DR. OROSZ ISTVÁN, a Magyar Szocialista Párt képviselõcsoportjának vezérszónoka: Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselõtársaim! Debreceni lokálpatrióták gyakran szokták emlegetni, hogy városuk kétszer is volt az ország fõvárosa: 1849-ben, amikor itt ülésezett az elsõ népképviseleti Országgyûlés, és 1944-ben, amikor december 21-én itt alakult meg az Ideiglenes Nemzetgyûlés és az ideiglenes nemzeti kormány.
Az elõterjesztett javaslathoz mégsem debreceni lokálpatriótaként, hanem a szocialista párt képviselõjeként kívánok hozzászólni. Csak egyetlen kérdést akarok érinteni: méltó-e az Ideiglenes Nemzetgyûlés arra, hogy emlékét parlamenti törvényben örökítsük meg?
Önök valamennyien tudják - az elõterjesztés is utal rá -, hogy van érvényes törvény, amely megörökíti az Ideiglenes Nemzetgyûlés emlékét, 1954-ben a 10. évforduló kapcsán született. Nem szívesen idézek - nem a törvénybõl, hanem az indoklásából -, mert ma már aligha van olyan, demokratikusan választott párt a parlamentben, amely e szöveget magáénak vallaná.
A mai parlament ennek megfelelõen két dolgot tehet:
1. Hatályon kívül helyezi az 1954. évi XI. törvényt, és nem alkot helyette újat. Ezt a megelõzõ parlament nem tette meg, sõt minden évben - szerintem nagyon helyesen - kegyelettel emlékezett meg az Ideiglenes Nemzetgyûlésrõl. A debreceni emléktáblánál az Országgyûlés legmagasabb rangú tisztségviselõi - Vörös Vince alelnök, Szabad György elnök - koszorúztak.
2. Az 50. évforduló kapcsán új törvényt alkot, s ezzel együtt helyezi hatályon kívül az elavult régit.
(16.50)
Az elõterjesztés hatpárti konszenzus alapján, helyeselhetõ módon, ez utóbbi utat járja. Mindez azonban még nem válasz arra a kérdésre, méltó-e az Ideiglenes Nemzetgyûlés arra, hogy emlékét törvény örökítse meg. Akik nemmel válaszolnak erre a kérdésre, természetesen azok is tudnak érveket felsorakoztatni. Az Ideiglenes Nemzetgyûlés nem szabad választások útján született, elsõ 230 képviselõjét többnyire népgyûlések jelölték ki közfelkiáltással vagy anélkül, szovjet teherautók szállították Debrecenbe, és az egész megalakulást körüllengte valamiféle kényszer.
A másik lehetséges ellenérv: Magyarországnak volt jogfolytonos parlamentje, amely elfogadta ugyan Horthy Miklós lemondását, miniszterelnökké választotta Szálasi Ferencet, majd nemzetvezetõként az államfõi hatalmat is ráruházta - igaz, ekkor a 372 képviselõbõl csak 55 volt jelen -, de saját megbízatását nem szünetette meg. Kiadta az Ideiglenes Nemzetgyûlés megalakulása után három nappal kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endrét, és a gyepûre szorulva is asszisztált a nemzetvezetõ hagymázas terveihez.
A harmadik: az Ideiglenes Nemzetgyûlés nem volt igazi népképviseleti törvényalkotó fórum, hiszen összesen kétszer: 1944 decemberében és 1945 szeptemberében ülésezett, rendeletekkel kormányzott és így tovább és így tovább.
Akik igennel válaszolnak - és én is ezek közé tartozom -, természetesen szintén tudunk, tudnak érveket felsorakoztatni véleményük mellett.
1. Az Ideiglenes Nemzetgyûlés összehívását a demokratikus érzelmû kortársak történelmi fordulatként élték meg. Kovács Imre például azt mondta, hogy "lelkesedéssel vettünk részt az újrakezdésben". De legyen szabad Bibó István szavait idéznem, aki "A magyar demokrácia mérlege" címû cikkében a választás, illetve a kijelölések anomáliáit elemezve a következõket írja: "Akárhogy történt is, mégis együtt volt egy olyan nemzetgyûlés, mely lényegtelen hiányoktól és lényegtelen aránytalanságoktól eltekintve, egészében teljes joggal hivatkozhatott arra: a felszabadított Magyarország minden vidékét és az antifasiszta front minden pártját képviseli, jogosult tehát az ország nevében nyilatkozni és kötelezettséget vállalni." Az Ideiglenes Nemzetgyûlés intézkedései, talán az egy népbírósági törvény kivételével, ma is vállalhatók és egy szabadon választott parlament által is méltányolandók.
Ide sorolható mindenekelõtt az Ideiglenes Nemzeti Kormány megalakítása, amely összetételénél fogva tárgyalóképes volt a szövetséges hatalmak képviselõivel, nem úgy, mint Szálasi kormánya. Az a felhatalmazás, amit az Ideiglenes Nemzetgyûlés a kormánynak a fegyverszünet megkötésére adott, korrigálta Horthy rosszul sikerült kiugrási kísérletét. A földreform évszázados paraszti törekvések beteljesülését jelentette, s aligha van olyan párt, amely ennek történelmi jelentõségét vitatná.
Az Ideiglenes Nemzetgyûlés lehetõséget teremtett a spontán alakult nemzeti bizottságok mûködéséhez, amelyek a régi közigazgatási apparátus széthullása után helyi szinten mûködõképes rendszert teremtettek. 1945. évi szeptemberi ülésén olyan többpártrendszerre épülõ demokratikus választójogi törvényt alkotott, amelyhez a diktatúra évei után az 1990. évi rendszerváltozáskor is vissza lehetett térni. Ennek alapján lehetett megtartani az 1945. évi demokratikus választásokat.
A végsõ igen mellett legyen szabad befejezésül ismét Bibó István véleményével érvelnem, aki azt írta: "Ha azonban érdemi munkáját és azt nézzük, hogy olyan koalíciós kormányzás épült fel rá, melyet a végleges választások is lényegében érintetlenül megerõsítettek, akkor azt kell mondanunk, hogy jobban megérdemelte a törvényhozó gyûlés nevet, mint bármelyik népképviselet, amelyik Horthy kormányzósága alatt összeült." Az elmondottak alapján kérem képviselõtársaimat a törvényjavaslat elfogadására. (Taps a kormánypártok soraiban.)