DR. GÖTZINGER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egyetértek azzal, hogy ez a néhány módosító javaslat szükséges, de nem elégséges, éppen ezért sajnálnám, ha a következõ fél évben nem kerülne sor a foglalkoztatási törvény átfogó módosítására.
Elsõsorban a jelenlegi módosítási javaslat 4. és 5. szakaszához szeretnék hozzászólni azzal, hogy valamennyi módosító javaslatot szükségesnek, értelmesnek tartom és egyetértek velük. Tehát ez a javaslat lehetõvé teszi, hogy a járadék folyósítása mellett a munkanélküli legálisan hozzájusson egy minimális jövedelemhez. Ezen túl az 5. § lehetõvé teszi, hogy legfeljebb 90 napig tartó keresõ tevékenység esetén ne szûnjön meg, hanem csak szüneteljen a járadék folyósítása.
Úgy vélem, a foglalkoztatási törvény és annak módosítása arról is szól, hogy a törvényhozók hogyan gondolkodnak a munkaerõpiac szereplõinek várható magatartásáról és mit gondolnak arról, hogy az államnak milyen feladatai és eszközei lehetnek ennek a piacnak a szabályozására. Nyilvánvaló, hogy igen korlátozottak ezek az eszközök. Ebbõl a szempontból az 1991. évi IV. törvényt alapjában jó törvénynek tartom - tanúsíthatom, hogy a munkaerõpiac szereplõi is így ítélték meg általában.
Két okból is jó törvénynek tartom - vagy tartottam akkor, abban az állapotában. Akkor született ez a törvény, amikor a munkanélküliség még nem volt olyan nagy mértékû, mint a következõ években, tehát egyfajta feltételezésre épült, a munkaerõpiaci szereplõk feltételezett magatartására. Nyilvánvalóan más országokból gazdag tapasztalatok álltak rendelkezésünkre ahhoz, hogy bizonyos feltételezésekkel éljünk a törvény megalkotásakor, de természetesen nem ismerhette elõre a piaci szereplõk magatartásának azt a színes és differenciált voltát, amit a gyakorlat bemutatott.
Más oldalról a törvényt nagyon jónak tartottam azért, mert az elsõ olyan törvény volt, amelyik elismerte és intézményesítette a munkaerõpiac szereplõinek közremûködését. Én ezt akkor nagyon nagy jelentõségûnek tartottam. Úgy gondolom, hogy a gazdaság, a piac, a munkaerõpiac sokkal színesebb, szélesebb, tágabb fogalom, mint ahogy mi a mindennapi gyakorlatban beszélünk, vagy gondolkodunk róla. Hiszen a gazdaságba nemcsak az a megszokott legális tevékenység tartozik, amit a mindennapi fogalomhasználatban ez alatt értünk, hanem a gazdaságba beletartozik az anyagi motivációjú bûnözõ tevékenység is, független attól, hogy ezt a jog vagy a közerkölcs elismeri-e. Ugyanígy a munkaerõpiac szereplõinek reális magatartásába sok minden beletartozik, amit a jog, vagy a törvény nem ismer el legálisnak.
Egyetlen példát mondanék a munkaerõ valóságos magatartásával kapcsolatban, ami mindig távol áll, illetve sokkal tágabb a mozgástere, mint amit a törvényhozó, az állam feltételez vagy kívánatosnak tart. A tervgazdaság legszigorúbb idõszakában, amikor az önkéntes, vagy önkényes munkahely- változtatás is bûncselekménynek minõsült, az egyes munkavállaló csoportoknak még akkor is lehetõségük volt arra, hogy valamennyire piaci módon próbálják eladni a maguk munkaerejét. Tehát amikor alaptétel volt, hogy a munkaerõ nem áru, akkor is lehetõséget találtak olyan munkahelyváltoztatásra, ami egyfajta piaci magatartást mutatott, amikor árunak tekintették a saját munkaerejüket.
Ez is azt mutatja, hogy az állam elvárása és a munkaerõpaci szereplõk magatartása nagyon különbözõ. Az elõbb említett két szakasz módosító javaslatát azért tartom fontosnak, mert megpróbálja figyelembe venni, hogy az egyén szempontjából is van egyfajta gazdasági racionalitás, és ezt valahol össze kell egyeztetni a közgazdasági racionalitással, a társadalmi-politikai racionalitással. Tehát figyelembe veszi azt, hogy az egyén a munkanélküli járadék folyósítása mellett is mindenáron többletjövedelem-szerzésre törekszik. Egy tömeges cselekvésnél nyilván meg kell találni azt a határt, ami még közgazdaságilag elfogadható, de az egyén törekvéseit is figyelembe veszi. Ugyanakkor az egyén törekvése, ha így ezt figyelembe vesszük, nagyobb esélyt ad arra, hogy a legális munkaerõpiacra visszakerüljön a munkavállaló. Tehát ezt a látszólag nagyon kis elmozdulást nagyon nagy jelentõségûnek és fontosnak tartom ebbõl a szempontból.
Még egy dologhoz szeretnék hozzászólni, illetõleg felvetnék meggondolásra egy javaslatot. Úgy gondolom, hogy az elmúlt 3-4 évben nagyon sok tapasztalat halmozódott fel a munkaerõpiac mûködésérõl, azokról a megélhetési és túlélési stratégiákról, amelyeket a munkanélküliek elsajátítottak a legális, vagy féllegális, vagy illegális gazdaságban. Azt hiszem, nekünk, a törvényhozás szereplõinek talán még nincs meg igazán az a közös tudásunk ezekrõl a folyamatokról, amely szükséges ahhoz, hogy jó törvényt alkossunk. Indokolt lenne meggondolni, hogy egy politikai vitanapot kellene szervezni a munkanélküliség kérdésében. Tudom, hogy az elmúlt ciklusban is volt már ilyen, de nyilvánvaló, hogy azóta már annyi kutatási tapasztalat halmozódott fel, amelyekhez alkalom adtán, talán a munkaügyi miniszter asszony segítségével hozzájuthatunk, és egy errõl szervezett politikai vitanap talán azt a közös tudásunkat gazdagítja, amit errõl a kimeríthetetlen és megismerhetetlen folyamatról mégis együtt megszerezhetünk. Köszönöm, a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)