NAHIMI PÉTER (jegyzõ): Tisztelt Országgyûlés!
Azonnali kérdést nyújtottak be:
dr. Pusztai Erzsébet, Magyar Demokrata Fórum, "A lakásbõvítésre adott támogatás megszüntetésérõl" címmel a miniszterelnökhöz;
dr. Tímár György, Független Kisgazdapárt, "Érheti-e joghátrány a jogalanyt alapvetõ emberi jogosultsága érvényesítésére vonatkozó releváns joganyag igazságügyi hatóságnak felróható okból történt késedelmes közzététele következtében?" címmel az igazságügy-miniszterhez;
dr. Surján László, Kereszténydemokrata Néppárt, "A diósgyõri kohászat és a diósgyõri kohászok gondjairól" címmel az ipari és kereskedelmi miniszterhez;
Wachsler Tamás, Fiatal Demokraták Szövetsége, a katonai eskü tárgyában a honvédelmi miniszterhez;
dr. Kiss Gábor, Magyar Szocialista Párt, "Hogyan szerezhetnek érvényt igazuknak azok, akiknek sem pénzük, sem hatalmi pozíciójuk nincs, érdekeik hatékony védelmére?" címmel az igazságügy-miniszterhez;
(10.20)
dr. Torgyán József, Független Kisgazdapárt, "Miért szégyelli ön a magyar zászlót, miniszterelnök úr?" címmel a miniszterelnökhöz;
dr. Áder János, Fiatal Demokraták Szövetsége, "A debreceni eset tanulságai" címmel a belügyminiszterhez;
Bányász Jánosné dr., Magyar Szocialista Párt, "A pályakezdõk versenyképességének biztosítása a munkavállalásban" címmel a munkaügyi miniszterhez;
dr. Torgyán József, Független Kisgazdapárt, "Népnyúzás vagy moratórium" címmel a miniszterelnökhöz.
Kérdést nyújtott be: Bleyer Jenõ, Magyar Szocialista Párt "Az energiaárak emelkedése következtében milyen kompenzációra számíthatnak a nyugdíjasok?" címmel a népjóléti miniszterhez.
Interpellációra adott miniszteri írásos válasz: Pál László ipari és kereskedelmi miniszter úr írásos válasza dr. Szabó Iván, Magyar Demokrata Fórum és Németh Zsolt, Fiatal Demokraták Szövetsége, képviselõk 1994. november 8-án elhangzott, a villamosipar néhány aktuális ügye tárgyában benyújtott interpellációjára.
Interpellációt nyújtottak be:
dr. Varga László, Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Televízió mûködése tárgyában a miniszterelnökhöz;
Bogárdi Zoltán, Magyar Demokrata Fórum, "Mi lesz a falugazdász hálózattal?" címmel a földmûvelésügyi miniszterhez;
Berregi István, Független Kisgazdapárt, "Meddig lehet követelni a meliorációs költségek megfizetését?" címmel a földmûvelésügyi miniszterhez;
dr. Gerócs József, Független Kisgazdapárt, "A letenyei határállomáshoz vezetõ út korszerûsítése" címmel a miniszterelnökhöz, a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszterhez;
dr. Homoki János, Független Kisgazdapárt, "Lupis továbbra is lop is" címmel a legfõbb ügyészhez;
dr. Kelemen András, Magyar Demokrata Fórum, "Külföldi magyar missziók bezárása ügyében" címmel a külügyminiszterhez.
További interpellációt nyújtott be dr. Torgyán József, Független Kisgazdapárt. Köszönöm.