DR. KÁVÁSSY SÁNDOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyûlés! Nem fogadom el a választ. (Derültség.) Kérem, nem is fogadhatom el, hiába tetszenek nevetni. Sokkal komolyabb ügyrõl van szó annál, semhogy ez vicc tárgya lehetne - még akkor is, ha államtitkár úr igyekezett jól poentírozni. Poentírozni, tisztelt államtitkár úr, én is tudok. (Derültség.) De én nem akarom a dolgot a humor irányába elvinni: halálosan komoly dologról van szó, ezt tessék tudomásul venni!
Elõször is: mirõl van szó? Arról van szó, hogy a Szatmári Síkság volt a tõle északra és keletre elterülõ vidék éléskamrája hosszú évtizedeken keresztül. Ezt az állapotot 1945 szüntette meg. Hogy ez a térség emelkedjen, ezt a funkciót kell visszanyerje. Ahhoz pedig, hogy visszanyerje, igenis szükség van arra, hogy a normális gazdasági vérkeringés helyreálljon. Tehát az általam felvetett nemzetközi vonal nem olyan Hekuba, mint ahogy itt fel tetszik tüntetni.
A második, amire utalni szeretnék ebben a felszólalásban: a múltkor Takács Péter képviselõtársam szóvá tette, hogy ezen a vidéken nem lehet áttenni a közutakra a vasúti személy- és teherforgalmat. Mert ha át akarják tenni, az utakat kell átépíteni, és odajutunk, ahol a part szakad: többe kerül a lé, mint a hús.
Ezen kívül, kérem, a magyar állampolgár nem úgy gondolkozik, hogy az üzleti haszont meghozza ez a vonal vagy nem hozza, hanem úgy gondolkozik, hogy kifizette az adót, a többi az állam dolga: gondoskodjon az utak és a vasúti vonalak fenntartásáról. Ez egy olyan országban, ahol agyon van adóztatva a nép, teljesen jogos kívánság, kérem. A török alatt nem fizetett nagyobb adót a magyar nép, mint napjainkban. (Derültség.)
Ami igaz, az igaz akkor is, ha képviselõ úrnak nem tetszik.
Menjünk tovább! Amit még meg szeretnék jegyezni: mindenki tudja, mi lesz a sorsa azoknak a vonalaknak, amelyeket felszámolnak, illetõleg ahol szüneteltetik a vasúti forgalmat: kigyepesedik, ellopják a síneket, a talpfákat - és volt vasútvonal, nincs vasútvonal. (Derültség.) Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)