DR. SURJÁN LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök asszony.
Tisztelt Ház! Az ajánlás 122., 123., 124. pontjához: a gyermekellátások, családi pótlék kérdéséhez szeretnék néhány gondolatot fûzni.
Kormánypárti képviselõtársaim, amikor arról szólnak, hogy nem lehetséges ezen költségvetési tételek megemelése, akkor két dologra hivatkoztak.
Az egyik, hogy nincs több, erre nem jut több. A másik, hogy amit viszont a gyermekellátásoktól elveszünk, azt úgyis szociális kiadásokra, azon belül a gyermekes családok támogatására fordítjuk, és ráadásul ez a ráfordítás növeli a szociális igazságosságot, mert a rászorultság elve alapján oda ad többet, ahol nagyobb a szükség.
Tisztelt Képviselõtársaim! Mindkét állítással perbe szeretnék szállni.
Az egyik az, hogy nem jut több. Igen. Az itt jelenleg elõttünk lévõ költségvetésünkben 17% körül van a költségvetés növekménye, és vannak tételek, amelyeknél nagyobb a növekmény, vannak tételek, amelyeknél kisebb - zömmel kisebb.
A legnagyobbak egyike - ha nem is a legnagyobb - az adósságszolgálattal kapcsolatos kiadás. Ez az, ami térdre kényszeríti az egész költségvetést. Hogy lehetséges ez? Úgy, hogy a pénzügyi kormányzat alapvetõ tételnek tekintette: az adósságot pedig törleszteni kell. Nem tekintette ugyanilyen alaptételnek azt, hogy a gyermekellátásokat szinten kell tartani. Mert ha alaptételnek tekintette volna, legalább ezt a 17 százalékos átlagköltséget meg kellett volna találnia, hiszen azért a bevételek is növekedtek, reálértéken mintegy 3 százalékkal.
Hozzá mert nyúlni a kormányzat az adópréshez is, pedig nem örömében tette. Ezt a tételt nem vállalta fel. Joga volt-e ehhez?
Bizonyos értelemben joga volt. A kormányzat felelõssége megállapítani azt, hogy az ország egy adott pillanatban mit vállalhat és mit nem vállalhat. Azonban mélyebb megfontolásokra is szükség van, kedves képviselõtársaim! Nem biztos, hogy ha a nyugdíjellátásoknál indexálást ír elõ a magyar törvényhozás, akkor joga van az alkotmányból levezethetõ módon megtagadni azt, hogy a gyermekellátásokat is indexálja.
Jelenleg nincs ilyen törvényünk, de ez alkotmányos kételyeket ébreszt, hiszen van egy gyermekellátási pozitív diszkriminációs tétele alkotmányunknak.
Ezek után nagyon nehéz elfogadni a meglévõ szolgáltatások szûkítésére szolgáló javaslatot. Ez ugyan nem tétele ennek az anyagnak, de más képviselõtársam sem tud elvonatkoztatni, hogy az adótörvények beszüremkedjenek erre a pontra, ott bizony elveszünk ebbõl az eddig gyermekellátásra szolgáló juttatásokból.
(14.30)
Arra, hogy ezen a téren szabad-e, lehet-e ezt alkalmazni, és mi az európai megoldás, a család jövedelmét, a szülõk jövedelmét figyelembe venni, azt kell mondani, hogy mindenre van megoldás. A tizenkét tagállamból - most még hadd mondjunk tizenkettõt - hétben nincs figyelembe véve a család jövedelme, tehát alanyi jogon jár a nálunk családi pótléknak nevezett szolgáltatás. Öt másik tagállam viszont figyelembe veszi azt, hogy milyen az az anyagi környezet, ahol a családi pótlékot fölhasználják, és bizony a család jövedelmének növekedésével visszavesz ebbõl az ellátásból, sõt magas jövedelem esetén esetleg teljesen elveszi. Ezt a mi törvényeink nem engednék meg, mert 1990 márciusában vagy áprilisában azt mondtuk ki, hogy alanyi jogon jár a családi pótlék. Nem mondta ki az akkori Országgyûlés - és azóta egyik sem -, hogy mennyi. Errõl folyik most tehát a vita - valamennyi biztos jár.
Úgy érzem, bölcsebb dolog lett volna hozzányúlni az igazán nagy keresetû családok családi pótlékához, és otthagyni az adókedvezményt. Ez ugyanis egy olyan réteget támogat, amelyik tesz valami saját magáért és azért, hogy a családját el tudja tartani. Ki esik ki ebbõl? Aki nullakulcsos - sajnos vagy hála isten? -, hála istennek, nincsenek sokan. S hogy közöttük hány gyermekes van, ezt sajnos nem tudjuk pontosan. Talán ha a tavalyi egyszeri családipótlék-kiegészítés adatait földolgozzák - nincs itt a Népjóléti Minisztérium a vitában -, akkor errõl kaphatnánk egy jó áttekintést, és pontosabban tudnánk, hogy mirõl beszélünk.
Mindenesetre a kormány akkor, amikor 7200 forintos adókedvezményt ad a munkavállalóknak, ugyancsak nincs tekintettel a nullkulcsos adózókra! Itt tehát nem méltányos azt mondani, hogy ez igazságtalan, a másik meg mennyire szociális. Ide is lehetett volna egy tetõt rakni - nem ez történt: az egészet elvették.
Tisztelt Képviselõtársaim! Úgy ítéljük meg, hogy a gyermekek ellátásának kérdését valóban alapvetõen át kell dolgozni. Ez nem föltétlenül az államháztartási reform kérdése - ez a gyermekes családok iránti felelõsség kérdése. S amíg az ország nem tud többet termelni, mint amennyit jelenleg, addig azt kell megnézni, hogy a belsõ elosztási arányokon javítsunk a rászorultak érdekében.
Az önök által jelenleg beterjesztett javaslatok azonban sajnos nem ezt szolgálják, mert azt mondják, hogy majd a gyes állampolgári joggá tételében jelenik meg az a pénz, amit most onnan elvettünk. Kérem szépen, a gyes állampolgári jogon gazdagnak és szegénynek egyaránt járni fog! Itt nincs szociális igazság! Hogy a férj bankigazgató vagy segédmunkás, nem különbözteti meg ez a rendszer! Helyesebben most az Országgyûlésnek nincs áttekintése arról, hogy majd júniusban mit fog a kormány elénk rakni - remélem, hamarabb. Mi tehát nagyon hangsúlyozzuk, hogy igenis a szociális igazságosság elemét itt nagyon lényeges alkalmazni.
Nagyon bölcs dolog az, hogy a lakásépítést jobban támogatjuk. De nem bölcs dolog az, hogy elvesszük a lehetõséget a lakásbõvítéstõl, ami eddig adva volt, márpedig a szegényebb embereknek inkább arra van esélye, hogy egy tetõtér- beépítéssel bõvítse a lakását vagy falusi körülmények között egy hozzáépítéssel, és a gazdagabbé az az esély, hogy vadonatúj lakást tud építeni. Nem lehet tehát azt mondani, hogy ha a pénz átáramlik a lakástámogatásokba, akkor az a szociális igazságosságot szolgálja - nem! Az egyik rászorulttól elveszem, és a másik rászorultnak adom oda! Ne áltassuk magunkat ezen a téren!
A források kérdése - igen, nagyon nehéz kérdés. Azt hiszem, a költségvetési vita elsõ szakaszában az ellenzéki képviselõ nem kényszeríthetõ, hogy egyensúlyba tegye a javaslatait, evvel ugyanis azt fogadná el eleve, hogy tökéletes az az arány, amit a pénzügyminiszter úr beterjesztett. Õ is tudja, hogy nem tökéletes... Nyilván nem úgy kellene billenteni az arányokon, ahogy mi billentünk, mert mi a kiadásnövelés irányába billentünk, de hát az a dolgunk, hogy rámutassunk az égetõ pontokra, és azt hiszem, most én is éppen ezt teszem.
Figyelembe véve azonban azt, hogy ez egy állandó probléma, megtettük mi is - ahogy Csépe Béla képviselõtársam mondta - a magunk javaslatát. Lehet ez ellen azt mondani, hogy a feketemunkából a behajtás egy többévtizedes dolog - igen! De mi kényszerít jelenleg arra, hogy a feketemunkát csökkentsük? Nem adunk adókedvezményeket számlák után például! Pedig ha a maguk áfás számláját a közemberek leírhatnák, akkor tízmillió adóellenõr lépne föl a feketemunka ellen!
Ha a költségvetést feszítettebbé tesszük egy 20 milliárdos értékben, akkor a pénzügyminiszter úr nagyon-nagyon érdekelve lesz, hogy föllépjen a feketemunka ellen. Ez volt a mi gondolatunk logikája.
Kérem képviselõtársaimat, gondolják végig, mekkora a felelõsségünk a gyermekeket nevelõ családokért. Köszönöm megtisztelõ figyelmüket. (Taps.)