NÉMETH ZSOLT (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tennék néhány erõfeszítést az elkövetkezõ percekben arra, hogy a módosító javaslatainkat megindokoljam. Az emberi jogi bizottság talán értette, attól félek, hogy az alkotmányügyi bizottság nem feltétlenül értette azokat, ezért is bátorkodom kísérletezni ezzel. Mondanom sem kell - ezt az általános vitában nem mondtuk -, hogy támogatjuk a törvényjavaslatot. Nagyon fontosnak tartjuk és megkésettnek természetesen, hiszen e javaslatoknak négy évvel ezelõtt kellett volna a Ház elé kerülniük. Lehet, hogy ennek következtében az emberi jogi bíróság az elkövetkezendõ években nagyon sok gondot fog Magyarországnak okozni, hiszen itt adott esetben több száz per és ügy is elképzelhetõ.
De hogy rátérjek a konkrét javaslatra, a törvényjavaslat az egyezményben foglalt ártatlanság vélelmének megfelelõen tágítja a kártalanítás alkalmazásának körét az elõzetes letartóztatás és az ideiglenes gyógykezelés tekintetében. Sajnos igen hosszú volt az az út, amit a magyar büntetõjognak be kellett járnia ahhoz, hogy az ártatlanság vélelme elnyerje az õt megilletõ helyet az igazságszolgáltatás rendszerében. Nehezen sikerült szakítani azzal a szemlélettel, amely látszólag nüansznyi megkülönböztetéssel a mindenki ártatlannak tekintendõ, amíg bûnösségét nem bizonyították elv helyett a senki nem tekinthetõ bûnösnek, amíg bûnösségét nem bizonyították elvet vallotta.
Tudomásul kell venni, hogy a jogállamban csak egyfajta ártatlanság létezik. Sajnálatos, hogy az eljárásjogi törvény 3. §-a szóhasználatában még mindig olyan kifejezést használ, ami egyfajta morális diszkrimináció lehetõségének ágyaz meg. Nem lehet ugyanis megítélésünk szerint megkülönböztetést tenni a 283. § 1/a és 1/b pontja között, amely szerint a cselekmény nem bûncselekmény, ha azt a terhelt nem követte el, illetve ha nem állapítható meg bûncselekmény elkövetése, bár a cselekményt a terhelt követte el.
Ezt a kétfajta különbözõ ártatlanságot, amely - hangsúlyozom - egy morális diszkrimináció lehetõségét fenntartja, nem tartjuk elfogadhatónak. A javaslat ezt a megkülönböztetést a kártalanítás szempontjából ugyanakkor megszünteti, ám a törvény szövege formálisan ezt a megkülönböztetést fenntartja. Álláspontunk szerint ez nem tartható, mert változatlanul elkülöníti egymástól az egyes terhelteket, még ha ez az elkülönítés - idézõjelben mondom - "csak erkölcsi jellegû is marad". Tehát ez a konkrét módosító javaslatunk a 20. §-ra vonatkozóan erre irányul.
Elmondanám még azt is, hogy a kártalanítás szempontjából tartalmilag is problémásnak látjuk a törvényjavaslatnak néhány olyan pontját, amelyek kizárják a kártalanítás lehetõségét és erre szeretnék most utalni Hack Péter és Hegyi Gyula vitájával kapcsolatban is. A 383. § (2) és (3) bekezdése négy olyan esetet jelöl meg, amikor ki van zárva a kártalanítás lehetõsége. Ezek közül aggályosnak tûnik a (3) bekezdés a) és b) pontja megítélésünk szerint. A törvényjavaslat indoklása szerint ezekben az esetekben azért nem jár kártalanítás a terheltnek, mivel maga szolgáltat okot arra, hogy személyi szabadságától megfosztassék. Például a hatóság elõl elrejtõzik, megszökik, szökést kísérel meg, illetve úgymond, neki felróhatóan okot szolgáltat arra, hogy a bûncselekmény gyanúja reá terelõdjék.
Ne felejtsük, képviselõtársaim, hogy az állam és az egyén nincs azonos helyzetben. Az állam a maga hatalmas apparátusával és a rendelkezésre álló kényszereszközeivel lép fel a büntetõeljárás során és a törvény szerint õt terheli az a kötelezettség, hogy az anyagi igazságot kiderítse. Amennyiben ez a rendelkezésre álló lehetõségek felhasználásával nem sikerül, neki kell viselnie az ezzel járó következményeket. Az egyén, ha egyszer a büntetõeljárásban gyanúsítottként szerepel, bármilyen törvényes eszközt igénybe vehet védelmére. Így például joga van arra is, hogy hallgasson. Meglehetõsen furcsa lenne, ha e törvényes jogát gyakorolja, és erre hivatkozással mondanák késõbb rá, hogy neki felróhatóan okot szolgáltatott arra, hogy a bûncselekmény gyanúja reá terelõdjék. Az ilyen gumiparagrafusok kiiktatása a jogrendszerünkbõl mindenkinek, megítélésem szerint, kötelezõ házi feladata lenne.
Ami pedig az elrejtõzést, szökést illeti, már mások is a viták során rámutattak arra, hogy a terhelt kerülhet olyan helyzetbe, amikor úgy véli, ártatlansága ellenére a körülmények kedvezõtlen alakulása miatt az a veszély fenyegeti, hogy súlyosan elítélik. Ki vetheti ilyenkor szemére az elrejtõzést vagy a szökést? Módosító javaslatunk tehát arra irányul, hogy az ilyen személyeknek is járjon a kártalanítás.
Köszönöm szépen. A másik két módosító javaslatom indoklására akkor fogok visszatérni, amikor odaérkeztünk.