DR. BÉKESI LÁSZLÓ pénzügyminiszter: Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Országgyûlés! Az elmúlt három hét alatt a frakciók és a bizottságok hatalmas és megfeszített munkát végeztek. Ezt az áldozatos munkát szeretném megköszönni önöknek a kormány nevében, enélkül nem lenne lehetõség arra, hogy ma a fejezet szintû elõirányzatokról határozni tudjon a parlament.
Nehéz, gyakran szenvedélyes és kemény vita folyt a törvényjavaslatról. A parlamenti vita azonban nemcsak a költségvetésrõl szólt, összecsapott két felfogás, két gazdaságfilozófia, két gazdaságpolitikai koncepció: a feltétel nélküli növekedés pártiaké és a kiegyensúlyozott, konszolidált növekedést támogatóké. Összecsapott a régi és az új kormány, egymásnak feszültek a kisebb és nagyobb érdekek ágazatok, szakmák, régiók, intézmények és célok között, hol szelíd érvekkel indokolva az igényeket, hol fontos célok teljesítését féltve, hol agresszívan követelve, esetenként sztrájkokkal is fenyegetve a kormányt. Helyenként választási küzdelem is dúlt költségvetési vitának álcázva. S végül, szerencsére, szép számmal megütköztek felelõs, figyelemre érdemes szakmai érvek is a vitában.
Bár valamennyi hozzászólás megérdemelné, mindenre nincs módom reagálni, és ezért mindenkitõl elnézést kérek. A legfontosabb momentumokat azonban nem szeretném szó nélkül hagyni, ezért mondanivalóm valószínûleg bõvebb lesz a megszokottnál.
A vita elsõ és legfontosabb eleme a követendõ gazdaságpolitikai koncepció körül alakult ki. Szeretnék világos választ adni a fõ kérdésre: megáll-e az a nagyon súlyos vád, hogy a kormány téves helyzetelemzésbõl kiindulva téves következtetéseket vont le, és ezért hibás gazdaságpolitikai célokat tûzött ki 1995-re? Ezt a véleményt az ellenzék legsúlyosabb politikai egyéniségei képviselték: Boross Péter, Kádár Béla, Szabó Iván egyaránt. Válaszul idézni szeretnék a Pénzügykutató Részvénytársaság egy tanulmányából, amely nem a kormány vagy a Pénzügyminisztérium megrendelésére készült, hanem alapos kutatások nyomán elemzi a kialakult gazdasági folyamatokat. Íme az idézet:
"Sorsfordító, sorsdöntõ éveket élünk. Ami eldõl, nem kevesebb, mint annak a kérdése, hogy be tudjuk-e hozni a második világháború után politikailag kettészakított Európában a történelem evolutív fejlõdésének erõszakos megtörése következtében felgyülemlett lemaradásunkat, vagy végképp leszakadunk és elveszítjük a fejlõdés lehetõségét. Ma e többgenerációs feladat teljesítésének az elején járunk. Valószínûleg nem vagyunk teljesen tudatában annak, hogy mekkora a jövõvel szembeni felelõsségünk annak alapviszonyait formálva. 1992 végén a gazdaságpolitika irányítói - nem csekély politikai nyomásra - olyan várakozásokat fogalmaztak meg, amelyek bizonyos jelenségekbõl következhettek, ám a gazdaság egészét és mély szerkezetét tekintve irreálisak voltak. Az ily módon meghirdetett gazdaságpolitika ezért újabb zsákutcába vitte a magyar gazdaságot.
Ma is nagy a csábítás a teljességet nem tükrözõ részinformációk alapján való döntésre, a szituáció ugyanis 1994 végén, ha tartalmában nem is, de formájában hasonló a két évvel ezelõttihez: akkor is léteztek, ma is léteznek a makrogazdaságban olyan mutatószámok, amelyek arra utalnak, hogy túlvagyunk az átalakulás nehezén, most már megindult a növekedés, bûn lenne annak feltartóztatása. A különbség csak az a két évvel korábbiakkal szemben, hogy akkor erre a következtetésre a viszonylag kedvezõ külgazdasági adatok ismeretében jutottak a programalkotók a meglehetõsen kedvezõtlen belgazdasági mutatók ellenére. Most bizonyos belgazdasági teljesítmények az elismerésre méltóak a rendkívül kedvezõtlen külgazdasági mutatók mellett.
Ha két évvel ezelõtt nem becsülik le az akkor már a GDP 7 százalékát elérõ költségvetési deficitet, a külgazdasági eredményeket pedig nem önmagukban tekintik, hanem annak belgazdasági alapjaival együtt, akkor kiderült volna, hogy az átalakulás során olyan strukturális problémák várnak még megoldásra, amelyek negligálása nem a kibontakozás irányába, hanem a válság újabb szakaszába sodorhatja az országot. A behatóbb értékelés, amely nem ragadt volna le bizonyos részeredmények kiemelésénél, rávilágított volna arra, hogy az export és a fizetésimérleg-többlet csupán a belsõ kereslet visszaszorulásának kényszerû, átmeneti következménye, amelynek a belgazdasági kapacitásokban nincsenek tartós forrásai. A veszteségfelhalmozás árán kipréselt külgazdasági aktívum éppúgy átmeneti jelensége a dekonjunktúrába került gazdaságnak, mint a költségvetési hiánynak - akkor még úgynevezett - "vidám" finanszírozását adó magas lakossági megtakarítás. A gazdaságpolitika alakítói azonban nem ismerték el a sikerjelenségek átmenetiségét, hisz erre vágytak - különösen a növekedés megindításának sikerére a választások elõtti esztendõben.
Így került át a magyar gazdaság arra a pályára, ahol az újból felerõsödõ adósságspirál mûködésével kell most szembesülnünk. Bizonyos kedvezõ belsõ mutatókkal szemben bekövetkezett példátlan méretû külgazdasági romlás ellentmondásának, vagyis a folyamatok egészének figyelembevétele is elégséges lenne ahhoz, hogy elutasítsuk mindazokat a szirénhangokat, amelyek - akárcsak '92 végén - a növekedés további fenntartása mellett szállnak síkra. Ez a növekedés ugyanis veszélyes pályán halad, épp ezért nem bizonyulhat tartósnak.
A romló külkereskedelmi- és fizetésimérleg-pozíciók arról árulkodnak, hogy a belsõ keresleti többlet elsõsorban a magas importban csapódott le, nem pedig olyan termelésnövekedésben, amely külpiaci értékesülésével visszaigazolta volna a hazai kapacitások versenyképességét.
(11.50)
A kapacitások errõl már csak azért sem tanúskodhattak, mert a felhalmozás gyakorlatilag '79 óta visszaszorult, az utóbbi években tovább csökkentek a beruházások.
A felmutatott belsõ eredmények tehát - bár elõnyös oldalait senki sem tagadja - nem ellentmondásmentesek, és egyensúlyromlásban fizetett árukat tekintve nem minõsíthetõk a kívánt felemelkedés jelzõiként; hiszen ha az 1993- 94-es éveket együttesen tekintjük, akkor a körülbelül 5 milliárd dolláros nettó konvertibilis adósságnövekedéssel a bruttó hazai termék változatlan szintjét sikerült megfinanszírozni - és akkor még nem tettünk említést a rohamosan bõvülõ belsõ adósságállományról. Ennek az oka abban rejlik, hogy a recesszió éveiben a magyar gazdaság szerkezete nem illeszkedett a fejlett országokéhoz - az import- és exporttöbbletek változatlan árufõcsoportok közötti megoszlása is ezt bizonyatja -, a struktúraváltás csak a leépülésben jelent meg, a modernizációban nem vagy csak szerény mértékben az utóbbi esztendõben.
A konjunktúrára utaló jelenségek tehát nem egy technikai megújuláson átesett, a fejlett piacok keresletéhez illeszkedõ gazdaság attribútumai, amelyek reményt kelthetnének arra, hogy a késõbbi jövedelemtöbbletekbõl az egyidejûleg bekövetkezett egyensúlyromlás terhe fedezhetõ lenne - vagyis korántsem állíthatjuk, hogy túllennénk a strukturális válság nehézségein.
Az 1995-ben megoldandó feladat tehát kettõs: egyrészt rövid távon el kell hárítani az akut egyensúlyi válságból adódó veszélyeket; másrészt olyan döntéseket kell hozni, amelyek felgyorsítják a strukturális válság megoldását. Ez utóbbi eredményei csak középtávon valószínûsíthetõk. A hatásukat rövid, illetve középtávon éreztetõ lépéseknek azonban egy irányba kell mutatniuk, elõsegítve a tartós, az egyensúly megbomlásától nem veszélyeztetett növekedési pálya épülését." - Eddig az idézet.
Ezeket a sorokat nem én írtam, de egyetértek velük, mert szakmailag hitelesek és megalapozottak. Mi következik mindebbõl? Nem folytathatunk kalandor politikát; nem vállalhatjuk egy rossz gazdaságpolitika kontinuitását; nem kísérletezgethetünk tovább felelõtlenül. Hamis az a tétel, hogy könnyebb a nadrágszíjat meghúzni, mint vállalni a kockázatot a jövõ érdekében. Könnyebb ma növelni az elosztást, mint felelõsséget viselni a jövõért és megakadályozni a késõbbi károkat, veszteségeket. Bátorság tehát nem az eddigi politika folytatásához kell - az valószínûleg népszerû lenne -, hanem az elkerülhetetlen változtatásokhoz.
Valóban fordulóponthoz érkeztünk: eldõlhet, milyen úton halad tovább az ország, és ezen az úton hová jut. Az alternatívák: létrejönnek-e a kiegyensúlyozott fejlõdés feltételei, vagy Magyarország perifériára szorul? Ma még szabad a választás lehetõsége, de nem biztos, hogy egy év múlva is szabad lesz. A nagy kérdés az: van-e elég erõnk szembenézni a valósággal a parlamentben, a társadalomban és a kormányon belül is, és változtatni a jelenlegi folyamatokon?
Érdekes és figyelemre méltó jelenség: a vitában egyetlen ellenzéki hozzászólót sem érdekelt, mibõl lehetne finanszírozni a '95-ös és azt követõ évek kötelezettségeit. Vajon miért? Ezért csak a kormány, esetleg a pénzügyminiszter a felelõs? Azt gondolom, nem. A vitát és a parlamenten kívüli gazdaságpolitikai polémiát figyelve az a benyomásom támadt, hogy sokaknak Magyarországon nem pénzügyminiszterre, hanem varázslóra vagy bûnbakra van szükségük - legjobb esetben olyan hályogkovács politikusra, aki könnyedén dobálózik felelõtlen ígéretekkel, hiszen ezt könnyû eladni.
Elismerem, hogy a gazdasági kényszer az értékválasztást átmenetileg háttérbe szorítja. De nem igaz, hogy csak restrikcióra építjük a költségvetést! Nem abszolutizáljuk az úgynevezett egyensúlyt, hiszen attól nagyon távol állunk. Egyelõre csak a hiány növekedését szeretnénk csökkenteni. Ilyen viszonyok között is többet fordíthatunk agrártámogatásokra, infrastrukturális beruházásokra, a bányászat válságának kezelésére, a MÁV pénzügyi szanálására, a felsõoktatásra és az önkormányzatokra. Ezek csökkentése árán tovább lehetne mérsékelni az államháztartás hiányát. Ezt azonban nem akarjuk. Még akkor sem, ha tudjuk, hogy ez a hiány még mindig körülbelül 50 milliárd forinttal nagyobb a racionálisnál. Ésszerûsítenünk kell tehát az állam gazdálkodását. Itt jegyzem meg, hogy jövõre a racionalizálásból származó létszámcsökkentés többletterheit a központi költségvetés át fogja vállalni.
Nem az a baj, hogy restriktív ez a költségvetés, hanem az, hogy nem elég hatékony a stabilizációban. Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy még mindig nagy a deficit és erõsek a determinációk. Ezért kell tovább dolgoznunk az állam gazdálkodásának gyökeres átalakításán.
Néhány szót kell szólnom a '95-ös költségvetés és a kormányprogram viszonyáról. Nem lehet '95-ben teljesíteni a ciklus valamennyi pozitív célját. '95-re nem ígért ez a kormány javulást. Sõt azt valószínûsítettük, hogy az átalakulás miatt minden bizonnyal 1995 lesz a legnehezebb esztendõ. Ne kérje tehát '95-re számon tõlünk senki négy év teljes programjának megvalósítását! Se Szájer József, se saját képviselõtársaink!
Az elosztásban, ha korlátozottan is, elõtérbe kerül a vállalkozói szféra. Mit jelent a vállalkozások preferálása? Fejlesztést, modernizációt, munkahelyeket, növekvõ gazdaságot és hosszabb távon csökkenõ terheket a bérbõl és a fizetésbõl élõk számára. Megvalósíthatók-e a sarokszámok? - hangzott el sokak által a kérdés. Ha a gazdasági program teljesül, a tervezett makrogazdasági mutatók elérhetõk. Ilyenek: 2,5 milliárd dollár körül lehet a folyó fizetési mérleg hiánya; 280 milliárd forint lehet az államháztartás konszolidált hiánya; 150 milliárd készpénzes privatizációs bevétel elérhetõ, és a fogyasztói árak még a kemény lépések ellenére sem fogják meghaladni a tervezett sáv felsõ határát, tehát a 22 százalékot.
Ezek után, tisztelt Országgyûlés, néhány konkrét hozzászólásra külön is szeretnék kitérni. Szeretnék köszönetet mondani a kormány nevében Szekeres Imrének és Petõ Ivánnak, amiért a két kormánypárti frakció nevében elemezték a költségvetési törvényjavaslatot. Nem formális a köszönet, hiszen lehetõségükben állt volna egyszerûen apologetikus módon támogatni a kormány költségvetési törvényjavaslatát. Nem ezt tették, hanem bemutatták a politikai összefüggéseket, a gazdaság állapotát és az abból levonható következtetéseket. Egyetértek a két alapkövetkeztetéssel: sok sebbõl vérzik ez a költségvetés, de nincs jobb alternatívája. Miként az is igaz, hogy lélegzethez juttatja ez a költségvetés az országot, idõt ad '95-ben a gyökeres átalakításokra való felkészülésre.
Kádár Béla képviselõ úr szenvedélyes szavakkal ostorozta azt a gazdaságpolitikát, amelyet a kormány képvisel. Bauer Tamás minden tételes kérdésére válaszolt. Néhányra azonban én is szeretnék reagálni.
(12.00)
Azért teszem ezt, mert alapvetõen fontos, hogy a kormány részérõl is választ kapjanak Kádár Béla gondolatai.
Amit elõadott - nevezetesen a jelenlegi gazdaságpolitika folytatását, annak finanszírozási feltételei nélkül -, veszélyes tendenciákat erõsítene fel, egy kicsit a csodavárásra építené az elkövetkezendõ évek gazdaságpolitikáját, mondván, hátha megfinanszírozza valaki a továbbra is túlköltekezõ magyar gazdaságot. Erre a fejlõdésre vártunk másfél évtizede - mondotta Kádár Béla. Igen, de nem ekkora eladósodás, nem ilyen egyensúlyromlás árán. Most jó, mert csökken az infláció - hangoztatta. Igaz, de azért csökkent az infláció, mert sorozatosan elhalasztották a leértékeléseket, mert elhalasztották a szükséges központi áremeléseket, és mert sokáig mesterségesen nyomta le politikai okokból a kamatot a jegybank. Tizenöt éve próbáljuk ezt a módszert, mármint a restrikciót - mondta Kádár Béla; de azt nem tette hozzá, hogy tizenöt éve halogatjuk a valódi reformokat. Tizenöt éve költekezünk túl, félbemaradnak a reformok, tizenöt éve nem nézünk szembe a valósággal, és tizenöt éve nem vállaltuk a valódi átalakítást!
Hol vezetett sikerre ez a program, mármint az egyensúlyjavítást elõtérbe állító gazdaságpolitika? - tette fel a kérdést. Nos, õ maga is válaszolt rá: a délkelet-ázsiai országokban, Chilében, Argentínában vagy az utóbbi években Lengyelországban. Én feltehetném a következõ kérdést: és vajon hol vezetett összeomláshoz az a túlfûtött gazdaságpolitika, amely pályán Magyarország jelenleg halad? Erre is vannak válaszok: a nyolcvanas évek Lengyelországában, Bulgáriájában vagy a mai Törökországban. Ezt a folyamatot akarjuk elkerülni. Azt gondolom, Kádár Béla egy nagyon fontos, lényeges kérdésrõl feledkezett meg, ez pedig így szól: minden végsõ felhasználást finanszírozni kell valakinek - vagy a hazai megtakarítóknak vagy a külföldnek. Ha ezek a finanszírozási források hiányoznak, nem lehet fenntartani a mesterséges növekedést.
Csépe Béla és Boross Péter képviselõtársaink ismételten felvetették a kérdést: vajon nem árt-e az ország nemzetközi megítélésének az, ha gazdaságunk valódi képét világossá tesszük és bemutatjuk? Újra és újra vitatkozni kell azzal a nézettel, amely úgy véli, hogy a hamis kép, mely a valóságnál szebbnek tünteti fel az ország állapotát, külsõ megítélésünket javítja. Nem így van, tisztelt Ház! A valóságot figyelembe nem vevõ politika folytatása az, ami istenigazából káros Magyarországnak. Ez az, ami aláássa az ország tekintélyét, és meg kell mondanom, ezt halljuk lépten-nyomon nemzetközi fórumokon, szervezetekben és tárgyalásokon.
Külön is szeretnék reagálni Szöllõsi Istvánné képviselõtársam véleményére. Ez azért fontos, mert példa értékû, és azt gondolom, hogy néhány tekintetben veszélyeket rejt magában. A legfontosabb: változatlan GDP-hez hasonlítani az oktatás részesedését nem helytálló, hiszen az elmúlt négy évben ez a GDP 20 százalékkal csökkent. De jó lenne, ha egyötöddel nagyobb bruttó nemzeti terméket lehetne ma elosztani, akkor talán kevesebb feszültséggel kellene a jövõ évi költségvetés kapcsán is szembenéznünk!
A valódi adatok, amelyeket nem lehet csak egyoldalúan kiragadva bemutatni, az oktatás területén a következõk. Az elmúlt hét év alatt 350 ezer fõvel csökkent az oktatandó gyermeklétszám. Egy pedagógusra ma az általános iskolákban 11 gyerek, a középiskolákban 12 gyermek jut. Alacsony, európai mércével is alacsony a kötelezõ óraszám, aminek akár örülhetnénk is, ha ennek a fedezete a költségvetésben, a gazdaságban megteremthetõ lenne. 1995 elsõ kilenc hónapjában pedagógus körben a bruttó bérek közel 32, a nettó bérek több mint 33 százalékkal növekedtek.
Igaz az az állítás, hogy a versenyszféra és a költségvetés közötti bérkülönbség még mindig jelentõs. Jelentõs is marad, tisztelt Ház, ha az elõzõ területeken nem lépünk, azaz nem vállaljuk fel közös erõvel a szakmai programok felülvizsgálatát és a racionalizálást ezen a területen. Az oktatás mûködõképessége pedig nem akkor kerül végveszélybe, ha ezt a költségvetést végrehajtjuk, hanem akkor, ha a hiány finanszírozhatatlan mértékûvé válik.
Az pedig, hogy ide a Ház elé hozta, másokhoz hasonlóan, az úgynevezett alternatív vagy "zöld" költségvetést, amelyet most már második éve dolgoz ki a Levegõ Csoport, és amelyet néhány szakszervezet zászlajára tûz és támogat, és amely ebben a konkrét évben nem kevesebb, mint 500 milliárd forintos bevételt talált, erre azt tudom mondani: ennek a programnak a pozitív elemeit a mindenkori kormányok a lehetséges realitások mértékéig figyelembe veszik - a feketegazdasággal szembeni küzdelembõl elérhetõ többletbevételeket, a fogyasztás terhelése nyomán megnövekedõ bevételeket, a vám- vagy az adóhátralékok behajtását. De 500 milliárd forintot elõvarázsolni, amely az adósságszolgálat nélküli költségvetés egyharmada, amely új költség-, bér- és jövedelemviszonyokat, egy valódi valutareformot jelent, ezt enyhén szólva is képtelen ötletnek tartom! Ezt támogatni és parlamenti plénumra hozni nem több, mint hamisítás. Azzal a veszéllyel jár, hogy illúziókat kelt, azt a látszatot táplálja, hogy valójában csak elhatározás kérdése, hogy 500 milliárdot kapásból osszunk el újra és ezzel növeljük különbözõ területek költségvetési elõirányzatait.
Megfogadtam már néhányszor, hogy Torgyán József képviselõ úr véleményére nem fogok reagálni, de amit a költségvetési vitában elõadott, az még tõle is szokatlan produkció volt - éppen ezért nem hagyhatom szó nélkül. Képviselõ úr véleménye szerint nem ezen az úton, hanem egy magyar úton kell járni a jövõben. Mit is jelenthet valóban, ha ezen a "magyar úton" járnánk? Önellátást, protekcionizmust, a tõke kirekesztését, a nyomor egyenlõségét, leszakadást, mûszaki lemaradást. Mehetünk ezen az úton, de nem Európában fogunk kikötni, hanem vissza az Etelközbe! Azt hiszem, ez egyikünk célja sem lehet.
Ami pedig a szakmai észrevételeket illeti, képviselõ úr a szociálpolitikát és a fogyasztóiár-kiegészítést, az adóztatást és az árarányokat keverte össze - ezzel nincs mit tennem, nem tudok vele vitatkozni.
Egyetértek Bauer Tamás válaszaival. Világos és értelmes képet rajzolt a torz növekedés, az eladósodó gazdaság és a tévútra lépett, elsietett expanzió valódi okairól. Meg kell ismételnem a kérdést, mert sokan felvetették: keresletkorlátozó vagy kínálatbõvítõ gazdaságpolitika kell-e Magyarországon? Mindkettõ, tisztelt Ház! De most fékezni kell, mert iszonyatos sebességgel halad az autó a kanyarban, és az a veszély fenyeget, hogy a következõ szakadéknál kisodródunk! Elosztani most valóban a mínuszokat kell, és ebben kell megállapodni.
Egyetértek képviselõtársaim közül azokkal, akik felhívták a figyelmet az államháztartás rossz szerkezetére, túlhaladott elosztási viszonyaira. Burány Sándor, Soós Gyõzõ, Keller László képviselõtársaim fontos gondolatokat hoztak a Ház elé. Igaz, túlméretezett, rossz elosztású a szociálpolitika, amin változtatni kell.
Külön szeretnék szólni az adósságállománnyal kapcsolatos észrevételekrõl. Talán a legfrappánsabban Lányi Zsolt képviselõtársunk hozta szóba: mit teszünk ezzel az adósságállománnyal, miért nem próbáljuk meg csökkenteni? Pont a további növekedést akarjuk megelõzni. Ennek a gazdaságpolitikának egyik lényeges eleme éppen ez: a felvett pénzeket, akár hazai jövedelemtulajdonosoktól, akár külföldi befektetõktõl vettük igénybe, vissza kell fizetnünk. Csodák nincsenek, másfajta alternatíva, amely felelõsen menedzselné az adósságállományt, nem létezik.
Surján László képviselõtársunk azt a képet vetítette elénk, hogy e gazdaságpolitika végrehajtásának nyomán a pangás évei jöhetnek Magyarországon. Lehet, hogy átmenetileg a növekedés, amely egészségtelen, túlméretezett és veszteségbõl finanszírozott, valóban lelassul. De ha nem ezen az úton fogunk járni, akkor hosszú távra is a pangás és a visszaesés évei következhetnek, ez pedig mindenképpen elkerülendõ.
Nem csökken az adósság - vetette szemünkre. Nem bizony! Még ilyen szûkmarkú költségvetés mellett is sajnos a beindult adósságspirál miatt jövõre növekedik.
(12.10)
Csak egyet tudok érteni Urbán László - azóta sajnos már nem képviselõtársunk - valamennyi véleményével. Igaza van: ez még nem a fordulat évének költségvetése. Igaza van, nem elég jelentõs a deficit csökkentése és a beruházások növekedése. Abban is egyetértünk, hogy a versenyképesség e pillanatban gyenge Magyarországon. Bizony, magas az élõmunkát terhelõ költség; bizony, szükség lenne a versenyképesség javítására. Minden racionális gondolatával közgazdászként egyet tudok érteni, de sajnos miniszterként látnom kell azokat a társadalmi korlátokat is, amelyek egyelõre nem teszik lehetõvé, hogy egyik évrõl a másikra ilyen gyökeres fordulatot hajtsunk végre.
Tisztelt Országgyûlés! A költségvetéshez közel 270 módosító indítványt nyújtottak be képviselõtársaim, illetve a bizottságok. Ezek nagy részérõl ma kell döntést hozni. A következõ ütemben már csak fejezeten belüli átcsoportosításokra nyílik majd lehetõség.
A kormány által elfogadásra javasolt indítványok - amelyek száma huszonkettõ - közel 160 ponton érintik a benyújtott költségvetési törvényjavaslatot.
A benyújtott adó- és költségvetési törvényeket több fordulóban és részletesen megtárgyalta az Érdekegyeztetõ Tanács, a plénumon is, és szakbizottságaiban is. A tárgyalások eredményeként az ÉT 1994. november 25-i és 27-i ülésén a munkavállalók, a munkaadók és a kormány képviselõi között olyan átfogó megállapodás jött létre, amely több ponton érintette az adó- és költségvetési törvényeket. Tájékoztatom a tisztelt Házat, hogy a kormány - az Érdekegyeztetõ Tanáccsal kötött megállapodásban vállalt kötelezettségének eleget téve - beterjesztette a megállapodásban foglalt módosításokat a parlament részére, és ezeket támogatni is fogja.
Nagyon röviden, néhány gondolattal kötelességem a Házat tájékoztatni az ÉT- megállapodás jelentõségérõl. Hamis az az érv, amely azt állítja, hogy a döntés ily módon parlamenten kívülre kerül. A parlament fogja meghozni a döntéseket annak tudatában, hogy van egy kompromisszumokra épülõ egyetértés a kormány és a szociális partnerek között.
Az átalakulás terhei a megállapodás nyomán méltányosabban oszlanak el, mint az eredetileg betervezett javaslatok alapján. A partnerek önmérsékletet és bölcsességet tanúsítottak. Ez segítheti a társadalmi béke megõrzését. Világosan kiderült, kikre számíthat a kormány, és kik azok, akik túllépik a realitásokat, a józan belátás határait.
A belsõ átcsoportosítások nem változtatták meg a gazdaságpolitika lényegét. Több ösztönzés jut a vállalkozásoknak, és körülbelül 6 milliárd forintnyi beruházás megy fogyasztásra. Ez nem jó - de a békesség megéri ezt a kompromisszumot. A hiány nem növekedik az átcsoportosítások nyomán. Megmarad a társadalmi-gazdasági megállapodás megszületésének esélye, amelyre nagy szüksége van az országnak.
Nem hallgathatom el a sztrájkfenyegetéseket sem. Ezek a levegõben lógnak. A fenyegetés feszült hangulatot teremt és nem segít. Ellenkezõleg, további károkat okozhat. Csak egymás terhére osztozkodhatnak az egyes érdekcsoportok. Csak a megegyezés lehet konstruktív magatartás. A kormány erre törekszik, de nem mindenáron. Nem hagyja magát zsarolni, és nem vállal további túlelosztást.
A gazdálkodó szervezetekkel kapcsolatban a módosítások nyomán javasoljuk, hogy a jövõ évtõl a mezõgazdaság gázolaj-felhasználásához kapcsolódó költségvetési támogatást fogyasztásiadó-visszatérítési rendszer váltsa fel. Ezzel egyidejûleg lényegében megmaradnak a kedvezmény mértékére, az alanyi körre, az igénybevétel valamennyi egyéb feltételére vonatkozó, jelenleg érvényes alapelvek.
Kérem tehát, ne tévesszen meg senkit az agrártámogatás keretének csökkentése, hiszen a korábbi forrás - bevétel-visszaigénylés révén - hiánytalanul az igényjogosultak rendelkezésére fog állni.
A vállalkozások költségvetési támogatásának keretében a MÁV állami támogatásának rendszerét kritikák érték. Az alulfinanszírozottságra utaló, közvéleményt megtévesztõ észrevételek azonban reakciót kívánnak. Nem tudom, milyen számítási metódusra épült az az állítás, hogy a hazai vasutak esetében az állami támogatás 17 százalékos. Vegyük csak számításba: 15 milliárd forint termelésiár-kiegészítést, 6,6 milliárd forint felhalmozási támogatást és mintegy 7 milliárd forint fogyasztóiár-kiegészítést javasolunk '95-re a vasutak részére. Továbbá számolunk olyan állami kezességvállalás beváltásával is, amely közel 19 milliárd forint, állammal szembeni tartozás elengedése címén.
Összességében tehát 52,5 milliárd forint közvetlen állami szerepvállalást tartalmaz a jövõ évi költségvetés. Ezzel a több mint 50 százalékos támogatottsággal már nagyon közel állunk az Európában is legmagasabb, 60 százalékos támogatottságú olasz vasutakhoz.
Ha kiegészítem a felsorolást a mintegy 26-27 milliárd forint állami kezesség mellett felvehetõ hitelkeret összegével, amely a MÁV jövõ évi veszteségét finanszírozza, akkor egyáltalán nem gesztusértékû segítségnyújtásról beszélhetünk. Ilyen körülmények között nem segíthet a sztrájk fegyvere. Nagyobb veszteség már nem vállalható. Racionalizálni kell a MÁV-ot, másképp a pénzügyi szanálás nem ér semmit. Ha a racionalizálás és a gazdálkodás eredményesebb lesz, megnyílhat a további béremelés lehetõsége is.
Röviden, tisztelt Ház, a költségvetési intézmények széles területérõl.
Az 1995. évi költségvetési javaslat egyik legvitatottabb kérdése volt az intézményi szféra bérfejlesztése. Az eredeti költségvetési javaslat a közalkalmazottaknál azzal számolt, hogy az 1992. július 1-je elõtti nem közalkalmazotti munkaviszony '95. január 1-jétõl történõ beszámítására sor kerüljön, az illetményalap mértéke viszont ne változzék. A köztisztviselõknél az illetményalap '95-ben is 18 ezer forint marad, de a költségvetés 90 százalékos illetménybeállási szintig támogatást nyújt ahhoz, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény illetmény-elõmeneteli rendszere január 1-jétõl kötelezõen hatályba léphessen. A fegyveres erõk és rendvédelmi szervek hivatásos állományú dolgozói részére 10 százalékos béremelés megvalósítását számolta a költségvetés. Összesen az intézményi szféra béremelésére 22 milliárd forint elõirányzatot terveztünk.
Az eredeti javaslatot képviselõi indítványok módosították, amelyek figyelembe vették az érdekegyeztetés során született megállapodásokat is. Ezekkel a javaslatokkal a kormány egyetért. Ennek alapján a közalkalmazottak illetményrendszerében az "A" fizetési osztály 1. fizetési fokozatának megfelelõ illetmény összege 1995. január 1-jétõl az eddigi 8000 forintról 8500 forintra emelkedik. A számítások szerint az A/1 mértékének emelése 16,4 milliárd forint többletforrást igényel, s finanszírozni tervezzük a hasonló feladatokat ellátó nem állami intézmények alkalmazottainak bértöbbletét is. Ennek fedezete átcsoportosításokkal teremthetõ meg, de szükség van arra is, hogy a nem közalkalmazotti munkaviszony beszámítására csak egy évvel késõbb, 1996. január 1-jétõl kerüljön sor. Ez utóbbival a központi költségvetési szerveket magában foglaló fejezetek, valamint az önkormányzatok központilag tervezett elõirányzatait korrigálni szükséges.
A köztisztviselõk esetében rendezõelvként változatlanul az javasolható, hogy az illetménybeállási szint 90 százalékos mértékéig a költségvetés nyújtson támogatást, beleértve az önkormányzati tisztviselõket is. A betervezett elõirányzat erre a célra 7,9 milliárd forint.
Számos módosító indítvány foglalkozott a felsõoktatás, a kultúra, az ifjúságpolitika és az egyházak részére nyújtandó támogatással. A módosító indítványok közül a kormány azokat a kezdeményezéseket támogatja, amelyek a többletigényekhez forrást is megjelöltek, miután a költségvetés hiánya nem növekedhet.
A felsõoktatás a törvényjavaslat szerint a viszonylag kiemelt fejlesztések körébe kerül. Ez lehetõvé teszi a hallgatólétszám további növelését, ami a pénzbeli juttatások és a képzési költségek növelésével jár. Más normatívákra - a szociális juttatásokhoz hasonlóan - azonban nincs mód az egy hallgatóra jutó pénzbeli támogatás növelésére. Nem érthetünk egyet azokkal a javaslatokkal sem, amelyek a felsõoktatás támogatását csökkenteni kívánták. Voltak ilyen javaslatok is.
Nem támogatjuk azt az indítványt, amely a Földmûvelésügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó egyetemek egyes részlegeinek és ezek elõirányzatának visszacsoportosítására vonatkozik. E kérdésben a felsõoktatási törvény szellemében célszerû eljárni, amely szerint valamennyi - nem a Honvédelmi és a Belügyminisztériumhoz tartozó - intézmény költségvetése a Mûvelõdési és Közoktatási Minisztériumhoz kerül. Kivéve azokat a területeket, ahol a két minisztérium meg tud állapodni egymással.
Az Országos Tudományos Kutatási Alap többlettámogatási javaslatát nem támogatjuk annak ellenére, hogy az indítvány forrást is megjelölt. Az OTKA ugyanis számos, folyamatban levõ pályázatára továbbra is azonos összegû támogatás jut. Forráscsökkenés csak egy kiugróan nagy összegû, lejáró pályázat helyett induló új pályázat alacsonyabb összege miatt fog bekövetkezni.
(12.20)
A kulturális ágazaton belül a költségvetési törvényjavaslat nem ad módot az országos intézmények támogatásának növelésére. Igen nagy összegû viszont a Magyar Televízió és a Hungária TV Alapítvány támogatása. Ez utóbbiak támogatásának növelésére jelenleg nincs mód; ilyen javaslatot nem tudtunk támogatni. Indokoltnak tartjuk azonban néhány olyan indítvány elfogadását, amelyek viszonylag kisebb összeggel javíthatják egy-egy kulturális terület helyzetét. Így 120 millió forinttal javasoljuk a Mozgókép Alapítvány támogatásának növelését, és a közoktatási intézmények könyvbeszerzéseinek segítése százmillió forinttal az Országos Játékalapból a Nemzeti Kulturális Alap útján. Más kulturális célok és alapítványok többlettámogatására most nem tudtunk forrást biztosítani.
Az Európai Ifjúsági Központ kialakításához és mûködésének indításához a törvényjavaslat százmillió forintot irányoz elõ. Bár több indítvány szorgalmazza ennek az összegnek a felemelését, erre nem láttunk lehetõséget; de konkrétan valószínûleg szükség sem lesz rá. Amennyiben a munkálatok elõrehaladása azt indokolja, a kormány a jövõ év folyamán megvizsgálja az igények kielégítésének lehetõségét, szükség szerint annak pontos mértékét.
A nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvény költségvetési hatásai '95-tõl már érvényesülnek. Az ezzel összefüggõ költségvetési támogatás két és félszeresére, közel kétmilliárd forintra nõ a törvényjavaslatban. A kisebbségek képviselõi szorgalmazták, hogy a megalakuló helyi kisebbségi önkormányzatok számára biztosítsunk költségátalányt. Ezért támogatjuk azt az indítványt, amely 80 millió forint átcsoportosítását ajánlja a Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségek Közalapítványának 550 millió forintos támogatásából.
A benyújtott törvényjavaslathoz képest csaknem 500 millió forinttal támogatjuk a békepartnerség programját, ugyancsak átcsoportosítások révén.
A központi költségvetési fejezetek, illetve intézmények a pótköltségvetésben érvényesített támogatáscsökkentés és a '95-ös költségvetési törvényjavaslat forráscsökkentõ intézkedéseinek, valamint a várható költségnövekedések ismeretében tervezték meg a mûködõképesség fenntartásához szükséges létszámcsökkentést. Az elhatározást a köztisztviselõi törvény alá tartozó intézményi körben az is indokolta, hogy a bérbeállási szint 90 százalékról 100 százalékra történõ emelését saját erõbõl kell az intézményeknek megoldaniuk.
Hangsúlyozzuk, hogy itt nem elrendelt, hanem önkéntes és felmért intézkedésekrõl van szó. A létszámcsökkentés mértéke tehát indokoltan haladja meg az ez évi pótköltségvetési törvényben jóváhagyott 500 millió forintos elõirányzatot. A kormány által elfogadott, összesen 1,9 milliárd forint egyszeri kiadással járó, 3049 fõt érintõ létszámleépítés végrehajtása a '95. évi költségvetés teljesítésének fontos, nélkülözhetetlen feltétele. A felmondások kiadását, illetve a már kiadott felmondásokkal járó kifizetési kötelezettségek teljesítését több esetben a fedezethiány akadályozza. Ezért indokolt, hogy lehetõvé tegyük a kormány által jóváhagyott elõirányzatok engedélyezését és kiutalását, elõsegítve a létszámcsökkentés végrehajtását és csökkentve ezzel a '95-re áthúzódó kifizetéseket.
Tisztelt Országgyûlés! Röviden a szociálpolitika néhány konkrét ügyérõl. Az Érdekegyeztetõ Tanáccsal történt maratoni egyeztetés, illetve az önök által benyújtott módosító indítványok a gyermektámogatások '95. évre tervezett kormányzati elképzeléseit módosították, alapvetõen megváltoztatták. Így a gyermekkedvezmény adórendszerbeli megszüntetésének részleges ellensúlyozására '95-ben az 500 ezer forint alatti jövedelmû magánszemélyek gyermekenként havi átlagban 200 forintos támogatásban részesülnek. Ennek költségvetési kihatása 4,7 milliárd forint.
Az elõbbi juttatáshoz szükséges forrás biztosítása miatt a gyesnél, a gyednél és a gyermeknevelési támogatásnál 1995. július 1-jétõl kerül sorra a jogkiterjesztõ lépéssorozat. A jogkiterjesztések félévi kiadási többlete négymilliárd forint. Bár a sokak által hiányolt bölcsõdei normatíva '95-ben sem kerül bevezetésre, de annak érdekében, hogy az önkormányzatok lehetõséget kapjanak a gyermekek napközbeni ellátásának fejlesztésére, 335 millió forint kerül a népjóléti fejezetnél beállításra, amelyhez pályázat útján lehet majd hozzájutni.
Az energiaárak emelésének ellensúlyozására, részleges kompenzáció céljából a költségvetés 9 milliárd forint céltartalékot irányoz elõ, amely enyhíti a legrászorultabb lakossági csoportok, illetve a legnagyobb energiafogyasztó intézmények gondjait.
A kompenzációs keret felhasználására az ÉT-ben történt egyeztetés után kerül majd sor. A kompenzációs keret abszolút összege nem bõvíthetõ.
Az alanyi jogú családipótlék-rendszer gondjai közismertek. Úgy gondoljuk, a mai ellentmondásos családi pótlék bármilyen mértékû növelése csak továbbfokozná az e juttatással kapcsolatos problémákat. Ez a magyarázata annak, hogy a kormány nem támogatja a családi pótlék növelésére vonatkozó javaslatokat.
Az önök asztalán van már a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak '95. évi költségvetési törvényjavaslata helyett az az átmeneti törvény, amely biztosítja az alapok mûködésének folyamatosságát. Természetesen még ez évben benyújtja a kormány a részletes költségvetést is. Úgy tûnik, hogy az alapok egyensúlyának jövõ évi megteremtése nagyobb feladat, mint ahogy azt elõre láttuk. Ha nem is mindenben tudtunk a társadalombiztosítási önkormányzatokkal közös nevezõre jutni, abban igen, amivel az állami költségvetés eredetileg számolt, hogy az alapok egyenlege nullszaldós legyen. Így tehát a központi költségvetésnek nem kell további terheket vállalnia az alapok finanszírozására.
A társadalombiztosítás önkormányzataival történõ egyeztetések alapján, amelyek az Érdekegyeztetõ Tanács megállapodásának is részei, lazítottunk azon az eredeti követelményen, amely szerint a tb-alapok '95. január 1-jétõl a központi költségvetés forgóalapjáról váljanak le. Fél év haladékot javasolunk magunknak és a tb-alapoknak azért, hogy ezt a lépést akkor lehessen megtenni, ha az alapok pénzügyi gazdálkodási helyzetét sikerül stabilizálni.
Természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy az alapok olyan értelmû stabilizálása, amely azt eredményezné, hogy nem kerül sor további vitákra a tb-önkormányzatokkal, minden bizonnyal nem fog menni. Ahhoz olyan szisztémát kellene mûködtetni, amelynek alapján az ellátások forrása alapvetõen a járulék, s ehhez ellátási rendszereinket racionalizálni kellene. Mindez nem nélkülözheti a tb-járulék behajtási, ellenõrzési tevékenység átfogó reformját sem.
Tisztelt Ház! Röviden néhány gondolatot az önkormányzatokról. A helyi önkormányzatok költségvetési kapcsolataival is sok képviselõtársam foglalkozott. Abban közös nevezõn voltak kormánypártiak és ellenzékiek egyaránt, hogy aggodalmukat fejezték ki a lakossági szolgáltatások színvonalának romlása miatt.
Kétségtelen, nehéz év elõtt állnak az önkormányzatok és az önkormányzati intézmények, ugyanúgy, mint az egész nemzetgazdaság vagy az államháztartás más területei. Azt azonban határozottan cáfolnunk kell, hogy a falvak elhalálozásához vezetne ez a költségvetés. Az igaz, hogy a személyi jövedelemadó átengedési mértékének növelése a falvakat nem teljeskörûen érinti, hiszen ott sok helyen alig van adóztatható jövedelem. Viszont éppen ezeket az önkormányzatokat segíti a személyi jövedelemadó-kiegészítés rendszere, amelynek révén '95-ben lakosonként 900 forinttal több forráshoz juthatnak. Hozzá kell tenni, az is segít a falvakon, hogy a személyi jövedelemadóból 11 milliárd forint a munkanélküliség mutatói alapján illeti meg az önkormányzatokat. Ezáltal tehát ott keletkezik a forrás, ahol leginkább oldani kell a feszültségeket.
A fõváros panaszai érthetõek. Hiszen 35 százalékos személyi jövedelemadóból itt csak alig valamivel több mint 31 százalék marad. Ugyanakkor a munkanélküliséggel sújtott észak-keleti megyékben 40 százalék feletti a személyi jövedelemadóból való részesedés mértéke.
Sokan a normatívák emelését javasolták. Sajnos nem sikerült olyan forrásokat feltárnunk, amelyek az ehhez szükséges fedezetet megteremtették volna. A szûkös lehetõség ellenére a költségvetési törvényjavaslatban az önkormányzatok számára javasolt 40 milliárd forint központi forrástöbblet továbbnövekedhet néhány módosítás elfogadásával. Az önkormányzati területen mintegy 6 milliárd forinttal több támogatás szükséges a közalkalmazottak 8500 forintos illetmény-kategóriájának bevezetéséhez.
(12.30)
Kisebb összegû elõirányzatokkal kívánjuk segíteni a megalakuló helyi kisebbségi önkormányzatok mûködését, valamint az önkormányzatok gyermek- és ifjúsági feladatokkal összefüggõ új kötelezettségeinek teljesítését is.
Javasoljuk elfogadni azt az indítványt is, amely a választásokat követõen létrejövõ új önkormányzatok '95. évi költségvetésének elfogadási határidejét meghosszabbítja, ezáltal az új önkormányzatokat büntetõ kamatfenyegetettség megszûnik.
A központi költségvetés bevételi fõösszege a javaslat szerint 4,7 milliárd forinttal nõ, ugyanennyivel emelkednek kiadásai is. Tehát az elfogadásra ajánlott módosítások a beterjesztett hiány mértékét nem módosítják. Ennek a fontos követelménynek az elfogadását mindenképpen kérjük a tisztelt Háztól.
A bevételi oldalon mindössze négy konkrét összefüggés mutatható ki. Az energiaár-változások miatt 2 milliárd forinttal több lesz az úgynevezett különleges helyzetek miatti befizetés, és 7 milliárd forinttal nõ az általános forgalmiadó-elõirányzat. Az adósságszolgálattal kapcsolatosan 1,2 milliárd forint bevételi többlet keletkezik, ami a jamburgi gázszállítás árbevételi többlete. Ezen összegek, mint arról már szóltam, a kiadási oldalon szociális támogatás formájában jelennek meg ellentételezés címén.
A már említett mezõgazdasági gázolaj-felhasználás kapcsán az új elszámolás miatt 5,5 milliárd forinttal csökken a fogyasztásiadó-bevétel.
A munkanélküliség által leginkább sújtott területek segítése céljából a kormány egyetért azzal a javaslattal, hogy a kiemelt térségekben székhellyel rendelkezõ vállalkozások, ahol a munkanélküliségi ráta meghaladja a 15 százalékot, a térségben megvalósított gépberuházások után a gép értékének 6 százalékát a számított társasági adóból visszatarthassák. Az igénybe vett adókedvezmény visszafizetendõ abban az esetben, amennyiben a gép három éven belül értékesítésre kerül.
Ilyen paraméterek mellett a kormány vállalni tudja a jövõ évre beterjesztett legfontosabb feladatok teljesítését, be tudja tartani az érdekegyeztetõ megállapodások kötelezettségvállalásait, és beválthatja a '95- ös gazdaságpolitikai programot. Az elfogadásra ajánlott módosító indítványok tehát nem növelik, igaz, nem is csökkentik a költségvetés tervezett hiányát.
Ez azt jelenti, tisztelt Ház, hogy a munka a költségvetési törvény jóváhagyása után sem állhat meg. Most már a szakmai programok felülvizsgálatával és a feladatok racionalizálásával kell felgyorsítanunk az államháztartási reformot, hogy év közben a költségvetés egyensúlyi pozícióját tovább lehessen javítani.
Kérem a tisztelt Házat, mérlegeljék a válaszokat, az elfogadásra ajánlott módosításokat, és azokat szíveskedjenek megszavazni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a bal oldalon.)