzatoknál, amelyek rossz helyzetben vannak, kevesebb plusz jövedelem keletkezik, és nyilvánvaló, hogy kevesebb szja is marad ezeken a területeken.
A másik oldalon viszont bekövetkezett az, amitõl tartottam, mert a normatív támogatások és a központosított elõirányzatok vonatkozásában nominálértéken számolva is lényeges csökkenés tapasztalható, míg a cél- és címzett támogatásoknál jelentéktelen, sõt mondhatnám, nevetséges, 0,2 százalékos nominálérték-növekedés tapasztalható. Számszerûen: a normatív hozzájárulások 6 milliárd forinttal, a központosított elõirányzatok 4,8 milliárd forinttal csökkennek, míg a címzett és céltámogatásoknál 600 milliós a növekedés - nominál értékben ez az a bizonyos 0,2 százalék. Ezzel szemben csak érdekességképpen mondom, hogy az 1993. évi költségvetéshez képest az 1994-es költségvetés a normatív támogatásnál 25 milliárd forint pluszt jelent, szemben a mostani 6 milliárd forint mínusszal; a központosított elõirányzatoknál 16 milliárd forint pluszt jelent, szemben a mostani 4,8 milliárd forint mínusszal; és a címzett és céltámogatások rendszerében is 15 milliárd forinttal többet oszthattunk el 1994-ben, mint 1993-ban.
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy érzem, mindebbõl nyilvánvaló, annak ellenére, hogy a kormány részben nem teljesítette, részben felemás módon teljesítette a kormányprogramban megígérteket - felemás módon, hiszen a sokak számára rokonszenves emelés a 35 százalékra formálisan megtörténik, gyakorlatilag viszont ennek csak kisebb hányada történik meg -, ennek ellenére a másik oldalon olyan megszorításokat alkalmazott, hogy egészében azt mondhatjuk, hogy az 1995-ös költségvetés tükrében aggodalmunkat kell kifejezni abban a vonatkozásban, hogy megszûnt az az 1991 óta tartó tendencia, ami az elmaradott térségek felemelésére, az elmaradott települések fokozott támogatására és a meglévõ igazságtalan különbségek kiegyenlítésére szolgál; ellenkezõleg, ezek a különbségek a jövõben várhatóan nõni fognak.
A kritika másik része, amit az önkormányzatok támogatásának a vonatkozásában el szeretnék mondani, az az, hogy a közszolgálati szférára tervezett állami támogatás szintén az önkormányzatok hátrányára érvényesül, tehát az általános megszorítás az önkormányzati szférában elosztásra kerülõ közszolgálatok finanszírozását szolgáló összegeken belül lényegesen nagyobb és erõteljesebb, mint az államigazgatási szférában. Hangsúlyozom, az államigazgatási szférában sem elegendõ egy jól mûködõ közigazgatásnak az a plusz 20 milliárd, ami reálértékben itt is mínuszként jelentkezik, de az, ami az önkormányzati szférában történik, az mindenképpen aggasztó. A mérleg szerint mindössze 5 milliárd plusz jelentkezik, és ha ezt százalékosan fejezzük ki, akkor azt látjuk, hogy az állami szinten történõ 9 százalékos növekedéssel szemben ez mindössze 2 százalékos növekedés. S ha hozzávesszük azt, hogy ebbõl az 5 milliárdból egy tétel - az önkormányzati tûzoltóság körülbelül 2,5 milliárdnyi támogatása - korábban is megvolt, de az az állami szféra terhére történt - tehát ez is egy pántlikázott támogatás -, és ha hozzávesszük azt, hogy van egy 8,5 milliárdos tétel, amelyik az elmúlt évben az állami támogatások összegét növelte - ez az a bizonyos 8,5 milliárd, ami a közalkalmazotti törvény végrehajtása érdekében az önkormányzatok hitelfelvételével kapcsolatban utólagos kormánytámogatás volt -, és ha ez a 8,5 milliárd kifizetésre kerül, akkor már mínuszba fordul az önkormányzatok állami támogatása a tavalyi évhez viszonyítva.
(15.10)
Úgy gondolom tehát, tisztelt képviselõtársaim, és látom, az idõ vége felé jár, tehát befejezném ezzel a gondolatsort, hogyha a költségvetés számait nézzük, akkor ezen a területen, az önkormányzatok támogatása területén két vonatkozásban is rossz irányba indulnak el a dolgok, helyesebben rossz irányba fordulnak a dolgok. Egyrészt nem azokat támogatjuk elsõsorban, akik különös mértékben rászorulnának, másrészt a közszolgálati szférára szánt összegek aránytalanul oszlanak el az állami, illetõleg az önkormányzati szféra között, és hogyha ehhez hozzávesszük, hogy az önkormányzati szféra látja el egyrészt a közigazgatás területén belül azokat a tevékenységeket, amelyek közvetlenül kapcsolódnak az állampolgárok ügyeinek az intézéséhez, valamint hogy idetartozik az oktatásügy, az egészségügy, s a szociális ellátás nagy rendszere, úgy gondoljuk, hogy ez a változás, ami jobban sújtja az önkormányzati szférát, mint az állami szférát az egyébként is érvényesülõ restrikción belül, mindenképpen kedvezõnek mondható, és kellõ ok van arra, hogy az ellenzéki kritikát kivívja a kormánynak ez az intézkedése. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon.)