DR. SZABÓ IVÁN (MDF): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Ennek a vitának kapcsán szeretnék néhány érdemi megjegyzést tenni ezzel a módosítással kapcsolatban, ami valóban nagyon aggályos. Õszintén szólva a megjelenítése is azok közé az események közé tartozik, amelyek erõs kétségeket támasztanak bennünk.
Már az elõzõekben utaltak rá, és ha valaki megnézi a december 2-án kelt kormányrendeletet - amely tételes listát tartalmaz, hogy honnan mennyi embert szándékozik a kormány elküldeni - akkor abból valóban az derül ki, hogy ennek egy része államigazgatási, de túlsúlyos részében felsõoktatási és tudományos kutatói posztokról van szó. Ebben a tekintetben tehát semmiféle magyarázatot nem találunk arra, hogy egy olyan országban, amelyben súlyos a gazdasági helyzet - kiemelten a mezõgazdaságról hallottunk itt rendkívül tragikus szavakat az elmúlt idõszakban, hogyan verõdött szét a mezõgazdaság -, pont az agrárkutatási szférából küldik el a legtöbb tudományos kutatót. Én nem tudom, egyáltalán hogyan illeszthetõ ez be a jövõképbe. Legalább egy plauzibilis anyagot kellett volna a tisztelt Háznak benyújtani arról, hogy Magyarországon annyi az agrárkutató és agrároktató, hogy egy ilyen mezõgazdasági országnak, amelynek ennyi a mezõgazdasági termékvolumene, erre már nincs szüksége, mert olyan jól megy nálunk a mezõgazdaság, nincs itt már mit kutatni, nem is kell oktatni.
Az éremnek tehát van egy szakmai része. Megmondom õszintén, én most fejbõl mondom, mert átnéztem a kormányrendeletet, nem túl meggyõzõ akkor, amikor folyamatosan hallunk a bûnözésrõl, a zöldhatáron átjövõ különféle maffiákról, hogy a legnagyobb létszámleépítés például a határõrséget érinti.
Itt van egy csomó olyan terület, amelynek a szakmai indokoltságát nem látjuk. Ez egy ügy.
A másik ügy az, hogy valóban december 2-án látott a kormányrendelet napvilágot, amely ezt a létszámot - hogy honnan hányat kell elbocsátani - szépen leosztja. Azonban meg kell mondanom, ennek van egy olyan vetülete is, hogy megfelelõ információk alapján állíthatom, ezres nagyságrendû létszámelbocsátásra, illetõleg a felmondólevelek kézbesítésére már szeptember 30-án sor került.
Ennek figyelembevételével vetõdik fel igazán az a kérdés, hogy ugyan hogyan létezik az, hogy itt mi október végén fogadtunk el egy novemberben két hónapra életbe lépõ pótköltségvetést - ami önmagában is egy abszurd dolog -, honnan nem lehetett tudni, hogy ez a pénz nem lesz elég, amikor a már kiadott elbocsátólevelek, felmondólevelek a pótköltségvetés elfogadása elõtt két hónappal kimentek az érintetteknek? Nem fátumként esett a nyakunkba, hogy véletlenül ezeket az embereket nem lehet úgy az utcára tenni, hogy esetleg a felmondási pénzüket nem fizetjük ki.
Én Nagy Sándorral egyetértek, hogy mint szakszervezetnek, neki ezt a pénzt elõ kellett teremteni. De hogy történt az meg, hogy amikor a felmondólevelek kimentek, ez senkinek nem jutott eszébe?
Másrészt pedig nem vagyok túl boldog emiatt. Nagyon örülnék, ha a kormányzattól kapnánk egy kimutatást, hogy miközben valóban vannak a minisztériumokból is elbocsátások - persze nem háromszámjegyûek, mint a kutatásban és a felsõoktatásban, hanem kétszámjegyûek meg egyszámjegyûek - , arról is, hogy ugyanezen idõszak alatt hány tíz vagy száz új embert vettek föl ugyanezekbe a minisztériumokba.
Tudniillik itt valóban arról van szó, hogy van egy elbocsátási tömeg és van egy felvételi tömeg. Tehát itt most, úgy tûnik, egy taloncsere történik, ami az országnak kétmilliárdjába kerül: az egyik elit leváltja a másik elitet. Ennek van egy nagyon súlyos politikai tartalma is, amely ráutal arra, amit itt keményen tagadott rengeteg interpelláció és azonnali kérdések óráján a kormányzat: igenis tömeges elbocsátások vannak ebben a szférában. Ennek egy jó része helyébe benyomul egy új társaság, amely talán nem is olyan nagyon új. Tessék szíves lenni letenni az asztalra, hány felvétel történt ezekben a minisztériumokban, ahol az elbocsátást meg kell finanszíroznunk?
Valóban abszurdnak tartom, hogy egy pótköltségvetés lezárása után kiderül, hogy a tárgyévi költségvetésnek nem annyi a kiadási oldala, nem annyi a deficitje. A pótköltségvetést három héten belül elfogadtuk. Ez az, ami egyébként kezelhetetlen. Ha ezt korrektül akartuk volna elintézni, akkor a pótköltségvetés pótköltségvetését az elfogadás után egy órával be kellett volna nyújtani, nem a '95-ös költségvetésben visszafele törvénykezni, hogy az elõzõ évben mi történt. Ennek a másik megoldása nyilvánvalóan az lett volna, hogy a zárszámadásban jelenik meg ez a kérdés. Csak akkor zsebre kellett volna tenni az Állami Számvevõszék idevonatkozó megjegyzéseit, hogy a csodába lehetett az, hogy két hónappal egy elfogadott pótköltségvetés után derül ki, hogy még 1,6 milliárdra nincs fedezet a már szeptemberben fölmondott emberek számára.
Ez egy kapkodó, áttekinthetetlen, rosszul megfogalmazott, rossz jogi technikával követett gyakorlat. Ha százszor jár végkielégítés azoknak az embereknek - nem arról van szó, hogy sajnáljuk tõlük -, de ilyen módon ezt a törvényt végighajtani és a tetejébe még ezt a játékot folytatni, hogy be se hozzuk részletes vitára, hanem megpróbáljuk úgy eladni, hátha elcsúszik, nem veszi senki észre - kérem, ez nagyon rossz fényt vet arra, ahogy mi a költségvetési ügyeket akarjuk kezelni ebben a parlamentben. (Taps az ellenzék soraiban.)
(13.20)