TÓTH SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt hetekben az írott és az elektronikus sajtó egyaránt jelentõs terjedelemben foglalkozott a még hazai kézben lévõ cukorgyárak egységét és létét veszélyeztetõ törekvésekkel, valamint a magyar cukorgyártás jövõjével.
Az Állami Vagyonügynökség 1993-ban pályázatot hirdetett az öt cukorgyártó részvénytársaság, az ácsi, az ercsi, a mezõhegyesi, a sarkadi és a sárvári cukorgyárak egy tömbben és megosztás nélkül történõ értékesítésére.
A meghírdetett pályázatot az Elsõ Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Konzorcium, mint egyedüli induló nyerte. A különbözõ politikai és kormányzati értékelésekkel egyezõen igen sikeresnek és elõremutatónak értékelhetjük azt a privatizációs gyakorlatot, melyet az öt, még magyar kézben maradt cukorgyár privatizációja során alkalmaztak. Támogatásra érdemes az a tulajdonosi konstrukció, amely a magyar répatermelõket, a gyári menedzsereket és a dolgozókat fogja össze. A kialakult helyzetben, amikor a cukoripar 70 százalékát külföldiek ellenõrzik, csak az Elsõ Hazai Cukorgyártó és Forgalmazó Konzorcium által egységbe fogott öt cukorgyár tud az erõs konkurencia által teremtett versenyhelyzetnek megfelelni.
Az egész magyar cukoripart, mind a hazai, mind a külföldi érdekeltségûeket azonban veszélyezteti az 1995-tõl életbe lépõ GATT-egyezmény. Az importvám igen alacsony, s nem védi a hazai termelést.
Kérdezem az államtitkár urat: az élelmiszergazdasági import 1995. évi liberalizációjával összefüggésben a cukor esetében milyen védintézkedést tervez a kormány, tekintettel arra, hogy a tervezett 80 százalékos vám várhatóan nem védi meg a hazai ipart? Mi az oka annak, hogy a több ezer embert foglalkoztató iparág esetében a GATT felé nem éltek a nemzeti ajánlat megtételével?