IVANICS ISTVÁN (KDNP): Tizenöt perc, köszönöm szépen.
Az elõzõ fölszólalóhoz kapcsolódva örülök, hogy a parlamentben már nem érzem magam egyedül, mert ilyen szempontból kezet foghatunk, én is nyolcgyerekes családból származom. Annyi a különbség, hogy én az ötödik gyermek vagyok. Úgy gondolom, a magyar valóságban ezek a családszisztémák, ezek a családok tényleg kuriózumszámba mennek. Sajnos ez a mai gazdasági helyzetnek egy nagyon érdekes tükre lehetne, ha megnéznénk, hogy ma valójában miért nincsenek ilyen nagy családok, és megnéznénk, hogy ennek gazdasági alapjai vannak, vagy pedig egyszerûen emberi, emocionális alapjai.
Úgy gondolom, egyértelmû és nem vitatott, hogy ugyanúgy a nagy család a nemzet számára nagy értékeket hordoz, mint ott, ahol egy gyereket nevelnek, és az az egy gyerek teljesíti be a hazája iránti kötelezettséget. Én úgy gondolom, ezt a számszerûséget összevetve, megnézve a nemzet korfáját, hogy valójában a magyar társadalom számára a legnagyobb gondot, legnagyobb problémát éppen az a társadalombiztosítási teher jelenti, mely a következõ évtizedben akkor, amikor az 1946-52-ig születettek a teherviselésbõl kivonulnak, gyakorlatilag Magyarországra egy nagyon nehéz idõ következik. Ezt is érdemes volna alaposan szemügyre venni és elemezni, és talán a sajtóban is több figyelmet szentelni ilyen kérdéseknek is, hogy valóban családbarát legyen, és a költségvetés is családbarát legyen, hogy a családi adózás felé, akár áldozatok árán is, el tudjunk mozdulni. Ezt csak így bevezetõképpen és megjegyzésként kívántam elmondani. Örülök, hogy ez így kijött éppen egy ilyen apropó kapcsán.
Mint új képviselõ, nagyon kíváncsi voltam a költségvetési vitára, a parlamenti munkán belüli súlyának, jelentõségének felmérésére. Különösen készültem, hiszen egy kormánypárti ciklus megvalósításának jelen esetben már több mint 25 százalékát meghatározza ez a költségvetés.
Az új kormányzat elsõ költségvetése ezen túl számos üzenetet hordoz. Számomra legfontosabb az, hogy milyen gazdasági, gazdaságfilozófiai irányváltás derül ki belõle, és ez mennyire karakteresen, mennyire szakszerûen van megjelenítve. Másik érdekes kérdés: az ígéretek, elõzetes programok, a gyõztes párt karakterének megjelenése vagy elmosódása.
Mielõtt e kérdések boncolásába fognék, engedjenek meg egy személyes jellegû észrevételt is. Nem vitás, hogy a mindenkor elõterjesztõ pénzügyminiszternek iszonyú nehéz dolga van, ezt nem kell ecsetelni. Óhatatlan, hogy egy ilyen nagy csapatmunkát igénylõ feladatban ki ne derüljön tévedés, túlzás, alulméretezés, kiegyensúlyozatlanság, összehangolatlanság, vagy csak egy egyszerû nyomtatási hiba. Ezeket pedig, ha megtaláltatnak, fel kell vetni, a képviselõk vérmérséklete szerint.
Békesi László pénzügyminiszter úr ezt a kritikát, ezt a püfölést számomra kivételes, szinte egyedülálló módon állta. Elismerés érte. Annál is inkább, mert a koalíciós gyúrás úgy sikerült, hogy se nem szocialista, se nem liberális ez a költségvetés - vagyis nem mutat semmi fõ irányt, ezért vállalni is nehéz. A programok kioltották egymást, a nagy ijedtségben, hogy most tényleg kormányozni kell, annyira bele volt gabalyodva mindkét koalíciós párt az elõzõ kormány bírálatába, hogy azokat a világgazdaság által determinált fõ irányokat, fejlesztési, gazdaságélénkítési feltételrendszereket is elvágták, melyeket szükségszerûen tovább kellett volna vinni. Lehet, hogy ez kényszerûen együtt jár a kormányváltásokkal, de akkor ez így nincs jól.
Egy tényleges piacgazdaságra való átállás esetén a kontinuitás létrehozása a gazdaságban alapvetõ feladat. Az állandó váltás szétzilál, megtorpant, bizalmatlanná tesz. Négy év alatt legfeljebb egyszer van lehetõség új irányt adni a gazdaságban, hogy a trendek is változzanak.
Nem ismerték fel vagy nem vallották be az illetékes pártok gazdasági szakértõi, hogy a gazdaság fellendülése megkezdõdött. Ez természetesen az elõzõ kormányzat számára politikailag már késõn következett be, de ez az õ pechjük. Attól még az új kormányzat ezt kihasználhatja, ennek megvannak a jól ismert költségvetési technikái. Persze, ha nem ismerem fel vagy nem akarom felismerni, esetleg közeli vagy távoli politikai célok miatt, akkor ezt nem tudom közvetíteni a szakapparátus felé sem.
Az ipari termelés az idén minden hónapban meghaladta az egy évvel ezelõttit. Az I-IX. havi termelés volumene 9 százalékkal volt több a tavalyinál. Az építõipari vállalkozások építésszerelési tevékenységének volumene 19 százalékkal haladta meg az 1993. januártól szeptemberig tartót. Az energiafelhasználás 2,9 százalékkal kisebb, mint egy évvel azelõtt. A termelõágazatok felhasználása csak 0,8 százalékkal növekedett, a lakossági és a kommunális szféráé 6,5 százalékkal mérséklõdött.
A gazdálkodók közül a kisebb egységek termelésbõvülése volt dinamikusabb: 26 százalékos. Így a 21 fõnél kisebb létszámú gazdasági szervezetek aránya az ipari termelésben az egy évvel korábbi 13 százalékról 15 százalékra növekedett. A tartós növekedés legbiztosabb jele az építõipari termelésbõvülés, hiszen az új beruházások belépése javítja az ipar szerkezetét is a természetes növekedésen túl. Igazolja ezt az energiafelhasználás fajlagos csökkenése is, hiszen ez az olló - hogy kedvezõbbé válik az energiafelhasználás - egyértelmûen a versenyképességünket fokozza, hiszen a fajlagos energiafelhasználásunk a termékekre vetítve a legnagyobb hátrány ma az európai piacon a magyar gazdaság versenyképességében.
(16.00)
A költségvetés fõ irányaiban, módszereiben nem jelenik meg a további termelésbõvítés összehangolása. Talán az agrárgazdaságban találhatunk kivételt: itt az erõs szövetkezeti belsõ lobby képes volt gyors reakciókra - azonban nagy a veszély itt is, mert ha nem tudják társadalmi megegyezés mellett a kárpótlás és a szükséges földrendezések igazságos és gyors befejezésével az új tulajdonszerkezetet stabilizálni, elveszítjük viszonylagos elõnyünket a környezõ országokhoz képest, és alapvetõ, bejáratott piacokról is kiszorulhatunk.
Egy gazdaság erejét mérhetjük annak szervezettségi színvonalával, rendezettségével. De addig, míg nincs világos, tettenérhetõ, rögzült és mûködõ tulajdonrendszer, a szervezhetõség, a rendezés valódi alapjai sincsenek meg.
A tizenkilenc megyére és a fõvárosra lebontva a 722 millió forint a kárpótlási földkimérésre és a 223 millió forint az ingatlanbejegyzések gyorsítására kevésnek látszik a végzendõ feladat nagyságához és a lebonyolító szervezetek adott hatékonyságához viszonyítva.
A kormánykoalíció mindkét tagja szakértõ jellegét próbálta kiemelni eddigi tevékenysége során. Erre van még három év, hogy ezt a gyakorlatban bizonyítsák. Az elõttünk lévõ költségvetési tervezetben nem sikerült azt a szakmaiságot felmutatni, amely egy nemzetgazdaságot, annak szakmai és politikai irányítását úgy veszi át, hogy elvonási szisztémája mellé fel tudja vonultatni a modern állam széles eszköztárát. Ebben az eszköztárban mindenképpen elsõ helyen kellett volna jelezni az államháztartás átalakításának azon elemeit, amelyek lehetõvé teszik a teljes reform megvalósítását. Személyi feltételeinek kialakításánál lehet, hogy megtörtént valami, mert a kicserélt kulcsfigurák száma, pozíciója alapján ez feltételezhetõ. Ha a leváltásoknak volt vagy van ilyen meggondolása, ebben az esetben ez talán még elfogadható.
Úgy gondolom, az is egy érdekes színfoltja ennek, hogy az érdekegyeztetés kivételes lehetõségeket ad a jelenlegi kormányzatnak. Nem is siettek elvégezni ezeket az egyeztetéseket - ezt meg kell jegyezni. Nem hiszem, hogy Európában van még ilyen, hogy egy csapatban foglal helyet a kormány, a munkaadók és a munkavállalók érdekérvényesítõje. Ez nagy lehetõségeket és nagy veszélyeket is jelent valamennyiünk számára. Bízom benne, hogy javunkra válik, de végsõ soron a képviseltek fogják megadni a bizonyítványt.
Szólnom kell még egy olyan témáról, amelynek a karakteres megjelenése - remélem - mindannyiunk szívügye. Ez a környezetvédelem, az ökológia, ezen belül is az ország vízháztartása.
Tudjuk, hogy Magyarország a Kárpát-medencében egy olyan helyen terül el, amely szinte nem rendelkezik saját vízforrással: ide a folyók úgy szállítják a teljes vízmennyiséget. Ezek a folyók egyetlenegy ponton: a Vaskapun át viszik el az országból ezt a vízmennyiséget. Ez azt is jelenti, hogy az országnak egy óriási területe gyakorlatilag lefolyásmentesnek tekinthetõ. A szennyezõanyagok, amiket mi itt - kemikáliák, növényvédõszerek formájában, kommunális hulladék formájában - termelünk, itt maradnak, a mi életterünket veszélyeztetik. Az ökológiát figyelve ez Magyarországon annyira kényes kérdés, ami mellett nem hiszem, hogy szó nélkül elmehetünk.
Ezért, véleményem szerint, nem helyes az az elfogadott intézményi rendszer, hogy egy környezetvédelmi minisztériumban a területfejlesztés és a környezetvédelem versenghet egymással. Én tehát mindenképpen úgy tartanám helyesnek és jónak, ha a területfejlesztés elkülönülne, és a környezetvédelem gyakorlatilag minden egyes ilyen tevékenység fölött szigorú kontrollt gyakorolhatna. Sokkal nagyobb szabadságot kell adni, sokkal nagyobb figyelmet kell a jövõben környezetünk védelmére fordítani, hogyha unokáinknak is szeretnénk egy olyan országot, egy olyan környezetet biztosítani, amelyben valóban boldogan és szabadon élhetnek. Köszönöm szépen. (Taps.)