DR. KIS GYULA JÓZSEF (MDF): Köszönöm, tisztelt elnök asszony! És köszönöm a Ház figyelmét. Meg kell mondanom, hogy valószínûleg nagyon szomorú beszédet kell mondanom. Szomorút azért, mert reménytelen és kétségbeesett helyzetben beszélek. Reménytelen, hiszen módosító indítványaimat a szociális és egészségügyi bizottság túlnyomórészt egyharmadban sem támogatta, a többi bizottsághoz hasonlóan.
Módosító indítványaim a költségvetési törvény egészségüggyel foglalkozó részét érintik. Az egészségügyet, mint tudjuk, a magyar állam, a Magyar Köztársaság két alapvetõ forrásból finanszírozza, hiszen ez alkotmányos kötelezettsége. Az egyik forrás a költségvetés - részben direkt módon, részben az önkormányzatokon keresztül -, a másik forrás a társadalombiztosítás Egészségbiztosítási Alapja a mûködési költségeket illetõen.
Ez a költségvetés mindkét finanszírozási ágban igen jelentõs megszorításokat tartalmaz, hiszen a tárca költségvetése nominál értékben - ugyanolyan forintértéket számolva - több mint 6 milliárd forinttal kevesebb az elõzõ évinél. Majdnem 1 milliárd a leírt, és mert a tárca költségvetése a társadalombiztosítástól átvállalja a mezõgazdasági járadékok fizetését 5,4 milliárd forintban. Mondom, ez a csökkenés akkor is így van, ha nem számoljuk a várható 20-25 százalékos inflációt, ami azt jelenti, hogy az egészségügyi intézmények beruházási, fejlesztési költségei mintegy negyedével, 25 százalékkal csökkennek egyik évrõl a másikra.
A társadalombiztosítás által finanszírozott mûködési költségek, mint a költségvetési törvény egyik pontja mondja, elvesztenék azt a kedvezményüket, hogy a megelõlegezési alapból kamatmentesen vehessenek fel kölcsönt likviditási gondjaik áthidalására. Ez csak az egészségbiztosításnál mintegy 15 milliárdos többletkiadást jelentene, ami nyilvánvalóan az egészségügyre fordítható költségeket csökkenti.
A kérdésrõl hadd ne én beszéljek, mert azt mondják, hogy ellenzéki véleményt hallanak. Sándor László urat, az egészségbiztosítási önkormányzat elnökét bizonyára nem lehet ellenzékiséggel vádolni. Mégis az õ beszédérõl, véleményérõl azt írja a múlt pénteki Népszabadság, hogy "A kormány azonban nem törõdik azzal sem, hogy ebben az évben 10 milliárd forint fölé emelkedik az Egészségbiztosítási Alap hiánya". Azt is különösnek nevezte - mármint Sándor László -, hogy a közalkalmazottakat ki akarják vonni a kötelezõ és általános társadalombiztosításból, továbbá 3000 forintos adókedvezményt kívánnak adni a személyi jövedelemadóban azoknak, akik üzleti biztosítást kötnek.
Ma már a Magyar Nemzet "Importkorlátozást tervez a tb" címmel közli a véleményét, amiben ilyen mondatok vannak: "A betegek egy része azért hal meg, mert nem jut hozzá a gyógyszerhez." Ezt tehát nem én mondom, de a hatás egynegyedével csökkenti mindkét oldalon az egészségügy lehetõségeit.
Mik voltak azok a javaslataim, amelyeket nem tudott egyharmadban sem támogatni a tisztelt szociális és egészségügyi bizottság, ezáltal igen nehézzé téve, hogy egyáltalán a plenáris ülés érdemben dönteni tudjon. Két csoportra bonthatók. Az egyik azt érintette, hogy legalább forintban ugyannyit kapjanak az egyes egészségügyi intézetek, mint tavaly. Tehát ne csökkenjenek a dologi és felújítási kiadásaik. Nem érintették ezek a javaslatok sem a minisztérium saját mûködési költségét, sem az intézetek bérösszegeit, kizárólag a mûködésükhöz szükséges dologi és az elodázhatatlan felújítási kiadásokat jelentették volna, mind az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatnál, tehát a közegészségtan, járványügy, a betegségek megelõzése terén, mind magában a gyógyító-megelõzõ szolgálat intézményeiben, mind az állami szociális intézményekben, mind a gyermek- és ifjúságvédelem intézeteiben.
(14.50)
A másik csoport kiemelt szakmai programokkal foglalkozott. Olyan szakmai programokkal, amelyeket már a tavalyi pótköltségvetés is igencsak megkurtított. Így 34,2 milliót - tehát kevesebb mint félszázmilliót - javasoltam az alkalmazott klinikai kutatásokra, a szerv- és szövet- transzplantációk terén. Már a pótköltségvetésnél elmondtam, hogy ez a megspórolás tulajdonképpen ráfizetés. Hiszen drágább mûvesével életben tartani egy beteget, majdnem kétszerese, mint egy veseátültetéssel újra munkaképessé, gyógyulttá tenné azzal az állapotával szemben, hogy géphez kötött nyomorékként él. Olcsóbb és jobb megoldás lenne. Olcsóbb lenne itthon májtranszplantációt végezni, mint külföldre küldeni ezt a beteget. Tehát ez a 34,2 millió forint tulajdonképpen nem megtakarítás, hanem veszteség.
Másik. A kórházkiegyenlítõ programok. Tele van a sajtó idõnként év vége felé, hogy ez a kórház, az a kórház jut csõdbe. Annyira egyenlõtlenek a mûködési feltételek, hogy ezek kompenzálására mindenképpen szükség lenne erre a pénzre.
Tízmillió forintot javasoltam mindössze arra, hogy ugyanannyit kapjon, az elõzõekhez hasonlóan, az idén is a Segítõ Jobb Alapítvány, amely a külföldrõl Magyarországra gyógykezelésre érkezõ betegek ellátásának részbeni fedezetéül szolgál. Ennek a csökkentése azt jelenti, hogy megint a kórház és az orvos lelkiismeretére bízatik, hogy ellássa azt a beteget, aki ott megjelenik. Mert hiszen akkor a kórház rosszul jár, utána nem kapja meg a pénzt. Megint visszaélünk az orvosi lelkiismerettel, mert el fogják látni, aztán valahogy majd a kórház elkönyveli, amíg tudja.
Ugyanígy az egészségügyi mûszercserére szánt 29 millió sem tûnik túl magasnak, hiszen nagyon jól tudjuk, hogy milyen állapotban vannak az egészségügyi intézmények mûszerei.
Két terület volt, ahol a tavalyinál többet javasoltam. Az egyik a koraszülött osztályok. Kialakult ugyanis az a helyzet, hogy Semmelweis hazájában, 180 évvel Semmelweis után, koraszülöttek kórházi fertõzésben halhatnak meg. Ennek megszüntetésére indítványoztam többet. Ez a kórházi fertõzés, amelyet kapnak, megelõzhetõ megfelelõ higiénés fertõtlenítési stb., stb. eljárásokkal. Erre a 20 millió forint, amelyet javasoltam, több mint a tavalyi. Akkor még ilyen problémák nem jelentkeztek. Ez sem kapta meg a támogatást.
Megkapta a bizottságban egyetlenegy javaslatom a szükséges támogatást, a pécsi szívsebészeti centrum az 50 milliót azért, mert tavaly, amikor elvettük, a pótköltségvetésben, megígértük, hogy ezt az idén visszakapják. Jelzem csupán, hogy az elõterjesztõ nem támogatja ezt a bizottsági javaslatot és a többi bizottság sem.
Nos. Hallottuk, hogy a költségvetés alapvetõ célja az ország hosszú távú stabilitásának megteremtése. Szerintem azonban a hosszú távú stabilitás nem azt jelenti csupán, hogy a mérleg két oldalán a számok egyezzenek vagy köztük egy elfogadható különbség legyen, hanem azt is jelenti, hogy ne csak a pénzben kifejezhetõ tõkét halmozzuk fel, hanem az emberi életben kifejezhetõ tõkét is akkor, amikor a gyerektámogatásokat csökkentjük, amikor negyedével csökkentjük az egészségügyi támogatást, csak azt érhetjük el, hogy az embert - mint értéket - nem tekintjük jövõt formáló tényezõnek, nem tekintjük tõkének. Amit ugye egy szocialista képviselõnek elég nehéz elhinni, hiszen az egyetlen értékteremtõ erõ az emberi munkaerõ.
Éppen ezért e reménytelen helyzetben már csak arra tudom figyelmeztetni a tisztelt Házat - utolsó mondatomnál tartok, mert letelt a tíz perc -, amire az öregedõ Kossuth - a kiegyezés elõtt - végsõ kétségbeesésében a Cassandra- levelében hivatkozott, azt írván: "Ne vidd oly pontra a nemzetet, ahol önsorsa fölött többé rendelkezni nem bír."
Köszönöm. (Taps a jobb oldalon.)