DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Lehetséges. Köszönöm szépen.
Tisztelt Ház! Elérkeztünk a társasági és a személyi jövedelemadó-törvény '95. évi módosításáról szóló viták lezárásához. Most, amikor önök a két törvényjavaslathoz érkezett több mint kétszáz módosító indítvány sorsáról szavaznak, akkor egy rendkívül feszített, sok esetben éles kritikával övezett, mégis hasznos párbeszéd és együttmûködés eredményérõl fognak dönteni.
A zárszóban elsõsorban azokra az észrevételekre szeretnék reflektálni, amelyek az általános vitában hangzottak el. Az ellenzéki szónokok által megfogalmazott kritikák közül mindenekelõtt arra szeretnék kitérni, hogy a kormány keresletkorlátozó gazdaságpolitikáját szolgálják-e a beterjesztett törvényjavaslatok. Az adótörvények természetesen összhangban vannak a kormány által képviselt és javasolt gazdaságpolitikával.
A kormány az 1993-94-ben kialakult helyzet miatt kénytelen olyan gazdaságpolitikát és ehhez illeszkedõ adópolitikát folytatni, amelyben a jövõ megalapozása érdekében a hazai fogyasztás területén restriktív, az export és a beruházások területén pedig határozottan expanzív jellegû. Ahhoz tehát, hogy finanszírozhatóak legyenek az államháztartás nagy rendszerei, mûködtethetõk legyenek a költségvetési intézmények - azaz legyen forrás az önök által is szükségesnek ítélt költségvetési kiadásokra - és megteremtsük jövõbeli fejlõdésünk feltételeit, elkerülhetetlen, hogy a lakossági és közületi fogyasztást részben és átmenetileg korlátozzuk. Ehhez a személyi jövedelemadót is fel kell használni.
A vitában Gaál Gyula, Juhász Gábor és Bauer Tamás képviselõtársaim világosan bemutatták ennek a gazdaságpolitikának az okait, összefüggéseit és céljait. Maradéktalanul egyetértek velük. A gazdaság jelenlegi állapotával magyarázható, hogy az 1995. évi adópolitika keretében nem hagyhatunk több jövedelmet az eredeti jövedelemtulajdonosoknál. Mint ahogy azt Tardos Márton képviselõtársam megjegyezte, gazdasági csodát csak akkor tudunk produkálni, ha a lakosság tehetõsebb rétege elfogadja, hogy a személyesen elfogyasztott jövedelme átmenetileg alacsonyabb legyen annál, mint amit realizált jövedelmei biztosítanak.
Csak a beruházásra, befektetésre, az importhelyettesítésre és az exportra ösztönzött gazdaság gyorsíthatja fel a jövõbeni gazdasági növekedést, és teremthet ezáltal az adópolitika számára is tágabb lehetõségeket.
A gazdasági folyamatok kedvezõ változása és az államháztartás reformja alapozhatja meg a stabil adópolitikát, az úgynevezett stabil adókódex kidolgozását, amely természetesen a kormánynak is szándékában áll. Elsõ esztendejében ennek az átfogó és jogos igénynek azonban nem tud megfelelni.
Mielõtt a konkrét felvetõdött kérdésekre válaszolnék, néhány, a vitában elhangzott általános megjegyzésre is szeretnék röviden reagálni. Surján László képviselõtársam úgy fogta föl, hogy az adó párbeszéd, amelyet jó lenne konszenzussal lezárni. Bizony, minden párbeszéd végén az ideális megoldás a konszenzus, csak költségvetési és adóügyekben konszenzusra jutni lehetetlen. Azt hiszem, idealisták lennénk, ha ilyen célt tûznénk ki magunknak. Nem véletlen, hogy az adójog annak a pénzügyi jognak a területe, ahol nem egyenrangú felek találkoznak egymással, mint a polgári jogban, hanem hatalmi eszközökkel az állam dönti el, milyen mértékben von el jövedelmeket a jövedelemtulajdonosoktól. Ezért maximálisan az lehet az ambíciónk, hogy önök és az állampolgárok tudomásul vegyék az adószabályokat és azok végrehajtását.
Latorcai János képviselõtársunk a kedvezményekkel kivétel nélkül egyetértett, a szigorításokkal azonban nem. Ez kétségkívül kényelmes és népszerû álláspont. Egy baj van vele, hogy nincs kapcsolata a magyar valósággal.
Kósa Lajos képviselõtársunk határozottan leszögezte, hogy keményen harcolnunk kell a feketegazdaság és az adócsalás ellen - amivel mélységesen egyetértek -, ámde az adótörvények szigorítását elveti. Én azt gondolom, az adójog anyagi szabályainak és az adóeljárás szabályainak további liberalizálása meg a feketegazdaság és az adócsalás elleni következetes küzdelem semmiképpen sem hozható közös nevezõre. Vagy egyiket csináljuk, vagy a másikat. Mindkettõt egyszerre; abból nem lesz eredmény.
(17.40)
Rátérve az elhangzott, legvitatottabb javaslatokra.
Mindenekelõtt õszintén örülök annak, hogy ellenzéki képviselõtársaink nagy része megértette a társasági adótörvény adócsökkentési üzenetének jelentõségét és azt támogatja is. Lehetõségeink ma ennyit engednek meg. Minden további kompromisszum már csak az általános adómérték rovására lett volna elfogadható.
Az adókulcs egy százalékos csökkentése az osztalék adójánál félmilliárd forintot, az általános adókulcsnál kétmilliárd forint bevételkiesést jelentene.
A kormány által beterjesztett javaslat valóban elsõsorban a saját vállalkozásban maradó jövedelmet és a nyereségesen más vállalkozáshoz tõkeemelés, tulajdonszerzés útján történõ átcsoportosítást kedvezményezi, de nem hozza hátrányos helyzetbe a jelenlegi szabályokhoz képest azt a vállalkozást sem, amelyik az osztalékot kívánja más vállalkozásba befektetni.
A személyi jövedelemadózással kapcsolatban elhangzott kritikai észrevételek közül elsõsorban arra szeretnék rámutatni, hogy a kormány úgynevezett keresletkorlátozó szándéka nem általános és nem mindenkire vonatkozik. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy a '95-re tervezett GDP-hez viszonyított személyi jövedemadó-szint 0,4 százalékkal csökken '94-hez képest. Módosul viszont az egyes társadalmi rétegek közötti adóterhelés, és ez a társadalmi igazságosságot szolgálja.
A kormánynak ennek megvalósítására javasolta az alacsonyabb, nevezetesen az évi 480 ezer forint alatti jövedelemmel rendelkezõknél - amely, mint ismeretes, az Érdekegyeztetõ Tanácsban hozott megállapodás eredményeként 500 ezer forintra emelkedik - a 7200 forintos adójóváírás bevezetését.
Ez egyenértékû lépés azzal, mintha az említett jövedelemhatárig az adótábla nulla kulcsos határát 166 ezer forintra emeltük volna. Ez ebben a körben - tehát a legalacsonyabb jövedelmû rétegeknél - lényegében 33 százalékos valorizációval ér fel.
A további valorizálás esélyét elvitte az indokolatlan ez évi járulék- adómentesség. Ez a 35-40 milliárd forint, amely a tb-járulék adómentességével került ki a piacra, nem tartható kint, ezt '95-ben vissza kell korrigálni. A tisztelt ellenzéki pártok kérem, erre is gondoljanak, amikor olyan erõteljesen vitatják a valorizáció elmaradását.
Több képviselõtársam, különösen Surján László sérelmezte a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék kedvezményének szûkítését. Meg kell ismételnem - miként errõl az expozéban is szóltam -, elhamarkodott volt a '94. évi lépés, amit a valóság egyértelmûen bebizonyított. '94-ben teljesítményekkel nem tudtuk ezt az egyoldalú többlet-vásárlóerõt alátámasztani.
Az elvi megoldás - és ebben igaza van képviselõtársamnak - vagy a járulék, vagy a szolgáltatás legyen adóköteles. Ma egyik sem az. Errõl azonban '93-ban kellett volna dönteni, amikor eredetileg a tb-járulékok adómentességét a Ház elfogadta. Ennek ellenére nem akartunk drasztikus lépéshez nyúlni, ezért választottuk a kedvezményrendszer szociálisan igazságosabb megváltoztatásán belül a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék levonhatóságának csökkentését oly módon, hogy az adótartalom egészét csak a legalacsonyabb adósávokba tartozóknak adjuk vissza.
Meg kell jegyeznem, a nemzetközi gyakorlatban is többféle módszert alkalmaznak. A tb-reform nélkül az elvi megoldás nem lehetséges. Ezt '95-re már nem lehetett elõkészíteni és megvalósítani.
Tisztelt Ház! Szenvedélyes vitát váltott ki - és ez a vita tart napjainkban is - a gyermekkedvezmények adórendszerbeli megszüntetésének javaslata. Itt több kérdéssel kell szembenézni.
Nem az a valódi kérdés, hogy méltányos dolog-e egyik családtípustól a jövedelmeket és a kedvezményeket átirányítani másik családtípusba, hanem az elsõ alapkérdés úgy szól, méltányos-e a magasabb jövedelmûeket is ugyanolyan kedvezményben részesíteni, mint az alacsonyabb jövedelmûeket, illetve fenntartani a támogatás kettõs rendszerét.
Válaszunk erre az, hogy nem. Itt tehát arról a több év óta tartó vitáról van szó, hogy a családok ilyen címen történõ támogatását a gyermek jogán mindenki a jövedelmi viszonyaitól függetlenül kapja-e vagy attól függõen. Mi amellett érvelünk, hogy a magas jövedelmûek kevesebb támogatást kapjanak, és az így felszabaduló forrásokat költsük el a direkt, így igazságosabb támogatásokra. Például alanyi jogon legyen a gyermekgondozási segély elérhetõ, továbbá a gyed és a gyet közeledjenek egymáshoz. Hogy mirõl van szó, bár ez a költségvetési vita tárgya, de mert idetartozik, néhány konkrét példával szeretném bizonyítani.
Olyan lakossági csoportokat szeretnénk jövõre a megélhetésüket biztosító szerény támogatáshoz juttatni, akiknek semmilyen jövedelmük nincs, mert nincs esélyük vagy munkavállalásra, mert eddig sem tudtak munkát vállalni, mert kisgyermeket nevelnek, vagy olyan alacsony a jövedelmük, hogy az nem éri el az adóköteles szintet. Ezeket a rétegeket segítjük javaslataink alapján a gyes és a gyed elõzetes munkaviszonyhoz kötöttségének megszüntetésével, alanyi jogon való nyújtásával, valamint a gyed egy meghatározott, minimális szintre való felhozásával azok számára, akiknek az ellátása eddig ezt a szintet nem érte el. Ez összességében 100-120 ezer valóban rászorult személyt, illetve családot fog kedvezõen érinteni.
Néhány konkrét példát erre. Az a család, ahol az apa munkanélküli, az anya nem rendelkezik 180 nap biztosítási jogviszonnyal, egy három év alatti gyerekük van, az anya a jelenlegi szabályok mellett semmiféle juttatást nem kap. Az új intézkedések hatására a család jövõre körülbelül havi 8300 forint jövedelemhez juthat a gyes alanyi jogúvá tételével egyidejûleg. Ez éves szinten körülbelül 100 ezer forintot jelent ennek a családnak.
Ha az apa keresete olyan, hogy a személyi jövedelemadó gyermekkedvezményét igénybe tudta volna venni, ez nála legfeljebb évi 4800 forintot jelentett volna, szemben az elõbb említett 100 ezer forinttal.
Hasonló példa lehetne az a család, ahol a fõállású, legalább három gyermeket nevelõ anya addig nem részesült ellátásban, a családmodell más, de a végeredmény ugyanaz. A gyerekkedvezmény évi összege, amelyet az apa igénybe tudott volna venni, maximum 21 600 forint lenne, szemben az elõbb említett évi 100 ezer forinttal.
Külön szeretnék az egyéb hatásokra kitérni, miután nagyon sok ellenzéki képviselõtársunk hozta szóba ezt a vitánál. Sajnos, meg kell elõlegeznem a költségvetési törvényjavaslat vitájának összefoglalását is azért, hogy az összefüggések a Ház számára világosak legyenek.
Mirõl is van szó? Arról, hogy az adórendszerbe épített gyermekenkénti adókedvezmények megszûnnek javaslatunk szerint. Ez egy-két gyerek esetén havi 400, három és több gyerek esetén havi 600 forint adókedvezmény megszûnését jelenti. Mi az ellentétel ezzel szemben? 500 ezer forintos éves jövedelemhatárig 7200 forint, azaz havi 600 forint automatikusan levonható adó. Ráadásul az elfogadott megállapodásoknak megfelelõen ezt nem az adóév lezárása után, hanem havonta, az adóelõleg csökkentéseként minden bérbõl és jövedelembõl élõ elszámolhatja.
A második tétel: azért, hogy a kifejezetten gyermeket nevelõ családoknál a részükre megállapított adókedvezmény csökkentése olyan mértékû jövedelemcsökkenést ne okozzon, mint amit az átcsoportosítás esetén el kellene viselni, különbözõ javaslatok együttes hatására fix összegû támogatással javasoljuk a költségvetési törvényjavaslatban kiegészíteni. Ennek elsõ eleme, amirõl a Ház a vitában már hallott, az Érdekegyeztetõ Tanácson született megállapodás, amely gyermekenként és havonként évi 360 ezer forint jövedelemhatárig 200 forint kiegészítést tartalmaz.
Hogy ne legyen különbség a 360 és az 500 ezer forint közötti jövedelemtartományba tartozó családok esetében, ezért a kormány azt fogja ajánlani, hogy a havi 200 forint és gyermekenkénti támogatást ne csak 360 ezer forintig, hanem 500 ezer forintig kapják meg a gyermeket nevelõ családok jövõre.
(17.50)
Ezáltal nem 3,5, hanem 4,7 milliárd forinttal javasoljuk a családok gyermektámogatási összegét fölemelni a jövõ évi költségvetésben. Ez praktikusan annyit jelent, hogy az egy- és kétgyerekes családoknál teljeskörûen kompenzált az adókedvezmény megszüntetése. A háromgyerekes családoknál a különbség annyi, hogy az eddigi 400 és 600 forint közötti különbséget ez a rendszer megszünteti: mindenki egységesen 400 forintot kap.
Hol van a gond? Az 500 ezer forint fölötti jövedelemmel rendelkezõ családok gyermekei nem fogják megkapni ezt a támogatást. De ennek terhére fogják megkapni azt a 4 milliárd forintot a semmiféle jövedelemmel nem rendelkezõ családok, amely a gyes, a gyet és a gyed július 1-jei kiterjesztéséhez szükséges.
Ha most az összesített költségvetési hatást is bemutathatom: az úgynevezett gyermekre jutó adókedvezmény megszüntetése 8 milliárd forintba kerül, a teljes kompenzálás - adóban és adón kívül - 9,3 milliárdba. Ez az, ami annyira antiszociális, tisztelt Ház!
Ami pedig az elvi kérdéseket illeti: '95-re nem megoldható, de '96-ra három dologgal szembe kell néznünk - és ez már része az adóreformnak, része a költségvetési reformnak.
Az elsõ kérdés: fenn akarjuk és fenn tudjuk-e tartani hosszú távon a rászorultsági elv mellett a teljesítményarányos szociálpolitikát is? A vitát nem akarom megelõlegezni, de egy olyan országban, ahol az éves GDP egy fõre jutó összege nem haladja meg a 3800 dollárt, teljesítményarányos szociálpolitikát csinálni nagy valószínûséggel egyszerûen könnyelmûség. Márpedig minden adórendszerbe épített szociális kedvezmény egyértelmûen teljesítményarányos és nem rászorultság-elvû. Ha majd mi is megengedhetjük magunknak, hogy a minimális megélhetéshez szükséges erõforrásokat állampolgári jogon mindenkinek biztosítani tudjuk, akkor lehet arról szó, hogy visszatérjünk egy teljesítményarányos szociálpolitikához.
A második dolog, amivel szembe kell néznünk: fönn tudjuk-e hosszú távon tartani, hogy alanyi jogon mindenki azonos összegû családi pótlékban részesüljön, függetlenül a család jövedelmétõl. A válasz nagy biztonsággal az, hogy nem. '95-re az új rendszert elõkészíteni már nem tudtuk, '96-ra tervezzük.
Végül a harmadik kérdés: lehet-e ezt a fajta kettõs szociálpolitikai rendszert - amely részben rászorultsági elven vagy alanyi jogosultságon mûködik, részben teljesítményarányos - a jelenlegi konstrukciókkal, tehát a személyi jövedelemadóval és a családi pótlékkal összekombinálni. A válasz nagy biztonsággal az, hogy nem. Ezért tehát a személyi jövedelemadót is át kell alakítani és a családipótlék-rendszert is át kell alakítani.
Csak azért, nehogy félreértések legyenek - mert a vitában ez is elhangzott -: ne tessék azt gondolni, hogy Magyarországon a családok túlnyomó többsége számára egy klasszikus családi jövedelemadó kedvezõ lenne. Mindenütt a világon, ahol családi jövedelemadót alkalmaznak, a többkeresõs családmodell számára a rendszer kedvezõtlen. Ezért menekülnek tõle. Alapvetõen leértékeli a magasabb jövedelmet és felértékeli a családon belüli alacsonyabb jövedelmek adóterhét. Itt sem akarom megelõlegezni a végleges megoldást: valószínûleg egy másfajta, a splitting-rendszerû adóztatás megvalósítására lesz szükségünk és lehetõségünk a jövõben.
Tisztelt Országgyûlés! A módosító indítványok a törvényjavaslatok minden területét érintették ugyan, de azok mégis a két adó néhány kulcsfontosságú kérdéskörére összpontosultak. A társasági adóban a módosító indítványok többsége az adókulccsal, az elmaradott térségek kedvezményezésével, a végleges pénzeszköz-átadás osztalékkonstrukcióban való kezelésével, valamint az alapítványok és a kultúra támogatásával volt összefüggésben.
A személyi jövedelemadó-törvényhez a legtöbb indítvány az összjövedelmet csökkentõ kedvezmények adókedvezményekké történõ átalakításával, különösen a nyugdíj- és egészségbiztosítási járulék levonhatóságával, a szellemi tevékenység kezelésével és a már említett gyermekkedvezmény megszüntetésével, valamint a cégautók adóztatásával kapcsolatban érkezett.
A társaságiadó-törvény módosítására javasolt indítványok közül - amelyeket a bizottságok és a kormány egyaránt támogatott - elsõként említem meg az osztalék adókulcsának mérséklésére irányuló indítványt. Ezzel a javaslattal enyhül a végleges pénzeszköz-átadás adóterhe is. Végül is, kompromisszumként, a kormány emiatt támogatja ezt a javaslatot.
A bizottságok és a kormány szándéka találkozott azoknál a javaslatoknál is, amelyek a privatizáció megvalósulását segítik, így támogatást nyertek azok az indítványok, amelyek mentesítik a kiegészítõ adó fizetése alól az E-hitel törlesztésére fordított összegeket, valamint az MRP-nek véglegesen átadott pénzeszközöket. A szövetkezeti üzletrésztulajdon átalakulásával és a kárpótlással összefüggõ szövetkezeti veszteségek enyhítését segítik az Érdekegyeztetõ Tanácsban kötött megállapodásoknak megfelelõen a bizottságban is támogatott módosító indítványok.
Több hozzászólás és módosítvány érintette a lízing szabályozásának változását. Azt hiszem, itt egy félreértést kell elõször tisztázni: nem arról van szó, hogy szigorítjuk a szabályozást, hanem arról, hogy az 1991-tõl bevezetett rendelkezéseket kívánjuk érvényesíteni a pénzforgalmi szemlélet szerint elszámoló vállalkozásoknál is. A vállalkozások zöménél tehát marad a jelenlegi elszámolás, és bizonyos - eddig kivételezett - körben visszaáll az általános rend. Ahhoz, hogy a vállalkozóknál a már megkötött lízingkonstrukció ne jelentsen szigorítást, támogatásra talált az az indítvány, amely lehetõvé teszi, hogy az új szabályozás csak a '95 után megkötött lízingszerzõdésekre vonatkozzék.
Pozitív eredményekrõl számolhatok be az alapítványi szabályozással kapcsolatban is. A javaslat a jelenlegi elõírásokhoz képest kifejezetten kedvezõ a közalapítványi hozzájárulások tekintetében. Kedvezõ elmozdulás történt az egyéb alapítványok esetében is azáltal, hogy a tárgyévhez kapcsolódik a kedvezmény igénybevétele, és így lehetõvé válik, hogy a kezdõ vállalkozások is tehessenek kedvezményezett alapítványi hozzájárulást.
A konstruktív vitának köszönhetõen támogatja a kormány, hogy az adókedvezményre jogosító mértékig ne kelljen a kiegészítõ adót megfizetni az adózott forrásból alapítvány részére történõ végleges pénzeszköz-átadás után.
Jelentõs számú módosító indítvány ellenére sem tudja a kormány támogatni a gazdaságilag hátrányos helyzetben lévõ, foglalkoztatási szempontból válságosnak minõsülõ térségek teljes fejlesztésének adókedvezményét. Tekintettel azonban arra, hogy ezeknek a térségeknek a kiemelt fejlesztése a kormány számára is kiemelkedõ jelentõségû, úgy látjuk, hogy gesztus értékû lépést célszerû tenni. Ezért az ezen térségek területén végrehajtott gépberuházások 6 százalékának megfelelõ adókedvezményt ajánlunk a társasági adóból ott, ahol a munkanélküliség mértéke meghaladja a 15 százalékot. Ez nem nagy jelentõségû lépés, de világos jelzés, hogy a kormány még ilyen módszerekkel is kész az elmaradott térségek fejlesztésére. Technikailag az a megoldás - miután a benyújtott módosító indítványok változtatására már nincs lehetõség -, hogy ezt a javaslatot a '95-ös költségvetési törvényben fogja a kormány ajánlani módosító indítványok formájában.
Számos indítvány ellenére sem tudtunk támogatni olyan javaslatokat, amelyek az osztalék végleges pénzeszköz-átadás formájában történõ kiegészítõ adó alóli mentesítésére irányultak. Nem akartunk teret engedni az újabb adóelkerülésnek. Azt hiszem, erre a kérdésre 1995-ben a tõkehozadékok adóztatásának általános felülvizsgálata keretében vissza kell térni.
A kitartó vita eredményeként számos pozitív javaslatot könyvelhetünk el a személyi jövedelemadóztatásban is. A támogatott indítványok egyértelmûen erõsítették az adó szociális jellegét, az élethelyzet jobb figyelembevételét, a terhelések jobb elosztását. Ezek közül a gyermekkedvezmények ügyérõl már beszéltem. További ilyen, jelentõs indítvány, amelyet a kormány támogat: a munkavállalói járulék adómentesítése. A munkavállalókat támogatja a melegétkeztetés 1600 forintban történõ kedvezményezése; a szakmunkástanulók foglalkoztatásának további, havi 500 forinttal történõ adómentesítése; a súlyosan fogyatékosok adókedvezményének havi 900 forintra való felemelése; a majdani nyugdíjas évek megélhetési gondjainak segítése érdekében a kiegészítõ nyugdíjpénztárba való befizetésre vonatkozó adókedvezmény mértékének 40-rõl 50 százalékra történõ emelése: A szellemi tevékenység adókedvezményének felsõ határa 25 ezer forintról 50 ezer forintra emelkedik.
(18.00)
A társasági adótörvényhez hasonlóan az adókedvezmény igénybevételére jogosító alapítványi célok körét is javasoljuk bõvíteni.
Tisztelt Ház! Azt hiszem, a legvitatottabb területeken is sikerült kompromisszumokat találni. Nyilván nem elégíti ki ez a kompromisszum a Ház minden egyes képviselõjét. Különösen nem a cégautók adóztatása területén, bár az elõrehaladás itt sem jelentéktelen. A törvényjavaslathoz képest, ha elfogadják a javasolt módosító indítványt, a következõ változások következnek be.
Az adótétel a kisebb értékû autóknál közel a felére csökken, függetlenül attól, hogy az adót a kifizetõ, vagy a magánszemély fizeti. Az adókötelezettség alá bevont autók köre szûkül azáltal, hogy a másfél tonna önsúly-határról egy tonnára csökken. Nem terjed ki mindenkire egyformán az adókötelezettség. Ennek megfelelõen adómentes lehet az a személygépkocsi, amely költségvetési szervezet, társadalmi szerv, egyház és karitatív szervezet üzemeltetésében van; amely megkülönböztetõ jelzéssel jogszabály alapján felszerelt; amelyet kizárólag taxizásra, gyakorlati gépjármûvezetõ-oktatásra, postai szolgáltatásra, közmû-hibaelhárítás céljára használnak; amelyet a személygépkocsi-kereskedelemmel üzletszerûen foglalkozó vállalkozás kizárólag továbbértékesítés céljából szerzett be; amelyet alapítvány, egyesület kizárólag súlyosan fogyatékos magánszemély rendszeres szállítására használ; amelyet a háziorvosok, gyermekorvosok kizárólag e tevékenységük ellátásához használnak és végül, amelyet a magánszemély lízingel, bérel a kifizetõtõl és a lízing vagy bérleti díj összege nem kevesebb, mint az erre az autóra esõ adótétel.
Biztos vagyok abban, hogy a szóban forgó javaslat még mindig nem tökéletes. Ehhez mindössze annyit kívánok megjegyezni, hogy a nemzetközi gyakorlatban is a legvitatottabb a természetbeni juttatások e formájának adóztatása. Számos módozat született már eddig erre Európa-szerte több-kevesebb sikerrel. A többféle lehetséges változat együttes mérlegelése alapján ajánljuk a Háznak a módosításokkal korrigált javaslatot.
Tisztelt Ház! Hasznos vita volt az átalányadó bevezetésérõl is. Itt azt szeretném hangsúlyozni, hogy az átalányadó bevezetésével elsõsorban eljárásbeli és nem adókedvezményt szeretnénk biztosítani. Ezért zártuk ki a jelenlegi 90 százalékos jövedelmezõség alapján elszámoló vállalkozásokat. Az általános forgalmi adóval összefüggõ kritikai észrevételekkel kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy a kormányprogram az átalányadózásnak az áfarendszerben való alkalmazását nem tartalmazza. A kiterjesztés ellen nyomós, szilárdan alátámasztott elvi érvek és gyakorlati tapasztalatok is szólnak, amelyeket itt most nem ismételnék meg, hiszen az általános forgalmi adóról szóló törvény vitájában erre még alkalmam lesz visszatérni.
Tisztelt Ház! A részletes vita kapcsán éles kritikát kapott a kormány és személyem is Kis Gyula képviselõtársamtól a magánbiztosítások adórendszerben való támogatása miatt. Igaza van abban, hogy a társadalombiztosításhoz és általában a biztosítási rendszerhez nyúlni és ott bármilyen változtatást végrehajtani valóban generációkra szóló felelõsség. Vállaljuk ezt a felelõsséget, mert nem úgy tettük meg javaslatainkat, hogy ezzel a hatással ne számoltunk volna. Nem arról van szó, hogy utólagosan hozományt akarunk adni a magánbiztosítóknak, hanem arról, hogy a tartós megtakarítások klasszikus formáinak, az élet- és nyugdíjbiztosításoknak ösztönzést adjunk. Ezek fejlõdése nemcsak a mai fogyasztásról való lemondás, hanem a jövõrõl való öngondoskodás szempontjából is fontos érdek. Ezért támogattuk többek között az önkéntes kölcsönös biztosító pénztárak mellett az üzleti biztosítások kedvezményeit is.
Szeretném bemutatni azt az összehasonlítást, amely képviselõ úr kritikáira nagyon világos választ ad. Ha végignézik, hogy az egyes biztosítási formák adórendszeren belüli kezelése milyen, akkor a következõ kép alakul ki. Az üzleti biztosítás természetesen tb-köteles jövedelembõl adható, az önsegélyezõ biztosítási pénztárak és a kötelezõ nyugdíjbiztosítási hozzájárulás természetesen tb-járulékmentes. Mindegyik költségként számolható el a társasági adóban. A kötelezõ biztosításra jutó személyi jövedelemadó- kedvezmény 25 százalékos, az üzleti 20 százalékos - de csak 50.000 forintig vehetõ igénybe -, a nyugdíjpénztáraknál 50 százalék, az egészség- és önsegélyezõ pénztáraknál 25 százalék és százezer forintig vehetõ igénybe.
Teljesen téves tehát az az állítás, hogy itt valamiféle negatív diszkrimináció érvényesül a társadalombiztosítás, vagy az önsegélyezési pénztárak befizetése tekintetében. A biztosító társaságok befektetési politikáját egyébként sem az jellemzi, amit képviselõ úr mondott, ez egy nagyon kedves ritka kivétel, a trezorban megbúvó Van Gogh-ok egy egészen rendkívüli kivételt jelentenek. A legnagyobb intézményi befektetõk a biztosítók és a legnagyobb állampapír-vásárlók a biztosítók. És erre nekünk hosszú távon is nagyon nagy szükségünk van, ezért tehát kitartunk a mellett a javaslatunk mellett, hogy az üzleti biztosításoknál is legyen adókedvezmény.
Végezetül: a személyi jövedelemadó szempontjából azt is kiemelném, hogy csak azokat az indítványokat nem támogatjuk, amelyek nem illenek a kormány középtávú adópolitikai célkitûzései közé. Például egyes tevékenységek adókedvezményének túlzottan magas összege. Vagy olyanokat, amelyek a '95-ben esedékes átfogó adóharmonizációs intézkedési csomag részét képezhetik összhangban más alrendszerekkel, ezekre a gyermekkedvezmények kapcsán már utaltam.
Mindent összevetve, tisztelt Országgyûlés, kérem a Házat, hogy a társasági és a személyi jövedelemadóra vonatkozó módosításokat fogadják el és a törvényeket hagyják jóvá. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)