Dr. SZABÓ IVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselõtársaim! Úgy hiszem, hogy nem mehetünk el szó nélkül a mellett az esemény mellett, amely nemrégiben zajlott le hazánkban, nevezetesen a mellett, hogy egy meglehetõsen erõs és hosszan tartó idõszak politikai nyomása alapján Bod Péter Ákos, a Nemzeti Bank elnöke lemondásra kényszerült.
Nem volt vitás, hogy a lemondás mögött nem szakmai, hanem politikai indokok álltak, és ez a fajta felmentésre kényszerítés vagy menekülésre kényszerülés beleillik abba az általános vezetõcserébe, amelyrõl ugyan azt hallottuk itt nemrégen a Házban és másutt is, hogy mindössze egy százalék körüli. Nem tudom, hogy mire vetítjük, mert ha Magyarország összlakosságára, akkor biztos. Én egyet tudok, hogy a Nemzeti Bank elnökébõl mind az egy elnököt lemondásra kényszerítették - ez ebben a funkcióban 100 százalék az én számításaim szerint.
Kétségtelen tény, hogy ebben az idõszakban európaizálódásunk módszereinek vannak kétségtelen jelei, hiszen ha megnézzük, hogy most a felmentési kérelem után mi fog történni, azt látjuk, hogy nem úgy történik már mint régen, annak idején, amikor még Kovács Bélát, a kisgazdapárt fõtitkárát egy szovjet bányába számûzték, Bod Péter Ákos csak egy londoni bankba fog elmenni. (Derültség. - Taps a jobb oldalon.)
Kétségtelen tény, hogy ez egy enyhébb megoldás. Lelki szemeimmel már olvasom is azokat az olvasói leveleket, amelyek arról szólnak, hogy miért kell itt reklamálni, hiszen puhára esett és még meg is köszönheti, hogy milyen jó dolga lesz.
Nagyon nyomatékosan szeretném hangsúlyozni, nem Bod Péter Ákos személyén esett sérelemrõl szeretnék itt szólni, hanem ami miatt ez az ügy izgalmas és érdekes, az az, hogy itt a Magyar Nemzeti Banknak a függetlenségén - ezen keresztül, mivel egy törvényben garantált függetlenségrõl van szó -, az ország demokratikus jogállamiságának a kérdésében történt injúria, és ez az, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Rossz üzenet ez a fajta politikai nyomásgyakorlás és vezetõcsere külföldön és belföldön egyaránt. Külföldön nem vitás, hogy ennek a megítélése kedvezõtlen. Én nem szeretném itt azt a bejelentést jelentõ kis hírt az igen tekintélyes angol Economistbõl idézni, amelyik ezt a jelenséget kommentálta. Azt hiszem, ha kormányon lennék, nem örülnék annak, hogy egy ilyen tekintélyes lapban ez a hír hogyan jelenik meg. De ez a külföldi befektetõk magatartásában és másutt is megjelenik.
Rossz üzenet ez belföldön is, mert egyértelmû, hogy ebben a tekintetben precedenst teremt a következõ idõszakok kormányváltozásaira, hogy mintegy elvárás lesz, hogy teljes vezetõcserék hajtódjanak végre, még a független jegybankot sem kímélve ettõl.
Én az elmúlt idõszakban, az Antall-kormány idõszakában emlékszem azokra az idõkre, amikor Antall Józsefre, a kormány tagjaira és nem titkolom: személy szerint rám is nagyon súlyos nyomás nehezedett, hogy nem megfelelõ mértékben távolítjuk el az elõzõ rendszerben otthagyott és ottmaradt vezetõ rétegét az iparnak, a bankvilágnak és a felsõ vezetésnek.
Hogy ez ne legyen tömegszerû, ennek a nyomásnak igyekeztünk ellenállni, amit azt hiszem, éppen az is mutatott, hogy mennyien maradtak a helyükön, mint kritika ez meg is fogalmazódott. Attól félek, hogy ennek a nyomásnak most a jelenlegi kormány nem tudott ellenállni, ennek a retorikának és ennek a téveszmének lesz az áldozata, amelyik azt hiszi, hogy egy rendszerváltozás vagy egy politikai struktúra stabilitása azon múlik, hogy egyes vezetõ posztokon kik ülnek, ott kik foglalnak helyet.
Azt hiszem, az elmúlt negyven esztendõ elég precedens volt arra, hogy hiába volt politikai megbízhatósági kritérium, hiába voltak szovjet csapatok Magyarországon, ha egy struktúra rossz, az akkor is összeomlik, ha a vezetõ rétege egy meghatározott körbõl van kiválasztva.
Meg kellene már tanulni, ha egy órában eltörik a rugó és összerozsdálnak a fogaskerekek, a mutatók cseréjével nem lehet egy pontos idõmérõ berendezést megteremteni.
Itt elhangzott, az elmúlt héten éppen a miniszterelnök úrnak tettem fel ezeket a kérdéseket, azt mondta, hogy amit nem tilt a törvény, azt szabad. Legyen szabad erre befejezésül azt a megjegyzést tennem, amit az anekdota szerint Deák Ferenc tett akkor, amikor megkérdezték tõle, hogy szabad-e egy szalmakazal tövében rágyújtani? Deák Ferenc azt mondta: szabad, de nem illik. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)